Cikipédia 13/41 - Indul a hinta - A Kft rövid története 6.
Ahogyan a legelső időkben az LGT mellett léphettek fel egy országos turnén, úgy ismét a zenekar ölébe hullott a szerencse a brit új hullám egyik meghatározó személyiségével, Hazel O' Connorral léphettek fel a Budapest Sportcsarnokban, amit egy közös kislemez kiadása is követett. Persze semmi nem történik olyan egyszerűen, amilyennek kívülről látszik. Kellemes olvasást... (Fiery)
Ha kövér leszek
1985-ben újabb hatalmas lépést tett a sikerei csúcsán akkor éppen egyáltalán nem hintázó KFT, ugyanis a csapat a világhírű Hazel O' Connorral készült egy nagy közös fellépésre a Budapest Sportcsarnokban, melynek szintén komoly története van.
"Először '81 nyarán jelent meg az Üvegtörők a moziban. Abból jött a gondolat, hogy legyen egy kapcsolat a mozilátogató közönség és a mozisztár között. Amikor idejött a Hazel O' Connor, akkor minket választott a menedzsment, hogy mi legyünk a zenekar mögött. Nem rajtunk múlt. Kértünk is néhány nap gondolkodási időt, hogy jó-e nekünk ez, vagy sem. Az történt, hogy valakik kiszámították, hogy olcsóbb helyi zenekarral játszani, mint az egész bandát idehozni. És akkor a Hazel azt mondta, hogy jó, de a szaxofonosát azért hozza magával. Nem voltunk benne biztosak, hogy jól tesszük, ha ezt elvállaljuk. Bódy Magdi óta féltünk a kísérőzenekar státusztól, meg akkoriban még harcaink voltak az újságokkal. Éreztünk valami láthatatlan nyomást, ami próbált minket féken tartani, hogy nehogy túl népszerűek legyünk. És nem hiányzott egy cikk, hogy - megnéztem a Hazel O' Connor koncertet, kár, hogy a KFT kísérte." (Bornai)
A KFT muzsikusai nehéz döntés előtt álltak, ugyanis Hazel O' Connor 1985-ben már egyáltalán nem számított világsztárnak, az ő punkos időszaka lejárt. Ezzel szemben azért Magyarországon már csak a nyugati zene iránti hatalmas éhség miatt is megmaradt a főszereplő körüli sztárkultusz. A KFT nem tudta eldönteni, hogy beálljon egy nyugaton már "levitézlett" világsztár mögé és vele bukjon, vagy újra komoly pozícióba kerülhetnek Európa - most már - keleti felvevő piacán. Persze a "hivatalos" magyarázat másról szólt.
Autótemető, kinn a város szélén, rég halott gépek nyughelye.
Autótemető, gyűrött Moszkvicsautó, bámul rád megvakult szeme.
Autótemető, elszórt üvegcserép, elgurult rozsdás vasrugó.
Autótemető, most már soha többé nem szól az autórádió.
"A végén azért vállaltuk el mégis, mert akkor döntöttük el, hogy eljövünk a hanglemezgyártó vállalattól, az Erdőshöz. Akkor neki már volt egy külön cége és másnap már meg is kérdeztük, hogy elvállaljuk-e, vagy ne. Ő azonnal azt mondta, hogy ez nem is lehet kérdés. Utólag örülök is, hogy elvállatuk. Nekem volt még egy ötletem, hogy rendben, de legyen egy kislemez közösen. Mindenkinek tetszett az ötlet és Hazel-nek ki küldtünk négy vagy öt dalt. Érdekességként mondom, hogy köztük volt a Balatoni nyár is. Akkor még nem volt angol szövege. Titokban arra gondoltam, hogy ha ezt a dalt választja ki Hazel és ír rá egy szöveget, akkor lehet, hogy a KFT világhírű lesz. Nem ez történt. Másik két dalt választott. Mind a kettő az én zeném." (Bornai)
A KFT népszerűsége elsősorban a média támogatásának köszönhetően közben már a teltházas sportcsarnokokban volt mérhető. Mivel a zenekar sosem játszott két ugyanolyan koncertet, ezért a tervezett sztár-vendéggel és közös dallal továbbra is garantálható volt a hatalmas érdeklődés. A koncretre a jegyeket pillanatok alatt sikerült értékesíteni, de ott maradt a kérdés, hogy mi lesz a kislemezzel, amit a brit sztár annyira azért nem vett komolyan.
Emlékszem, mennyire vártam a tihanyi révnél azt a kékszemű lányt.
És persze nem jött, de ilyenek a kékszemű lányok.
Beültem inni és észre se vettem az árak színvonalát.
Hozták a számlát és azt hittem, rosszul látok.
"Nagy izgalommal vártuk, amikor megérkezett, hogy megírta-e már a szöveget és a válasz az volt, hogy nem. Az angoloknál ez másképp van. Nálunk ugye ez úgy van, hogy már hetekkel előtte megírjuk a szöveget. Angolul majdnem minden szó egyszótagos, nem kell várni arra, hogy eszedbe jusson valami, hanem bármit leírhatsz és az mindjárt jó dalszöveg, csak a megfelelő helyen el kell harapni. Mi már korábban felvettük az alapot, hogy csak a szaxofon és az ének maradt ki. Annyira szoros volt a koncert program, hogy semmilyen más alkalom nem mutatkozott arra, hogy a Hazel felénekli csak a BS koncertünk utáni éjszaka. Másnap reggel már mentünk Jugoszláviába. A legszebb az egészben az volt, hogy Hazel azt mondta, hogy ő ki fogja ordítani magát az éjszaka és utána egy órán belül teljesen elmegy a hangja. Akkor megszerveztük. A BS színpadról úgy jöttünk le, hogy rohantunk. A közönség még bőven tapsolt, mi pedig a Hazellel már a keletinél mentünk 140-nel. Vége volt a koncertnek este 10 körül negyedóra múlva már Törökbálinton voltunk. Ezzel megvoltunk, utána jött a kényelmesebb része, a szaxofon. Ő elsőre megoldotta." (Bornai)
A KFT kihasználta a siker minden egyes másodpercét. Sajnos a Hazel O' Connoros közös történet már az induláskor hamvába hullott és a társaság is kezdett beleunni a mindennapokba. Lassan elfogytak az ötletek, lanyhult a lelkesedés. Laár beindította a L'art pour l'art nevezetű vidám társaságot és egyre komolyabb sikereket ért el a Kamara Rock Trióval is. Mindenki elkezdett kifelé kacsingatni a zenekarból.
Siker, pénz, nők csillogás
Azért persze még megjelent két sikeresnek mondható album, amelyek az Afrika szellemében készültek el. A kiadó teljes megelégedésére a Siker, pénz, nők, csillogás, valamint az Ég és Föld című lemez is hozott új slágereket. Érdekesség, hogy az utóbbinak eredetileg Asztrológia lett volna a címe, mert ott a bolygók, mint princípiumok lettek megzenésítve.
"Azért nem Asztrológia lett a címe, mert Dr. Erdős Péter azt mondta, hogy ezt a szót a magyar ember nem ismeri. Mikor elkezdtünk vele vitatkozni, hogy de ismeri, azt mondta, hogy akkor most ő kötelezővé fogja tenni nekünk, hogy hetente kétszer egy-egy délutánt töltsünk el az ő irodájában és kötelezően olvassuk el a Neotonhoz érkezett közönség-leveleket, rajongói leveleket, hogy végre tisztába jöjjünk azzal, milyen az értelmi színvonala a hallgatóságnak. Erre nekünk az volt az érvünk, de hát minket az nem érdekel, mert minket az intelligensek szeretnek. Ha azok szeretnek, akik értelmesebbek, hát sajnáljuk azokat, akik nem szeretnek. De hátha szeret minket olyan is, aki nem annyira okos, mit lehet tudni. Tehát majd mi kiválasztjuk automatikusan magunknak a közönségünket azzal, amit csinálunk. Ez az egészséges irány. De ő egy üzleti irányt tartott fontosabbnak, mert ő nyilván üzletember volt." (Bornai)
Akkor már Erdős kibújt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat védőszárnyai alól, és PRO Manager iroda néven saját tulajdonú kiadót hozott létre, a későbbi Volksbank épületében. Természetesen ma már tudjuk, hogy mindez a szocialista vagyon átmentése volt, de akkoriban ez nem tűnt fel senkinek, hiszen olyan sokan csináltak hasonló vagyon "kimentéseket", hogy az már természetesnek hatott. Erdős üzleti szemlélettel intézte a dolgokat és - mivel tőkés lett - a pénz fontosabb lett, mint az egyén.
"Akkor indult az a világ - te szép vagy te leszel az énekesnő, ez tud énekelni ő lesz a hangod, annak jobb a lába, úgyhogy, ha táncolsz a klipben az ő lábát fogjuk mutatni. Így összerakták darabokból, hogy a termék megfelelően kelendő legyen. Hát ennek túlhajtott változata a hamburger, meg a chips. Ártalmas, egészségtelen, rosszindulatú, de úgy van kitalálva, hogy meg kelljen venni és meg kelljen enni. Aki erről nem tudja magát leválasztani, az magára vessen. Az már nem érdekli azt, aki ezt működteti, hogy azokkal mi történik. Ha a könnyűzenét a kultúra részének vesszük, akkor ez még ártalmasabb, mert az emberek szellemével, lelkével csinálja azt, amit, az energia ital, meg a chips a testével. Ez egy kicsit még rondább dolog, de hát ez van." (Bornai)
A nagy utazás
A KFT haladó gondolkodású emberek lévén az állami szektorból való kiugrást jó ötletnek tartották és egy rövid ideig ez be is jött. Ám a kapitalista tempó egy idő után tönkretette a zenekart, de térjünk vissza még a sikerekhez.
"Mi tudtuk pontosan, hogy ez hülyeség, de mivel szerettünk volna megjelenni, ezért Ég és Földre változtattuk a lemez címét. Azért még azon is volt egy-két sláger: Száll egy pofon a szélben, Szép lány. A Fantasztikus lány a következő, Édes élet című lemezen, ott megismerkedtünk a komputer technikával, ez hallatszik is rajta. Azon a lemezen sok olyan dal van, amit azért nem tudtunk sosem rendesen eljátszani élőben, mert annyit "bindzsiztünk" a stúdióban a felvételeken, hogy nagyon meghatározó lett az íze a megszólalásnak." (Bornai)
A KFT népszerű zenekar lett, mindent elért, amiről 1981-ben álmodtak és még a világhírnév is majdnem bejött. Az évente megjelenő lemezek, a folyamatos fellépések lassan kimerítették a társaságot és a hajdani ötletbörze megfáradt monoton robottá kezdett változni. A zenészek ennyi év házasság után egyre inkább egymás nélkül képzelték el a világot...
Folytatjuk... (2022.10.23.)
Készítette: Fiery
Forrás: (Fiery: Egy mélyen boldog ember interjú-sorozat)