Cikipédia 12/5 - A Tabán kereszteslovagja

2021.08.21

2021. augusztus 21. újra Tabán! Ez a nap különleges, miközben eddig pont ettől volt hagyományos. Török Ádám, a Tabán "örökös" fellépője egy kis szünet után végre megint megörvendeztette a közönségét. Jöhetett a Gőzhajó, vagy a Vissza a városba! A Minit a Mobilmánia mindent elsöprő erejű kőkemény rockzenei támadása követte és egy rossz szavunk nem lehet. Az estét Nagy Feró pöttyös bandája zárta, mintegy megismételve az egy hónappal ezelőtti programot. De lássuk részletesen az észrevételeinket! (Fiery)

Két nap ragyogja be a Tabánt

Isten hozott Török bácsi! Na végre, sok száz ember lélegzett fel velem együtt, amikor megtudtuk, hogy újra Mini koncert lesz a Tabánban. Nem hiába, a hegyoldal varázsához hozzátartozik Török Ádám muzsikája. 1968 májusa óta tombolhat a nép itt és persze folyamatosan faragnak a helyből, ráadásul a közönség sem a régi, ettől függetlenül a Tabán beleírta magát a magyar rockzene történelemkönyvébe. És ha már Tabán, akkor az ott magasan legtöbbet játszó zenekar, a Mini szintén rocktörténelmünk része. Ezért is volt fájó, hogy a júliusi buliból kimaradt. Sajnos a mindig erős és kőkemény embernek, Török Ádámnak éppen  nagy küzdelme volt a betegséggel, ezért nem tudott jelen lenni. Most végre kijelenthetem, hogy győzelemre áll és ha még nincs is minden rendben, biztos vagyok benne, hogy ennek a meccsnek kétváll lesz a vége természetesen Török bácsi javára.

Sajnos a lábak még nem úgy működnek, ahogy régen, ezért egy új színpadi kellék jelent meg a világot jelentő deszkákon, a kényelmes szék. Török Ádámot hatalmas vastaps fogadta, amikor két segítőtársa bekísérte és leültette, ahogy annak idején B.B. King, úgy ezen a délutánon ő is fotelból vezényelt. 

Könnyed dalokkal indult a buli, több szóló is segítette a frontembert, hogy ne fáradjon el korán, de a Kell a barátság című dalra már nem lehetett óvatoskodni. Bár hallatszott még a gyengeség, Török bácsi ennek ellenére - vagy csak azért is - kiadta magából a maximumot. Minden egyes megszólalását taps követte, minden egyes fuvolaszólamot üdvrivalgás. 

Ezen a délután két nap ragyogta be a Tabánt, az egyik magasan fent az égen, szemben a színpaddal, a másik pedig a pont színpad közepén, farkasszemet nézve az égi tűzgolyóval, amely aztán szégyenében el is bújt a felhők mögé. 

Minden tiszteletem Török bácsié és azoké az embereké, akik végig kísérték ezen a napon. Csak azért nem akarok senkit sem kiemelni, mert mindenki odatette magát. Nem ez volt a legjobb Mini koncert, de ez a Mini koncert az összetartozást mutatta és bizony a Vissza a városba című eposz alatt körbe szaladgált néhány arcon az a bizonyos krokodil könnycsepp, ami az örömtől szökött a szemekbe.

Végre érdemes volt a Tabánba jönni! Török bácsi gyógyulj meg, visszajön még az a hang, kap még látványos fuvolás verést a fiatal tehetséges gitáros, Fehér Ádi, talán már a Polus moziban (2021.09.17.) tartandó nagy koncerteden, de a következő Tabán buli már biztosan teljes erőbedobással zajlik majd.

Az ördög itt belebukott

A Mini után érkezett a Mobilmánia zenekar és én tudtam ugyan, hogy mire számítsak, de az a hihetetlen energiabomba, ami felrobbant a színpadon, mégis meglepett. Nem csak jól szólt, egyszerűen kívülről úgy hatott, hogy rettenetesen egyben van a banda. De hogy ne legyek már ennyire pozitív, egyetlen problémát azért találtam. Most, hogy Piramis sorozatommal (A Piramis együttes története) magamban nosztalgiázom nagyokat, eszembe jut, hogy mekkora őrjöngések voltak, milyen "idegben" várta a nép az első akkordokat és a zene első feldörrenésétől az utolsó akkordig végig villáztak a rajongók együtt mozogva, ugrálva a zenekarral az első sortól az utolsóig. Na, ez hiányzott ma nagyon - és ez nem csak ma hiányzik, hosszú évek, talán évtizedek óta hiányzik. Pedig Ernő a Mánia nagyszerű gitárosa többször is igyekezett mutatni, hogy mit kellene csinálni a színpad előtt, de ez a tábor már elkényelmesedett. Más idők járnak, a hangulat is változik.

Szóval volt pörgés rendesen, tisztán szólt minden hang, még akkor is, ha volt egy kis idő, amikor besípolt a mikrofon és a legutolsó dalnál (Ez a mánia) a billentyűn kívül csak Zefi énekét lehetett hallani. Összességében amit láttunk lendületes, tiszta, értelmes rock & roll, megállná a helyét bárhol a világban. Ami még örömmel töltött el, hogy rengeteg fiatal rajongót állítottak maguk mellé. Gamsz Árpi, a frontember önálló egyéniség hatalmas torokkal, aki képes egyedül elvinni a bulit. Persze Zefi a főnök és a főhangulatfelelős, de Árpi beért, mint ahogy nem csak szerintem, de ez a Mobilmánia felállás a legütősebb. Ezen az estén az ördög valahol teljesen máshol járhatott, vagy ha itt volt, képtelen volt keresztbetenni...

DJ Dominique...

Mit mondjak? Mintha minden fellépésére ugyanazzal az egy kazettával járna. Amíg a Beatrice felkészült, addig olyan zenekaroktól adott le számokat, amelyeknek nem sok köze van a Tabánhoz, talán ha párszor felléptek egy kézen megszámolva. Edda - Kör, a falramászom a daltól és nagyon nem is illik ide, aztán Tankcsapda... De most komolyan, ez meg miért? Mi köze van a Tankcsapdának a Tabánhoz??? Aztán végre nyomott egy kis LGT-t és valóban ide illő dallal, amivel meg az a baj, hogy a Gyere ki a hegyoldalba... Szóval keressen rá a Youtube-on akit érdekel az eredeti(?) verzió: Head Hands and Feet - Meal Ticket. És a rosszat mindig lehet fokozni, mert a Queen muzsikája már júliusban sem volt idevaló, mert én például egyetlen Freddy Mercury-s tabáni fellépésre sem emlékszem. Ám ezt is lehet fokozni! Jött a DJ kérése, hogy mindenki fogja meg a mellette álló kezét - férfiak 2/3-ad - és jöhetett a Homok a szélben... Értem én, hogy emlékezzünk Balázs Fecóra, de egy rock koncertre ez nem volt való már 1981-ben sem... Jó, rendben, megértettem, hogy a munkahelyét, a Retro Rádió műsorszámait kell reklámozni, de azért ez már tulzás. Mintha a "szépemlékű Sláger Rádió" kelt volna életre - még jó, hogy Padödö nem volt.

A Pöttyös Kossuth

Nagy Feró - először is hadd gratuláljak a Kossuth díjhoz, szerintem megérdemli - pedig lemásolta egy hónappal ezelőtti önmagát. Na jó, volt egy- két változás, de hát mégis mit adtak nekünk a Rómaiak? Olyan sok pluszt nem pakolt a műsorba, biztosan azt gondolta, hogy ez a Tabán nem a júliusi Tabán, tehát lehetnek ugyanazok a dalok, ugyanazok a poénok, csak arra nem gondolt, hogy az emberek is ugyanazok. Ennél sokkal sajnálatosabb dolog, hogy többen is politikai szinten igyekeznek őt valamelyik polcra pakolni. Nem értem. Ha valaki mondjuk 30 évig Nagy Feró rajongó volt, az csak a más pártállása miatt tényleg képes megutálni? Mi ez a hülyeség? Két napja még szerettem a zenéjét, ma meg már nem, mert más a haja színe? Létezik ilyesmi? Aki így vállogatja kedvenceit, az annyit is ér...

Összességében tényleg jó kis este volt, három különböző stílus, három meghatározó karakter - ez meg is látszott a szünetenkénti közönség cserén - és mégis nagyszerű hangulat. Ami további reményre ad okot, rengeteg fiatal látogatott el és láthatóan élvezte a műsort.

Írta Fiery