Cikipédia 13/44 - A körön kívül

A következő írásban azzal foglalkozunk, hogy a tehetséges vidéki zenekarok százainak miért volt nehéz - vagy inkább lehetetlen - bejutni a körbe a '80-as évek elején a nagyok közé. Sok mindent fogunk boncolni, még talán békát is, de nem foglalkozunk az irigy konkurencia piszkos cselekedeteivel és a pénz hatalmával, pedig ezek is komoly befolyással bírtak. Mégis mitől lehet valaki sztár, vagy hogyan válhat azzá? Kellemes olvasást kívánok... (Fiery)

Szombaton egy meghívásnak eleget téve leugrottam kedvenc szórakozóhelyemre, a Városligeti Fasorba, a Backstage Pub-ba, ahol az első fellépő, egy a '80-as évek elején alakult vidéki zenekar volt. Dalaik dallamos rockzene, érthető, kedves szövegvilág, szimpatikus muzsikusok. Szinte minden adott ahhoz, hogy komolyabb rajongótáborral rendelkezzenek. Akkor mégis ez az együttes 40 évesen miért nem nagyzenekar vagy 20 lemezzel és két sportarénás bulival a háta mögött?

A Senor zenekart hallgatva jutott eszembe, hogy érdemes lenne elmélázni azon, hogy miért nem tudott a banda - és velük együtt sokan, mások - annak idején befutni. Amiért elindult bennem a gondolat-cunami, az az, hogy a kis csapat - bár a mai napig a '80-as évek hard rock muzsikáját képviseli - saját dalai között rengeteg könnyen énekelhető, fülbemászó slágert találhatunk. Ennyi nem elég?

Ha a színpadon állsz meg kell felelned egy pár dolognak

Kezdjük azzal - a maiakra is vonatkozik -, hogy egy zenésznek nem elég az, hogy képes kezelni a hangszerét, vagy tud énekelni. Ezen kívül a sikerhez szükséges a megjelenés, a hitelesség, a színpadképes kinézet, a viselkedés, a határozottság, a színpadi kommunikáció, az intelligencia és persze a közönség szívéig eljutó dalok, slágerek. Kihagytam még valamit a receptből? Meglátjuk.

Nagyon kevés olyan muzsikus van, akinél minden szuperül egyben van, ezért megengedve annak lehetőségét, hogy senki nem tökéletes, az lehet sikeres, aki a fenti tulajdonságok legtöbb jellemzőjét képviseli. De most vesszünk el a részletekben és térjünk témánk eredetéhez, hogy az alapokon kívül miért volt nehéz a '80-as évek elején híressé válnia egy vidéki rockzenekarnak. A következőkben a sikeresnek mondható vidéki bandákat beszéljük ki és rajtuk keresztül a velük egyidős Senor együttes munkásságát is megvizsgáljuk.

Budapest központú rendszer

Először is jöjjön egy kis szubjektív hazai rock-történelem. A hard rockzene minden nyugalmat felrobbantó sikerét Magyarországon a '70-es évek közepén a Piramis őrület indította útjára. A Piramis pedig 1979-ig egyed uralkodó volt. Ez idő alatt sorra alakultak az iskolákban a Som Őrsök, Révész rajok, a munkahelyeken pedig a Piramis brigádok. A Piramisnak közönség-mennyiségben csak egyetlen komolyabb konkurenciája volt, az akkor már 10 éves Omega. Somék rock-tébolya mellett pedig komoly lehetőséghez jutott a már '73 óta keményen próbálkozó P. Mobil és a diszkó bandából csöves, topis-zenekarrá alakult Beatrice. Két éven keresztül ez a hármas uralta a rock-színpadokat, amíg egy koncertmentes év és Révész kiválása miatt a Piramis ki nem szállt a versenyből. 1979-ben kinyíltak a kapuk és futott be a Hobo Blues Band, a Korál, a V' Moto Rock és az Edda Művek - az utóbbiak még a Piramis segítségével indultak -, ebben az évben született a Karthago, az Új Skorpió és a Dinamit. A fent említettek összessége számít nemes egyszerűséggel "A '79-esknek", akik köszönték és elosztották egymás között a Piramis árván maradt közönségét.

Itthon, 1980-ban még tombolt a hard rock-kultusz, de az ekkor alakuló együtteseknek már nem sok rajongó jutott. Budapest kerületeiben több-kevesebb sikert ért el a Prognózis, a P. Box, a HIT, a Kugli, vagy a Color. Ők már nem vonzottak teltházakat az Ifiparkban, de bizonyos körzetekben, kerületi és vidéki klubokban - ha nem is többezer, de - többszáz érdeklődő előtt léptek fel. Itt szükséges megjegyeznem, hogy az 1983-as István a király sikere és ennek ügyes meglovaglása kiemelte a Pandora's Box zenekart a sorból.

Távolból írok kedvesem

Az imént felsoroltaknál nehezebb helyzetben voltak a vidéki bandák, amelyek közül a miskolci Edda Művek érte el a leglátványosabb sikert. Miközben a sajtó valamilyen okból a koncerteket és mindkét albumot igyekezett lehúzni, a közönség rajongásig szerette Slamóék zenéjét. Azonban hiába a fenomenális siker, a banda nem volt képes feldolgozni, de mi az együttes feloszlását fogjuk inkább a változó szelekre, a rockzene 1983-as földbeállására. A hard rock háttérbe vonult és a világ-megváltó rockzene szerepét átmenetileg a helyi, melós-rock vette át. Jelen esetben a miskolci fiatalok mindennapi gondjairól szóló dalok. Tágabb értelemben olyan számokat énekelt szívesen a közönség, mint a Kolduskirály, a Rocker király, vagy a Kereszteslovag mintájára készült Vándor és Vén csavargó. Megfogta a hallgatóságot a Frédi bácsi, a Folyóparton ülve, vagy a nőkkel kapcsolatos, a kornak megfelelően erősen soviniszta dalok, mint a Hosszúlábú asszony, az Asszonyt akarok, vagy a Masszív asszony. Az Elhagyom a várost, a Külvárosban születtem, vagy a Tele van a város szintén a mindennapokról szóltak. A munkásfiatalok érzéseiről éneklő Edda Művek feloszlott, de Pataky új emberekkel már az új divat felé vette útját immáron Művek nélkül.

"Fáztam eleget az utcák kövén, falhoz dőlve rád vártam én.

Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább, időm kevés, mégis hajt valami hozzád."

A másik sikeres vidéki csapat a korát itthon bőven megelőző szenzációs szegedi East volt, ahol a nyugalom és a minőségi progresszív-rockzene volt a lényeg. A banda annyira kiemelkedett az átlagból, hogy a szakmától, az Országos Rendező Irodától, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól szinte minden elképzelhető lehetőséget megkapott. Persze ekkoriban már jó pontnak számított az is, ha az ember vidékről származik. Egyedül a közönség nem volt elég érett az igényes zenéhez. Az igazi sikereket végül Takáts Tamással érte el az East jóval később, 1988-ban. Mondom, hogy meghaladták a korukat.

"Ki tudja, mik ezek a zajok, lehet, hogy ez is csak én vagyok.

Ki tudja, honnan lesi más, amit csak magamban olvasok."

Szombathely zenekara megint csak más téma. A Lord már a '70-es évek elején is koncertezett, de apróbb sikereket csak saját városukban értek el. A '80-as évek elejére alapos átalakulás után Budapesten már felléptek ugyan, de egyáltalán nem voltak sikeresek. Boros Lajos, a Hungaroton popzenei főszerkesztője nyilatkozta egyszer, hogy a zenekar stílusában "lerágott csont" és mint ilyet, nem támogatja lemez lehetőséggel, mert se jelene, se jövője nincs. Ekkor még a Lord koncertjein a Budai Ifjúsági Parkban többen álltak a színpadon, mint a színpad előtt, pedig az akkor játszott szerzemények a mai napig a legnépszerűbbek közé tartozik, mint például a Vándor, a Kisfiú a Száz év, a Csenddel üzenek...  Aztán Vida Feri, a zenekar akkori vezetője gondolt egy merészet és úgy döntött, hogy nem várva az állami támogatásra, az albumot elkészítik a szomszédos Ausztriában és így is lett. Ám még ez a lemez sem hozta meg a rég óta várt sikert, ahhoz csodára volt szükség. A csodát pedig Balázs Fecónak hívták, aki 1986-ban úgy döntött, hogy nem messze Szombathelytől, vagyis pontosabban Sitkén megment egy kápolnát, ami úgy történik, hogy annak közelében felállítanak egy hatalmas színpadot, fellép pár nagy és Szombathely népszerű zenekara, a Lord és a bevétel egy részét az épület javítására áldozzák. Szombathely egy lokálpatrióta város és közel is van, tehát azt látta az ország más részéről - főleg Budapestről - érkező tömeg, hogy a banda komoly közönséggel bír. A tömegpszichológia pedig már csak ilyen. 

Sitkéről és a Lordról van egy nem idetartozó, rövid és aranyos történet is. Vida Feri nem csak zenész volt, hanem üzletember is és a sitkei fellépés előtt dinnyével megrakott teherautóval betolatott a színpad mellé, amit állítólag a koncert kezdetére az utolsó gömbig eladott. Végre beindult a szekér, ami a mai napig sikeresen robog a csapat megállás nélkül. 

"Lásd jó nekem, hogyha rád nézek és szótlan mondhatom el néked, hogy már nem félek!
Rég érzem azt, hogy e csend-pillanat elvezet majd hozzád, kedves és örökké így marad"

A debreceni Bokor, majd DOTE utódja a Color együttes muzsikusai olyan magas színvonalon képzett zenészekből állt, akik, mint Bokor Tibi és Bokor Gyuszi (innen a Bokor) mellesleg civilben orvosok, állatorvosok (innen a DOTE), ennek ellenére zenéjük, mondanivalójuk nem jutott el a közönséghez, vagy csak valami apróság hiányzott. Koncertjeiken stúdióminőségben szólaltak meg a dalok, amelyek erősen hajaztak a világhírű Boston és a kanadai Saga együttes zenéjére, de melyik hazai rockzenekar nem nyúlt le pár akkordot életében? 1983-84-ben a zenekar a szakmai támogatás, valamint minden profizmusa ellenére nem hozta lázba a fiatalokat, de a háttérben más is zajlott csendesen. Ugyanis először a dobos, Bokor Attila, majd két testvére Gyuszi és Tibor lépett le Amerikába, de úgy, hogy saját barátaiknak, zenésztársaiknak sem szóltak. Legnagyobb sajnálatomra pont kiadás előtt állt egy olyan Color album, amely feltehette volna a koronát az együttes munkásságára. A meg nem jelent lemez anyagát egyébként 1984-ben mutatta be a banda hatalmas sikerrel a Kertészeti Egyetem színpadán. Talán ez volt az a pillanat, amikor valóban befuthatott volna a zenekar, de másnap a legnagyobb titokban a két testvér öccsük után lelépett Amerikába. Az elkészült album anyagát később CD-n kiadta a zenekar, de sajnos némelyiket már átalakított szöveggel.

"Ahogy itt van már, megint itt van már az éj, az elfelejtett álom az arcomhoz ér

Eltűnt illatok, de jönnek újabb hajnalok, jön még sok-sok új varázs

Ahol minden összeáll, hol minden reám vár, álmok nélkül valahogy nem jó élni

Hagyj még örülni, kérlek, hagyj még álmodni, úgy szeretnék még lebegni"

A felsoroltak közül számomra a legnagyobb csalódást a salgótarjáni Fanyúl együttes okozta. Komoly lehetőséget puskázott el a zenekar, hiszen mind, egytől-egyig zenész-zsenik voltak, világszínvonalon megírt saját progresszív-rocknótákat játszottak és erre a szakma is azonnal ráharapott. Minden létező díjat megnyertek, gálaműsorban díszvendégek voltak, ráadásul az ORI vizsgán egyetlen ismeretlen zenekarként már az első megmérettetésen állandó engedélyt zsákmányoltak, ami olyan volt akkor, mint általános iskolás másodikosaként diplomát szerezni. A már befutott nagy zenekarok vezetői igyekeztek átcsábítani magukhoz a srácokat, vagy volt aki éppen abban mesterkedett, hogy ne kerüljenek más együtteshez, mert abba a többiek belebukhatnak. Például az énekest, Kudella Aladárt Som Lajos úgy is befogadta volna Révész helyére a Piramisba, hogy az viszi a gitárost, Henning Rudit is Závodi mellé. A salgótarjáni fiatalok félelmetesen jól kezelték a hangszereiket, az énekes hangja olyan tiszta volt, mint a legfrisebb hegyi forrás vize és sokszor a Himalája fölé vitte a hangját, amit egy átlag énekesnek már fütyülni is nehéz. Sajnos a zsenialitáshoz a profizmus helyett az amatőrizmus társult, hamar megindult a széthúzás, jött a szakítás és az örök feledés homálya. Ilyen zenekar szerintem a világon 10 évben egyszer alakul. Legnépszerűbb daluk az Őszi dal, végig kell hallgatni.

"Még nevet fenn az ég, de már szigorú a szél, hómezőkről, jégbe fagyott álmokról mesél

Időm már kevés, egyre többet kér az éj, így szól a fáradt nap, s korán aludni tér"

Az Edda után a kiskőrösi Rolls ért el még komolyabb sikert, főleg akkor, amikor már Budapestinek számítottak. Lecserélték az addig kőkemény zenéjüket lágyabb, de feszesebb ritmusú új hullámra és a Beatrice utódaként reklámozva magukat, nagyon keményen beszóltak az akkori hatalomnak. Sípok, színes hajak, csíkos gatyák és fejezetek egy iskolásgyermek naplójából. Mindezek ellenére két évnél nem tartott tovább a siker és a Rolls Frakció a koncert sikereken kívül sok egyebet nem ért el, bár később megjelent egy Ifipark koncertfelvételük, és már túl minden érdeklődésen, a D. Nagy és a Frakció. A zenekar legemlékezetesebb története a Stadionkertben zajló fellépése volt, amit az akkori egyetlen könnyűzenei műsor, az Egymillió fontos hangjegy közvetített. A műsort az alább elhangzó sorokért szüntették meg. De előtte még ide tartozik, hogy egyszer összeálltak a 30 éves jubileumra, és az sem elhanyagolható, hogy D. nagy Lajos a Bikini együttessel vitte magával a Rolls Frakció nagyobb slágereit.

"Iskolába járok, otthon vacsorázok, állva pisilek és ülve kakálok 

Mégis úgy érzem, hogy tisztesség dolgában elég szarul állok" 

Bár különösebb tömegbázissal nem rendelkezett mégsem hiányozhat a felsorolásból a Tamásiból származó Hangár együttes, akik szintén az új hullámmal sodródtak a köztudatba. Két ismert daluk volt, a Haverom a kalauz és a Balaton. A hanglemezgyár erősen támogatta az új hangzásvilágot, de a várt siker elmaradt.

Épp így járt a tatabányai Onyx zenekar is. Dalaikban ott voltak a slágergyanús szerzemények, de náluk a szövegek nem szóltak senkihez. Hogy a közönség megismerje és megszeresse ezeket az együtteseket, sokszor együtt léptették fel őket - például Fővárosi Művelődési Házban, ahol az Onyx, a Hangár, a Fanyúl, a végén pedig a Rolls Frakció lépett fel.

"De jó volna letüdőzni a széna illatát

Kaszálni lenn a part alatt a zöldelő határt"

Elérkezett az idő, hogy ezek után beszéljünk a karcagi Senor zenekarról is. Perge Tibiék - zenekarvezető és frontember - már bőven a Piramis és a '79-esek után indultak. Ekkor már a nagyhatalmú hanglemezgyártó támogatta a vidéki bandákat - és ez volt a kártya a sikerhez -, de nem a rockzenekarokat. A Senor zenéje pedig dallamos hard rock volt...

Folytatjuk...

Írta: Fiery