Cikipédia 13/14 - Az Ős Bikini története 5. (1984)

A Bikini együttes 1983-ban megjelent első "Hova lett" lemeze alaposan felrázta a közvéleményt, a sajtó még egy évvel később is visszhangzott tőle. Az első reakciók a mámorító gyönyör rózsás perceiről szólnak, a ráalvás utáni időszak már meglátja a vélt, vagy valós hiányosságokat is. A hivatalos ömlengő dicsérgetést 1984-re felváltja a többség véleményével való szembenállás. 

Az albumnak (a kort figyelembe véve) furcsa módon nemzetközi visszhangja is lett: Jello Biafra (Dead Kennedys) a Maradj Már! című dalt feltette egy válogatáslemezre. "Egyszer kaptunk egy levelet Magyarországról, amelyben lemezt kértek. Küldtem az arcnak egyet azzal a megjegyzéssel: küldjetek cserébe egy magyar lemezt. Amit kaptam az nem volt más, mint a "Hova lett?" Nagyferótól, a Bikini által kísérve. Nagyferó a magyar viszonylatban Sex Pistolsnak számító Beatrice énekese volt. A Beatrice el volt tiltva a lemezkészítéstől, de azt vonakodva megengedte a hatalmon lévő rezsim Ferónak, hogy csináljon egy albumot session zenészekkel. Amivel előállt, az a legbesorolhatatlanabb punk album, amit valaha is készítettek. A CRASS-tól Ritchie Blackmore-ig, kínai szertartászenétől hegedűszólóig, ipari szintetizátortól a ska-ig minden megtalálható benne, néha ugyanabban a dalban." (Wikipédia)

Azt mindenki maga döntse el, hogy a leírt mondatok között megbújva mit is takar a session zenész szavak jelentése. Segítségként annak, aki olvasta az előző részeket, a fenti jelzővel már találkozhatott. Valószínűleg a lemezt hosszú útján elkísérte egy levél is, ami ebben a formában került vissza hozzánk...

A Pick-Up márciusban "Fekete-fehér hang-videó" címen - egyik utolsóként - dobta ki "remekművét" a Bikini együttes egy évvel korábban megjelent lemezéről. Némi iróniával mondhatnánk, hogy jobb később, mint soha.

Ezt a kifejezést egy jó érzésű lapszerkesztő azonnal kiszuperálná magyartalanság és képzavar címén. Igaza is lenne, ha nem Nagy Feró és együttese, a Bikini kapcsán került volna szóba. Mert a szóösszetétel - Nagy Feró találmánya, ő használta egy alkalommal zenéjük jellemzéséhez - tökéletesen jellemzi törekvéseiket, most a nyolcvanas évek elején. "Hová lett címmel adták ki első lemezüket, s ez a felvétel szép siker lett. A dalok közti hangkulissza, a zajok összeválogatása és a dalok sorrendje nagyszerű szerkesztői munka, Bernáth(Y) Sándor munkája, csakúgy, mint a stílusos lemeztasak. Mikor soraink megjelennek, már szalagon van az új lemez. "Költő vagyok és rockzenész" - énekli Feró az egyik dal elején, és az a sor meghatározza az új lemez alaphangulatát. A második felvétel zenei értelemben csiszoltabb, érettebb folytatása az elsőnek. Kevesebbet él külsőséges eszközökkel (hangkulissza, zörejek), viszont zenei anyaga sokkal egyértelműbben segíti a mondanivaló kibontását. Az alapok változatlanul kemények. A Nagy Feró (zseniális előadó) plusz Bikini (tapasztalt, érzékeny, tehetséges zenészek) felállás úgy tűnik, zenei műhelyként is tartósan, jól működik. A zenei anyag egyvégtében csak a tavaszi koncerteken hangzik fel. A látvány ismét meghatározója lesz fellépésüknek, mert ne feledjük: a hangvideót ők találták fel, s az ötlet kötelez. Várjuk az új lemezt.

1981-ben még lehetetlen lett volna egy Nagy Feró ötletről beszélni is, nemhogy azt helyeselni, feltéve, de meg nem engedve zseniálissá magasztalni. 1982-től az újságírók új generációjának írásaiba belefért. Az ellensúly megszűnt és Feró végre minden oldalról védett sztár lehetett. Így hát, ha kedve tartotta megmondta a frankót - persze csak módjával -, mert neki már papírja volt arról, hogy szocialista népköztársaságunk kulturális értékeiért, érdekeiért harcol. Nagy szerencse, hogy 1984 itthon már nem az orwelli világról szólt, hiszen abból gyors lépésekkel kifelé haladtunk, csak még nem tudtunk róla...

A Magyar Ifjúság márciusi számában elsőként csap oda a Bikini lemeznek és ezer apró darabra szedi. Na jó, azért annyira nem bántja, mint annak idején a Beatricét. Az írás címe: "Balhé és blöff". Mindazonáltal, hogy az eddigi irományoknak javarészt igazat adhatunk, el kell fogadnunk ez esetben is az újságíró igazságát. Ahogy eddig az volt a bátor, aki megvédte Ferót, netán dicsérte, most az a keménypöcsü, aki el meri mondani a negatív kritikát is. Szerencsére ettől nem bomlott fel a Dinamit... őőő akarom mondani a Bikini...

"Egyről sajnos nem feledkezhetünk el, ez a szakma - üzlet." Ezzel a mondattal fejeződött be az a Magyar Ifjúság 1977. november 25-i számában megjelent interjú, amelyben Nagy Feró bejelentette a később oly nagy sikereket arató Beatrice megalakulását. A lépéstartás, a jó üzlet reménye miatt koppintotta kezdetben a Rice tagadhatatlanul invenciózusan az éppen menő Ramones és Sex Pistols számokat, s tagjai csak azért öltöttek bőrruhát, mert éppen az volt a divat. A közönség fölfokozott vágya az újra, valami másra azonban mítoszteremtő erőnek bizonyult, s a Rice messze túlnőve kezdeti esélyein, jelenséggé vált. Tagjai, különösen Nagy Feró és Miklóska Lajos jól megérezték, mi az, amiről már nem, és mi az, amiről még nem szól a rock, s tagadhatatlanul ügyesen kihasználták a hiányérzetek szülte mítoszt. Elszaporodtak a házfalakon a koronás B betűik, a "Beatrice galaxis" nőtt, dagadt, hogy aztán kívülről, belülről egyaránt ellehetetlenüljön. A baboskendők hamar a fiókok mélyére kerültek: amin nem segített semmiféle tiltás, azt ismét csak elvégezte az idő. Nagy Feró új próbálkozásával fordított a sorrenden. Ezúttal nem nyers üzleti érdekeket figyelembe véve próbált egy olyan bandát összehozni, amely esetleg nagy sikereket arat majd, netán jelenséggé válik, hanem a Rice-mítoszának maradványait fölhasználva ütött nyélbe egy vállalkozást, amelytől üzleti sikereket (is) remélt. Így állt össze olyan zenészekkel, akik többségével más csillagzat alatt (amikor még spontánabb módon szerveződtek a zenekarok) aligha került volna egy csapatba. A Bikini föl kívánt vállalni valamit a Beatrice örökéből, s lám, a "lemezgyári istálló" zenészeivel megerősített Nagy Ferótól már nem ódzkodott az MHV, nyomban megkapta a minden bizonnyal régóta óhajtott "bizonyítási lehetőséget". A Bikini első nagylemeze azonban, sajnos, nem tekinthető másnak, mint egy érdekes fiaskónak. A direkt Beatricére utaló dalokra nem érdemes sok szót vesztegetni. Ma mindenesetre nem hat annyira a felfedezés ereiével, hogy "padlón minden sztár", s nem borzongat már hátakat a Farkas meséből gyermeteggé avanzsált dal sem. És újból elsütött vicc a táncdal-paródia is, még ha ezúttal a Neoton helyett Kovács Kati került is terítékre. Azt mindenesetre tényként kell leszögezni, hogy föltétlenül professzionalista zenészek állnak Nagy Feró mögött. Olyanok, akik alkalomadtán egy Szűcs Judit-nagylemezen éppen úgy megállják a helyüket, mint az ilyen avantgárd imázsba mártott albumon. Szót érdemel néhány kimondottan ügyes zenei fordulat (az érdemből kell, hogy jusson a kiváló hangmérnöknek, Kovács Györgynek is), nem hallgatható el, hogy néhol bántóan kimódoltan többértelműek a dalszövegek. Bizonyára intellektuálisan polgárpukkasztónak szánták a zeneközi" bemondásokat, "figyelmeztetéseket" is. Csak nem ettől és némi tengerzúgástól kellene a borító ígéretének megfelelően hangvideónak (!) tekinteni e lemezt? Sokadik lejátszás után a hetvenes évek underground kultúráját elemző esztéták két gyakran használt, egymáshoz viszonyított kategóriája juthat eszünkbe, amelyet legpontosabban talán Balhénak és Blöffnek fordíthatnánk. A Balhé természetesen létjogosult mindaddig, amíg a figyelemfelkeltés eszköze. De ha nincs mire odafigyelni, ha -. amint illő manapság mondani - nem "üzen" semmit a művész, akkor a Balhé s persze az egész produkció is fölöslegessé, hamissá, Blöffé változik.

Csak mondom, Feró nem a később megalakuló punk-rock Beatricére mondta, hogy ez a szakma- üzlet, hanem az akkor feloszló diszkó-funky bandára. De hogyan is hangzott el valójában? "Anyagilag nem volt elég erős a Beatrice. Keresetünk csak arra volt elég, hogy megéljünk belőle; beruházni, modem szerelést venni már nem tudtunk. Támogatást keveset kaptunk, kénytelenek voltunk hát olyan zenét is játszani, amit mi nem kedveltünk. Egyről sajnos nem feledkezhettünk el: ez a szakma üzlet." Nagy Ferenc. 

Bár azt gondolom, ha akkor hagyják Feróékat "Gyere kislányozni" és akkorák lesznek, mint a Neoton, ma ő lenne a magyar ABBA sérthetetlen apostola Soltész Rezső, Gergely Róbert és Bodnár Attila mellett, de szerencsére ez a verzió nem jött be. Megpukkant a funky csapat, indulhatott mindenki "három-műszakozni a bőrgyárba", ekkor egy isteni szikra hatására az utolsó pillanatban berobbant a hatalmas ötlet, a rockzene a "legaljának" a csöveseknek, akiket még a Piramis sem mer bevállalni! Az 1978-80-as Beatrice LEGENDÁS zenekarrá vált és ezt nem szabad elvitatni Ferótól. Érdekes a hasonlóság a Bikinivel. Ferót 1981-ben szintén leírták, mehetett volna "patkoló kovácsnak", erre megrázza magát, túllép a küszöbön és újra sikeres ember a színpadon. A hajdani Nem-Nemzet Csótánya kiváló válságkezelő menedzser lett.

Volt egy olyan újság is ebben az időben, aminek az volt a neve, hogy Igaz Szó. Gondolom, a szovjet Pravda (Igazság) után kaphatta nevét, úgyhogy el lehet képzelni, valójában mennyi is volt benne az igaz szó és mennyi a propaganda. Mindenesetre az újságírók képzett szakemberek voltak és ez tükröződik a júniusban megjelent cikkben is. "Bikini Hova lett"

Ha az embert tájékoz­tatják, hogy "atomfegyver mentes fekete-fehér hang videót" tart a kezében, először persze örül. Képzelete felcsigázódik, egy pillanattal később azonban gyanakodni kezd, ugyan miféle ugratás ez. Aztán megveszi a lemezt. Nos, a Bikini-féle "hang- videó" valóban fekete-fehér, abban az értelemben, hogy a hangszerelésből hiányzik minden hollywoodi csillogás, amelynek gusztustalan túlburjánzása állítólag jelentősen hozzájárult a szintén "fekete-fehér" punknak a kialakulásához. A Bikini hangvideója valójában mégis elsősorban a színezett fekete-fehér fotográfiákra emlékeztet csalafintán elhelyezett visszhangjával, effekijeivel, a becsempészett "klasszikus hangszerek" használatával. De vajon miért készít a "videozenész" manapság, a "színek természethű visszaadásának" korszakában efféle, a technikai hiányosságokkal küszködő korabeli módszerekkel felvételeket? Mit kíván ábrázolni vele, mi az a tartalom, amely ebben a formában ugrik elő napjainkban, amikor már az űrsétát is színesben közvetítik? A lemez talán legnagyobb értéke éppen az, hogy meglehetősen egyedi az érdekesen stilizált hangzása. Nagy Feró persze most is bámulatosan könnyedén "ad elő", csak a korábbi - nem tudok jobb hasonlatot - "hofigézás" kiszólásai ezen a "hangvideón" nélkülözik a természetes lazaságot. Görcsös intellektualizálás részesei lehetünk. A "hej-de bátor" poénok felváltva váltakoznak a régi, fölmelegített ötletekkel, s egészen más hatást váltanak ki, mint amit a szerzők vélhetőleg várnak. Nem sikerül megszerezniük az érzelmi azonosulásunkat. Egy viccen pedig csak egyszer tud igazán nevetni az ember. A hangvideóban persze tiszteljük a kísérletezőkedvet, elismerjük a közreműködők profizmusát. Jó azonban, ha tisztán látjuk; a rossz video látvány a látványért, míg a jó video látvány a gondolatért.

Elgondolkodtam az első mondaton... ha már egyszer a kezében van a lemez, akkor miért szalad el megvenni, hogy kettő legyen belőle? Na mindegy, részletkérdés, lépjünk túl ezen az apróságon. Szaladjunk el Hofi Gézáig és itt megint álljunk meg egy pillanatra. Mintha már valamelyik előző részben erről is beszéltünk volna. Azt ugye tudjuk, hogy Hofi erős háttértámogatással szidta a rendszert, de ez történt volna Feró esetében is mondjuk 1981 után? Ezt hivatalosan nem tudni, de szerintem hagyjuk meg Ferónak ugyanazt a sikert és felé áradó szeretetet, amit az "odamondások" után kapott, mint Hofi. Tök mindegy, hogy mi zajlott a háttérben, egy tehetségtelen ember képtelen lett volna akár Hofit, akár Ferót alakítani - bár rengetegen próbálkoztak - ők a mi legendáink maradnak.

1984-ben a Bikini együttes már kétéves és ezzel együtt ünnepelheti harmadik albumát! Ugyanis nem csak a Hova lett jelent meg, de annak az angolnyelvű változata is, valamint a XX. Századi Híradó. Most mondja valaki, hogy Ferót elnyomták, vagy a Dinamittal kivételeznek...

A következő cikk a Magyar Ifjúság júniusi számában jelent meg "Óh, te drága Beatrix! avagy miért keringőznek a katonák a templom előtt?" címmel. Végre már nem az egy évvel ezelőtt megjelent lemezen lovagol a sajtó, hanem egy koncertbeszámolót jelentet meg. Olvassuk csak, érdemes:

Ha április 29-én a hagyományos rockmuzsika tartotta ünnepét, akkor harmincadikán a nehezen definiálható, kísérletező Bikini celebrált pogány misét, legalább ugyanolyan hatással. Már a színpadkép is sokat ígérő: csomagolópapírokon irka- firka feliratok hirdetik, hogy itt ma a Balkán Brothers Band ad műsort. Elöbanda nincs, helyette a műsorvezető lohasztja a kedélyeket. Jó zene - rossz szövegelés. A meglepetés D. Nagy Lajos, a Rolls énekese, aki a Rock Színházzal Londonban járt és egy sor koncertet nézett végig. Tanulság: ismét megelőztek minket ezek a fránya britek! Zseniális konklúzió. Fokozódik - na, nem a drámai feszültség - a türelmetlenség, az első sorok a berögződött Ricse, Ricse, Beatricse, hóóórukk! kiáltással csalogatják a kedvenceket, mire megszólal a Jó szelet dallama. Fölrobban a viszonylagos csend és olyan üvöltés remegteti meg a Vár falait, amilyet legutoljára Buda visszafoglalásakor hallhatott a jó öreg építmény. Elegáns fehér szerelésben érkezik Nagy Feró, és a többiek is fehér ingben és nyakkendőben feszítenek. Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat - énekli a kórussal együtt a legénység is. Feró zseniálisan érzett rá, hogy ma nem a megszokott dolgait kell csinálnia. Fordított egyet a képleten, nem ő táncol a drót végén, hanem elhiteti a közönséggel, hogy pont arra vágynak, amit ő csinál. Közben szembe röhögi rajongóit, akiknek nem esik le, hogy most ők kerültek a pellengérre. Feró mindent bevet, fölháborodik Vedres "pornográf" sláger­feldolgozásán, majd hagyja magát meggyőzni, hogy nem azt jelenti a dal, amit jelent. Sztriptízt táncol - nem tudok nektek megfizetni még két bájgúnárt is, de hogy örüljetek, letolom a gatyámat! - Alajos a háttérben funky elemeket csattogtat. Gábor valami szolid szvinget maszatol a piros Tama cuccon, és Vedres Joe diszkósan pötyög. Ezek a "Főnök" percei. A felső terasz úri közönsége teli pofával röhög a műsoron, a pincérek majdnem elejtik a tálcát. Valaki egy baboskendőt dob föl, mire a banda azonnal a Rice on 45 stílusban régi slágereit nyomja. Blöff és értelem együtt, kellemes keverékben. A színpadon szüntelen akciók zajlanak, néha a csapat többi tagját is meglepi egy merészebb fordulat. A háttérben két fiú és egy lány megállás nélkül dolgozik, feketére festik a csomagolópapír díszleteket. Katonák jönnek ki a templomból. Szakasz, vi-gyázzzz!!! - recseg az őrmester hangja, és egy katonadal jön. Végül a katonák összeölelkeznek és keringőzni kezdenek. Vége. A tömeg csalódottan követeli a folytatást, alig néhányan veszik észre, hogy lassanként már közel száz perces a Bikini show-ja. Többen megindulnak a kijárat felé az II Silenzio dallamára. Hirtelen felhangzik még egy akkord a színpadról, a tömeg visszafordul és rohan, de mire odaérnek, már vége a ráadásnak. Nagy Feró megint átverte a közönséget, méghozzá úgy, hogy azok azt érezzék, ennél nagyobb tisztesség nem eshetett volna meg velük.

Ej, ej... ez a Magyar Ifjúság azért csak bele-belerúg Feróba. Jelen olvasatomban a cikk szerzője azt igyekszik megértetni a nyájas olvasóval és elvakult rajongóval egyaránt, hogy tulajdonképpen Feró nem a rendszert, nem a diszkósokat nézi hülyének, hanem egészen pontosan őket. Utólag már tudjuk, hogy az író nem ért el változást, noha Feró már nem sokáig marad a csapatban.

A Magyar Ifjúság szeptemberben végre újra beletörölhette a lábát az első lemezbe, de úgy, hogy közben a következőt dicséri. Vagy neked mit mond a cím? "Itt a kabaré rock!" A zenekar pörög, mint vaddisznó a korcsolyapályán, hiszen már szinte egyedüliként vannak a csúcson. A rockertársak lassan mind eltűnnek. Átmenetileg belefulladnak a rockzene láthatatlanná váló hullámaiba, vagy átvedlenek "művészbe", ezért a többezres rajongótáboruk megcsappan két nullával. De nézzük a cikket:

Nincs abban semmi különös, ha valakinek egy vadonatúj nagylemez hallatán a századeleji Teréz körút (jut. eszébe. Pontosabban a Nagy Endre-féle kabaré, amelynek előadásait esténként, bár jó, ha háromszáz ember látogathatta, hatása mégis eljutott a magyar társadalom, majd mindegyik zugába. Nem csak a szórakoztató ipart alakította át, hanem a maga sajátos eszközeivel, némi vért pumpált a színházi, a társadalmi élet, a falu, sőt - nem túlzás -, még a parlament ereibe is. Bizony még interpellációnak is tárgya volt egy-egy konferansz. Lehet-e ilyen hatása Nagy Endre névrokonának Nagy Ferónak, a Bikini zenekarnak és az új produkciónak, a XX. századi híradónak? E nagylemezzel ismét bebizonyosodott, hogy a rock (elsősorban mint életérzés) nem kötődik csupáncsak a szokásos dalformához, sőt magához a zenéhez sem. (Meghódíthatja a színpadot, a festészetet, a filmet vagy - amire ez a tizenhat szerzemény a példa - még a kabarét is. Mérceként persze a már említett Nagy 'Endréé kell, hogy szolgáljon, azé, aki együtt lélegzett a pesti utcával, naprakészen reagált mindenre, ami csak történt ebben a városban, s tabukat nem ismerve szaggatta a haladás minden fékét, béklyóját. Az ismérvek annyira emlékeztetnek a haladó rock kritériumaira, hogy az ember óhatatlanul képzelődni kezd. Milyen pompásan színesíthetné Budapest kulturális kínálatát egy rockkabaré, mondjuk, valahol a Nagykörúton, ahol naponta friss, aktualitásokkal megtűzdelt műsorral jelentkezhetnének az ilyesfajta bolondozásra kapható és alkalmas zenekarok. De hagyjuk a terméketlen fantáziálgatást, nézzük a tényeket. A Bikini új lemeze elcsitíthat minden vészharangot, nem a műfaj van válságban, hanem az előadók többsége és a rock iparszerűsége. (Adalékként érdemes lehet végig böngészni az elmúlt hónapok megyei sajtóját. A sztárnak kikiáltottak koncertjeire legfeljebb százan-százötvenen váltottak jegyet. A nyereségességet sok esetben csak az irreálisan fölemelt jegyárakkal lehet biztosítani.) A XX. századi híradó annyira "friss" lemez, mint ha a rock fénykorában, valamikor a hatvanas évek végén született volna-. Legnagyobb erénye a sokszínűség. Akad rajta vadonatúj katonanóta, ügyes szövegváltásokkal libikókázó sláger (Lángosképű), méla bigin, gregorián templomi ének, blues, dzsessz, ki mit akar. 'Paródiák mind, egytől egyig, de a poénok azért csattanhatnak ekkorát - az előző nagylemezzel némiképp ellentétesen -, mert a Bikini halálos komolysággal csinálja végig mindegyiket. Nemcsak odamondogatnak, hanem beleélik magukat a kigúnyolandók szerepkörébe, legyen szó akár vagdalkozó kritikusról, akár pöffeszkedő dzsessz-zenészről, akár az önnön mítoszát építgető pályatársról. Hatásos ellenpont a néhol fölbukkanó öngúny, bár talán valamivel több nem ártott volna belőle. Csak nem az első nagylemez "helyretételét" jelenti, hogy a borító 30- 50 százalékos árengedménnyel kínálja a rajta szereplő dalokat? Valamivel nagyobb önfegyelem még hatásosabbá tehette volna az albumot, egy-egy ötletpetárda kisebb körítéssel nagyobbat pukkanhatott volna. Például a Csak a közönség nem című szerzemény a legújabbkori "nyűvés" és Hacsaturján Kardtáncának összemosására épül, A négy perc helyett, kettő is elég lett volna, mint ahogy a Sárga bögre, görbe bögre mondóka-rock is nagyobb teret kapott, mint amennyit megérdemelt. Ezt leszámítva szöveg és zene apró részletekig kicsiszolt egysége teszi már első hallásra követhetővé, s ami még fontosabb, sokadik hallásra is élvezhetővé a nagylemezt. Nagy Feró univerzális, showmanként parádézik, ezerféle hangon énekel, hol egy baromfiudvart idéz fel kotkodácsolásával, hol úgy "nyámmog", mint egy fogatlan öreg csavargó, másutt meg egy kántor is megirigyelhetné szépen zengő templomi énekét. Mindehhez méltó társ a zenekar; zenei ötletek sora, furcsa zörejek tartják ébren a figyelmünket, s ami a hasonló stílusban játszó zenekaroknál világszerte ritkaság: ha kell, tisztán cseng a vokál is. Szociografikus pontosságú szövegrészletek, kiszámíthatatlan dallam- és ritmusváltások teszik menet közben szinte levehetetlenné a XX. századi híradót. A lemezt a Start szerkesztőség jelentette meg, de néhány év múlva a Krém sorozatban minden bizonnyal ismét napvilágot lát.

Ne feledjük el, hogy 1984-et írunk! Augusztusban történt az ország közepén, a pusztavacsi Béke-Fesztiválon, hogy a százötvenezres(!) tömeg összeugrott a párszáz fős rendőrséggel és egy órán keresztül verték egymást. Kinek mije volt! Az egyik oldalon törött üvegek és karók, a másikon gázspray, füstgránát, kardlap, kutya és gumibot. Szóval hatalmas balhé volt és Nagy Feró nem volt ott. Újabb pirospont neki. A történet érdekessége, hogy a százezres emberáradat ellenére országos titokban tudták tartani a történteket. Az újságok annyit írtak, hogy néhány magáról megfeledkezett rajongó felment a színpadra és ott balhézott, de a rendőrség pillanatok alatt visszaállította a rendet. Pár héttel később megneveztek négy, vagy öt nevet, akiket az üggyel kapcsolatban a bíróság gyorsított eljárásban évekre börtönbe küldött. Egyébként Pusztavacs ezen kívül is különlegességnek számít, hiszen a rockzene állítólag nem létezett és ami tény, a közönség sem nagyon járt már koncertekre, erre tessék, valahol messze Budapesttől összejön ennyi ember. Az aznapi fellépők voltak: Kugli, Lord (na, ők nem értek oda állítólag defekt miatt), Prognózis, P. Mobil és V' Moto Rock... Ezek közül a Mobil emelkedik ki (ők búcsúztatják 1984-ben hivatalosan a Budai Ifjúsági Parkot egyik nap, a másikon pedig a Bikini), a többieknek még meghatározó rajongótáboruk sem volt. Akkor honnan ez a rengeteg rockzene iránt érdeklődő fiatal?

Két kimondottan sikeres év, három nagylemez megjelenése és természetesen az István a király rockopera őrülete után Nagy Feró váltani akart. A rockzene ugyan érdektelenné vált, de az "Istvánnal" simán el lehetett adni. Deák Bill Gyula nem is várt sokáig, ő már 1983-ban úgy érezte, hogy session zenészekkel simán el lehet adni a produkciót, az amúgy is művészkedni vágyó Hobó pedig színházazzon csak. Persze azért a "Vadászatot" '84-ben Bill nem hagyta ki. Vikidál Pandora's Box zenekara sosem látott tömeg előtt turnézott. Röviddel ezután Vikidál a színházi pályát választotta. Feró is megtalálta a Rockszínházat, de ő Hobó után szabadon még tovább akart lépni, hiszen rági álma volt a Hamlet előadása.

1984 végére újra minden a feje tetejére állt. Kinőtt a földből az Első Emelet generációja, tombolt az R-GO láz és magára talált a KFT. De hová lettek a rocker-legendák?

Folytatjuk... (2022.03.01.)

Írta: Fiery