Cikipédia 13/36 - Indul a hinta - A KFT rövid, de tanulságos története 1.

A KFT zenekar a rockzene elvirágzásának idején robbantotta fel a hazai könnyű zenei élet nagyszínpadát, ami akkor az országos ismertséget ugyan szinte azonnal meghozta, de az igazán nagy siker még váratott magára. Az "amerikai álom" egy ideig még álom maradt, mert itthon dolgozni is kellett a sikerért. A hírnévvel együtt érkezett sok új barát és még több ellenség, jóakarók és irigyek. A következő fejezetekben a kvartett "hinta-játékát" mutatjuk be, ahogyan az megtörtént. Kellemes olvasást mindenkinek... (Fiery)

A bálnák is emberek...

A KFT megalakulása nagyjából megegyezik az összes többi ismeretlen és befutott banda születésével, tehát átlagos. Egyik zenész kitalálja, hogy alapít egy bandát és elindul egy régi társához, hogy megfűzze őt. De ugye valahogyan csak el kell indulni...

1980 őszén történt, hogy Laár András (Náti) kezében egy akusztikus gitárral becsöngetett Bornai "billentyűs" Tiborhoz (Dráni), azzal a jelszóval, hogy nekik most zenekart kell alapítaniuk, mely ötlet alátámasztására leült az ágy szélére és eljátszotta a Nem sikerül kikúrálni magam című dal ötletét. A két ember nem volt ismeretlen egymás előtt, hiszen már többször is próbálkoztak zenekart alapítani, például a Küllőrojt, vagy az Almárium (később Kentaur), de akkor azok valamiért nem jöttek be. A zenészeket ismerve így utólag azt gondolom, hogy talán jóval megelőzték a korukat, így akkor még nem volt időszerű a zenéjük. Bornainak tetszett a dal is, az ötlet is - hiszen szinte folyamatosan zenekar alapításon törték a fejüket - ezért aztán szóltak Márton András dobosnak, hogy immáron ő is tagja az új társaságnak és két hétig úgy nézett ki, hogy hárman maradnak, a basszust majd Bornai játssza balkézzel.

"Abból kiindulva, amiért annak idején csellózni is beiratkoztam, hogy három ilyen hülye mellé nincs egy negyedik - úgyse - a világon és egy normálisat bevenni az megint egy nagy kockázat. Nem érti majd, amit mondunk." (Bornai)

Ebben a drámai pillanatban telefonált Bornai egyik barátja, hogy ha véletlenül akarnának egy basszusgitárost, akkor ő tud egy hozzájuk illő figurát. Egy kicsit üldögélt a trió, és elrágódtott azon, hogy ez most akkor jó ötlet, vagy sem, de aztán arra az elhatározásra jutottak, hogy legalább megnézik. A megbeszélt időpontban megjelent Lengyelfi Miklós, és arra nem nagyon lehetett nemet mondani. A zenekar rettenetesen fellelkesült.

"Ott ült és látszott a fején, hogy ő az életét már eltervezte másképpen. Ő már nem nagyon akart profi zenész lenni, elege lett. Úgy fél óra lelkendezés után belátta, hogy ez tűrhetetlen, tehát vagy föláll és elmegy innen, és elfelejt minket, vagy igent mond. Ez a két lehetőség van. És akkor igent mondott. Megígértük neki, hogy egy éven belül országos hírű lesz a zenekar, két éven belül világhírű. Ezt mi eldöntöttük. Ha a fele igaz, már az is jó." (Bornai)

Hiányzó láncszem

A hetvenes évek végén a korlátolt felelősségű társaságok itthon még csak a gazdasági szakkönyvek szerint léteztek. Laár ebben az időszakban egy Kulhanek Cirkusz nevű formációban lépett fel baráti társaságok előtt és az egyik, ebben játszó tag találta ki, hogy akár KFT-nek is nevezhetnének egy zenekart. Mivel velük Laár nem tudott zenekart alakítani, elkérte a nevet és ezt javasolta zenésztársainak, mondván "a világ dolgaiért csak korlátozottan tudunk felelősséget vállalni". (wikipédia)

1981 január elején a Józsefvárosi Pinceklubban, a Somogyi Béla utcában kezdett el próbálni a kvartett. Ám, hogy mégse legyen a helyzet annyira egyszerű a klub vezetője csak annyit kért cserébe, hogy márciusban megtörténjen az első koncert, majd megnyugtatóan közölte azt is, hogy a minimum elvárás legalább száz néző, mert ha nem lesz annyi, akkor ki van rúgva a banda. A srácok ettől persze nem tojtak be, hiszen még nem volt mit veszíteniük, inkább még több elképzeléssel rukkoltak elő. Márton ötlete alapján például ing alakú plakátokat készítettek, hogy még csak véletlenül se legyen hasonló a megszokott plakátokhoz. Ráírták a zenekar nevét és a dátumot: 1981 március 7.

A pénztárcámat

A fellépés előtt egy héttel titkosan, de annál nagyobb vehemenciával beindult az éjszakai plakátozás. Blaha Lujza tér, meg egy kicsit távolabbi környéken ragasztgatták a falakat. Autója egyiküknek se volt, jogosítványa pedig csak Lengyelfinek, ezért kértek kölcsön egy kis Polskit, amibe mind a négyen bezsúfolták magukat. Az éjszakai "hadműveletben" mindenkinek külön funkciója volt. Lengyelfi vezetett és amikor megállt a kocsi és látták, hogy nincs ott rendőr, akkor amennyire csak tudtak, kipattantak az autóból, bemázolták a falat, rásimogatták a plakátot, letörölték egy ronggyal és már rohantak is vissza a kocsiba. És ez így ment több éjszakán keresztül. Emiatt a tevékenységük miatt egy fél évvel később háromezer forint városkép rongálási büntetést kellett fizetniük, ami akkoriban azért megrogyasztotta a pénztárcát.

Ha jön a szombat...

"Saját magunk számára is meglepetésként az utolsó héten beszereztünk fehér festéket, és mindenki otthonról elhozott olyan ruhákat, amikről úgy gondolta, hogy ez jó lesz jelmeznek, és tényleg a határidő kényszerítette ki belőlünk, hogy ezzel ne szórakozzunk túl sokat, hogy ki mit viseljen, meg hogy nézzünk ki. Csak azt, hogy valahogy ki kell nézni, és ami hirtelen a kezünk ügyében volt, azt felvettük, bekentük. Ez volt az a kifestett arcú jellegzetesség, ami utána két évig megvolt, és amiről a táncdalfesztivál közönsége azt hitte, hogy kifejezetten a Bábu vagy című dal miatt festettük ki az arcunkat. Ez nincs is kizárva, hogy így van, csak időrendben másképp volt. Lengyelfi inkább egy ápolóra emlékeztetett, Laár tulajdonképpen a kockás nadrágja miatt egy kegyetlen bohócra, Márton egy pincérre és én meg egy irodista lettem, könyökvédő lett, meg nyakkendő. Sose felejtem el a nyakkendőt, Ede bácsitól kaptam, aki nagy párttag volt, a házunkban lakott. A dalokat még írtuk az utolsó napokban is. Hangszerelések, a kinézet, az egész figura. Reggeltől estig próbáltunk. Úgy gondoltuk, ha nem sikerül a koncert, akkor majd disszidálunk. Ez volt a terv." (Bornai)

1981 március 7. szombat. A nagy izgalommal várt első, bemutatkozó koncerten végül száznál is többen jelentek meg az érdeklődők. A buli végén taps, egyértelmű siker. A KFT együttes így ismeretlenül is elsőre megugrotta a kívánt szintet, így továbbra is próbálhattak a Pince Klubban, ahol hamarosan megjelent Karácsony János, majd Presser Gábor, utóbbi egy felettébb érdekes felvetéssel...

Folytatjuk... (2022.10.13.)

Készítette: Fiery 

Forrás: (Fiery: Egy mélyen boldog ember interjú-sorozat)