Cikipédia 14/17 A nosztalgia rapper

Sosem voltam járatos a Rapzene világában, az első élményem is a Petőfi rádión keresztül a Spider Murphy Gang zenekartól a Banküberfall volt 1985 környékén. Most, meg kiderült, hogy nem is ők játszották, hanem az EAV, vagyis Erste Allgemeine Verunsicherung (Első Általános Bizonytalanító) a nevet az első azóta megszűnt osztrák biztosítótársaság alapján vették fel. A világ 1986-ban ismerte meg a művet Ba Ba Bankrobbery angol címmel és szöveggel. A rap valamiért megkapaszkodott az igényesebb műfajok között is, és a hosszú évek alatt rengeteget változott. Generációk nőttek fel az ütemre szavaláson és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. 

Sokan vannak, akik nem akarnak, vagy nem képesek kinőni az ifjúkorból, ilyen vagyok én is. Bármi történik a nagyvilágban, a múlt felidézése megóv az új kihívásoktól, a jelen magányától. Sokszor leutazunk gondolatunk nosztalgia csilléin emlékeink legmélyebb bányáiba, ahol azok megszépülve elfelejtetik velünk a valóságot. Egy ilyen nosztalgia bányászról szól mai abszurd történetünk - kórképünk -, akit oda vittek az álmai, ahol a vágyakozás eltakarja a konkrét igazságot. Tényleg megéri a múltban ragadni, vagy lépni kell tovább? Egyáltalán létezik megálló a jelen és a múlt között? Ki lehet-e szakadni a valóságból, vagy az álmokat ne engedjük eluralkodni magunkon? Minden igaz és semmi sem lehetetlen…

Noel még csak 37 éves, de már igazi, komoly nagyfiú. Hatalmas, Enterprise űrhajónyi energiával készült az esti nagy koncertre. Ezen a napon már kora hajnalban, 10 órakor kidobta őt az ágy, mert tudta, hogy sok feladata van még a nagy pillanatok előtt. Megette az anyukája által asztalon hagyott müzlijét, belekortyolt a cukormentes narancslébe, aztán - a klíma katasztrófát megelőzve - egy laza cicamosdást követően a legcsinosabb ruhájában elindult a Barber Shopba. Ha szeretett valamit magán szerénységén és ifjú swarczeneggeri idomain kívül, az különleges egyedisége. A fodrászüzletben – nevezzük nevén, azt, ami - már várta őt a hozzá félelmetesen hasonlító barbár, akarom mondani barber. Mint ha ikrek lettek volna az alaposan befújt, belőtt séró, matematikai precizitással körbenyírt szakáll, de még a divatmárkás cuccot is ugyanott vásárolhatták.

Nem volt nagy műtét, a mester alig két és fél óra alatt végzett a szőr befésüléssel. Külső szemmel nézve semmi sem változott, de hősünket meglehetős nagy boldogság fogta el a végeredményt illetően. További fél óra öngyönyörködés után már sietett haza, mert a mama finom ebéddel várta.

Nyírja a barom a szakállam

Baracska is legyen már tagállam

Keményen nyomom az életet

A nővérem bekapott két legyet

A betűtésztás paradicsomleves és a nutellás palacsinta elfogyasztása után a délutáni regenerációs szunyókálás nem tartott egy óránál tovább, hiszen készülnie kell az esti fellépésre, amit még az apja intézett el egy igényes rockklubban. Ezen persze kissé meglepődött és hisztizett is pár percen keresztül, mert ugye mit keres egy ekkora kvalitású rapper - mint ő - egy lepusztult múltból élő rock intézményben. A '70-es évek rég elfeledett maradéka. Végül, ha nehezen is, de nagyvonalúan túl tette magát az ügyön. A fater megoldotta a fellépési nehézségek problémáját, talán még közönséget is verbuvál. Hosszú percekig nézegette magát a tükörben, izmait egyenként feszítgette és önfeledt mosollyal élvezte önnön Földöntúli szépségét. Hirtelen eszébe jutott valami, alsógatyájára pillantott: "istenem, bár te is ennyire izmos lennél.  Azt persze tudta jól – ha mást nem is -, hogy rengeteg olyan nő létezik ezen a bolygón, akiknek a szemében a színpad alapvetően meghosszabbítja és megkeményíti egy férfi pénisz méretét és erejét. Ő pedig minden tekintetben igazi férfi, mert borotválkozik, divatos ruhában, szoláriumba jár, a keményebb időszakokban a haverjaival káromkodik, de ha kell, ebéd közben fingik. Na, mindegy, fejére csapta széles karimájú baseball sapkáját – ÉRTED??? Rádobta hanyagul a hosszan készült, drága frizurára…

Hosszú lesz az út a végéig

A legjobb dídzsé a Dévényi

Kiscsávó öklöm tolom a pofádba

Gengszter lehetsz te is, de csak sokára

Hősünk délután négy órakor találkozott a "zenész" haverjaival, akik szinte megszólalásig úgy néztek ki, mint Noel. Ez a korosztály így lázad, hogy attól érzi magát másnak a kortársainál, ha pont úgy öltözködik, viselkedik, mint azok. Nem nehéz. A két segédinas – apa beosztottjai – felpattintotta a cájgot a furgonra (BMW X5-ös) és végig kettesben elszáguldottak a remélt Eldorádó felé, Várta őket a nagyszínpad.

Szerencséjük volt, ugyanis előzenekarnak mentek, így a tömeg toborzása a nagybanda gondja volt. Úgy ahogy beálltak, hiszen zenéjük nem követelt különleges szakmai előkészületeket, majd a kocsmapult mellett kuporogva, telefonjaikat megállás nélkül nyomkodva várták a lassan érkező rajongókat.

Este 8 órakor már ott tolongott türelmetlenül a világot jelentő deszkák előtt a majdnem kilenc főnyi tömeg – szülők, nagyszülők, és egy régi osztálytárs, a "Süket", mert bár szeretett hangosan énekelni, de nem tudott. nem lógott ki a csapatból, mert sok ilyet ismerünk. A banda felaraszolt a dobogóra és beindult a fergeteges buli. A kizárólag saját szerzemények a '90-es és a 2000-es évek rapper műveinek gyűjteménye volt, a szöveg szintén.

Elindul alattam a Cadillac

Bambulnak bénán a debilek

Nagy csöcsű csajok mind bugyiban

Két perc és fürdünk a tutiban

Teljes meglepődésemre a gitár nagyon ritkán egészen értelmes dallamokat adott ki magából. TÉKÁ, Akinek a hangszer a nyakában lógott, nem volt egy Tátrai Tibusz, mégis valamilyen csodálatos véletlen folytán aránylag jól bánt mind a két általa használt akkorddal. Nem kellett volna, mert amikor ráérzett TÉKÁ, hogy tehetségével már majdnem a tábortűz gitározás magasságáig emelkedett, felbuzdult és egyre bátrabban kezdett pengetni, úgyhogy azonnal visszaesett az amúgy is alacsony színvonal. Bár szerintem a színvonal inkább csak zavarta ezt a félelmetes bandát a játékban. A dobosnak, Gangsta Pínek volt a legnehezebb dolga, mert ő az ütemet adta, és semmi mást, és ez a meló néhányszor alaposan meghaladta a képességeit, mert rendre elmászott. A tetkókkal is valami gondja lehetett, mert dobolás közben egymás után hullottak a földre, mint a nyárfalevél. Pedig a szivarozó Donald kacsás egész keménynek tűnt. A banda annyira "jó" volt, hogy ez az apró hiba észre sem volt vehető. 

A prímet a két elöl botladozó frontember vitte, közülük az egyik, a mi főhősünk, Noel, aki nagyon jól álcázta kőkemény gangsztaságát elsősorban remegő lábával a földet bámulva. És valljuk be, az orra előtti motyogás is megtévesztőnek hatott, de én tudtam, hogy kemény fából faragták. Törpe Kevin, a másik rapper - aki nem éppen magasságáról kapta nevét - még élvezte is, hogy szídhatják bátran a világot. Bár a közönséggel való kapcsolatot már a színpadra lépésekor elveszítette, halandzsázni nagyon tudott. A baj inkább az volt - mint utólag megtudtam -, hogy a határozott dalszöveg ellenére mást lehetett érteni. 

Noellel már több probléma volt - dehát egy gengszternek ilyen macsónak kell lennie -, először is olyan helyeket keresett, ahol láthatta magát, ahogy kőkeményen befeszít, végül az első sorban álló nagymamája sietett a segítségére, hiszen az ő vastagkeretes szemüvege szépen visszatükrözött mindent. Aztán az is lehetséges, hogy a nagyi csak azért hajolt előre, hogy jobban láthassa szeretett unokáját. Mindenesetre, amikor előre dőlt a mama, Pista bácsi hátulról rámozdult. Semmi kétség: Pista bácsi is gengszter. De nem ez volt a fő gond. Noel, lányos zavarában a jobb kezét nem tudta hova tenni, ezért folyamatosan a saját farkát markolászta – szerintem keresgélte. Valamikor a koncert vége felé észrevettem, hogy ebben a csodálatos semmire sem méltó zenekarban van egy basszusgitáros is, aki annyira szürke volt, hogy tulajdonképpen pont úgy tartozott a színpadképhez, mint egy hangfal, vagy a mikrofonállvány. Akkor szúrtam ki, hogy Q-NÓ is a színpadon van, amikor előrehajolt vízért és megbotlott, rövid üzemzavart okozva. Javára legyen írva, ő legalább egyszer sem hibázott, mert be sem volt kötve, de minek is, amikor ott a gép.

Nekem te ne mondd meg mit tegyek

Mert arcodon rugdoslak kisgyerek

Egész nap gyúrom a testemet

Tetkóval karomon rappelek

Szóval javában ment a nosztalgia rap, a srácok ott fent – bár ez nem látszott kifelé - nagyon élvezték a műsort csakúgy, mint a harmadik szám után négy főre csappant tömeg. Persze a nép nem pogózott, mégis csak hülyén nézett volna ki, ha Kevin anyukája a nagymama és Pista bácsi a hangfal rugdosásával van elfoglalva. A hallgatóság okosabb része eljárkált sörért, a nagymama hétszer volt pisilni, szóval mindenkinek megvolt a maga külön élménye. A koncert helyszínén tökéletes rend uralkodott. A zene rossz volt, viszont unalmas, de legalább a kutyát sem érdekelte.

Időközben megérkezett a főzenekar rajongótábora is és este kilenc körül már úgy húszan tolongtak. A nagy mozgásban egyszerűen képtelen voltam őket megszámolni. A pontos információ miatt odamentem a klub jegyszedésével megbízott hivatalos munkatársához és rákérdeztem, hányan fizettek, ő hosszas fejszámolást követően határozottan rávágta, hogy öten, de azok csak letévedtek, ittak egy sört és már le is léptek.

Rázom a rongyomat csöcsi bébi

Ahhoz, hogy enyém légy nem kell kégli

Harapom a feneked holnap délig

Ha kilóg a bugyiból mondjuk félig

Szóval, vadul tombolt a méltán híres rapzenekar a budapesti éjszakában, szövegeiben keményen beszóltak a politikusoknak, meg a gazdagoknak, főleg egy képzeletbeli ellenséges galerit bántalmazták szóban többször is – Kevin még egy láthatatlan pisztolyt is lóbált egyszer a feje felett, de hamar elfáradt a karja -, rettenetesen menő volt, ahogy férfisoviniszta disznó módjára felkínálták a nemiszervüket a nem létező nagymellű szőke csajoknak. Tényleg hitelesek voltak miközben végig a földet nézték, de ezt is megértem, oda hullottak a rosszul felragasztott tetkók. Noel még mondta is TÉKÁnak, hogy "legközelebb filctollat használunk". De Kevin apukája büszkén nézett az ő tehetséges kisfiára (37 éves), egyszer meg is jegyezte félhangosan a pultnál, hogy "ez a gyerek isten áldotta tehetség", de Noel apukáján kívül szerencsére senki sem hallotta meg.

Az utolsó előtti dalra a srácok felhívtak a színpadra egy vendég rappert, a Süketet, aki hatalmas önbizalommal felbattyogott a színpadra és iszonyatos hamisan kezdett el ütemet vesztve kiabálni. Ekkor érkezett Ő. Ez az Ő - valamilyen Milán - valósággal fellebegett az emelvényre és én kerekre tágult szemmel bámultam. Nocsak, mégis lesz valami tökös előadás? És a vendégművész nem is cáfolt meg. A három nosztalgia-rapper szinte egyszerre némult el és szorult háttérbe, miközben ez meg olyan gigantikus energiával nyomta a mikrofonba válogatott káromkodásait, hogy azóta sem tudom ki ő. Ez volt a csúcspont, hiszen egyszerre hirtelen vagy 25 érdeklődő zsúfolódott össze a 150 férőhelyes klub emelvénye előtt és egyemberként ünnepelték az új királyt. Még én is elérzékenyültem. Majdnem. Igen ám, de a második perc környékén Milán király is ritmust vesztett, vagy csak lassan jutottak eszébe a szövegek, valahogy mást meg máskor tátogott, mint amit a hangja kiabált a hangfalakból. Plébekk!

A cellámban alszik a köcsögöm

Az ablakból látom a Bömösöm

Dollárban úszik a balzsebem

Király vagyok a sittemen

A mi Menő-Jenőnk viszont hihetetlen profizmusának és ütemérzékének köszönhetően az elcsúszásból és félretátogásból nem vett észre semmit, csak úgy, mint a közönség. A szakértő tömeg a színpad előtt hálásan hápogott az új főszereplővel együtt, a nagyinak könnybe lábadt a szeme, Pista bácsi is feladta a közeledést, mindenki boldog volt.

Mondanám, hogy sajnos - de ez nem lenne igaz -, gyorsan elszállt az este és mitagadás rendkívül jól mulattam. Ettől függetlenül elég volt ebből nekem egyszer, nem vagyok méltó arra, hogy mégegyszer meghallgassam őket. Ez tömény nosztalgia volt, de akkor mit keresek én itt? Nem is szeretem a rappet!

A buli után a sztárok még feloldódtak a velük együtt majdnem 31-re duzzadt tömegben, levetették magukról a '90-es évek drogmaffia külsőt és a sapka alatt izzadt fejjel, boldogan vedelték a nem túl hideg cukormentes coca colát. Ezen az estén mindenki nosztalgiázhatott, még az is, aki nem akart. Magunk előtt láthattunk kőkemény börtönviselt arcokat, csöcsös bombázó csajokat, aranyozott műanyag keresztet a nyakban, leázott tetkókat, matrica-tetkókat, állig lehúzott baseball sapkát, pisztoly imitációt, embertelen mennyiségű embertömeget. Nem véletlen, hogy ezek a nagyszerű muzsikusok jól érezték magukat, mert ők is ilyen nosztalgia típusok, a fejükben erősen összeérnek a nosztalgikus álmok és a jelen valósága, csak sajnos nem kimondottan kiegyenlítetten...

Írta: Fiery

A feltüntetett dalszöveg csak illusztráció