Cikipédia 14/2 - TRIÁSZ - Elveszett dalok 2.
Aki ismeri a Triász nevezetű könnyűzenei feldolgozóegység mérnökségi munkálatait, az tisztában van azzal a ténnyel, hogy a háromtagú társaság nem csak nagynevű előadók emlékezetes műveit porolja le, hanem taktusra érzékeny lézerletapogatóikkal a legeldugottabb fiókok alján azok eddig szinte ismeretlen dalait is megtalálják. Ez pedig egy nagyszerű gondolat, hiszen Sipiék segítségével a közönség is felfedezheti az igazán elfelejtett dalok különleges értékét.
A csúcson tündöklő zenekarok sorra ontották a sikeres műveiket és ezek mellett bizony elhalványultak azok, amelyek nem annyira a sláger vonalat, mint inkább az igényesebb, színesebb zenei világot ábrázolták. Ez persze természetes, hiszen a populárisabb, könnyebben befogadható számokra vevő a nagyvilág. A Olümposzra került félistenek azonban kevés kivételtől eltekintve sosem maradnak ott fent és amikor dicsfényük alább száll általában még akkor is folytatják hol együtt, hol külön, de ekkor már az újabb remekművek nem jutnak el a hajdani rajongókhoz, pedig ezek a szerzemények néha jobbak, mint amiket még a "felhők felett ambróziát szopogatva és nektárt nyalogatva" írtak...
3. Janicsák István - Nem vagy egyedül
Ilyen dal Janicsák István 2019-ben írt gyönyörű szerzeménye, ami a Z'Zi Labor trónra lépésének idejében nyilvánvalóan komoly sláger lehetett volna, de a túl későn született dal már nem jutott el sem a rádiókhoz, sem a nagyközönség elé, már születésekor halálra volt ítélve. A Spotify pedig a maga többmillió zeneszámával itthon nem ad lehetőséget a semmiből való kirobbanásra. Az utolsó előtti pillanatban azonban megjelent a méltán népszerű "dalfeltámasztó brigád" és lássunk csodát, új rajongók tömegei ismerhetik meg a Triász ötös lemezének egyik legszebbnek ítélt slágerét:
Van, aki a menyországra lel, van, akinek annál is több kell, van, aki csak alázatban él, más meg minden úttól fél
Fázol nem vigyáznak rád, napfény nem jut el hozzád, nem menekülsz, nincs ragyogás
Ragyog a Hold, ragyog a sár, ragyog a sárban a holdsugár
Van, aki sír, van, aki vár, van, aki senkit nem talál
Nézz rám én is itt vagyok, a remény fénye felragyog, nem vagy egyedül
Ugyanaz az égbolt feszül rám, ugyanaz az isten szól hozzám, ugyanaz a szenvedély szorít, mégis más, ami boldogít
Lelked új időkre vár, minden ablakot bezár, nem menekülsz, nincs ragyogás
Ragyog a Hold, ragyog a sár, ragyog a sárban a holdsugár
Van, aki sír, van, aki vár, van, aki senkit nem talál
Nézz rám én is itt vagyok, a remény fénye felragyog, nem vagy egyedül.
A dal megszületésének ötletét az a borongós tény adta, hogy évente 300 gyerek tűnik el Magyarországon. A dal reményt kínál a kiszolgáltatottaknak, igyekszik felhívni az emberek figyelmét az elveszett, magányos, kihasznált életekre. A szomorú történethez valóban illő és minden klisétől mentes dal készült.
4. Fonográf - Vihar előtt
Most beszéljünk egy kicsit a lemezen található személyes kedvencemről, a Fonográf együttes: Vihar előtt című szerzeményéről. Na nem azért, mert az én javaslatomra került a lemezre (de, főleg azért), inkább azért, mert ez számomra - és remélem lesznek még egy páran, akik így látják - egy egészen különleges dal. A Vihar előtt hangszerelésben, hangzásában jóval meghaladta a korát. Nagyon kevés olyan film vagy zene létezik a világon, amit bármikor veszünk elő, mindig korhűnek, aktuálisnak, letisztultnak tűnik. Hozzá sem kell nyúlni, le sem kell porolni, hogy frissítsük, modernizáljuk, mert a műalkotás minden percben olyan, mintha éppen aznap reggel írta volna a szerző. A másik kiemelten fontos szempont, hogy ez a dal nem csak zeneileg, de a szövegvilága is merőben elüt a már megszokott Fonográf slágerektől. Szörényiék pedig már akkor is ontották magukból a mély gondolatokban gazdag siker-számokat, hát nem csoda, hogy ez a munkájuk háttérben rekedt. A Vihar előtthöz hangulat kell, megfogni egy érzést, egy érzékeny pillanatot és akkor a dal mellett megértjük a körülöttünk zajló világot is. Ez nem egy szám, ez a dal egy csoda. Ilyenkor jöhetne az az unalomig elcsépelt, egyébként nagyon bölcs mondás: ha ez a nóta Amerikában születik...
Sötét felhők alatt járok, a város szinte néptelen
Sötét felhők fent az égen nyomasztó súly a szívemen
Zárulnak sorra az ablakok, az ajtók, fülledt a csend vihar előtt
A lelkemre támadnak komor látomások, úgy szeretnék szelíd esőt
Sötét felhők alatt járok hosszú évek óta már
Életemben ritka vendég a bánat oldó napsugár
Zárulnak sorra az ablakok az ajtók, fülledt a csend vihar előtt
A lelkemre támadnak komor látomások, úgy szeretnék szelíd esőt
Jöjj hát sikoltva zúgó szélvihar, vakító villanás,
Mennydörgő robaj, felhő szakadás
Csak szakadjon fel a szívemről ez a bénító nyomás
és akkor tán lenyugszom...
A dal egyébként az 1984-ben megjelent Jelenkor albumon, valamint az egy évvel később kiadott Búcsú koncertlemezen is helyet kapott és nem véletlenül. Sajnos ezután már csak a következő 20-30 búcsúkoncertek egyikén-másikán csendülhetett fel. A dalt a rádiók nem játszották, hiszen a zeneiparban új szelek kezdtek fújdogálni és a Fonográf letiplizett, a rádiók nagytudású szakemberei pedig már nem láttak az utolsó szerzeményekben bizniszt. A világ és a stílusok megváltoztak, a Fonográf együttes több másik legendás bandával együtt ciki lett.
5.A Ádám és Éva - Valaki gyűjti a jó pontokat
A Triász lemez sötét lova az Ádám és Éva (ex-Neoton) lemezen található dal, ami alapos felújításra és rockosításra szorult. A ráncfelvarrás remek ötlet, de még így is a feldolgozáslemez leggyengébb láncszeme. Mondjuk, a zene így már elfogadható, sőt értékelhető lett, valóban igényes munka, azonban a szövegen sajnos nem lehet változtatni. Ez íratlan szabály. Pedig ezúttal kivételt lehetett volna tenni, de ugye ilyen a diszkó, akarom mondani az akkori szinti-pop ipar. Néha a szöveg megpróbál annyira kemény lenni, mint az ötnapos zokni, amire az eredeti felvételen Végvári a hangjával még rá is erőltet, aztán egy Nagy Ferós átütéssel elmondja, hogy "Becsapják néha az okosokat és letagadják a haszont" (hasznot, a haszon az talan), de ettől még nem kapkodták magukra az Ádám/Éva pólókat a Beatrice vagy a P. Mobil rajongók, sőt! Nos, ha minden igaz, ez az Ádám és Éva lemez akkor készült, amikor még javában tombolt a Neoton láz. A zeneszerző és a szövegíró egyaránt az akkori sztárproducer Bob Heatlie volt, aki később Éva férje is lett. Igen ám, de a szöveget le kellett fordítani magyarra, ami Szép Pálnak jutott. Igen ám, de ez az ember nem létezik. Felmerülhet bennünk óvatlanul a kérdés, csak nem Végvári Ádám álneve? Ígérem, amint kiderítettem, azonnal tudtára adom a világnak. Mindenesetre a borzalmas szöveg miatt még mindig nem tudom, hogy kire haragudjak jobban. Az egész dalt nem értem, de álljon itt teljes csupaszságában:
Valaki gyűjti a jópontokat, valaki veri a dobot. Bizony, becsapják néha az okosokat, az arany is olcsó, ha lopott.
Találd ki, hogy miért imádlak én, Gödöllőre elrohantam egy pillantásodért. A hajnal olyan szép lesz, valaki csókkal ébreszt.
Hol a másik ilyen dallam, jobb kézzel vagy a ballal. Na jöjj már, mitől félnél, te mindig okosan éltél.
Csak egy áldott bolond voltam, és ezért vártam rád.
Valaki hordja a kalapomat, valaki játssza a fazont. Bizony, becsapják néha az okosokat, és letagadják a haszont.
Találd ki, hogy miért imádlak én, Gödöllőre elrohantam egy pillantásodért.
Közben újra meghallgattam a dalt és hirtelen megvilágosodtam. A szöveget többször is átolvasva szerintem rájöttem az üzenetre. Bár az Ádám és Éva számot hallgatva inkább Jekyll és Hyde 1985-ös albumán szerepel ez a szám, mégis azt gyanítom, hogy ez a nóta két emberről szól. Az egyik Som Lajos, aki becsapja néha az okosokat, aki olcsón veszi, és drágán adja az aranyat, aki ekkoriban ugyan még nem járkál kalapban, de fogjuk rá azért, hogy majd fog. A másik ember dr Erdős Péter, akinek egy erotikus pillantásáért bárki elrohant volna Gödöllőig. Mondjuk gödöllői vonatkozást csak egyet fedeztem fel - de az meg jóval a dal után történt - egy Erdős Péter emlékkoncertet, ami 2000 szeptember 8-án zajlott a gödöllői Trafóban és az est sztárzenekara a CPg volt. Szóval nem kell komolyan venni az összefüggés-elméletet, mert egyébként biztosan nem igaz, de jobbat nem voltam még én sem képes kihozni ebből a szövegből. Sajnálom...
5.B Kati és a Kerek Perec - Tizenöt nyár
Rockerként a '70-es-'80-as években cikinek számított - pedig jó kis rockos dallamokat szólaltatott meg - a Kati és a Kerek Perec együttes. Kiss Ernő zenekarvezető és Nagy Kati, énekesnő irányításával vált ismertté a csaknem kilenc évig működő társulat. Bár rengeteg koncertmeghívásnak tettek eleget és a TV, valamint a rádió is nagy előszeretettel játszotta dalaikat, a nagy áttörés elmaradt. Hiába jutottak a komolyabb fesztiválok döntőibe, 1975 és 1979 között csak két kislemezt tudhattak magukénak. Ne feledjük, ekkoriban a Piramis zenéje tarolt, míg a diszkó világában a Neoton Família. Ha nem is önszántából, de Erdős doktor aztán végre '79-ben rábólintott, majd '82-ben is és megjelenhetett az album. Mindkettő aranylemez lett (ami azt jelentette, hogy az eladás elérte a százezres példányszámot). Az első lemez egyik legsikeresebb dala volt a Tizenöt nyár.
Kiskoromban, a szép napokban, még állt az a szürke ház
Az utca végén, egy régi kertben, amit ma már nem találsz.
Mindennap arra jártunk iskola után és játszottunk és bolondoztunk szinte minden délután.
Már nem emlékszem, melyik évben új fiú jött közénk.
Idegen volt és kicsit félszeg, aki sok mindent nem ért.
És nevettük és kigúnyoltuk szinte mindenért,
Amit tett, vagy amit nem mert megtenni, mert úgy félt.
Aztán egy bolond napon, mikor volt, nem is tudom, mondta, hogy szeret engem.
Régen nem játszunk ma már, mégis ez e legszebb nyár, amit valaha éltem.
Csak tizenöt nyár, csak tizenöt nyár, csak ennyit éltünk még.
Csak tizenöt nyár, csak tizenöt nyár tudom, sokkal több van még,
De mennyi élmény, mennyi álom és mennyi tévedés!
Tizenöt nyár - ki döntheti el, hogy sok ez vagy kevés.
Éppen félúton vagyunk. Mondd meg, hová tartozunk. Mit is jelent hogy élünk?
Az ajtó félig nyitva már, a másik félig zárva már. Épp a küszöbház értünk.
Csak tizenöt nyár, csak tizenöt nyár, csak ennyit éltünk még.
Csak tizenöt nyár, csak tizenöt nyár tudom, sokkal több van még,
De mennyi élmény, mennyi álom és mennyi tévedés!
Tizenöt nyár - ki döntheti el, hogy sok ez vagy kevés.
A Kati és a Kerek Perec együttes nem kispályás banda volt, hiszen szinte az összes daluk slágernek számított. A Hanglemezgyár ennek ellenére minden erejével hátráltatta Nagy Katiékat. Ugyanis dr Erdős úgy vélte, hogy ebben a kicsiny országban elég egy darab Neoton, kisszámú népünknek nincs szüksége többre, ezért a Perec-csapat leginkább külföldön haknizott. A Tizenöt nyár című szerzemény alapötletét egyébként az akkoriban sikeres angol film (1971), a Kamaszkorom legszebb nyara adta. A recept jó volt, a dal bevált és már senkit sem érdekelt a slágerszövegekben rejlő jellegzetes hibák, mint például a "Már nem emlékszem, hogy melyik évben" Dehogy nem emlékszel, hiszen pont 15 éves voltál. "Éppen félúton vagyunk" 15 évesen azért még ne legyünk félúton. A Tizenöt nyár azonban mindenképpen kiváló választás, mert valódi nagy sláger volt annak idején, igényes muzsikával, amit a mai napra bizony a közönség elfelejtett és a Triász csapata ügyesen előhúzta a kalapból, letörölgette és egy picit modernizálta...
Folytatjuk... (2023.01.14.)
Írta Fiery