Cikipédia 13/15 - Az Ős Bikini története 6. (1985)

Elérkeztünk 1985-höz, a rockzene és az új hullám, mint két régi jó cimbora csendesen átalakult könnyen fogyasztható popzenévé. Az élvonalbeli "szabadcsapatok" egy időre nyugdíjazták magukat és várták a megfelelő pillanatot, amikor visszatérhetnek. Néhányan a Rockszínházban, színházakban húzták meg magukat, többen pedig elindultak nyugatra vendéglátózni. A fiatalabb rockerek pedig elindultak a heavy metal irányába...

A kor követelményeinek megfelelően a Bikini együttes is megérett a változásra. Az István a király sikere és a zenekaron belüli "apróbb" vitát követően Nagy Ferónak új álmai születtek és ha már fújja a szél a vitorlát, hát igyekezett befogni. A Pick-Up "BIKINI = nagylemez: igy is lehet" címmel készült írásában a jövővel kapcsolatban:

Szinte törvényszerű, hogy egy együttes feloszlásakor vagy a tagok cseréje kapcsán veszekedések, viták követik egymást. Nos, a Bikini együttes - úgy látszik - üdítő kivétel. Mint köztudott: Nagy Feró a télen kivált a Bikini­ből, szólólemezt készít, és megalakította új együttesét, a Biciklit. Közben a Bikini új énekest talált D. Nagy Lajos (ex-Rolls) személyében. Ami a do­logban szokatlan: Feró és a Bikini nem veszett össze, sőt munkakapcsola­tuk továbbra is igen jó. Olyannyira, hogy Feró bekapcsolódott a most el­készült új Bikini-nagylemez munkálataiba is.

Külön érdekesség, hogy a Beatrice szétesését követően az a Rolls Frakció segítette Ferót, amelyben D. Nagy Lajos énekelt. Mint olvashattuk, 1985-ben ő váltotta a frontembert. Ehhez a történethez kapcsolódó másik kuriózum, hogy az új Bikini a Status Quo slágerének "átdolgozásával" szerencsésen befutott, de később első sorban az 1982-es Rolls nótákkal élte túl (Adj helyet, Szavakat kiáltok, Katica 2, Megadtam magam a mának, Elfogynak szavaim, Jólét, Magyarország, Izzik a tavaszi délután...)

Nagy Feró tovább álmodik, de mintha a társak (ex-Dinamitos fiúk) nélkül már nem lenne olyan egyszerű az álmokat megvalósítani. A színházak alig mennek, a rockszínház divat, de az is lecsengőben van. István a király után ezerrel érkezik a Költő visszatér, János a vitéz, Kőműves Kelemen, de ezek már nem érik el a kívánt sikert. Elindul ugyan a Hair, ebben Berger szerepe tökéletesen illik Feróra, de ez a siker is csak átmeneti. A Gödöllői Szent István Egyetem lapja júniusban megjelent cikkében "A rockzene tájain - Vendégünk volt Nagy Feró" címmel foglalta össze az aktuális állapotot:

Május 23-án ritka csemegével szolgált a klub, meghívta a boldog emlékezetű Beatrice és a Bikini - most már leírható: egykori - vezetőjét. Nagy Ferót. A botrányairól, meredek húzásairól híres- hírhedt zenészt elkísérte Mercelli András, aki a hatvanas évek végén a külvárosi rockercsapat, a Liversing dobosaként rongálta a tangóízlésű felnőttvilág idegeit. Jó ötlet volt őt is meghívni, mert a szabadfoglalkozásúak KISZ-titkáraként a műfaj problémáit belülről látja, egyébként ma is zenél. A legtöbb kérdést természetesen Feró kapta.

- Ősszel felröppent a hír, hogy Kecskeméten Rock-Hamletet terveznek, amelynek a főszereplője te leszel. Hol tart jelenleg ez a dolog?

- Hát - tulajdonképpen sehol. A zene és a szöveg megvan (szerintem nagyon jó), de nincs hol és nincs kivel előadni. A Rollsból kivált Trunkos Andrással és jelenlegi együttesemmel, a Biciklivel próbálgatjuk a számokat, de azért ez színpadon élne igazán.

- Nincs színpad? Mi történt Kecskeméten?

- Már a főpróbánál tartottunk, amikor a megyétől lejött valaki, és megnézte az előadást. Nem sokkal később (de azért Jancsóék után) csomagoltam. Munkám persze van most is, nemrégiben csábítottak el a Victor Máté-féle "János, a Vitéz"-től a Rockszínház "Hair"-jébe. Itt Bergert fogom játszani.

- Szóval egyelőre nem leszel Hamlet? - Egyelőre nem. De nem adom fel. Csak nagyon nehéz. a sablonhoz szokott emberekkel megértetni, hogy egy ilyen előadásban a rockzene eszköz, amely Hamlet üzenetét a srácok felé közvetíti. Hogy az előadás avantgarde? A mai magyar színház szerintem azért van válságban, mert teljesen hiányoznak belőle az ilyen jellegű kezdeményezések.

Merclli András: - Sajnos, ez különösen igaz a mi műfajunkra. A magyar rockzene langyos mocsarában a hivatalos vezetők terveket szőnek, pénzcsinálta együttesek lemezeladási statisztikáit vizsgálgatják, de irtóznak mindentől, ami új és esetleg merész is. Az egész egy nagy bábszínház. A leveseskondér körül azok ülnek, akik elég gyakran és ügyesen forgatták köpenyüket. Aki pedig az általuk diktált játékszabályokat nem tartja be, az nyugodtan leteheti a gitárt, mert anyagilag így vagy úgy, de mindenképpen kicsinálják.

- Ez úgy hangzott, mintha egy maffiáról lenne szó.

- Tulajdonképpen arról is van.

- Van ebből a - nem túl rózsás - helyzetből kiút?

- Ezt egyelőre még nem tudni. A rockzene Magyarországon csak mostanában ébred öntudatra. Megalakult a szakszervezetünk, így legalább a hátulról mellberúgott zenészek kereshetik valahol az igazukat. Az ötletekkel teli, tettrekész fiatalokat pedig csak várjuk, várjuk. De igazából nem kellenek senkinek.

Az előző beszélgetéshez kiegészítésként csak annyit mondanék, hogy ma már tudjuk, hogy bárki lehet maffiózó, korrupt, bratyizó, aki nem a "mi körünkhöz" tartozik.  A mai napig látjuk és tapasztaljuk a tehetségkutató műsorok hazug versenyeit, a média belső futtatott zenekarait, előadóit, de a "nagy" dalverseny előre megírt eredményéről is tudunk. Ez így működik és nem is lesz másként. Most ez rossz, majd akkor lesz jó és hiteles, ha "én is bekerülök" a bandába...

A következő beszélgetés több dolog miatt is érdekes. Kezdve az újság nevével: - Ifjú Kommunista -, folytatva Nagy Feró élettöredékei végre együtt olvashatók. A cikk címe: "Hamletról álmodik a nagyvárosi farkas"

1980 tavaszán, a tatai KISZ-táborban első alkalommal rendezték meg a magyar pop-és rockzenészek össznépi találkozóját, ahol többek között összejöhettek az őket irányító állami szervek vezetőivel is. A fórum kisebb incidenssel kezdődött. Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója kijelentette: addig nem hajlandó válaszolni, amíg az az ember el nem hagyja a termet, mutatott a tüntetően az elsősorban ülő Nagy Feróra, az akkori Beatrice együttes vezetőjére. 1985 késő nyarán a Rock Színház a Budai Parkszínpadon mutatta be a már klasszikusnak számító rockmusicalt, a Hairt, Bergerként Nagy Feróval a főszerepben. A premier estjén Bors Jenő igazgató állt előttem a pénztár előtti sorban. Mindössze annyi történt öt év alatt, hogy a kitagadott fenegyerekből sztár lett!

- Ha nem léptél volna erre a pályára, akkor most mit csinálnál a negyvenedik éved felé közeledve?

- Biztos, hogy egy nagy marha lennék, mert tanárként dolgoznék. Mindig középiskolai tanár szerettem volna lenni.

- Mit tanítanál? - Nem tudom, de mindegy is lenne, az a lényeg, hogy tanítanék.

- Mitől ez a vonzódás benned a katedra iránt?

- Két tanáromtól. Közülük is az osztályfőnökömnek, Túrai Mártonnak volt meghatározó szerepe. Kőbányán, az I. László Gimnáziumba jártam, s tulajdonképpen neki köszönhetem azt is, hogy ilyen lettem, amilyen vagyok.

- Örülne, ha tudná?

- Talán. Már gondoltam rá, hogy felkeresem és elmondom neki. Ha nem örülne, akkor is őt vallom formálómnak. Régi vágású és stílusú tanár volt

- A stílusteremtő, polgárpukkasztó, fenegyerek rockzenészt egy konzervatív tanár tette ilyenné?

- A mai napig szeretem, ahogyan osztályozott. Hozzászólások alapján kaptunk érdemjegyeket és nem hűvös feleletekre. Egy sor üzenetet közvetített, amit akkor még nem is nagyon értettünk, de végül is meghatározója lett néhányunk életszemléletének, életvitelének.

- Jó tanuló voltál?

- Nem, kifejezetten rosszul tanultam, nem volt türelmem semmihez se. Ennek ellenére mindig a jó tanulók klánjába tartoztam. Az osztályfőnököm izélgetett, hogy sokkal több van bennem, mint amit mutatok.

- Végül mégis csaknem elektromérnök lettél. A Kandóra jelentkeztél.

- Mindig izgatott a rádió, a tévé, a magnó, mint masina. A mai napig szívesen szerelgetem őket. Ügy gondoltam, hogy majd ezt fogom tanítani a középiskolában.

- A diploma előtt fél évvel azonban otthagytad a főiskolát.

- Mert nem akartam katona lenni. Barátom, Pepó fölöttem járt és amikor elvégezte, azonnal elvitték katonának. Na, ebből nem kértem.

- Nem is voltál katona?

- Fél percet se. De ezt ne írd meg, hátha még bevisznek.

- Negyven körül már nem soroznak. Miért utálod a katonaságot?

- Attól félek, hogy megváltozik bennem valami. Nálunk úgy hírlik, hogy a katonaságnál nem helyeznek nagy súlyt az egyéniség kibontakoztatására

- Pedig láttalak már terepszínű uniformisban.

- Zenészként. Magam varrtam katonai sátorból. Olyan jól sikerült, hogy mások is megkértek egy kis szabászi munkára. Volt olyan időszak, amikor annyira rosszul ment, hogy ez a kis mellékkereset is kellett a megélhetéshez.

- Véletlenül kötöttél ki a rockzene mellett?

- Nem teljesen. Az iskolában mindig énekkarokban énekeltem. Amíg menni kellett, addig nagyon rossz volt, de amikor már ott voltam, nagyon tetszett a dolog. Később azután kényszer nélkül is ezt választottam, húszéves koromig tagja voltam az Édesipari Kórusnak.

- S hogyan lettél rockzenész?

- Mint a többiek. A rádióban hallgattam a dalokat, nagyon tetszett a Beatles kezdetben, majd gyorsan áttértem a Rolling Stonesra. Ugyanolyan zenét szerettem volna csinálni. Kitört rajtam, hogy fel kell másznom a színpadra. Ott azután gyorsan megismertem a siker izét. Akkor még kevesebb dilettáns jutott fel a deszkákra, mert csak az vette a fáradtságot, akinek mondanivalója is volt. És nem is pénzért csináltuk, mint ez köztudott, hanem szerelemből. Csak fönt derültek ki az előnyei: azonnal más lettél, mint a lent maradt többiek, másként néztek rád a csajok, s ez nagy dolog volt.

- Mikor is volt ez?

- 1964-ben alakult az első zenekarunk, még iskolásként. Jurányi Bencével a gimiben elhatároztuk, hogy megtanulunk gitározni és énekelni és Rolling Stones-dalokat játszunk majd. Ennek az eredménye lett a Richmond Heads nevű banda. Saját dalokat is csináltunk, de azokat is Rolling-stílusban játszottuk. Mai szemmel nézve érzelmes marhaságok voltak: miért mentél el, amikor én itt vagyok, meg ilyesmik. Nem értettük a Rolling-dalok szövegét, csak később derült ki, hogy azok is olyan kurva jók, mint a zenéjük, de nekünk akkor még nem volt olyan fontos a dalszövege.

- Mégsem ez volt az igazi indulásod.

- Kőbányáról Zuglóba költöztünk és két évig nem zenéltem már. A házunk pincéjében egy amatőr banda próbált. Volt egy jó hangszóróm, levittem nekik, s mindjárt ott is ragadtam. Meghallgattak és rögtön kirúgták az énekesüket. Zárvatermőnek hívtuk az együttest, s az első sikerünket 1970-ben a Szivárvány együttes által patronált amatőr versenyen értük el. Nyertünk. Némi segédlettel. Ezt magam szerveztem meg. Már akkor rájöttem, hogy nem mindig az nyer, aki a legjobb, inkább az, aki a legjobban tud szervezni. A lakótelepi haverokkal megbeszéltem, hogy segítsenek be egy kicsit a közönség-szavazatokat szedők munkájába. így azután vitathatatlanul elsők lettünk, mert a közönség ránk szavazott. Később kiderült, hogy egyébként is mi győztünk volna, mert tényleg mi voltunk a legjobbak. De azért nem ártott a bebiztosítás.

- Ez még mindig nem a Beatrice volt, az első visszhangos sikerek gárdája.

- A Zárvatermőkkel ismertem meg a Beatricét. Mi éppen oszlásnak indultunk, beszálltam hát ebbe a női zenekarba. Itt ismertem meg Csuka Mónikát, az ismeretségből házasság lett, de ez csak később történt. Lassan elfogytak a lányok az együttesből, a fiúk meg elszaporodtak és átvették a hatalmat. Négy-ötféle stílusban is játszottunk, a végén már az akkori újdonságot, a diszkót is.

- A többit már tudjuk: hard rocknak hirdetett punkzene, baboskendő-láz, Jerikó, Nagyvárosi farkas, Európa-blokk, perifériára csúszás, lemeztelenség, fellépési engedélyek visszavonása, majd a Beatrice megszűnése, a Bikini megalakítása, végül abból is kiszálltál. István, a királlyal a Városligetben és a Szegedi Szabadtéri Játékokon a diadalmenet, Kecskeméten a Hamlet főszerepének próbái, ami nem jutott el a bemutatóig, lemezfelvételek, majd Berger, a Hair főszerepe. Jobban érzed magadat, mint például 1981-ben?

- Nem sokat kell gondolkodnom a válaszon: igen! 1981 a bukás éve volt számomra. Akkor vesztettem el mindent, amiért korábban harcoltam. Teljes bizonytalanság volt az az év. Visszamentem elektrotechnikusként dolgozni. Egy azonban biztos: nem magától oszlott fel és nem is mások oszlatták fel a Beatricét, hanem magam tettem. Akkor úgy láttam, hogy kénytelen vagyok ezt tenni, semmi esélyünk sincs a továbbiakban. Most már egy kicsit másként látom. Kerek egészet csináltunk, vége, ezért nem volt tovább. Nem kaptuk meg a lemezfelvétel lehetőségét és az elismerést, ami megilletett volna bennünket, de lehet, hogy éppen ettől volt Beatrice az együttesünk. Egyébként máig a Beatrice a nagy szerelmem, de azért azt be kell látnom, hogy például a Bikini sokkal jobban szólt.

- Ma már erre sincs szükséged, otthagytad a Bikinit és sztár vagy. Olyan kritikusok írnak rólad elismerően, akik nem régen még konzervatívnak cikiztek. Mekkora sztárnak érzed magad?

- Nem tudom, igazán nem is érzem ezt. Korábban azt hittem, ha nagy sztár leszek, akkor majd mást fogok érezni. Ugyanolyan bizonytalan vagyok, mint régen voltam. A világgal is, magammal is. Alapvetően azt nem tudom, hogy fontos-e a világnak az, amit eddig csináltam. Magamnak tudom, hogy fontos, de ez, úgy látszik, nem elég. Régen egyszerű volt a helyzetem, olyannak kellett lennem, mint Mick Jagger. Most azonban ez már nem elég, hiszen lehet, hogy olyan vagyok.

- Akkor hát mi a teendő?

- Hamlet körül forog a legtöbb gondolatom. Annyira belekeveredtem, hogy megkell csinálnom. Meg is fogom csinálni, az biztos, de azt még nem tudom, hogy kivel és hogyan. Pedig ez döntő kérdés. A lemezfelvételt már majdnem elkezdtük októberben, de végül nem jött össze a csapat, így januárra maradt. A színházi része azonban még teljesen bizonytalan. Pedig ez izgat igazán. Nem is a Hamlet eljátszása, inkább a megrendezése! Jelen pillanatban ott tartok, hogy boldog Hamletet akarok csinálni belőle. Tudom, hogy ez szentségtörés, de akkor is. Sok, nagyon sok zenével. Kelet európai zenével.

- Eddig nemigen volt happyend nálad.

- Most olyan a világ, hogy szükségét érzem. Nem tudom én halálosan komolyan venni ezeket a hamleti tragédiákat sem.

- A vad lázadóból finom fricskázó lett?

- Nem, nem. Úgy érzem, ez lenne csak az igazi színház. S végső soron szerintem ez forradalmi dolog lenne. Rettenetesen nehéz azonban megcsinálni. Nincs társulat és nincs rá pénz se. Pedig ez szükséges feltétel. Csak abszolút profikkal és sok pénzzel lehetne az elképzeléseimet maradéktalanul megvalósítani.

- Ez sem a régi Nagy Feró szemlélet. Régen a spontán dolgokban és az amatőrizmus szentségében hittél.

- Mondom, hogy más lett a világ és ezt nekem is tudomásul kellett vennem. A közönség már csak a produkcióra kíváncsi, a belülről jövő hülyülések nem nagyon izgatják. Valami komoly komolytalanságot kellene ebből a Hamletból kihozni. Mint a Sándor Pali tette a Hair-rel.

- Van rá esélyed?

- Jelen pillanatban semmi. A zenéjét mindenesetre felvesszük egy nagylemezre.

- Beletörődnél az esélytelenségbe?

- Nem, csak azt vettem tudomásul, hogy egyelőre nem lehet megcsinálni abszolút profi módon. De ha másként nem megy, akkor megcsinálom amatőrökkel. Ez viszont csak amatőr-Hamlet lesz!

- Mi lett az egykori híveiddel, a baboskendősökkel?

- Mind beilleszkedtek valamilyen formában. A múltkor egy taxiból kiabált ki az egyik srác. Két gyereke van, taxizik és megvan, mondta. Állította, hogy a Ricse fiatalságának legszebb korszaka maradt. Hát ennyi. A Slamóval játszottam az Almássy téren, s az új közönség nagyon beindult egy Ricse-dalra. Kérdeztem tőlük, hogy ki hallotta ezt eredetiben? Hatan tették fel a kezüket. Teltházvolt. Szóval az a közönség már nem létezik.

- Törvényszerű, hogy be kell illeszkedni?

- Ezek szerint!

- Rád is mondják, hogy megtetted!

- Az enyém az Istvánnal kezdődött. Ott sikerült nekünk, lenézett rockzenészeknek valami olyant bizonyítani, hogy máshoz is értünk, mint ugrálni és üvölteni a rockszínpadon.

- Igaznak érzed még a régi tételeidet? Mint: a Mona Lisa csúnya és öreg, a Kis Herceg meg elmebeteg. Vagy azt, hogy: az idő nem old meg semmit, csak megöregít.

- Annak, de már nem biztos, hogy ki mernék állni vele. A múltkor eljátszottuk a Csóró vagyok című régi dalt és nem tudtam teljesen azonosulni. Ha összehasonlítom magamat a közönséggel, akkor nem is vagyok annyira csóró. Lakásom ugyan nincs negyvenévesen, az anyámnál lakunk a családommal, de például van egy tízéves Trabantom.

- Megfontoltabb lettél.

- A fenéket. Ez csak a látszat. Ugyanolyan megfontolatlanul veszek össze másokkal, mint régen.

Ki hitte volna, hogy Nagy Feró valamikor mindenhonnan kitagadott és kitiltott hivatásos "balhékovács", egyszer egy ilyen "illusztris" lapban tetszeleghet, miközben már nem is léteznek kommunisták, vagy talán csak Kínában. 1985 - bár még mindig nem tudtuk, de - a szocializmusnak leáldozott már. 

Az új Bikini pedig elindult és a megint jó időben történő váltás miatt újra a siker felé vette útját, immáron Nagy Feró nélkül. Feró ugyan egy extra rövid ideig tolta a Bicikli nevű zenekart, de az nem jött össze. 1985-től Bergert alakította a Rock Színház Hair című musicalében, majd 1986-ban végre bemutathatta a Hamletet, amelyet az Egyetemi színpadon tűztek műsorra tíz napon keresztül.

A Bikinire visszatérve azért nem volt egyszerű dolga a csapatnak. Hiába a KEK bemutatkozó koncert - ahol a közönség fejében először tudatosult, hogy már nem Feró az énekes -. Hiába a Rolls Frakció '82-es sztárja D. Nagy Lajos és hiába a Piramisból érkező Gallai Péter, kellett idő, hogy el induljanak fölfelé. Hosszú ideig a Lágymányosi Közösségi Házban volt a Bikini klub 30-50 néző előtt, majd megszületett a Fagyi és valahol a világon megszületett egy dal és a Bikininek innentől fogva már nem is volt olyan nehéz a dolga...

Vége következik... (2022.03.04.)

Írta: Fiery