Cikipédia 14/22 A Budai Ifjúsági Park majdnem teljes története – 1970/1

1969-ben a rendszer végre leszámolt az Ifjúsági Park "maffiájával", a hírhedt Nagyfa galerivel, és nem csak leszámolt, apró darabokra zúzta őket, persze csak képletesen. A legfontosabb mégis az volt, hogy ebből a történetből Magyarországon minden forrófejű fiatal tanuljon, ennek érdekében a tévé és a sajtó kiemelt témaként kezelte, miközben elrettentő példaként a televízióban a város különböző részein össze filmezett átlagos, farmeres, hosszúhajú srácokat és miniszoknyás lányokat mutogattak. Mert bárkiből előbújhat az ördög.

A sajtó, hogy ráerősítsen a hatalmas közfelháborodást okozó problémára, elrettentetésül 1970-ben még egyszer nekiugrott a galerinek. A téma központilag volt fontos, az idősebb korosztályt aktívabb ellenállására sarkalta, míg a fiatalokat igyekezett megfélemlíteni. Még egyszer nem bomlaszthatják trógerek, munkakerülők szocialista rendszerünk egységét. Bár ekkoriban már szinte minden aluljáróban állt egy, vagy több hasonló kvalitásokkal rendelkező galeri, azt kellett hangsúlyozni, hogy elszigetelt esetről van szó, miközben a hatalom jelezte, hogy karhatalmunk ott van minden aluljáróban, hegyoldalon és lakótelepi tereken. A fiatalok kedvenc hetilapja - egyébként propaganda magazin -, a Magyar Ifjúság volt hivatott leközölni egy hosszú cikket a normalitást képviselő béketábor végső győzelméről, a Nagyfa galeri peréről. Az újságíró aprólékos munkájának köszönhetően az olvasó előtt feltárult a megfelelő konklúzió levonása melletta a teljes történet .

A járókelők alig akartak hinni a szemüknek. A hűvös nyári estén mintegy 60—70 torzonborz hippi sereglett végig a fővároson. Az Ifjúsági Parktól indultak a Margit hídon át a szigetre, majd a Jászai Mari térre. Párosával ballagtak, mint az óvodások, és persze óriási feltűnést keltettek.

A kor szellemét idézve természetesen igazat kell adnom a szerzőnek, hiszen – ha létezett is – szólásszabadság csak egy bizonyos, engedélyezett formában lehetett vele élni. Az engedély nélküli felvonulást a mai napig törvény tiltja, hát még 1969-ben. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy 1981-ben a mi kis baráti társaságunk is összeálltunk kettes sorokba rendeződve - vagy húszan - Újpesten és a Könyves Kálmán gimnázium előtt masírozva nagy vidáman a Mint a mókust énekeltük és bizony még ekkor is előkerült a rendőr a lámpaoszlop mögül. Felírta a nevünket, címünket, majd feloszlatta a kis csapatot. Ellehet képzelni, hogy '69-ben mit jelenthetett közel száz ember a Váci utcában...

Egy lakó, valahol a Balassi Bálint utcában vizet öntött rájuk az ablakból. Némi dühöngés után: "azért, mert hosszú a hajunk, még mi is lehetünk rendes emberek!" — sikerült feloszlatni a társaságot. Átmenetileg. Mert másnap, 1969. július 8-án újra megismételték a "hippi-sétát", amely már tüntetéssé fajult. Hosszú hajuk, ápolatlan külsejük ma már a múlté. Eleven bizonyságai saját elméletüknek: a haj hosszúsága valóban nem számít, hiszen vannak, akik rövid hajjal sem nevezhetők éppen "rendes embereknek".

Tulajdonképpen ez a haj téma egy felfújt lufi volt, amibe akkor is lehetett kapaszkodni, ha más negatívum nem került elő. Az idősebb korosztályt a nagy lobonccal a sírba lehetett vinni, ők szocialista társadalom ellenesnek tekintették ezt a fajta különcséget, ezért nem csoda, hogy csak a bevezetőben kerül megemlítésre. Nem mellesleg azért pozitív hozadéka is akad a történetnek: a felnőttek megengedőbbé váltak a hosszú hajjal szemben, de erről a következő fejezet mesél majd.

A galeri tagok július 8-án az Ifjúsági Parknál gyülekeztek és — a hozzájuk csatlakozó fiatalokkal együtt — mintegy 100—200-an az Erzsébet hídon át elindultak a Belváros felé. A Petőfi Sándor utcában különböző jelszavakat kiabáltak: "Kenyeret munka nélkül", "Munkanélküli segélyt" stb. A Bazilika felé tartottak, hogy ott beat-misét tartsanak Brian Jones, a Rolling Stones együttes egyik nemrég elhunyt tagja tiszteletére. Mivel a templomot zárva találták, az amerikai követség elé vonultak. Útközben azt kiáltozták "Heil Hitler", "Kitartás, éljen Szálasi!". Majd az "Erika" című fasiszta indulót énekelték és ennek ütemére díszlépésben haladtak". - Valami szabályellenest akartunk. - A tíz vádlott közül hét fiatalkorú. A legidősebb is négy évvel a második világháború után született. Hitlert, Szálasit, a fasizmust, csak tankönyvből ismerik. Ha ismerik.

Ezen a hírhedt felvonuláson a fiatalok egyebek mellett mást is skandáltak és ez "valamiért" elmaradt a vádiratból. Többször éltették Radics Bélát, hogy koronázzák királlyá, vagy legyen ő a miniszter, de akadtak finomabb hangok is, mint a "Bélát a pártba". Nincs kétségem afelől, hogy bár nem volt jelen az eseményen, de érintettként ezügyben Radicsot is kihallgatták. Arról azért van némi elképzelésem, hogy ezt az információt miért hallgatták el. A galeri tagjait kifejezetten ellenszenvesnek kellett beállítani, ők azok, akik nem szeretnek dolgozni, kislányokkal tartatják el magukat, isznak, verekednek, satöbbi, és ez még a kortársak köreiben is kiveri a biztosítékot, de ha kiderül, hogy a galeri tagjai is csetlő-botló, közénkvaló fiatal gyerekek, akik nem mellesleg szeretik a rockzenét, egyből több pártfogójuk lesz, ami egy újabb felvonulást eredményezhet, netán ellenforradalmat is szülhet. Ezt a lehetőséget pedig nem engedhette meg magának a rendszer.

Elsőnek Szandbauer Gyulát, vagy ahogy társai ismerték, Nagy Kennedyt, az elsőrendű vádlottat szólítja a bíróság. — Miért nevezték magukat "Nagyfa galerinek"? — Mert az Ifjúsági Parkból kitiltottak minket a hajunk meg a szerelésünk miatt. Így aztán a park fölött levő nagy fánál jöttünk össze. — Ismerős ez a kifejezés önnek, hogy Budai KMK Művek. — Igen. A Budai Közveszélyes Munkakerülő Műveknek én voltam az igazgatója. Szőke Lord meg a munkaügyi előadó. Vele egyébként még Aszódon, a javítóban ismerkedtem meg. Barátom. — Mi volt a KMK Művek célja? — A célja semmi, csak marhaságból alakítottuk, mert aki feljárt a nagy fához, az általában nem dolgozott. Volt úgy, hogy lakásunk se volt, ilyenkor csak úgy csöveztünk. — Miből éltek? — Volt néhány lány is, azok hoztak fel kaját, meg pénzt. A Szőke Lord mondta, néha olyan korán jött fel a fához, hogy még senkit nem talált, de a kaja az már ott volt letakarva. — Mit tud Hitlerről, a fasizmusról? Értelmesen, szabatosan válaszol, mintha iskolában felelne: — Hitler a második világháború alatt világuralomra tört. A fasizmus vezéralakja volt és romba akarta dönteni Németországon kívül az egész világot. Tudom én ezeket. Az intézetben két dokumentumkönyvet is olvastam. "A halál 50 óráját" pedig háromszor láttam. — Ha ennyire tisztában van mindennel, akkor mivel magyarázza, miért csinálták ezt az ellenséges tüntetést. — Nem gondoltuk mi ezt végig. Csak valami 'különöset akartunk tenni. Valami szabályellenest. Olyat, amilyet még nem csinált senki!

Néhány részlet Szőke Lord, azaz Dévényi György vallomásából, amely sajátosan tükrözi a "Nagyfások" filozófiáját. — Apám kőműves, jelenleg sitten van. Én is. — Igaz, hogy a nagy fánál rendszeresen fasiszta köszöntésekkel üdvözölte társait? — Ilyet én józanul sose mondtam, csak részegen. — Milyen időközönként volt ittas? — Mindennap. — Tudja mit jelent magyarul Heil Hitler? — Hát Hitler az német tiszt volt, a "hej"-ről nem tudom mit jelent. — Azt tudja, milyen társadalmi rend van ma Magyarországon? Némi töprengés után válaszol. — Se kapitalizmus, se szocializmus, valamilyen átmeneti. — És magának itt nincs jó dolga? - Nincs. Elmondjam a szabadságot, ahogy én képzelem? Kellene egy törvényt hozni, amely kimondaná, hogy 25 éven alul mindenkinek tilos dolgozni! — Ha lenne ilyen törvény, maga mivel töltené az idejét? — Minden hülyeséggel. Állandóan szórakoznék, táncolnék, lányokkal járnék, hobóskodnék, meg minden! — Mit látott utoljára színházban? — A Bánk bánt, de nem volt jó. — Mit olvasott? — A sebhelyes gyilkos nyomában-t. Az jó volt. Az arról szólt, hogy egy gestapós tiszt hogyan kegyetlenkedik. — Hippinek tartja magát? — Igen, mert azok se dolgoznak. — Ha nem akar dolgozni, miből akar élni? — Eddig is megéltem a lányokból, anyámból. — Maga most 19 éves és már harmadszor áll bíróság előtt. Mi a véleménye saját magáról? — Hülye vagyok! A költő sir "Nagy pelyhekben hull a hó, anyám holtteste eladó." Így kezdődik H. József fiatalkorú vádlott (más néven Szerzetes) egyik "költeménye". Ellene külön vád a két spirálfüzet, amelybe ellenséges, politikai tartalmú verseit írta. A füzet kezdő lapján a jelmondat még gyerekes bolondságokat ígér. "Ne legyen fodrászüzlet a világon!" A további írások már jóval visszatasztítóbbak. — Maga nem szereti az édesanyját? A fiú szája legörbül, szipogva nyeli a könnyeit. — Dehogynem szeretem. Azt a "Nagy pelyhekben" című verset én nem azért írtam, hanem csak balhéból. Hogy lássák, bírok ilyet is írni. És a "Vöröstűz" című, ami arról szólt, hogy a szovjet katonák nem vettek fel az autójukra, az egyáltalán nem is igaz, az tiszta kitalálás. — Miért írt ilyen verseket? — Azért, mert a Kacsa is mondta, hogy írt verset és meg akartam mutatni, hogy én is tudok. Amióta előzetesben vágyók, számtalanszor feltettem magamnak a kérdést, hogy bírtam ilyen őrültséget csinálni. De nem tudom! Én nem gondoltam, hogy ez lesz belőle...

Beidézték a kiskorú vádlottak törvényes képviselőit, a szülőket is. Voltak közöttük vezető beosztásúak és egyszerűbb emberek. Kommentár nélkül idézünk néhányat a tárgyalás során elhangzottakból. H. László (Kis Kennedy) édesanyja: Én szeretem a fiamat. Most is szeretem. Igaz, tavaly már hozzáfogott csavarogni. Volt úgy, hogy hetekig nem láttam, de már dolgozni se járt. Azt is később mondta meg, hogy egyszer 20 napra lefogták munkakerülés végett. Hát persze csodálkoztam, de akkor nagyon megfogadta a Lacikám, hogy megváltozik. Aztán megint elment, nem mondta hova, de tudtam, ha elfogy a pénze, hazatalál. Bíró: Előfordult olyan is, hogy kért pénzt és ön nem adott? N. Józsefné: Hogy én nem adtam? Olyan sose volt! Igaz, kicsi a nyugdíjam, de mindig adtam, hiszen úgy örültem, ha végre hazajött. Cs. Kálmán, Cs. Attila (Presse!) édesapja: — Idős szülők vagyunk, az anyja is beteges, én is, ez az egyszem gyerek a szemünk fénye. Születésétől jó környezetben él, ez kérem kettős nevelést nálunk nem kapott. Otthon csak a jót, az intő szavakat hallotta. Tudtam róla, hogy az Ifjúsági Parkba jár. A külseje? No, igen, azt a hosszú hajat én is visszataszítónak találtam, de ő azt mondta, a hosszú hajtól függetlenül még lehet becsületes az ember. Tanácsot kértem egy pszichológustól, alkalmazzak-e erőszakot, de ő azt mondta, inkább hagyjam, nehogy a gyermeket lelkileg eltaszítsam magamtól. H. József (Szerzetes) édesanyja: Mi kérem, nem erre neveltük a gyerekünket, hogy ilyen társaság közibe keveredett, arról mi nem tehetünk. Zsedénybe még rendes gyerek volt ez, csak hogy feljöttünk Pestre, itt kezdte leutánozni, amit látott. Pedig a pénz állandóan kész volt Józsikának, hátha meggondolja és vesz rendes ruhát, hogy emberi formája legyen. Mi megadtuk neki, amit tudtunk. Pestre is ő végette jöttünk fel, mert azt mondták, tehetséges futballista. És hogy itt több lesz a lehetősége érvényesülni. Id. S. László, S. László (Barna Lord) édesapja: — Az én fiam már gyerekkorában is ideges, gyenge gyermek volt. Érthetetlen, mi történt vele, hiszen a mi családunkban régi kommunisták, munkások vannak. Otthon ilyesmit sose hallott. Úgy tudtuk, hogy az Ifjúsági Parkba jár, de azokat a barátait nem mutatta be nekünk. Az iskolatársai rendesek voltak. Ami a külsejét illeti, kérdem én, mit tehet egy szülő, amikor a televízióban a gyerek kedvenc sztárjai is ugyanígy néznek ki. Nálunk ez úgy látszik, elfogadott. Ők azzal érvelnek: nem értjük meg őket, én meg azt mondom, a mai fiatalság — sajnos — nem üti meg a mértéket.

Tízen ülnek a vádlottak padján. A Nagyfa galeri saját bevallásuk szerint körülbelül 20 tagú. A szóban forgó hippi-sétákon mégis mintegy 70-en, 100-an lehettek. Érdekel, hogy kik lehettek a többiek, akiket a vezérek csak így említenek "törpék", "idegenek", "kishülyék". A tárgyalóterem utolsó sorait nap nap után bozontos lányok, szőrmók fiúk töltik meg. Esznek, nevetgélnek, kibicelnek lebukott társaiknak. A tárgyalást vezető bíró időnként kiküldi a teremből a rendbontókat. Az egyik szünetben megkísérlem az ismerkedést. Némi bizalmatlanság után tudomásul veszik, hogy nem vagyok titkosrendőr és szóba elegyedünk. — Én aznap a Sakk-matt együttest akartam meghallgatni a Parkban, de elmaradt az előadás — mondja az egyik lány. — Láttuk, néhányan sorba állnak, azt mondják valami balhé lesz. Gondoltuk, hogy ha már itt vagyunk, miért ne menjünk, hiszen minden fiatal szereti a jó dilizést. Nem? — De mire volt jó jelszavakat kiabálni, Erikát énekelni? Nem gondolták, hogy ez már több mint "dilizés"? — Szerintem — mondja a másik lány — ők se gondolták, hogy ez lesz belőle. Az volt a "maszek", ahogy az emberek bámultak. Én imádom meghökkenteni az embereket. Egyébként nem tartoztam a galeribe, csak Kacsát, Szerzetest, meg Nagy Kennedyt ismertem látásból. De mit csináljak, nekem imponáltak! — Mivel imponáltak? — Hát, hogy merték ezt az egészet...

Egy szemtanú Bognár Péter, aki végül is kihívta az URH-t, 34 éves. ö már őriz valami emléket azokból a nehéz évekből. — Mérhetetlenül felháborított ez a fasiszta demonstráció, mert nem tudom másnak nevezni. Igaz, gyerek voltam akkoriban, de emlékszem még, amikor nem hippi egyenruhások énekelték az Erikát, miközben díszlépésben meneteltek Budapest utcáin. A járókelők arcán ugyanezt a megdöbbenést láttam. Hát ez lett a "balhéból", a "jó dilizésből". Bilincs, bíróság, törvénykezés. A szülők döbbenten mentegetőznek: nem, ők nem erre nevelték gyerekeiket, hogy munka, életcél nélkül, csavarogva, csövezve, lányok pénzét elszedve lógjanak, és jelszavakat ordítozva botrányhősködjenek. Lehetséges, hogy — amint mondják — maguk a főkolomposak sem ezt akarták. Csak — Szandoauer szavaival — valami olyat, amit még senki sem csinált! Rajtavesztettek, mert még a hippi-felvonulásban sem sikerült igazán eredetinek lenniük. A heil-hitlerezésben, Erika éneklésben sajnos már voltak rossz emlékű elődeik. Az amerikai követség előtt azt kiabálták: "ide nézzetek, milyen erősek vagyunk!" Pedig tulajdonképpen inkább szánalomra méltóak voltak, amint az első rendőr láttán szélsebesen felkötötték a nyúlcipőt. Épelméjűek valamennyien, tudták, mit tesznek. Tudhatták, de legalábbis sejthették tehát, hogy tetteikért felelniük kell. Tudták, tudniuk kellett, hogy a társadalom elítéli őket, mert szándékuktól függetlenül, olyasmit idéztek fel, ami — és ezt egyszer s mindenkorra meg kell tanulniuk — ebben az országban még játék, bolondozás tárgyát sem képezheti! Ez a bírósági tananyag-kiegészítés szigorú lecke lesz mindannyiuknak, amit most majd a saját kárukon kell megtanulniuk. A "kishülyék" pedig, akik egy csorda bárgyúságával mentek a kolompszó után, elgondolkozhatnak — ezúttal még a tárgyalóterem hátsó soraiban — vajon érdemes-e rendes elfoglaltság híján felgyűlt fölös energiáikat ilyen módon kiélni? Talán meg sem kell erőltetni fantáziájukat ahhoz, hogy ráébredjenek: feltűnni, imponálni másképp, értelmes, normális emberhez méltó módon is lehet.

Lapzártakor hirdetett ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Nagyfa-galeri ügyében. Szandbauer Gyulát, Dévényi Györgyöt és Dómján Sándort két-két évi szigorított börtönre; S. Zoltánt 1 év 3 hónap, S. Lászlót és H. Józsefet 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték. A többi négy fiatalkorú vádlott 8-tól 10 hónapig terjedő időt tölt majd a fiatalkorúak büntetésvégrehajtási munkahelyén. Az ítélet nem jogerős. A védők enyhítésért fellebbeztek, az ügyész az ítéletet elfogadta.

Persze 1970 nem csak a balhékról szólt, hiszen a Parkban a zene továbbra is dübörgött, mást nem is tehetett, hiszen éreztetni kellett a közönséggel, hogy elszigetelt esetről volt szó és természetesen a fiatalok – ifjú kommunisták, bármit jelentsen is – nem ilyenek. A botrány után jöhetett a "minden nagyszerű" propaganda, és a hajzat iránti "megértés hadművelet", de erről a következő fejezetben számolok be.

Folytatjuk… (2023.06.21.)

Készítette: Fiery