Cikipédia 14/30 A Budai Ifjúsági Park majdnem teljes története – 1973

1973 a hazai könnyűzenében a várakozás időszaka volt. A Beatrice még a tánczenével és haknik tömegével volt elfoglalva. A Gesarolból P. Mobillá alakuló paródia-rockzenekar inkább egy korai Irigy Hónaljmirigyre hasonlított, mint '78-as önmagára, ráadásul inkább feldolgozásokat játszott vidéki klubokban. Az EDDA még Griff néven játszotta külföldi sztárok dalait és Pataky Attila is csak egy évvel később ötvenhatodik énekesként került a zenekarba. 

Mindenki várta a nagy változást, de ebben az időben egy újabb "beat-lázadást" nem bírt volna el az ország és erre vigyáztak is keményen, ennek ellenére a fiatalok bőven kaptak társadalmilag megfelelő szórakozást. Ebben az évben mutatták be a Vígszínházban az első magyar rock/pop musicalt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról-t. És a magyar Woodstocknak nevezett I. Miskolci Popfesztivált is 1973-ban tartották. Bár itt kizárólag politikailag megbízható zenészek léphettek fel, a közönséget nem engedték a színpad közelébe. Demjén akadt ki elsőként és a televízió kamerájába, pacekba elmondta erről a véleményét, nála már csak Bródy volt meglepőbb, hiszen ő búcsúzáskor, a tömeg előtt köszönte meg a rendőrség "munkáját", amiért hálából komoly büntetést kapott a zenekara. Szóval habosodott a víz, az igazi szóda azonban még mindig nem robbant, de ez már csak idő kérdése volt.

Ahogy eddig az összes év, így 1973 sem maradt el, viszont a Park szempontjából a kezdés ezegyszer egyedire sikeredett. A nagy beatzenekarok megszűnésével a már bejáratott kapcsolatok átalakultak, az újakban – a születő rocknemzedékben – pedig még nem volt elegendő erő és bizalom, így a Budai Ifjúsági Park vezetősége az éves tervet tényszerűen nem volt képes prezentálni. Ezt a szinte észrevehetetlen hiányosságot az Ifjú Kommunista című propagandista média újságírója vette észre és a lap hasábjain erről kegyetlenül be is számolt. Nem, mintha olyan sok fiatal olvasta volna a lapot...

Május elsején kinyitották kapuikat az ifjúsági parkok. A nyári időszak programja után kutatva leginkább általánosságokat hall az ember. Kidolgozott tervet, leírt programot nem nagyon lehet kapni a parkok vezetőitől, erről győzött meg jónéhány próbálkozás. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy sok esetben a telefonvonal mindkét végén előre tudjuk, mit mondhatunk egymásnak, a szerepeket akár fel is lehetne cserélni. Az újságíró is elmondhatná, hogy ebben az évben is sok alkalmat teremtünk a parkokban fiatalságunknak a táncra, a zenehallgatásra, ismert és kevésbé ismert együttesek bemutatkozására... s végül — miután a programokban elfoglalt nagy helyének megfelelően sokat beszéltünk a zenéről, a táncról — említhetnénk, hogy vannak parkok, ahol mást is adnak.

Nem arról van szó, hogy egyes parkokban csak zene van, de jórészt jellemző, hogy a zene, a tánc szinte elnyom minden más programot. A fiatalok nyári szórakozásában a zenének így azért jut szükségtelenül nagy szerep, mert nem elég érdekes az, amit rajta kívül kínál a műsor. Való igaz, hogy meglehetősen "ingerszegény" a parkok nyári programja, s ez nem jól van így. Hiányoljuk a fiatalos vidámságot, a játékot, a vetélkedőt, a vitát, a komolyzenét, az irodalmi műsort. Ez a szükséglet egyúttal azt is jelenti, hogy minden parkban szükség van játékvezetőre, aki lehet a park vezetője, de lehet más is. Bizonyos, hogy nem az a parkigazgató lesz rokonszenves a lányok és fiúk szemében, aki csak jelen van, fehér köpenye és kulcsai csörgetése jelzi: "valami főnök!", hanem az, aki együtt tud élni velük, gondjaikkal-örömeikkel megkeresik, tanácsát kérik, hallgatnak rá. Eléggé lehangoló dolog látni azt, hogy valaki a zenekarból bekonferálja időnként a számokat, s aztán késő estig csak a zene szól. Hiányzik valaki; egy pódiumra termett színes, jó humorú, rokonszenves egyéniség, aki közvetlen modorban szól a fiatalokhoz, aki estéről estére a házigazda, akivel jólesik beszélgetni, akire jó hallgatni. Mennyire más egy park hangulata, ha ott emberi szóval fogadnak, szólnak hozzám, elmondják, milyen műsorra várnak még a héten, mintha csupán hangszerek "beszéde" invitál be esténként. A fiatalok elé kiállni persze akkor érdemes, ha van is mit mondani nekik, van mire hívni őket, van miről kérdezni véleményüket. Budapesten is, vidéken is akad pozitív példa. Szerencsére a fővároson kívül is egyre több ifjúsági park létesül. Nyilvánvaló, hogy rájuk is érvényes ez a jogos elvárás, amit több ifjúsági vezetőnk is megfogalmazott már: ki kell derülnie, látszania kell a külső szemlélő számára is, hogy a klubok a KISZ klubjai. A parkok is. Nem vendéglátóipari létesítmények, nem tánchelyek a szabad ég alatt, hanem a szabad idő kulturált eltöltésének terepei, ahol a KISZ-nek nagy lehetősége van az indirekt nevelő m unkára.

Tulajdonképpen az Ifjú Kommunista semmivel nem ment tovább a szokásos üres frázisoknál, sokkal inkább az előző évi elgondolásokat furulyázta hangosabban. Mint olvashattuk, a lap is elővette a szokásos lózungot, miszerint egy park ne csak szórakoztasson, hanem programját töltse meg tudással és szeretettel, legyenek vetélkedők, komolyzenei koncertek, író-olvasó találkozó és egyéb kötelező, az ifjúságot pallérozó rituálék.

A nagy tervek szépen hangzanak, csak semmit nem érnek, hiszen aki volt fiatal, az tudja, hogy pont erre a felesleges kontrollra nem volt semmi szükség, hiszen mindezeket a "személyiségfejlesztő" programokat az iskolában, a munkahelyen, a tévében, rádióban már beépítették. A srácok pont az efféle "kötelező szórakozások" elől menekültek az Ifiparkba. Szerencsére – mint utólag is láthatjuk – mint annyi más, ez is egy halva született ötlet volt a sok közül. Annyi pozitívum azonban mégis akad, hogy legalább foglalkoztak a fiatalok lelki életével. És ez ma nagyon hiányzik!

Az Ifipark – mint tudjuk – az ország egyik leghíresebb szórakozóhelyévé vált, ezért a hazánkba érkező vendégeket mind ide vezényelték. A vendégek pozíciójától függően lehettek részvevők, szórakozók vagy csak egyszerű bámészkodók. Volt, hogy egy komplett delegációt hoztak ide táncolni, vagy vacsorázni, de volt olyan is, amikor speciális programokat építettek számukra. Ilyen volt a finn kulturális hét is, amiről A Magyar Hírlap közölt beszámolót, az esemény vasárnapi programjáróll természetesen a Budai Ifjúsági Parkban. Így utólag sejthetjük, hogy az izgalmas program, a finnek érdekfeszítő műsora bizonyára nagy élményt nyújtott a kivezényelt KISZ-tagok számára, merthogy a közönséget nem érdekelte, az egészen biztos.

Vasárnap a finn kulturális hét rendezvénysorozatában a budai Ifjúsági Parkban finn—magyar popkoncertre került sor, amelyen a Neoton együttes mellett fellépett a Cumulus finn popegyüttes is. A finn együttes repertoárján több mint 20 nyelven előadott dalok szerepeltek. A finn Nemzeti Színház együttese Teuvo Pakkala Faúsztatók című népi daljátékát játszotta vasárnap este a Nemzeti Színházban. Az előadás után Marton Endre, a Nemzeti Színház igazgató-főrendezője fogadást adott a finn művészek tiszteletére.

Szerencsére csak elképzelni tudjuk, hogy milyen szép sikert könyvelhetett el a rockzene hazai fellegvárában a mindig is súlytalan finn popzene – hol volt ekkor még a finn metál - és a Neoton Som Lajos és Balázs Fecó kiválása után.

Négyszáz főnyi közönség előtt rendezték meg vasárnap a Velencei nyár eseményeként a gárdonyi szabadtéri színpadon a megyei beat fesztivált. A versenyen öt együttes vett részt: a dunaújvárosi Victoria, a székesfehérvári Color, a velencei Rox, a bicskei művelődési központ LSD Mobile beat zenekara és a sárbogárdi művelődési központ együttese. A zsűri elnöki tisztét Komjáthy György, a Magyar Rádió főmunkatársa töltötte be, a bíráló bizottság tagjai pedig országos nevű zenei szakemberek voltak. A nívós zenei versengésből a bicskei művelődési ház együttese került ki győztesen és jogot nyert arra, hogy a budai ifjúsági parkban egy napon át szórakoztassa a fiatalokat. Nagy sikerrel szerepelt a többi együttes is, a fehérvári Color külön dicséretet kapott. A sárbogárdiak 15 perces dzsessz improvizációjukkal arattak nagy sikert.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy mit jelentett akkor a "külön dicséret". Egyébként a Bokor család rajongóinak nem kell aggódnia, mert ez egy fehérvári Color együttes volt és nem az a debreceni Color, amelyik pár évvel később befutott. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy 1973-ban a politika igyekezett kezébe venni a hazai utánpótlás irányítását és kizárólag olyan megbízható zenekarok juthattak a közönség elé, akikre számított a rendszer. Jó, ebben a mélyalvásos időben ilyenektől nem kellett tartani, a '70-es évek elején a Tauruson kívül nem létezett komoly progresszív zenekar, vagy ha volt is, nem kapott lehetőséget, publicitást. Azt a tényt azonban nem vitathatjuk el, hogy bár lehetett hihetetlenül unalmas egy együttes, vagy előadó, zenélni akkor még tudott. A Budapest centrikus országban a feltörekvő vidéki bandák labdába sem rúghattak. Csak jó pár évvel később - felsőbb utasításra - sikerült megtalálni a debreceni Color, a szegedi EAST, a miskolci EDDA zenekarokat, majd még később a szombathelyi Lordot és a kiskőrösi Rolls együttest, akik mind szép pályát futottak, vagy futhattak volna be a későbbiekben. A progresszív rockot rendkívül magas színvonalon játszó salgótarjáni Fanyúl pedig önmaga hülyeségének köszönheti, hogy a siker kapujában - személyes konfliktusokkal fűszerezve - állt bele a földbe.

Mivel a Park biztonságának problémája éves szinten felmerül, természetes, hogy beszélni kell róla és megnyugtatni az odalátogató tömeget. A Népszava ennek az elvárásnak - ha úgy tetszik - felsőbb utasításnak tesz eleget, amikor az alábbi propagandát tolja:

A barátnőmmel hazafelé mentem az Ifjúsági Parkból, amikor két fiú leszólított az utcán. Amíg elértünk a 89-es busz megállójába, már négyen voltak és körül álltak. Molesztálni kezdtek, mire én az egyiknek adtam egy pofont. A fiú az arcához kapott, de abban a pillanatban a haverja hátulról a tarkómra ütött. Elszédültem..." Szerencsére jött a busz. A lányok fölszálltak. A fiúk utánuk. Újabb molesztálás, fenyegetőzés, a két lány már sírt, de a busz utasai úgy tettek, mintha semmit sem látnának.

A szerkesztőségünkhöz küldött néhány soros panaszban leírt eset a budai Ifjúsági Park környékén történt. Ha nem is végződött nagyobb bajjal, mindenesetre kellemetlen kaland volt, s elgondolkoztató. Bár az ilyen esetek, szerencsére, nem sűrűn fordulnak elő — mégis jogos a kérdés: kellő biztonságban van-e a szórakozást itt kereső, zömében "tizenéves" diák és munkásfiatal? Kap-e az 5 forintos belépővel személyes védettséget is? Tudja-e biztosítani a park vezetője és rendezőgárdája, hogy a nagyon sokszor kísérő, fiúpartner nélkül érkező és távozó lányokat ne érje semmiféle inzultus? Hogy rend és fegyelem legyen parkon belül és a környéken egyaránt? — Rendkívül nehéz és felelősségteljes dolog olyan méretű tömegszórakoztatást jól megszervezni, amilyenre — a kőbányai, csepeli, lőrinci ifjúsági park mellett — a budai park lehetőséget nyújt — mondja Rajnák László, a Fővárosi Művelődési Központ igazgatója, — Esténként több ezer fiatal verődik itt össze. A park kulturált körülményeket, jó szórakozást nyújt. Kitűnő zenekarok játszanak. A fogyasztás nem kötelező, bárki asztal mellé ülhet, anélkül, hogy enne vagy inna. Ha mégis kér valamit, azt nagyon olcsón kapja. Zöldpaprikás zsíros kenyértől a pár forintos meleg vacsoráig minden van.

A vendéglátóipar a parkokban nem "haszonra" megy. Itt minden a tizenéves zsebekhez van méretezve, ahhoz a tényhez, hogy jórészt nem kereső fiatalok a vendégek.

Nagyszerű, mondom én, mert ugye előre kiírtam a Park majdnem teljes történetét és tudom, hogy abból - ami nem haszonra ment - gazdagodtak meg a szocializmus közepén néhányan, de úgy rendesen és az elkövetők letartóztatásukig nagykapitalisták lehettek. Ha a megkárosításban nem szerepeltek volna áldozatként nagyobb rangú elvtársak, vagy azok érdekeltségei, gyermekei, mostanra ellenzéki párt vezetői is lehetnének.

Az ellátásban, a programban tehát nemigen van kifogásolni való. De a 3000, vagy olykor annál is több fiatal közé néha be-becsúszik olyan is, aki viselkedésével, magatartásával megbontja a rendet, Sokféle ilyen típussal találkoztunk már ennek a hatalmas és népszerű szórakozóhelynek sokéves működése során. Van, aki minden ok nélkül csak "hőzöngeni" akar. A másik féltékenységi jelenetet rendez. Vagy itt találkozik össze egy olyan fiúval, akivel régóta "elszámolni valója" van, s úgy gondolja, itt az alkalom, hogy rendezze az ügyet. Előfordul, hogy hangos vita kerekedik, és néha elcsattan egy pofon is. De azonnal leszerelik a rendbontókat, és kitessékelik őket. A "kívül tágasabb" persze még nem elég. Aki odabent zavart kelt, könnyen folytatja az utcán, beleköt a járókelőkbe is. Petrecz Lajosnak, a budai Ifjúsági Park vezetőjének és a rendezőknek arra is van gondjuk, hogy a környéken se fordulhasson elő incidens. — Megfelelő számú rendezőgárdánk van (erősebb napokon — csütörtökön, szombaton és vasárnap — húszán ügyelnek a rendre), így aztán a kitessékelt, nem kívánatos vendég többnyire "kísérettel" távozik. Természetesen arra is vállalkoznak rendezőink, hogy a lányokat elkísérjék a legközelebbi busz- vagy villamosmegállóig, sőt, fiút is kísértek már, mert beüzent neki valaki, hogy a környéken lesik — nem éppen baráti szándékkal —, mikor hagyja el a parkot. — Amennyire csak lehetséges, vigyázunk a nálunk szórakozó fiatalokra, parkon belül és parkon kívül. És vigyázunk a környék nyugalmára is. Nemrég jelentették a környéken lakók, hogy a zárást követően — 10 óra után — a fiatalok elvonulása túl hangos. Igazuk volt, beláttuk. Most hamarabb zárunk, 9 óra 45 perckor, így több idő van még a 10 óra előtti szétszéledésre. A legutoljára maradókat pedig figyelmeztetjük, hogy ne zajongjanak az utcán, sőt a rendezők egy darabon még velük is tartanak.

Valójában ez a "megvédeni a védhetetlent" szöveg nagyon ütős és sokat lehet beszélgetni róla, csak nem érdemes. A pofon akkor is megtalált, ha volt a közelben rendőr, sőt akkor is, ha csak rendőr volt a közelben, de akkor is csattanhatott, ha a védelmedre kirendelt ifjúgárdisták mellett álltál. Azt mondják, hogy egy idő után csak a szép emlékek maradnak meg bennünk, de ez nem igaz. Emlékszem, 1981 őszén barátommal Karthago koncertre mentünk, mivel bőven nyitás előtt érkeztünk, úgy gondoltuk, hogy sétálunk egyet a Park kifeszített kötélkorlátai melletti lépcsőn, amikor valaki utánunk kiabált. Hátranéztünk, de a hang tulajdonosa - egy feketébe öltözött Korál pólós nagydarab srác - és a mellette állók egyike sem volt ismerős, hát tovább baktattunk fölfelé. Nem telt egyetlen percbe, amikor ezek mögénk értek és az a fickó, aki kiabált, megragadta a barátom vállát és behúzott neki egyet, az meg átesett a kötél Park felöli részére. Ezek elkezdték hívogatni, hogy jöjjön onnan ki, mert folytatnák még az ismerkedést, de barátom nem kívánt újabb verést elszenvedni főleg a semmiért.

A lényeg az, hogy ott termett a semmiből a barátom mellett három "biztonságunkra vigyázó" ifjúgárdista, akik a helyett, hogy elzavarták volna a kötekedőket, a haveromat lökdösték vissza a kötélen. Nehéz meló volt bent maradni és megvárni, amíg az izomagyak megunták és tovább álltak. Szóval a pofon jött, vagy ment és csattant, majd visszacsattant, mert ilyen volt akkor a világ. Hogy így történt és megtörtént egy cseppet sem bánom, mert ezek a pofonok felkészítettek a későbbi, felnőtt világban kapandó hatalmas pofonokra. A fiúk  férfiak akartak lenni, a lányok pedig nők, anyák...

Az Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok többsége — amint Rajnák László mondja — tudja, hogyan illik viselkedni, s kulturáltan szórakozni. Megbecsüli a parkot, sajátjának érzi, s kiközösíti a nem oda valókat. — Újabb és újabb generációk követik egymást, s úgy tapasztaljuk, egyre kulturáltabbak, egyre csiszoltabbak a fiatalok. Úgy véljük, nem lenne helyes általánosítani csak azért, mert akadnak agresszív, szemtelen, kötözködő fiatalok is a sok ezer között. Az információk — megnyugtatóak. Általában nincs baj az ifjúsági parkkal. Általában biztonságos, kulturált szórakozóhelye ez a fiataloknak. Általában ritkán fordul elő rendbontás, s az is inkább az utcán, a környéken. Igaz. A parkból messzire hangzó, "jó zene, a hegyoldalról nyíló belátás a táncoló, kavargó tömegre — sok embert vonz a közeibe. Sok lődörgő fiatalt is. Csoportokba verődő fiúkat, akik között akad nem egy gondozatlan külsejű, randalírozó, leszólítási, kötekedési alkalomra váró. A park rendezőinek, a közbiztonságra "hivatalból" őrködőknek és a felnőtteknek egvaránt és együttesen — még jobban oda kell figyelniük ezekre a fiatalokra. De valami keveset a parkban szórakozó fiúk is tehetnének a "külső biztonságért". Volt hajdan egy szokás: a fiú haza kísérte a lányt a szórakozóhelyről. Akkor is, ha egyébként nem udvarolt neki. Hazakísérte udvariasságból, tiszteletből. Ki tudja, miért — sok egyéb szokással együtt — ez is a "régimódiak" közé került. Talán újra divatba lehetne hozni. Ha nem is hazáig kísérésre, csak egy megállónyi útra — csak akadna vállalkozó egy-egy lány mellé. Egyszerűen: udvariasságból, tiszteletből...

A Park minden erőszak és agresszió ellenére az ország legcsodálatosabb szórakozóhelye volt. Generációk váltották egymást és hozták magukkal az újabb jobb-rosszabb dolgokat, de ami megragadt bennem, az éppen Rajnák magyarázata, miszerint ma már (1973) sokkal kulturáltabbak, csiszoltabbak a fiatalok. Nocsak? Ez a koszos, csöves generáció hosszú hajjal, farmerban fejlődött a kötelező eleganciához képest? Akkor miért volt az a szöveg, hogy ha öltönyben jönnek, jobban vigyáznak magukra? Persze Rajnáknak is be kellett állni a sorba és a közös álláspontot képviselni. Ekkor még joggal hihette az olvasó, hogy nem akarta elveszíteni remek munkáját, de ma már - egy évvel (1974) később - tudjuk, hogy a háttérben a fiatalok kárára elkövetett nagy összegű csalás volt és azt nem engedhette, hogy kiderüljön. Hamarosan megtudjuk, hogy a dicsőséges Rajnák korszaknak hogyan lett mégis dicstelen vége... 

Folytatjuk… 

Készítette: Fiery