Cikipédia 13/16 - Az Ős Bikini története 7. (1986)

2022.03.04

Noha a médiában 1986-ban még központi téma volt az ős Bikini, egyéb okok miatt Nagy Feró magára hagyta a zenekart. Az István a király rockopera javában tombolt - a mai napig megőrül a nép, ha egy koncerten felcsendül valamelyik jellegzetes Koppány, vagy István nóta. Érdekes viszont, hogy a többi később készült rockopera, vagy musical már fele ennyire sem lett sikeres. Azért a szerzők továbbra is próbálkoztak. A rockénekesek átléptek a kényelmesebb és kiszámíthatóbb színházi pozíciókba, vagy haknizni voltak kénytelenek. Aki pénzt akart keresni, az a saját együttesétől külön utakra indult. Beindult a Petőfi Csarnokban a Csillagfény diszkó és ez országos változást hozott. Az előadóművészek sorra jártak zenekaruk slágereivel playbackre tátogni jó pénzért. Esténként B. Tóth László, Éliás Gyula és Dvoracsek György nyomták a legnépszerűbb slágereket. A világsztárok klipformában hatalmas kivetítőn ugrabugráltak, a színpadon pedig a magyar popvilág - rádió által is támogatott - aktuális sztárjai. Érdemes végig nézni, hogy kik: Anita, Deák Bill Gyula, D. Nagy Lajos, Nagy Feró, Első Emelet, Demjén, Pataky Attila, Hevesi Tamás, Szűcs Judit...

A Csillagfény hatására sorra nyiltak meg az ország nagyobb diszkói, ahol már nem volt különbség rocker és popper, csöves, vagy digó között. Ahogy az Európa Kiadó fogalmazta csodálatosan: "Itt minden egyformán popzene" Bizony, többet lehetett keresni a haknival, hiszen egy zenekar sok emberből áll, sok a cucca, rugalmatlan, ráadásul drága. Nem volt fontos az elv, amit hajdanán a rockzene képviselt, a lázadásból sipítozás, meg nyavajgás lett... Az új slágerek - modernizált '60-as évek - pont ezekbe a diszkókba illettek az ezek ellenére is hitelesnek maradt előadókkal együtt.

Itthon 1986 a popzene felvirágzásáról szólt és csak másodsorban a metálról. A siker kulcsa a média - főleg a rádió - volt. Az, aki képes volt megújulni, vagy csak egyszerűen ápolta a kapcsolatait, az szinte egy életre híressé tehette magát. Popzenekar lett az Edda, az Omega, a Kft, a Skorpió és természetesen a Bikini, később a Beatrice. Balázs Fecó már korábban ráállt a slágerek gyártására, csakúgy, mint Demjén Rózsi. Az LGT és a Generál újra divat lett. A nagy ászok az Első Emelet és az R-Go volt, de ezidőtájt robbant be a Napoleon Boulevard és a Z' Zi Labor.

A heavy metal más tészta volt. Az új, egyre kötetlenebb lehetőségeknek és a nagyszámú rajongóbázisnak köszönhetően végre berobbanhatott. A Pokolgép számított a csúcsnak, de annyira, hogy az akkor felnövekvő, később világsztárrá avanzsáló német, svéd, finn és norvég zenészeknek Kalapácsék voltak az etalon. Erről valamiért nem volt divat beszélni, ezért erről a mai napig alig tudunk bármit is. Ma is fontosabb, hogy Tóth Vera hány kilót fogyott, mekkora bugyi van a fenekén, vagy Oláh Ibolya éppen fiúval kavar, vagy lánnyal, mint a zene. Feró jó szokásához híven, ügyesen lavírozott a diszkók és a metál klubok között, meghívásra sokszor tette tiszteletét Pokolgép koncerten is, ahol szintén sztárnak számított.

Térjünk vissza a Bikinire. Mivel senki nem volt képes a zenekarhoz illő dalszöveget írni, ezért Feró maradt a házi szerző egy ideig. Sokak meglepetésére érkezett Gallai Péter, aki remek szerzeményeivel és kellemes énekhangjával új stílust biztosított a bandának csakúgy, mint az új frontember, D. Nagy Lajos. Új zenéjükkel stílust teremtettek, ami független a gitár néha engedélyezett "elszabadulásától", mégiscsak popzene. Hol van már az "Állva pisilek, ülve kakálok", vagy hol van "Mindent akarok, de azt most rögtön", egyáltalán hová tünt a Bikini és Nagy Feró? Viszont az új zene - ha lassabban is, de - meghozta gyümölcsét. Lemez Kováts Krisztának és lemez Szakácsi Sándornak...

A bemutatkozáson, a KEK-en a közönség nagy része még a jó öreg baboskendőben jelent meg, aki nem, az is Nagy Ferót várta, majd megjelent egy teljesen más zenekar Bikini néven, a frontember még csak véletlenül sem hasonlít Feróra, mert ő a Rolls Frakcióból ismert D. Nagy Lajos volt. Tudtuk, hogy a világ a helyén van, de ez már teljesen más világ. Később sokáig próbálkozott a zenekar a Lágymányosi Közösségi Házban inkább kevesebb sikerrel, amíg meg nem született a Fagyi című popsláger. Ám még ezzel sem értek volna el különösebb sikert, ha nem találnak rá a Status Quo katona nótájára, ami akkor eszméletlen slágernek számított. A zenekar rátalált a dalra, egy picit tovább fésülte, hogy azért annyira ne lehessen rájönni a titokra, megszületett a dalszöveg is és a Bikini azonnal felzárkózott Pataky Attis mellé a slágerlistán.

Az Ifjúsági Magazin februári számában kibontotta a poénzsákot és tetszik, vagy nem tetszik, lenyomta a torkunkon: "EZT NEM TUDOM MÁSKÉPP MONDANI" címmel...

Négy és feledik nagylemezén a Bikini természetesen egész más muzsikával lepi meg vájtfülű híveit, mint előző albumán, amely már tulajdonképpen az ötödik volt. Ami valami félreértés, vagy manipuláció következtében No. 1. sorszámmal jelent meg, az akármilyen haj- és szemszínű énekes vesékbe hatoló (vagy talán bátortalanul pislákoló?) tekintetével a címlapon. A Bikini törzsgárdája, Németh Alajos és Németh Károly, akik már a Piramis dobosaként, illetve a Skorpió basszusgitárosaként tanúbizonyságot tettek a műfaj iránti elkötelezettségükről, most a Mini egykori billentyűsével, Gallai Péterrel egészítették ki a "Dinamit" új összeállítását. A meghatározhatatlan szemszínű és gondolatvilágú, ám az általa énekelt dalok, és az ominózus tavalyi címlap­fotó tanúsága szerint bizonyára a zöldekkel rokonszenvező énekes, D. Nagy Ferenc egy szokatlan mozdulattal kettészakította magát, be is lépett a Bikinibe, ki is lépett a Bikiniből, és egyúttal feloszlatta a zenekar Rolls nevű hasonmását.

Az Ily módon összeállt remek csapat előtt ott állt a kihívás: eleget tenni azon rajongók igényeinek, akik 1984 egyik legjobb hazai lemezének tartották a Bikini XX. századi híradó című albumát, és azoknak is, akik a Bikini híveiként hosszú évek várakozása után végre, ha átírt formában is, de feltehették lemezjátszójukra a koncertekről már jól ismert számokból összeállított bemutatkozó lemezt. A feladat pedig maradéktalanul végrehajtatott. A Németh-fivérek session zenekara, akárcsak Szűcs Judith, Vikidál Gyula és Feró kísérőiéként, most is profi munkát végzett, D. Nagy hangja remekül idomul a számára kijelölt gondolatvilághoz, Vedres József gitározik, Gallait pedig még kellemes is hallgatni. Egy csipetnyi Neue Deutsche Welle, némi irónia - persze "közéleti" mondanivalóval, ahogy ezt egyszer a televízióban a Rolls szövegeiről megállapították -, és természetesen a nélkülözhetetlen önirónia focimeccsekre emlékeztető bekiabálásokkal, patikamérlegen adagolt lélektelenséggel és érzelmességgel körítve. Ez a nyolcvanötös recept, amelynek alapján a Körülmények szerencsés alakulása folytán találkozott zenészek megcsinálták idei lemezüket. Hogy esetleg rosszul emlékszem arra, melyikük kicsoda? Ugyan már, hiszen a ZENE a fontos!

Már csak a tisztelet miatt sem volt illendő ilyen zagyvaságot írni, de hát lelke rajta. Pár lépésre voltunk a rendszerváltástól, de nem tudtunk róla. Erre a legjobb példa pont Nagy Feró, aki 1988-ban még ezt énekelte a feltámasztott Beatricével: "Mostanában nem történik semmi, nincs itt az idő hogy történjen. Csendes a felszín, nyugtalan a mély, olyan távoli az ébredés. " Rácseszett, mint mi mindannyian.

Tulajdonképpen pont becsókolhat bárhova az újságíró, mert mint utólag már tudjuk, a Bikininek nagyon bejött ez a stílus és Nagy Feró is slágergyáros lett a Boldog szép napokkal, meg a többi háromakkordossal. 1986 óta nincs nap, hogy valamelyik szerzeményét ne halljuk valamelyik romantikus nosztalgia rádión keresztül. Nem azért, mert erre lenne szükségünk, inkább azért, mert  a rádió mondja meg, hogy mire van szükségünk.

Ferónak szüksége volt a Dinamit zenekarra, ami fordítva is igaz. És végre bejött a tuti. Tudták mikor kell kitörni a rockzenéből, mikor kell előlépni az új zenével és tudták, hogy mikor kell azt abbahagyni. Feró lekerült a fekete listáról, tapasztaltabb lett és innentől ügyesebben lavírozott. A mókát és kacagást meghagyta a színpadon, vagy a korcsolyázós tévében, vagy a vitatkozós műsorban, vagy a pletykamagazinban...

És Feró nyert!

Vége

Írta: Fiery