Cikipédia 14/11 A Budai Ifjúsági Park majdnem teljes története - 1900-1927

A Várkert Bazár története nem csak Budapest, hanem az egész ország története, amibe ugyanúgy belefér a táncoló hercegnő, az öngyilkos mosónő, a panamakalapot viselő úriember, mint a fehér ing-nyakkendős jampi, a hippi figura, vagy a csőgatyás rocker srác. A Várkert Bazár története száz év generációjának közös története. A mai fejezet a századforduló utáni időszakot veszi górcső alá, ahol végre a száraz tények mellett már érdekesebb információk is napvilágra kerülnek. Bár mások voltak a korok, az emberek, az elvárások, mégis ugyanúgy éltek, mint mi, vagy akár száz év múlva a mi leszármazottaink. Mindenki igyekezett a maga módján élni. Kellemes olvasást mindenkinek… (Fiery)

Szigorúan a Várkert Bazárra koncentrálva még nem beszéltünk az egyik legfontosabb témáról, hogy miért is születhetett meg a bazár ötlete. Nos 1873-ban Buda, Pest és Óbuda egyesítésével megszületett az új főváros, Budapest, amely Európa leggyorsabban növekvő nagyvárosa lett, lakossága húsz év alatt megduplázódva milliósra nőtt.  Az ország ezekben az évtizedekben az ipar, kereskedelem, a tudományok, művészetek, a társadalmi élet minden területén hatalmas mértékben fejlődött, jórészt behozva a nyugati országoktól való évszázados gazdasági és társadalmi lemaradást.

Mai első gyöngyszemünk 1900-ban íródott. Egy részlet a Pesti Naplóból (szerk: magyarországi politikai napilap 1850 és 1939 között), ami nem mellesleg akkor egy száz évvel korábbi visszatekintés volt, de a téma azért még mindig a Várkert bazár…

1800. február 15 én, a pestmegyei Rendek által, József nádor fiatal felesége, Alexandra Pawlowna orosz nagyherczegnő tiszteletére rendezett bálon volt ez. Pompás, piros formaruhába öltözött tizenkét nemes ifjú járta a verbunkost, még pedig oly délczeg büszkeséggel, hogy az orosz nagyherczegasszony a szó szoros értelmében el volt ragadtatva. Újra óhajtotta látni a tánczot és megkérte Gosztonyi Mihály főbírót, járnak el még egyszer az ifjak. Noha nagy fáradtságukba került ez és csákójuk alól patakzott a verejték, teljesítették a magas rangú hölgy kívánságát. Mikor még a palatinusi udvar meg volt Budán, általában egymást érték az udvari ünnepségek. Ma nincs udvar Budán. Sötéten bámulnak le a Duna zajló tükörére a leeresztett redőnyű ablakok s a várkert bazár száraz fái közt szomorú sóhajtás kél. Egy királyi asszonyról suttognak a leveletlen fák a ki még ifjú volt, szép és ragyogó, itt tartotta udvarát Budán, Mátyás király palotájában. Fény, zene, táncz járt nyomába és ott vígadt körülötte, szépséges szép magyar leányával együtt a magyar ifjúság virága. Aztán szomorú lett a királyasszony — és végre tőr verte át nemes szívét. Azóta csöndes Buda vára, az ő számára még most építi a hű magyar nép az örökimádás templomát . . .

1902 júliusában az Alkotmány című folyóiratból (szerk: 1896 után az első valóban politikai jellegű katolikus lap) – ha röviden is, de – érdekes információhoz jutunk. Ez az időszak körülöttünk a béke jegyében zajlik, de valami mégis csak történik a háttérben. Az alábbi írás apró betekintést enged az olvasónak. Vajon mi állhatott a háttérben?

A Várkert-bazár előtt tegnap óta két hadihajó horgonyoz: a Maros és a Kőrös dunai monitor. A hajók két torpedónaszád kíséretében érkeztek ide s pár nap múlva Ercsibe mennek, ahol hadgyakorlatot tartanak. A hadihajóknak állandóan sok nézőjük van.

Ki gondolta volna még akkor, hogy a kiváncsiskodók hamarosan közelről is, személyesen is megtapasztalhatják a vörös terror, a háború, a háborúk borzalmait.

A Várkert Bazár – mint azt már korábban észre vehettük – alaposan beindította az írók fantáziáját. Ilyen ez az 1904-ben, a Czegléd újságban megjelent írás is:

A kiállott izgalomtól csaknem önkívületben sietett le fiával a sötét lépcsőkön. A tivornya elnémult s a csendességben még inkább rettegve érkeztek le a néma várudvarra. De most merre menjenek? A várkertbe nem mehetnek, mert arra felé — amint a sötétben ki lehetett venni — alakok mozogtak. A várkapu meg ilyenkor be van csukva s a híd felhúzva. Szívszorongva lapultak meg a fal mellett s kétségbeesve gondoltak a virradásra, mely vesztüket jelenti.De a néma csendben hirtelen lassú zajt hallottak. Mintha a kaput nyitották volna ki s a hidat eresztették volna le. Utána sötét alakok siettek fel a várkert felé eső bástyára. — Nem volt veszteni való idő. A szolgáktól és őrségtől nem volt mit tartaniok, mert azok úgy szerették őket, mint a védő angyalukat. De különben is a nagy tivornya után fáradtan alusznak most azok. Talán még a várat is elvihetnék tőlük. Remegve húzódtak a kapu felé. Itt a gyerek megbotlott valamibe és elesett. A leitatott kapuőr volt, aki végig nyúlva a puszta földön, aludt. — Fegyverzete a félelmes csendben jókora zajt okozott a gyerek lábai alatt. A titokzatosan munkáló alakok észrevették s fél útjukból visszafordultak. A nő és gyermek, mint a nyíl, futottak most a kapun keresztül. Lehetetlen volt őket igy észre nem venni.— Szöknek! kiáltá egy sötét alak s az egész raj a menekülők után vetette magát.A leeresztett hídon rémülten rohantak át anya és fiú. De alig, hogy a kemény földre értek, az megmozdult lábaik alatt s kevés híjjá, hogy bele nem zuhantak valami ismeretlen mélységbe. Utánuk irtózatos ordításokat hallottak s ők kétségbeesett rohanással futottak az ismeretlen, sötét éjszakába. S az égen egy csillag ragyogott oly biztatón, oly bátorítóan . . .

A Várkert Bazárba érdemes volt kilátogatni, hiszen az ide érkezőket a Dunapart csodálatos látványa fogadta és ami még fontosabb, egy híres kávéház. 1905 tavaszán még nem létezett presszó, fagyizó, diszkó vagy ételbár, a kávéház számított menőnek. A Magyarország nevű politikai napilapban az alábbi érdekes hirdetés jelent meg:

Várkert-kioszk kávéház. Van szerencsém a n.é. (szerk: nagyérdemű) közönség szíves tudomására hozni, hogy i.é. (szerk: idei év) május hó 1-én a budai Duna oldalán pompás fekvésű Várkert-kioszk kávéházat átvettem, azt újonnan átalakítva vezetni fogom. — Hetenkint kétszer szerdán és pénteken d.u. (szerk: délután) katonazene hangverseny. Sok évi működésem a Belvárosi kávéházban és ezen idő alatt szerzett tapasztalataim folytán, fő törekvésem leend, hogy nagyra becsült vendégeimnek csakis a legjobb kávéházi italok, pontos kiszolgálás és mérsékelt árak mellet nyugtassanak. A n.é. (szerk: nagyérdemű) közönség 67 íves pártfogását kéri mély tisztelettel. Forgó (Foltz) Károly A várkert kioszk-kávéház bérlője.

Na de, hogy ezt miért is tartottam fontosnak megmutatni? Az alábbi hirdetés-gyűjteményből kiderül, hogy a kávéházak nem csak egyszerű szomjoltó és pihenőhelyek voltak, hanem a legkomolyabban vett találkahelyek is. A Budapesti Hírlap (szerk: konzervatív sajtóorgánum) 1905 és 1911 közötti apróhirdetéseiből ollóztam:

Azon fiatal, fehérblúzos hölgyet, ki vasárnap este a budai Várkert-kioszkban társaságban volt, kéri fiatal bámulója, ki kerek asztalnál vele szemben egyedül ült, tudassa e lapban ismeretség lehetséges-e? Választ kérném e lapban jelezni.

Várkertben csütörtökön délben e lapra figyelmeztetett bájos asszonykát kéri panama-kalapos bámulója, titokbani ismeretség reményében a levélváltás lehetséges-e? Válaszában saját jeligéjét közölve. Katonatiszt 21 címre főpostára.

Szürkeruhás barna babát- ki szombaton délután a várkert kioszkban szülei társaságában kávézott, s kinek e lapot mutattam, kérem Írjon "Szürke ruha" jeligére a II. kerületi főpostára bemutatkozásom lehetséges-e?

Várkert- kioszkban szerdán délután, vele szemben ült hölgy által ezen lapra figyelmeztetett, kék-sárga szalagú panamakalapos elegáns fiatalembertől, ismerkedés lehetősége esetén levelet kérek főpostára ,,Panama" jelige alatt.

Várkert kioszkban megbámult és e lapra figyelmessé tett úrnőt kérem, hogy ki és mikor találkozhatunk.

Azt hiszem, nem felejtette el, amit mondtam s figyeli a lapot. Szőke fejecskéje, egész valója, közlékenysége megbabonázott. Kedves kis szőke csoda, ne féljen tőlem! Nem vagyok mumus! Bátran, nyugodt lélekkel közeledjen felém, tiszteljen a meg bizalmával, ahogyan én is tenni fogom. Ma vasárnap, ½ 8— 8 óra tájban, ha nem, hát akkor hétfőn, ugyanakkor, esetleg néhány perczel később, a Várkert rakparton várni fogom. Igen? Viszontlátásra: 111667

1907 februárjában Az Újság (szerk: Tisza István gróf konzervatív-liberális irányának szócsöveként indult 1903-ban) kissé abszurd hirdetéssel rukkolt elő. A jelszó: sírkő-modellek! Gondolom, a családok a hír olvastán azonnal öltözködtek, hogy lerohanják a bemutatót és felvásárolják a legszebb sírköveket. Talán még olyan is volt, aki egy ilyen modellel akart kedveskedni valamelyik családtagjának. Húúúú… 

Füredi Richard, Tóth István szobrászok és Leckner Jenő építőművész a várkert-bazárban sírkő-modellekből ingyenes kiállítást rendeztek. Céljuk bemutatni a közönségnek azt, hogy a síremlékek minő művészi kiképzést nyerhetnek, anélkül, hogy ezért többe kerülnének a szokásos kifejezéstelen obeliszkeknél és kereszteknél.

Persze, a dualizmus korának fél évszázadát (1867-1926) boldog békeidőknek nevezzük. Érthető, ha egy hadihajó megjelenése, vagy egy sirkő-modell kiállítás nagy érdeklődésre számíthat. Mint az közismert, az országban ekkor az alkotmányos királyi hatalommal párhuzamosan, a társadalom viszonylag szűkebb körére korlátozódó parlamenti demokrácia is volt. A Budapesti Hírlap 1910 júniusában végre egy igazán nem mindennapi információt osztott meg az oldalán. A király Budapesten címmel:

A király szerdai fogadására nagy buzgósággal végzik az előkészületeket. Festetich Géza gróf városi tanácsos körlevélben értesítette az iskolák vezetőit, hogy a kivonulásra senkit sem szabad kényszeríteni. Azok a diákok, akik a tornaversenyen részt vettek, torna-egyenruhájukban vonuljanak ki. A Várkertben tervezett szerenádra a Magyar Dalosok Országos Szövetségének csaknem valamennyi vidéki tagja is jelentkezett. Csütörtökön este hat órakor a Vigadó nagytermében Sztojanovics Jenő vezetésével főpróba lesz.

1910 augusztusában a Pesti Napló írt A várbazár címmel egy kis összeállítást. A cikk olvasása közben azonban rájövünk, hogy nem is annyira a Várkert Bazárról szól a történet, hanem Ybl Miklósról. Végre valaki ennyi évvel később is kalapot emel a mesternek. Ami szintén feltűnhet, az a múlt szépségeinek, jó dolgainak a vissza sírása. Gondoljunk csak bele, amikor fiatalok voltunk, akkor is ez ment és az írás megjelenése után 113 évvel – azaz ma – még mindig az a téma, hogy bezzeg a mi időnkben mennyivel jobb volt. Úgy tűnik, hogy ez egy általános tulajdonság a régi korokat visszasírni és minden bizonnyal így volt ez talán már az őskorban is. Kérdem én; akkor mégis miben lennénk mások mi, ma élők?

A várkertet s a bazárt, amióta meg van, mindig rejtély övezte, csöndes és előkelő. Reggel, mondták, kemény lépésű s fehér generális jár itt egyedül, Ferenc József, a király. Reggel, amikor a pesti kémények fölött még hajnali felhők úsznak, lemegy a parkjába, sétál az olaszos ívek alatt, nézi fővárosát a fölébredés friss óráiban, aztán ismét visszamegy pecsétes aktákkal kormányozni: ez volt a várbazár rövid és egyszerű meséje, mint emlékszünk rá gyermekkorunkban. Ezt mondták oly vidékieknek, akik megálltak előtte illedelmes elfogódással, ily mesét talált ki s főzött a pesti fantázia, hogy eltüntesse a várbazár fejedelmi zárkózottságát, elhagyottságát, azt az állandó magányt, amit léptektől zavarni valóban senkise hallott.

Hogy mi van e naiv és gyöngéd fabula mögött, ne keressük, fölösleges, bár könnyű volna megtalálni. A várbazár saját történelmi szerencsétlensége. hogy nem arra használták, aminek készült. Sem azt a részét, ami a király parkját dekorálja, sem azt a részét, amely bazár akart lenni, s helyette festők kaptak benne műtermet, ingyen, bár rosszat és hideget. Miatta nem fordul meg porában, kár volna, ha megtenné, elföldelt építője, legfeljebb némi árnyék borul bronzhomlokára. Mert bronzból, az építő, igen itt áll köztünk, a várbazár előtt, gondolkodó s födetlen fővel. Ybl Miklós. Az egyetlen magyar építő, akinek szobra van, amit nem azért mondunk, mintha az építők közt szobrot még nagyon sok érdemelne. Csak konstatáljuk, hogy az egyetlen magyar építő, akinek szobra van, mint ahogy nem érdektelen, ha az olvasó azt is megjegyzi, hogy az egyetlen magyar építő, aki úgy halt meg, mint főrend, tagja a magyar lordok házának. Viszont, mint főrend, nem verte le kabátjáról a mészport, nem szégyellt kőre állni kaparókéssel dolgozó munkásoknak, nemcsak ajkán, tervező papirosán élt a renaissance stílusával, hanem a gondolkodása is rájuk ütött, a renaissance akadémiai póztól mentes mestereire. Zsebével diplomával, fiatalon, kötényt kötött maga elé, úgy kezdte, mint kőműves inas, s végül még is királyi kegy mosolygott rá. Udvari elismerés, Burg-siker emelte, mint senkit a magyar építők közt, talán csak Martinellit a múltban, a Károly kaszárnya építőjét, de az bécsi volt és olasz, s Villars de Honnecourt, Mátyás francia házi művészét, aki a fekete sereg, nagyszerű könyvek s humanista szépségek királyával egy ezüst tálból evett cseresznyét. Szerencsés építő, de egyszersmind nagytehetségii művész építő, oly időben, amely Pesten, inkább kedvezett az építészeti — greizlereknek, A várbazárt restaurálják s ez az, amiért kissé leléptetjük márványtalapzatáról a bronzembert, Ybl Miklóst, az első modern értelemben vett magyar építőt. Amit csinált, az ugyanis nem puszta vonalak és idomok felület-játéka, esztétikai építés, hanem számolt a maga idejének szükségletével, anyagával.

1921. márciusában a Pesti Napló írt arról is, hogy a Várkert-bazár fölé építik az ország szeretett Sissi királynőjének emlékművét, vagyis az Erzsébet-szobrot. Túl az I. világháborún, túl az Őszirózsás kommunista forradalmon és túl Trianon mindmáig fájó veszteségén, tele problémákkal, mégis fontosnak tartotta az akkori városvezetés, hogy Budapest újra Európa egyik legszebb városa legyen. Ez alól nem volt kivétel a Várkert Bazár sem.

Néhány hónappal ezelőtt szűkebb pályázatot írtak ki az Erzsébet királyné-emlékműre és pályázat eredményeképpen a szoborbizottság Zala György szobrászművész és Hikisch Rezső építőművész közös pályamunkáját koszorúzta meg az első díjjal. A szűkebb pályázatra benyújtott pályaterveket ki is állították a Műcsarnok épületében s már akkor az a nézet alakult ki, hogy Zala és Hikisch monumentális és nagy átalakítási munkálatokkal járó terve a jelenlegi gazdasági viszonyok között nem igen alkalmas a kivitelre. Megindultak tehát a tárgyalások abban az irányban, hogy a pályanyertes mű legszebb részeinek megtartásával egy olyan egyszerűbb megoldási módot találjanak, amely aránylag rövid idő alatt és aránylag kisebb költséggel a megvalósulás felé segítheti a kegyeletes tervet.

A tárgyalások eredménnyel is jártak. A szoboralap végrehajtó-bizottsága gróf Andrássy Gyula elnöklésével ülést tartott pénteken délután a Magyar Tudományos Akadémia palotájában s ezen az ülésen a díjnyertes művészek javaslatot terjesztettek elő, amelynek értelmében az eredeti nagyszabású emlékmű-terv helyett egy, viszonyokhoz alkalmazkodó új tervezet szerint építenék fel az Erzsébet-emlékművet. A végrehajtóbizottság el is fogadta a két művész új tervezetét és ilyen irányban tesz majd jelentést a nagybizottságnak.

Évekkel ezelőtt, még Ferenc József király életében egyszer felmerült az a terv, hogy az emlékművet a Várkert-bazár lépcsőfeljárója, az úgynevezett Ybl-lépcső fölött kellene felépíteni. Akkor helyszíni szemlét is tartott ott a végrehajtó-bizottság. A terv már a néhai uralkodó tetszését is megnyerte, de aztán később mégis visszatértek a monumentálisabb megoldáshoz.

Az új terv szerint a Várkertbazár lépcsőfeljárata felett emelkedne Erzsébet királyné szobra, amely természetesen változatlanul marad. A királyi Várkert fog igy keretet adni az elhunyt királyasszony szobrának. Természetesen nem bontjuk meg az Ybl-lépcső tiszta stílusát; Hikisch megoldása mindenképpen belekapcsolódik Ybl mesteri elgondolásába. Az emlékmű bejárat a Várkert-bazár lépcsőjének feljárójánál lesz, a két oroszlános szobor között és itt megtartjuk az Ybl-tervezte két aranykupolás épületrészt is, csak belekomponáljuk egy pantheonszerű belső architektúrába. A két kupola lesz a homlokzata ennek az architektúrái résznek. Ezenkívül inkább csak a parkírozásban eszközlünk majd változtatásokat. Ilyen egyszerűsítés mellett sem volna azonban elegendő a mai árak és munkabérek mellett a szoborbizottság rendelkezésére álló két és félmilliónyi alap, ezért úgy határozott a bizottság, hogy a Lónyai-villát, amely a szoboralap tulajdona, s amelyet az eredeti tervek szerint le kellett volna bontani, el fogja adni. Ennek a vételára, amely körülbelül hat-hét millió korona körül lesz, szintén a költségek fedezésére fog szolgálni.

1921. július, Nemzeti Újság (szerk: keresztény politikai napilap). Az igazságtalan Trianon ordítóan fájó története a Várkert Bazár művészeire is nagy hatással volt, mint ahogy a mai napig fáj minden magyar embernek. A következő írásból azonban most a "hódító nyugatiaskodás" szavakat emelném ki. Talán pontosan Trianon kellett nekünk, hogy felnyíljon a szemünk, hogy a kapitalista nyugat nem az, aminek mutatja magát. Lehet, hogy a szemünkben barátságos, megértő és segítőkész, de a Nyugat sosem volt barát, csak amíg szüksége volt/van ránk és ezt a mai napig bizonyítja. Persze nem jutottunk volna el Trianonig, ha nincsenek már akkor is olyan emberek, akik pár garasért ne bocsájtanák áruba a saját hazájukat.

A budai Várkert-bazárnak békében nem volt a szobrászművészetben a keresett és ismert és méltányolt márkája, amelyet az a szerény árkádsorozat valójában megérdemelt. A Várkert-bazár mindég a legcsendesebb és mindég a keresztény, befelé és kifelé nyíltan magyar életet élő művészek otthona volt, akik a hódító nyugatiaskodással szemben és a lipótvárosi intellektuel-körök kegyes garasokat, és az érvényesülés jegyében kegyes zsadokat hullató politikájával szemben, konokul a patinás magyar világ rajongói maradtak, s akiket a közelmúlt konjunkturális láza sem ragadott el. Ezek a csendes, jó magyar fiúk ma is olyanok, mint voltak a háború előtt, csak az arcuk sápadt meg nagyon, csak a szemük esett be nagyon, mert kicsi lett az ország és nagy lett az ő gondjuk. Nagyon. Ma meglátogattam őket.

Pusztán az érdekesség, a különlegesség kedvéért mutatnám meg a Fővárosi Közlöny 1922-ben megjelent számából az alábbi részletet. Az emberek akkor is tették a dolgukat, vagy nem, de a következő nagyon fontos információ – talán éppen ezért – napvilágot látott.

Joanovich Pál: Ami az utcaseprésre vonatkozik, kiadatott egy rendelet, hogy az utcákon a házmesterek seperjenek. Konstatálom, hogy éppen ott, ahol a seprést a köztisztasági hivatal van hivatva elvégezni, például a Várkert-bazár előtt, a legkésőbben, a legrendetlenebbül történik a seprés, a legtovább marad ott a hó és a szemét. Fentartom indítványomat, méltóztassék elfogadni, a tanács tegye meg a szükséges intézkedéseket, a háziszemét naponkinti elfuvarozására.

1923.03 Nemzeti Újság. A valamikori büszkeség hanyatlani kezd, ami főleg a világválságnak és a lekicsinyített Magyarország komolyabb anyagi problémájának köszönhető. A trianoni kóma még mindig nem szállt el, de néhányan azért már ébredezni kezdtek. Van mit csinálni, van még tennivaló:

A Várkert-bazár műtermei kezdenek pusztulásnak indulni. Valamennyi műterem nedves s a művészek sorra betegszenek a műterem nyirkos levegőjében. A minisztérium eddig elzárkózott a műtermeknek nem nagy pénzbe kerülő kijavítása ellen. A korona értékcsökkenése miatt a fővárosnak újabb jövedelmi forrásokra van szüksége, ezért a vigalmi-, szálló- és pezsgőadót legközelebb emelik.

Végül 1927 szeptemberében a Magyarság című folyóirat (szerk: A magyar keresztény értelmiség egyik vezető fóruma) szintén a bazársor egyre égetőbb problémáival foglalkozott. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy talán az első "zöld" gondolat ekkoriban jelent meg. Érdemes végig olvasni. Az írás címe: A Várkert-bazár füstös kályhacsövei.

Most, amikor minden téren közeledünk a régi jó békeállapotok felé, sőt sok téren már el is értük, van Budapesten egy hely, ahol a háborús és forradalmi évek szomorúsága jut eszünkbe. Ha a budai Dunaparton sétálunk és a várkertbazár előtt megállunk, hogy a gyönyörű feljárót nézzük, látjuk, hogy minden boltív üvegablakjából piszkos, rozsdás, füstös csövek merednek felénk. A várkapitányság jobban megbecsülhetné Ybl mester emlékét! S ha már nem tud központi fűtést csinálni, legalább szívelné meg a fővárosi gázművek hirdetését: "Fütsünk gázzal!" Ennek a bevezetése igazán nem kerül olyan sokba, hogy ezt a csúf állapotot tovább kelljen tűrnie.

Folytatjuk… (2023.04.26.)

Készítette: Fiery