Cikipédia 13/9 - Az ördög pénze

A média volt mindig a zenészek legnagyobb segítsége. Ha valaki sztárrá akart válni, ahhoz megjelenés kellett a rádióban, tévében. Aki egyszer rádióműsorba, vagy képernyőre került az híres ember lett. Másnap megismerték az utcán, a közértben, a villamoson és sorra hívták nagyobb fővárosi klubokba, vidéki rendezvényekre. Az egyik első ilyen bizonyított siker a Bergendy együttes nevéhez fűződik 1970-ből. A szilveszteri műsorban - amikor még élőben ment a produkció - rengeteg fellépő búcsúztatta az óévet. Az éjfél előtti utolsó szám Hofi Géza volt, de ő öt perccel korábban hagyta abba mondandóját, ezért a szerkesztők nagy kapkodások után előrángatták az új énekessel, Demjén Ferenccel felálló Bergendy csapatát, hogy éjfélig játszanak valamit. Ekkor még azonos műsort szórt Magyarország egyetlen tévécsatornája és egyetlen rádióállomása, tehát egy egész ország hallotta a "Mindig ugyanúgy" című szerzeményt. Másnap reggeltől ők voltak a legnagyobb sztárok, de annyira, hogy még ebben az évben, 1971-ben már a Kisstadionban léphettek fel.

A Piramis együttes is próbálkozott 1975-től befutni, de sem a szakma, sem a közönség nem fogta az adást, a vidéki kultúrházak nem szívesen fogadták az üres koncerttermek, "ráfizetéses" bulik lehetőségét, mígnem 1976-ban egy lengyel turnén készült felvételből készült másfél perces összeállítást mutatott be a TV Híradó, ahol tömegek csápoltak, tomboltak, őrjöngtek a Piramis együttes lába előtt. Másnaptól mindenki azt akarta, hogy náluk játsszon a zenekar. Pécsett - az előző napi hűvös elutasító fogadtatás után - három teltházas fellépéssel mutatkozott be a Piramis és nem kellett sokáig várni a hangfelvételekre, lemezre sem.

A romlás a '90-es években röviddel a rendszerváltás után kezdődött. Az első két nagy kereskedelmi rádió még tisztán működött, fő feladatának tartotta, hogy kizárólag slágereket sugározzon, hiszen akkor lesz több hallgató. A zenészek elkezdték sorra gyártani a slágereket. Jöttek az újabb és már ravaszabb rádió szerkesztők és - mivel már volt miből - elkezdtek szelektálni. Eleinte a kapcsolatok és a személyes kedvencek alapján lehetett bekerülni, majd az íróasztalra megérkezett az első boríték. Több se kellett a szerkesztőknek, ha ez így megy, akkor ebből érdemes rendszert csinálni. A '90-es években a fekete pénz nem volt ördögtől való, hiszen minden a kiskapukról szólt, az adócsalásról és ha a civil szférában is tömik a zsebeket, a rádiókban miért ne? A nagyobb kereskedelmi rádióállomások egyes szerkesztői kihasználva a birodalom felbomlását, élve a szabadpiac adta lehetőségekkel a jelentkezőknek komoly ajánlatot tettek. Az ajánlat arról szólt, hogy komolyabb összegért szívesen lejátszák a zenészek dalait és ha még több a lé, akkor még többször. Innentől a feltörekvő szegényebb előadók a rádiók közelébe sem kerülhettek, mint ahogy a tapasztalt, régi "becsületesebb" rendszerhez szokott muzsikusok sem. Csak az kerülhetett helyzetbe, akinek volt annyi tartaléka, hogy befektessen, aki kiszámolta, hogy ez neki hosszútávon megéri. Az ügyeskedők itt is győztek.

 A Rádió a mai napig nagy úr. Az emberek hallgatják a munkahelyeken, a kávézókban, presszókban, bevásárlóközpontokban, és az autóban. De térjünk vissza a leleményes, mindig fejlődésre kész szerkesztőkhöz! Mondhatni, hogy mindenki jól járt, a szerkesztők tele zsebbel naponta többször leadták a megfizetett szerzeményeket, így egyes előadók népszerűbbek lettek és a jogdíjakról ne is beszéljünk. A hallgatók lassan megszokták, megtanulták a neveket, akiket később legendává emeltek. Ezért van ma annyi olyan sztárunk, akik még a kottát sem ismerik és nincs egy tiszta hang, amit képesek lennének kiénekelni, csak profi kütyük segítségével.

Ahogy múlt az idő és kiderült, hogy már nem a színpadtól lesz valaki sztár, hanem akit a média tesz azzá, a médiában elszabadult a pokol. Nagyhatalmú tulajdonosok leváltották a színészeket statisztákra, a zenészeket tehetségkutatós "sztárokra". Beindult a celeb ipar, hiszen olcsóbb létrehozni a semmiből valakit, mint megfizetni egy évtizedek óta keményen dolgozó hírességet. Ha már nincs benne pénz, eltüntetni is könnyebb. Csak gondoljunk bele, hogy ebben az időben az énekes-táncos lány- és fiúzenekarok sztárjai milyen boldogok voltak a fellépésenkénti ötezer forinttal, miközben a menedzserük eltett kétszázezret szintén fellépésenként. Hol teheti meg ezt bárki egy komolyabb szereplővel? Azért itt hozzá kell tennem, hogy nem mindenki zsákmányolta, zsákmányolja így ki a kezdőket. De megint elkalandoztunk. Néhány szerkesztő már nem elégedett meg párszázezer rongyos forinttal, ők maguk vonultak be a stúdióba és nemlétező zenekarként, előadóként álnéven írtak - vagy írattak fillérekért - slágereket.

Mit nevezünk slágernek? Ma már tudjuk, hogy a sláger az, amit folyamatosan sugároz a rádió és a televízió, vagy ezeknek a modernebb változata az internet, de ez megint egy másik téma. 

Szóval ezek a "nagyszerű" emberek megírták a dalt és tetszik, vagy sem, egy év alatt potom két-háromezerszer játszották le a saját szerkesztésük alatt. Ez pedig testvérek között is többmillió forint tiszta bevétel a havi - nem alacsony - fizetésen kívül. Jó mulatság, férfi munka gondolhatnánk, ha nem jutna eszünkbe, hogy hány olyan művész van, aki arra tette fel az életét, hogy zenéljen. Évekig, évtizedekig tanultak keményen, majd dolgoztak, dalokat írtak, szövegeket, próbáltak, koncerteztek, stúdióztak... Erre jön pár "okosság" és egy éjszaka alatt számítógéppel, beprogramozott szintetizátorral összedob egy szart, amiből jobban él, mint az évek óta robotoló muzsikus. 

Ez sem mehetett örökké - bár állítólag a mai napig működik a dolog - és amikor kezdett forrósodni a talaj, akkor kijátszva az új törvényt, már hajdani hírességeket kértek meg szerzeményük feléneklésére. Ez már ugyan némi befektetéssel, de kevesebb lebukási lehetőséggel járt. Fizettek az előadónak egy-kétszázezret, ami simán belefért, hiszen az énekes örült egy kis "figyelmességnek" nekik meg zsebben maradt pár misi. Csak abba gondoljunk bele, ha ezeket a dalokat minden évben ilyen sokszor leadja a rádió, az mennyi lóvét hozhat minden különösebb erőfeszítés nélkül? Egy barátom mondta: "Na, ezért nincsenek új slágerek, mert ezeket a szarokat erőltetik ránk!"

Szóval  még csak véletlenül sem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ezek a szélben szórt történetek jutottak eszembe, amikor láttam a tévében egy Zenei Díjátadó ünnepséget. Már eleve miért nem a rádió saját zenei díja? Azért ez nem egy Grammy... Értem én, hogy azt akarják elhitetni az átlagpolgárral, hogy ez akkora megtiszteltetés, mint Kossuth, vagy Széchenyi, miközben nem az. Hogy miért gondolom mindezt?

Hallom a műsorvezetőt, aki hosszasan ecseteli, hogy a zenei szerkesztők a rádiójukban legtöbbet lejátszott dalok alapján állították össze a listát...

Erre most mit mondjak? Az még természetes, hogy "a döntést nem bízzák a véletlenre, vagyis külsősökre, külsős szakemberekre, mert ha olyanok nyernének, akiket nem sugároz az állítólag "közkedvelt" rádióállomás, az azt jelentené, hogy a szerkesztőknek fingjuk sincs a könnyűzenéről. Az meg érthető, hogy a haveroknak kell nyerni, hiszen abban van a pénz és mint Don-Corleone óta tudjuk, első a család! Ez persze nem csak ennél a rádiónál működik így, mint olvashattuk, bárhol, ahol megteheti és elég leleményes a tulajdonos, vagy a szerkesztő. Így működik az egész ország, de ne aggódjunk, nem egyedi, hiszen az egész világon létezhetnek ilyen és hasonló átverések.

Na most akkor kik nyernek ezzel a díjjal és a legtöbb lejátszással? A közönség biztosan nem, hiszen, ha a statisztikáknak hinni lehet, akkor a kifejezetten hallgathatatlan ez a rádió, egésznapos könnyűzenei választékát kevesen követik. Persze mindez csak egy lázálomban született gondolatfutam és az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet és mindenki szívét-lelkét beleadva becsületesen és őszintén-tisztán dolgozik éjt nappallá téve a siker érdekében és a pénz számukra másodlagos. Csak az én kis ördögöm itt a vállamon gubbasztva súg mindenféle összeesküvés-elméletet és hasonló marhaságokkal traktál. Mondanám, hogy bűnbocsánatot tartok és holnaptól lelkes hallgatója leszek a rádiónak, de sajnos már egy párszor megpróbáltam és annyira nívón alúli zenéket állít össze, hogy a többszöri kikapcsolás ellenére egy napnál tovább sosem bírtam. Most miért lenne másképp, mert nekem van lelkiismeretfurdalásom mások helyett?

Írta: Fiery