Cikipédia 13/11 - Az Ős Bikini története 2. (1982)

Fél évnyi útkeresést és felkészülést követően elérkezett 1982 ősze és megalakult az eredetinek számító Bikini együttes, ahogy ma nevezzük, az Ős Bikini. Végre minden egyben volt. A legmodernebb muzsika a rock és az új hullám tökéletes ötvözete, alternatív stílus - mint alternatíva -, valamint az egy év alatt rengeteget finomodott, vagy kétértelműbbé váló mondanivaló. ("Most már úgyis mindegy vígan táncolok most már úgyis mindegy jobb, ha hallgatok") A bőrszerelést felváltotta a fehér ing, a vékony bőrnyakkendő és a könyékig felhúzott zakó. A csövességet felváltotta a hanyag elegancia. A hosszú, ápolatlan hajból jófiús rövid frizura lett. A Hanglemezgyártó Vállalat új vezetősége épp olyan tárt karokkal fogadta a bandát, mint a sajtó és a közönség. Már nem volt szó állami támogatásról, árulózásról, kitiltásról, csótányozásról, egy esztendő alatt kialakult egy új zenei világ.

A Pesti Műsor 1982 szeptemberében öles betűkkel hirdette, hogy "Debütált a Bikini". Az örömóda a végletekig mehetett volna, mert most az egyszer nem volt aki ellent mondjon. A rock elemeit sem nélkülöző itthon vadonatújnak számító pezsgő ska és reggae alapokon nyugvó muzsika, és az üde mondanivaló szinte minden hallgatót megrészegített. Sokak szerint a Bikini zenéje tulajdonképpen a Hungária együttes rock & rollja véresre fésülve. A másik pozitívum, hogy az - egyébként telt házas - koncerteken nem maradhatott el néhány klasszikus Beatrice dal sem, amire az új generáció szabályosan ki volt éhezve. Kalózfelvételekről ugyan ismerték a hajdani lázadó Ricse nótákat, de élőben az más. Ez az új nemzedék is át akarta élni a '70-es évek lázadását, amit Ferótól modernizálva, de meg kapott.

Nyár végi kánikula, párában úszó lankás dombok, hatalmas füves tisztás, lacikonyhák és persze minőségi zenészcsapatok invitáltak szeptember 4-én Miskolc melletti kiruccanásra, a Rock Fórumra. Jöttek is szép számmal a könnyű műfaj hívei, bárha többen is elfértek volna. Profi szervezés és az Omega team ezúttal kitűnő hangosítása párosult az ideális körülményekhez, így valóban élménnyé emelkedett ez a népünnepély jellegű koncertnap. A szerkesztők ügyes húzással társították a pop műfaj különféle irányzatait: rock, country, folk és dzsessz került terítékre. Hangulati fölvezetésről a közönség és a rockválogatott összecsapása (persze focimeccs keretében), majd a 100 Folk Celsius gondoskodott. Utána a Kolinda, majd a Bacillus tartott bemutatót: rétegzenéjük szép elismerést kapott a túlnyomórészt rockrajongó sokaságtól. Ezt követően már valóban rockzene szólt a javából: előbb a tempósan fölfelé törekvő Rolls Frakció mozgatta meg a tenyereket, majd igazi premier következett - a Bikini név alá tömörült újdonsült formáció debütált. Eddig csupán néhány mondatos információk adhatták hírül megszületésüket, hiszen próbáikat, felkészülésüket a legnagyobb titoktartás övezte. Hatalmas ováció fogadta a Beatrice és a Dinamit egyik jogutód csapatát, érthetően, hiszen Nagy Feró, a Németh testvérek, Szűcs Antal Gábor és Vedres József közös muzsikálása már hírként is nagy vonzerőt jelentett. Programjuk főként azoknak okozott nagy örömet, akik a Beatrice szétszéledésével egy különleges hangzásvilág elhamvadását siratták el idő előtt, ugyanis a Bikini érzékletesen igyekezett fölsorakoztatni az újabbkori rockhullám mindazon zenei értékeit, amelyeknek fundamentumait épp a Rice rakta le. Feró komédiázó kedve, utánozhatatlan előadói erényei most is tökéletesen érvényesültek - a többiek pedig plasztikus és dinamikus hátteret vontak köré. A zene sodró lendületén, különös tempóin (estam, feszes négyek és szinkópás "darabolás") érződött a kemény munka, a kidolgozottság. Németh Gábor spontán és sajátságos "synthesizer cintányér-beütései" (időnként földhöz vágta Paistéjét!), Németh Alajos komputerizált, programozott basszusfutamai, a legnagyobb Ricse-sikerek fölelevenítése mellett az új dalok szövegei (Quasimódó, A bioritmusom fölborult stb.) igazi meglepetésekkel szolgáltak. Néhány taktus erejéig a csupán vendégként jelenlevő Török Ádám is bekapcsolódott a "meghökkentésbe." Az összkép ugyan kissé még bizarr, de e biztató bemutatkozás után kíváncsian várjuk a folytatást. A fórum sikeréhez ugyanígy hozzájárult a remek formában levő Skorpió, a Hobo Blues Band és az újra vérbeli Edda-hangulatot varázsló Pataky Művek koncertje. Csupán egyetlen szépségfolt jegyezhető föl: világítás híján, s az időbeli csúszások miatt az East és a Saturnus legénysége kénytelen volt lemondani a muzsikálásról, igaz, az utóbbiak késő este, a Miskolc belvárosában működő- hangulatos dzsessz "kocsmában" kárpótolhatták magukat és híveiket.

Feró kedvéért megtelt az Ifipark a még csöves korból ismert arcokkal és a divatnak megfelelően öltözködő új nemzedékkel. Németh Gáborék profi session zenészként viselkedtek a színpadon. Teljes mértékben kiszolgálták Ferót és faarccal ledarálták a bulikat. Ez már csak azért sem volt probléma, mert ez a bizonyos faarc akkoriban az új hullám egyik fontos eleme volt. Lojziék tudták, hogy a Bikini nem fog Dinamitot, Skorpiót, vagy Minit játszani, mert a közönség Feró visszatérését éljenzi, a közönségnek új kell, a közönségnek Beatrice kell. A siker így is közös, hiszen a dalok magas színvonalon szólaltak meg.

1982-re rövid időre összeköltözött a rock és a diszkózene, de ez már popnak számított. Itthon a hard rock háttérbe szorult, Földesnek és bizony Pataky Attilának is köszönhető, hogy a blues aranykorát élte, csak úgy, mint Fenyőék rock & rollja. A heavy metal már ébredezett, de még nem volt elég erős, ráadásul a hatalom az elterjedését igyekezett megakadályozni. A Rendszernek nem volt szüksége újabb - Kex, Tűzkerék, Piramis, vagy Beatrice - lázadásra, arra ott vannak a punkok, kis létszámban, de annál nagyobb problémákat okozva erőszakosságukkal és ideológiájukkal. 

A rövid időt megélt Poptika nevezetű könnyűzenei újságban az újságíró feltett 3 kérdést, a zenészek pedig válaszoltak. Én most csak Feró válaszait osztom meg, a történet szempontjából a többi érdektelen. A válaszokat böngészve furcsa, hogy az ekkor már az új hullámot lovagló frontember hogyan reagál...

NAGY FERÓ (a néhai Beatrice, majd a Bikini együttes vezetője)

1) Van-e Új Hullám?

Na, arról aztán nem beszélhetünk.

2) Várható-e tartós siker?

Egészen biztos nem. Mind lefáradtak az élvonallal együtt.

3) Lesz-e uralkodó irányzat?

Természetesen a jövőben is az élvonal fog uralkodni a hazai popzenében, és így az általa képviselt irányzat lesz az uralkodó.

Feró sok mindenben óvatosabb lett de azért szerepének megfelelően még mindig lázadt, ez érthető is, hiszen a szókimondásáért szerette a közönség, még akkor is, ha nem mindig azt mondta amit érzett, inkább azt, amit a rajongók hallani akartak. ("Ha véletlenül eszembe jut valami majd megpróbálom visszafogni"). 1982-ben a régi és az új szelek többször is összecsaptak. A csövesek és a punkok a koncerteket végig őrjöngték, de a buli végén általában alaposan elverték egymást. A Ganz Művház előtti balhéra (később Fekete Lyuk) rendőr és mentő arzenál vonult ki. De térjünk vissza a Bikini együtteshez, vagyis Nagy Feróhoz, aki a zenekarban simán átvette az irányítást és vele szárnyalt a banda. 

A Poptika újságíróinak is meg voltak a maguk kedvencei - vagy kötelező volt állandóan csak velük foglalkozni - a többiek mintha nem is léteznének. Mindenesetre kiemelt pozíciót tudhat magáénak Hobó, Hungária, Saturnus, KFT, V' Moto Rock, az LGT és Soltész Rezső. Azért egy komolyabb beszélgetés erejéig befért a mi modern Quasimodo hősünk is. A cikk egy újabb fontos dologra hívja fel a figyelmet, Feró még el sem indult, és szinte minden egyes újság interjút kért tőle. A pestis-betegnek kikiáltott áldozatból egy csapásra mindenki büszkesége lett. A letiltott, letaglózott, megátkozott, elárult fickó hirtelen fontos ember lett. Vajon mi történhetett?

- Mielőtt leültünk beszélgetni, meghallgattam a Bikini együttes műsorát, kazettáról. Az anyag meggyőző, nagyon tetszett.

- Én még művészi bizonytalanságban vagyok. Megpróbálok valamit csinálni, de abban a pillanatban, ha nekem nem tetszik, egyből kiszállok. Profi zenészek vannak itt, ők azt zenélnek, amit akarnak, én úgyis úgy énekelek, ahogy én akarok. És ettől már jó lesz a dolog. Kísérleti anyag, heterogén a Bikini mostani programja, repertoár jellegű. Kipróbáltam, mit lehet játszani ezzel a bandával. Most már tudom, hogy mindent. Azt játszunk, amit akarunk. Én azt szeretem, ha olyan zenészekkel vagyok körülvéve, hogy ha eszembe jut egy tangó, diszkó, funky vagy dzsessz nóta, akkor ezek helyből megközelítő pontossággal tudják reprodukálni. Nekem legalábbis ez a lényeg. Mert ha eszembe jut valami és a színpadon elkezdem mondani - bemondok például egy vezérszót, mondjuk, hogy dzsesszes", akkor ők tudják, hogy ez diliből olyan dzsesszes vagy diszkós vagy rockos, vagy heavy metal vagy más.

- Nekem a hallott dalok közül a Nem félek volt a csúcs.

- Ha én szigorúan csak azt játszanám, ami csak én vagyok, amit csak én szeretek: ezt a vonalat erősíteném. Mert ott van a szalag elején az punk nóta - az akárhogy is faj, padlón minden sztár. Ez jó, semmi baj vele, de igazábó1 nem az enyém. Hanem ha valamit istenigazából játszanék, akkor olyat, mint a Nem félek, és a Bioritmus, olyasmit is, mint a Zártosztály - mert a Zártosztály visszakacsintás a punkra, de már nem punk -, meg hát az Esti mesét.

- Hogyan hoztok össze egy számot? Körülbelül elmondod, milyen zenét képzelsz, vagy?

- Hát nem is tudom. Valaki hoz egy nótaötletet, aztán én már csak elrontom.

- És a szöveg?

- Utána készül, de az Esti mesénél, vagy a Nem félek­nél, ott előbb készült. Nem írom le, csak tudom, hogy ezt a szöveget meg fogom csinálni, mert réges-rég bennem van. A többiek hoznak egy nóta ötletet, el próbáljak az alapot ezerszer és utána, amikor itt az ének­ cucc, én elénekelem, úgy ahogy van. Nekem kell, hogy halljam hangerővel: fenn vagyok a színpadon es arról kell énekelnem, hogy nem félek. Nem félek, nem félek. Ez mindig más lesz; annyiféleképpen lehet csavarni, mondani, és ez mégis mind ugyanazt fejezi ki, mert a zenével alá van támasztva. Már tulajdonkeppen az ének sem lényeges. Azt a fajta zenét szeretem a legjobban és nekem az a jövő útja. Ahol nem az ének a lényeges, nem az, hogy mit mondott, hanem az, hogy ott hátul valaki gajdol valamit, néha kijön egy szó és abból az egy szóból jössz rá · ráadásul arról is énekel. Hát tudom, hogy arról, persze, hogy tudom. de harmadik meghallgatásnál hallod meg, mit mondott. Már hallgatod, mert idegesít: mert nem értem?", mert hogy arról énekel, amit én érzek. Mert nyugtalan vagy emiatt. Például rosszul sikerül az Esti mesének a felvétele, mert nem érthető a szövege, nem is lesz érthető, mert nem kell.

- Ezen a szalagon nincs rajta a Quasimodo. Ez egy reggae nóta. Az bárkinek jó. Kellemes hallgatni, akár diszkóban is tudsz rá táncolni, akar külön meghallgatod, mert a szövege furcsa.

- Hát furcsa ... végső soron nincs benne semmi: "Miért nem vagy te kőből, te drága szép arcú Quasimodo? Őrizetlenül hagytad a tornyot, szép arcú Quasimodo. Simogatják a púpod, azt hiszik, szerencséjük lesz, Érted szól a harang, még jó, hogy nem hallod meg." Ennyi az egész. Egy reggae alap van, egy szép reggae. A szövege miatt - meg egyáltalán - van egy idegenség érzésed, hogy valami baja mégiscsak van ennek a nótának. Hát persze, mert a Quasimódóról énekelsz, és nem hagyja a nóta, hogy te boldog legyél és táncolj. Amúgy olyan, mintha teljesen vidám dolog lenne. Púpos és kész. Őrizetlenül hagyta a tornyot. És közben érzed, hogy teljesen másról van szó. És mint művész, bizonytalanságban vagy: jó ez? érzik, hogy miről szól a Quasimodo? Mert hát én tudom, de nem fogom megmagyarázni. De az rettenetes, amikor nem érzik sehogy, mikor látod, hogy közömbösek. Az a legrohadtabb dolog, ha valami művészettel szemben közömbösek az emberek, akkor az nem művészet. Mert hiába mondjuk néhányan, hogy ez zseniális, ha a kutya nem kíváncsi rá! Mindig lépni kell - ez az elvem. Az nem igaz, hogy a közönség hülye. Ha hülye a közönség, valószínűleg azért, mert én nem tudom úgy elmondani neki, hogy megértse. Valamilyen szellemi színvonal mindenképpen van, és a kilencven százalékuknak közel azonos az információ és az, amit tud. Ha ők nem értik meg, akkor én nem a meg nem értett művész vagyok, hanem hülye. Mert ezt a művészetet azonnal meg kell érteniük, pont attól, hogy naprakész művészet. Szerdán kapom a pofont, csütörtökön már a pofonról énekelek. Pénteken nem, mert elfelejtettem a pofont. Fel tudom idézni, mert attól leszek művész, hogy én meg tudom csinálni azt az állapotot, hogy mi volt szerdán.

- A Beatrice idején úgy éreztem, hogy ti ezeket a gyerekeket "járni tanítjátok", s hogy akkor éppen erre is volt szükség. De tudod-e, hogy most mi kell?

- Egyszerűen még inkább én akarok lenni, saját magam a színpadon. Arról akarok énekelni, ami az én bajom. Olyan érzéseket megfogalmazni - Zámbó Öcsi mondása - amik nekem eszembe sem jutnak, csak ott vannak bennem. Azokat előszedni. Saját magamat akarom megcsinálni, és tulajdonképpen nem érdekel, hogy ő mit érez és mit nem érez, elidegenedett, vagy nincs elidegenedve.

- Addig ilyen dolgok, gondolatok foglalkoztattak?

- A Beatricénél tanultam meg sok mindent. Gondolkoztam ezekről, de nem láttam ennyire tisztán. Úgy érzem, valami olyat tudok, amit nem tudnak sokan. És ez az érzés mindig bennem volt. A Beatrice előtt is, csak nem volt mód, hogy kijöjjön. Én akkor egy bolond zenész voltam. Azért mondom, mert ma már nem zenész vagyok. Amikor a Beatrice lett, akkor éreztem, hogy én már nem zenész vagyok, de nem tudtam, hogy mi. Később rájöttem, és azóta már terjesztem, hogy nem zenész vagyok, hanem művész. Olyat szerettem volna csinálni, am ilyet más nem ír, aminek a stílusán felismerhető, hogy olyan "nagyferós". Ez nagyon nehéz volt Arra törekedtem, hogy érthető legyen, és nem a kisebbség számára, hanem mindenkinek, tizenkettő és hatvan között. Mindenkinek adjon valamit a saját szintjén.

- És a pénz?

- Te, az az érdekes, hogy irtóra szeretem a pénzt, de igazán mégse érdekelt soha. Ezt én sem értem különben. Néha úgy vágyom arra, hogy egyszer azért sok pénzem legyen, közben tudom, hogy soha nem lesz, mert istenigazából nem érdekel a pénz. Mikor fenn vagyok a színpadon, már nem érdekel, hogy ezért pénzt adnak vagy nem, mert nem azért csinálom.

- Hogyan látod a műfaj helyzetét és benne magadat?

- Hát voltak eredmények. Volt ugye a beatkorszak. Volt a Kex együttes, a Syrius, volt Illés és volt Beatrice együttes. Ezek a maguk módján mind valami léket vágtak. Ebből a Kexé irtó pici volt, de ott maradt. Érdekes módon, mikor megjelent a Beatrice, ez a lék kiszélesedett, és visszavezetett rögtön hozzájuk. Nekem ez azért volt megdöbbenő, mert én kétszer láttam a Kexet, és én akkor, mint zenész nem értettem, nem tudtam mit kezdeni vele. A Baksa Soós állatira tetszett nekem már akkor is, mégis ott álltam értetlenül. Mentem haza, és azon gondolkoztam: ez állatira jó volt, de mi volt jó benne? Jót röhögtem, de hát ezt miért mondta? Hogy volt? Nem értettem a dolgot. Ezért mentem el még egyszer. Én akkor kezdtem, már zenélgettem. Én utána azért nem mentem többet, mert azt mondtam, hogy "állj!", valami olyan dolog van ebben, amiből én most ki akarom szedni, hogy pontosan miről van szó. És már kezdem is érezni. De mielőtt megtudnám, többet nem jövök ide, mert én még nem tudok zenélni. Tudod, mikor azt gondolod: "ne mondd meg a nagy titkot, hagyj engem békén; hát még hadd tanuljak meg zenélni; hát még most kezdtem el Rolling Stones-t gyakorolni, vagy Uriah Heepet, vagy mit tudom én; azt se tudom, mit játszom még". Valami tartásom volt tőle - akkor még nem tudtam, hogy ezt úgy hívják, hogy művészet -, hogy valami ebből elront engem, megfertőz, hogy ezt nem szabad nekem megtudni, nem szabad ebbe belenéznem. Van egy ilyen önérzet a mai napig is bennem, hogy "korai, ne, még ne".

- Van-e még ma is olyan ember, akitől félsz, hogy megfertőzhet? Aki torzíthat azon, hogy teljesen magad légy?

- Ma már nincs. Ma már csak a bennem levő dolgokkal vagyok így. Sokszor az a borzasztó. hogy filozofálgatni sem merek, mert félek, hogy kijön az eredmény. Nem szorzom össze a két számot, pedig állati egyszerű: 3 X 3 = 9. De egyszerűen nem veszek tudomást az egyenlőségjelről. Itt a 3 X 3, ezt kell először megfogalmazni, aztán majd jön az egyenlőségjel, és azután jön a kilences.

- Akkor?

- Bennem a következő fogalmazódott meg az elmúlt egy évben, ahogy végig gondoltam a dolgokat: csak olyan zenekarnak van esélye a befutásra, amely mindazt az eredményt, ami a rockzenében született, össze tudja foglalni. Magyarországra értem, de lehet, hogy Nyugaton is így van. Úgy érzem, hogy le kell vágni a zenéről, hogy ez most heavy-metal, az izé metal, ez punk, ez új hullám, ez new wave, az no wave - nem ez a fontos. Hanem az, hogy most kell valahogy egységesen összefogni ezt az egész rockzenét.

Az interjú szövegét a szerző kérésére stilizálás nélkül közöljük.

Az üldözöttből próféta lett. Az ember, akinek a puszta megjelenése számos tisztségviselőnél heveny viszketést okozott, napkeleti bölcs lett, akinek kincset ér minden szava. A Kex volt az első underground zenekar a beatkorszakban, amikor még az ütemet is egyeztetni kellett a hatósággal, amikor a dob gyűlölt hangszer volt. A performnaszok, az improvizatív hangszerjáték, a progresszív zene akkoriban isten káromlással ért fel, főleg József Attila vers összevonva a beatzenével, legalább is ebben a formában. A Kex együttes a rövid idő alatt, amíg létezett, csak egy kislemezt adhatott ki. Van hasonlóság Baksa-Soós és Feró között, de azért tegyük hozzá, a Kex egy sokkal elutasítóbb időszakban működött jóval nehezebb körülmények között. 

Nagy Feró visszatért a színpadra, boldog-boldogtalan veregette a vállát, a régi "barátok" újra megtalálták. A nemzet csótányából egy év alatt az ország pacsirtája lett, de ne felejtsük el, hogy ezt Feró nem egyedül érte el, ehhez komoly segítség kellett főleg az ex Dinamitosok részéről és természetesen az, hogy Feró belássa, hogy hol hibázott a piros-pöttyös évek alatt...

Folytatjuk... (2022.02.20.)

Írta: Fiery