Cikipédia 14/29 Petőfi és szintipop
Igaz történet alapján...
A kötelező katonai időszak kemény másfél évet vett el Lacika életéből, de ha nincs ez az elvesztegetett idő, talán sosem lesz színpadra való zenész, megismerte a zene fortélyait miközben alaposan felkészülhetett a rá váró ismeretlen álom valóraváltására. Az újra kitárult civil életében csak egyetlen kérdés maradt, hogy kik lesznek a társai első profizenekarában…
Számos rockzenekar napról-napra veszített népszerűségéből, ezért legtöbbjük - amíg még lehetett - csendesen visszavonult, vagy a fennmaradás érdekében némi átalakulással rádiós kapcsolatokkal - ami sok pénzbe került -, divatbarát muzsikával folytatta. A punk csillaga leáldozott, a Neue Deutsche Welle, a New Wave is hamar bedobta a kulcsot. A rajongók figyelmét az egyre népszerűbb szintipop műfaja ragadta meg. Főhősünk új tervet eszelt ki.
Lacika eredetileg rocker srác volt, de fiatal vérének és az újdonság varázsának köszönhetően a modern zene őt is magával ragadta. Később se tagadta meg a keményzene iránti rajongását, de tudta, hogy haladnia kell az idővel, mert ha nem lép, akkor minden álma semmivé foszlik.
Egy szép nyári napon Lacika haverjaival kint ült a téren és jó szokásukhoz híven a világot próbálták megváltani, amikor két eddig ismeretlen, hasonló korú srác érkezett. Jenci és Domi nem külvárosi rockerek voltak, ők a gazdagabb budai oldalról érkeztek. Rövid téblábolás után sikerült elvegyülniük a társaságban és Lacika mellé dobták le magukat. Hamar kiderült, hogy ők is zenészek, csakúgy, mint főhősünk és újabb öt perccel később megalakult az új szupercsapat.
Néhány nappal később Domi lakásán találkozott a kis trió. Domi apukája megbízható elvtársként követségeken dolgozott, ami az otthonukon is érződött. A hatalmas lakásban Lacika szemei előtt elképzelhetetlen luxustermékek sora jelent meg. Abban az időben két választási lehetőség volt, a robbanós Videoton Color Star, vagy egy Orion tévé ékesítse a lakást. (Egy-egy meghibásodott Videoton Color Star színes televíziónál olyan üzemzavar léphetett fel, amelynek hatására a televízió felrobbant - a szerk). Ebben a kecóban viszont ott állt egy nagyképernyős SONY TV, mellette az asztalon egy nagy SONY videokamera, és alatta a legmodernebb SONY hifi. Lacika csak ámuldozott, ilyet még sosem látott. Domi szobája falán egyetlen kép díszelgett, amelyen egy háromtagú brit zenekar tagjai mosolyogtak, a kép alatti felirat elárulta a banda nevét is: Bronski Beat. Domi a hifin meg is mutatott egy dalt. Lacika hallgatta, tetszett neki, de valamit nagyon nem értett. A fotón három vézna pasi állt, mégis, mintha egy csaj énekelt volna. Lacika külföldi sztárokkal kapcsolatos zenei tudása hiányos volt, dehát ez nem bűn. Kiderült, hogy a fotó közepén álló Jimmy Somerville nevü kopasz kisfickó énekelt vékonyka hangján egy kisvárosi fiúról. Később Domival saját stílust keresve még hallgattak közös kedvenceket, mint Talk Talk, Ultravox, Howard Jones, és Nick Kershaw dalokat is.
A trió a néven is hosszasan gondolkodott. Akkoriban az "izé" szócska volt a fiatalok legtöbbet használt szava, ezért ennek egy alternatíváját találták ki. Lacika kreált egy hasonló jellegű értelmetlen szót, így a többiek nagy tetszésére a szintipop együttes neve EQZ lett két billentyűvel és egy basszusgitárral. Az énekes Domi lett, aki nem mellesleg a nyolc évnyi zongora tanulmányok mellett képzett hangú énekes is volt.
Elkezdődtek a szövegírások, a dalszerzések, a közös próbák. Lacika boldog volt, hogy végre egy tényleg profi zenekar tagja. Néhány hét alatt összedobtak egy lemezre való szerzeményt, jól haladtak. Úgy döntöttek, hogy a világsztár kedvencek néhány dalával kiegészítve ennyi már elegendő lesz egy bemutatkozáshoz. Mivel még egyikük sem állt idegenek előtt színpadon, ezért máshogy tervezték a befutást. A taktika a következő volt. Jenci édesapja egy nyomda igazgatója, így kitalálták, hogy plakátokat nyomtatnak és teleplakátolják a bemutatkozó koncerttel a fővárost. Igen ám, csak milyen koncerttel? Az rendben van, hogy fellépnek, de hol és mikor, és ki előtt, hiszen kapcsolati tőkével nem rendelkeztek. Szóval úgy gondolták, hogy minél előbb ismertté teszik a zenekart, utána már jóval könnyebb bárhová bejutni.
A nagy terv az volt, hogy barátok előtt, Lacika 39 m² -es lakásán lépnek fel, no, de a pontos címet mégsem írhatják ki, mert pár perc alatt megtalálja őket az Állami Rendőrség. Lacikának eszébe jutott, hogy írjanak a plakátra egy nem létező klub nevet és erre Domi ötlete volt a nyerő, feltette az egymillió forintos kérdést, hogy milyen híres ember van, akiről utcákat, tereket, iskolákat neveznek el országszerte, de Budapesten egyetlen klubot sem? A válasz meglepő volt: Petőfi Sándor. A biztonság kedvéért vettek egy Pesti Műsort (akkori részletes fővárosi műsorajánló újság – a szerk) és végig nyálazták, de nem találtak ilyen nevű közintézményt, majd Jenci felhívta a Különleges Tudakozót, ahol feltette a költői kérdést, a válasz természetesen ezúttal is az volt, hogy ilyen nevű kultúrház, vagy művelődési ház a fővárosban nem létezik.
A következő szombatra megszervezték a bemutatkozó koncertet, Jenci édesapja egy mátrixnyomtatón kinyomtatott száz példány B3 méretű kisplakátot. Akkoriban egy nyomtató különlegesnek számított, nem használhatta mindenki, és plakátolni is csak engedéllyel lehetett, de a fiúkat ez nem érdekelte. A plakát nem volt szép, de plakát volt és az övék. Kedd éjjel hónuk alatt a száz példánnyal és cellux ragasztóval kilopóztak a Keleti pályaudvarhoz és onnan elindultak a Nyugati felé. Szerencséjük volt, mert törvényszegésük során egyetlen hivatali közeggel sem találkoztak.
A plakát nagy betűkkel hirdette a budapesti Petőfi Sándor művelődési ház szombati különleges programját, az EQZ zenekar debütálását. A három zenészpalánta olyan büszke volt az ötletre, hogy jó pár hétig, amíg le nem mosta az eső, le nem fújta a szél, vagy le nem szakította egy barbár, minden nap végig sétálták a környéket. Olyan érzésük volt, mintha már sikeres, létező szintipop zenekar lennének. Persze előre gondolkodtak és lelki szemeik előtt látták, ahogy a karhatalom kivonul egy olyan művelődési házba, ami nincs. Ez jó, de mi van, ha a zenekar egyszer ismert lesz? Tiltott plakátozásért súlyos árat fizethetnek és még Jenci édesapja is megütheti a bokáját. Közösen megállapodtak abban, hogy ezen még ráérnek később aggódni. Most a bemutatkozó bulira kell koncentrálni!
A szombati koncertre a "művelődési ház" alacsonyszámú befogadóképessége miatt (pesterzsébeti lakótelep, első emelet, egy szobás, erkélyes lakás – a szerk) csak az öt legfontosabb barátot hívták meg délután ötre. Szerencsére a szobában ennyien még elfértek, a hangszereknek sem kellett sok hely és a technika segítségével különlegesen nagy zajjal sem járt a produkció. Talán a basszus volt egy kicsit észrevehetőbb hang az utcáról hallgatva. Ez volt az a nap, amikor Lacika először lépett fel közönség előtt. A siker még annak ellenére is meglepő volt, hogy jó ismerősök előtt zenéltek, akik igaz barátként viselkedtek, mert kritikus füllel hallgatták végig a bulit, hogy aztán a koncert egyfajta házibulira váltson át.
A siker ellenére azonban még mindig nem mertek kiállni egy nagyszínpadra, ezért jött az újabb ötlet, hogy nyugati mintára készítenek egy videoklipet. Domi bátyja, Zoli kiváló műszaki szakember volt és ritka, kiváló minőségű kamerájával már eddig is rengeteg koncertfelvételt, vagy klipfélét készített, az Első Emeletnek, a GM 49-nek és a Satöbbi zenekarnak is. Domi simán leegyeztette Zolival a felvétel napját, egy hónappal későbbre. A három fiú elővette a legslágeresebbnek vélt dalt és részletesen kidolgozta az ahoz tartozó történetet. Tudták, hogy egy jó klippel már lehet házalni az akkor rettenetesen menő video-diszkókban és az már maga a siker, erre már felfigyel a lemezgyár halhatatlan ura, dr. Erdős Péter is.
Egy hét volt még hátra a forgatás napjáig, amikor Zoli hozta a rossz hírt, hogy egy másik időpontra kell át tenni a felvételt, mert a tervezett napon a Planetáriumban lesz egy Solaris koncert, amit neki kellene megörökítenie. A srácok nagyon elszomorodtak, mert már egy hónapja készültek. Persze megbeszélhették volna, hogy előzenekarként felléphessenek ők is, de mégis csak egy amatőr bandáról beszélünk, hogy nézne ki egy ilyen komoly tudású sztárcsapattal való közös produkció? Akkoriban ez még nem volt divat.
Öröm az ürömben, hogy ők is bejutottak a Planetáriumba és végig élvezhették a csodálatos Solaris együttes koncertjét és láthatták azt is, hogy Zoli - aki egy művész a szakmájában - mennyire profin kezeli a kamerát. Mivel profin gondolkodó - ám de bátortalan - muzsikus csemetékről beszélünk, lassan megnyugodtak és újabb nagy terveken kezdték törni a fejüket. Az igazi nagy fellépés már csak idő kérdése volt…
folytatjuk...
Írta: Fiery