Cikipédia 12/7 - A Piramis együttes története 5. (1977/2)

A "zenész szakma" ébredezik, de a Piramis hatalmas, behozhatatlan előnyre tesz szert. Senki sem tudja, hogy vajon meddig tart az őrület, de igyekezni kell, mert megnyílt a piac, de 1977-ben még Som Lajos csapata az egyeduralkodó. A "média" viszont már gyűjti az erejét és megszületnek az első apróbb kígyómarások is, de ez a bandát egyelőre inkább csak mégtovább lendíti az istenségek közé. (Fiery)

Megjelent a Piramis együttes első nagylemeze. A közönség azonnal megrohamozta a hanglemezboltokat, de a vállalat már felkészült, hiszen, mint emlékezhetünk, a kislemez nem egészen 3 nap alatt fogyott el. A májusi Ifjúsági Magazinban megjelent egy rövid "kötelező" írás a Piramis együttes első albumáról. A cikk minden érzelmet és elfogultságot nélkülöz. Az újságíró olyan általánossággal kezdi az írást, mint kilenc dal van a lemezen, több mint negyven perc rockzene, ami nem lehetett újdonság, hisz ekkoriban a legtöbb megjelent lemez esetében ennyi dal volt 40- és 45 perc kötötti időtartammal. Több nem fért a bakelitre. Hogy teljenek a sorok bemutatásra kerülnek a zenészek az alábbi "egyéni" megoldás alapján: Som Lajos basszusgitár, Gallai Péter billentyűs hangszerek, Köves Miklós ütősök, Závodi János gitár és Révész Miklós ének. Profin, mintha csak a borítót olvasgatná. A történeti hűség kedvéért kellő visszafogottsággal méltatja a banda hazai és külföldi koncertpódiumokon szerzett érdemeit és mellesleg megemlíti, hogy legjobb együtteseink között a helye és nem egy szerzeményük lemezfelvétel nélkül is sláger. Majd, mint jó tanuló, kiemeli A becsületet, valamint A fénylő piramisok árnyékában című szerzeményeket. Nem ez volt életem legérdekfeszítőbb lemezbemutatója.

Pukkasztó rock & roll

A Szabad Föld júliusban megjelent lemezismertetője már egy fokkal több érzelmet mutat, de az országban zajló elképesztő őrülethez képest ez az írás is erősen visszafogott. Szinte lehetetlen eldönteni, hogy szakmai kábulat, vagy az irigység első jelei. Bár az író a bevezetőben kiemeli, hogy "az elsőlemezes Piramis minden várakozást felülmúlt és azt is hozzáteszi, hogy a Révész - Som páros jelenléte már önmagában is jó ajánlólevél, fél siker, de aztán jön a fantázia, miszerint A Fénylő piramisok árnyékában című dal csapatmunka, mert mindenkinek a neve szerepel a szerzők között. Ettől függetlenül megbízható forrásokból merítkezve mi már azt hiszem, hogy tudjuk, hogy a dal születésekor a jelenlegi csapatból még csak Köves Miki volt Som Lajos mellett. A nagylemezen legalább öt sláger van, a szó jó értelmébe véve. Miért, lehet rosszértelembe is venni, ha egy lemez fele slágert tartalmaz? Azt írja továbbá, hogy a szöveg kicsit kommersz, bár a műfajon belül még így is a legjobbak közé tartozik. Érthető, hiszen ezidáig már annyian megénekelték mindazt, amit a Piramis... Érdekesség, hogy Somék még azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy az albumot beharangozó kislemezre nem a legjobb dalt tették (A becsület), míg a másik oldalra, egy kitűnő szám került (Szállj fel magasra), ami viszont nincs rajta a nagylemezen. Nem lesz könnyű dolga a Piramisnak, ha a mostani lemezhez méri a következőt, bár a kitűnő zenészeknek feltehetően vannak még erőtartalékaik. A hanglemezbarátok ugyanis igényesek. Elvárják, hogy az albumok színvonala folyamatosan emelkedjen."

Egyre többen igyekeznek megmagyarázni a zenekar természet feletti sikerét, egyre több az irigy. Elérkezett az ideje az első marásoknak. Jöjjön egy rövid részlet a Magyar Ifjúság októberi Polgárpukkasztásról című cikkéből:

"Mostanában egy magyar zenekart emlegetnek polgárpukkasztóként: a Piramist. A tizenévesek egyik kedvenc zenekara, hangversenyeit önfeledt őrjöngés kíséri. Sajnos, zenéjük egyelőre nem szolgálta meg a zajos sikert. Ennek ellenére, nem hiszem, hogy bárki az idősebb korosztályokból felháborodna sikerükön; aki egyáltalán ismeri őket, az közömbös irántuk. Esetleg lemezei alapján még kedvelheti is egy idősebb valaki a Piramist, csak azt nem hiszem, hogy bárki is pukkadna. Nem sorolom fel az összes kabarétréfa-, humoreszk és glosszatémát, elég annyit: a köznapi embert sok minden pukkasztja, bosszantja, de véleményem szerint az nem, hogy Révész Sándor azt énekli teszem azt a Budai Ifjúsági Park színpadán: "Mondj egy mesét, ami szép."

Ez azért nem teljesen így történt. Tudom, többször is megtapasztaltam, hogy az idősebb korosztály megőrült, amikor meghallotta Révészt énekelni, hányszor hallottam a "kapcsold már ki azt a szart", vagy "halkítsd le azt a sípoló kurvát", de volt, hogy megkérdezték tőlem, vagy barátaimtól, hogy "mit lehet egy ilyen sipítozó férfinek öltözött nőn szeretni", meg jött még a "hogy néznek ki?", vagy a "mindegyiknek börtönben lenne a helye" szlogen. A Piramis zenéje és Révész Sanyi hangja igen is megpukkasztotta az előttünk járó generációt. 

Azért az újságírók között is akadtak olyanok, akit megfogott magának a banda. Ez év októberben számolt be a Zalai Hírlap egy jól sikerült Piramis koncertről. Az írás a sikere csúcsán lévő zenekarról, a legendáról ír:

"Rock koncert az MMK-ban címmel jelent meg. A történet a koncert hangulatával indul: "A füst lassan felkúszik a nézőtérre, s körbe tekeri annak a fiúnak a csípőjét, aki folyamatosan vonaglik az ötödik sor tájékán. Valahol a kezek dzsungele fölött két arasszal lebeg a zenekar, mögöttük csak a technikusok zseblámpái világítanak. Révész előre rohan és megkörnyékezi a mikrofont, az egyik technikus felkapja a zsinórt, nehogy kicsússzon a dugasz. A zene páncélos ékként nyomul, előre, a mesterségesen gerjesztett füst meg eléri a jegyszedőnéni lábát. Odébb húzza, mintha ragadna, s a decibelek ciklonában valami olyasmit mond, hogy ilyen még nem volt. Szépen artikulál, de csak sejteni lehet a mondatot. Mellesleg igaza van. Ilyen még tényleg nem volt."

A folytatás sem rossz, hiszen az előző időszakok bálványaihoz való hasonlítások jönnek: "Volt már olyan, hogy a zuhogó nyári záporban Szörényi fölé esernyőt tartottak, úgy gitározott. Előfordult már, hogy a Skorpió koncerten valaki felrohant a színpadra, s csak a fényszórók kereszttüze tudta lesöpörni a deszkákról. Az Omega bálon megesett, hogy vízzel teli szivacsot nyomtak a rajongók izzadt homlokára. De olyan még nem volt, hogy mindenki álljon. Mert a hétfőn elhangzott egerszegi Piramis koncerten mindenki állt. A földszint első sorától az erkély utolsó soráig. Erre még Som Lajos, a hazai basszgitár nemzedék inas hercege is azt mondta, hogy ilyen még nem volt."

Őrült nemzedék

És elkezdődött az első kivesézés, itt még pozitív irányból: "Vajon mi a varázsa ennek a csapatnak. Mi az oka annak, hogy a közönség úgy harsogja a nótáikat az énekessel együtt, mintha egy új pophimnuszt hallana? Talán az, hogy a Piramis egy régi, de becsületes alapállásból játszik. Mintha azt mondanánk, hogy mi is fiatalok vagyunk, ti is fiatalok vagytok, csak annyi a különbség köztünk, hogy mi éppen zenélünk. Nincs különösebb csinnadratta, elidegenítés, piromániás hókuszpókusz, csak zene van. Ez pedig kemény és fémes. Aztán mintha csak neked szólna. Igen, neked. A Piramis dalok nagy része egyes szám második személyben íródik. "Ismerlek, néha kérsz . . . Mondj egy mesét . . . Add vissza álmom... Melletted minden reggel."

Miután megtörtént az elemzés, az utókor (vagyis mi) kapunk egy pillanatképet a színpadon zajló eseményről is: "Az előrenyomult rajongók veszélyesen megingatják az egyik hangtornyot. Még idejében elkapják. A legtöbb támadás Révészt éri, az énekest, ö áll legelöl, laza szerelésben, a többiek hátul, patinás fekete bőrruhában. A vezérgitárnál Závodi, ha egy szóló közepén túlságosan előremegy, utána nyúlnak. Oldalt Gallai, a billentyűsöknél, Pinyó, a dobos félmeztelen. Aztán a jobb féltekén Som Lajos a basszusgitárral. Ügy tűnik, hogy néha egy szemrándulással irányítja a csapatot. Révész néha feltesz egy fehér kalapot, a dobos tornacipőben tapossa a lábgépet. Futkározó technikusok a ládák mögött, felül vörös fény villanás: Piramis. Aztán felcsap az üvöltés"

Csak a történeti hűség kedvéért az újságíró jóvoltából bepillantást nyerhetünk egy kis időre a backstage-be is. Aki ma bejáratos, az hamar meglátja a különbséget a múlt és a jelen között: "Az autogram kérőket hullámokban fogadják. Először berohannak az öltöző közepéig, ott tétován megtorpan a tömeg, majd mindenki kiválasztja az áldozatát. Tolla többnyire senkinek sincs. Tizenhárom, tizennégy évesek is vannak közöttük. Egyik a dzsekije hátuljára írat. Hang: Majd elfenekel a mamád! Som Lajos: Tudomásul kell venni, hogy most már nem azonos korú közönségnek játszunk. Itt vannak a tizennégy és a harminc évesek is. Ez van, és ennek megfelelően kell zenélni. Brummogás hallatszik a színpadról avatatlan kezek pöckölik a húrokat. Hang a zenekarból: Nézzetek utána, nem szeretem, ha játszótérnek tekintik a hangszereimet.' Valamelyik csitri nyöszörög: A Révészt, istenem, nem láttátok a Révészt? A gúnyáját szárogatja géppel. Sörrel kínálják. Hogy gondolod? - néz fel. A csitri azt suttogja: Puszit is!"

Ugyancsak októberben jelent meg a Népszabadság hasábjain a már időközben kialakult vitás kérdésekről egy rövid interjú. A "szakma" magához tért és mindent elkövet, hogy odaszúrjon a csúcson ünneplő zenekarnak, de Som úriember módjára reagál, így a Piramis körül még nagyobb kultusz alakul ki:

"A piramis oldala meredek. Nyaktörően magas lépcsőin lehet felfelé jutni, de leesni is könnyű. A Piramis együttes immár nem az első lépcsőfokon áll, de minden egyes feljebb lépését viták kísérik. Sötét bőrruhátokból néhányan rögtön világnézetetekre következtettek: a "fekete angyalokra", a céltalan rombolás eszméjének képviselőire asszociáltak. - A színpadi viselet önmagában nem mond semmit. Amióta a műfaj csak létezik, a beatzenekarok "velejárója" a kirívó koncertöltözködés. De, amikor a zsabós-csipkés fellépőruhát hordta boldog-boldogtalan, senki se vádolta a zenészeket azzal, hogy múlt századi eszméket hordozó kispolgárok . . . Különben sem a ruha teszi az ember világnézetét. Mi kemény, energikus zenét játszunk. Ehhez illő ruhát kerestünk. - Akkor mégis, miért a vita? - Nézd, a magyar beatbe hirtelen bedobtunk valami mást. Ebbe, önmagában nem lehet belekötni. Marad a külső. Ha már a minket érő támadásokról van szó: mi minden hazai szolidaritási koncerten ott voltunk. Eltérően egyes nem bőrruhát hordó együttesektől. És ott is leszünk ezeken a koncerteken ezután is. Nem a reklám kedvéért, hanem azért, mert így érezzük. Más kérdés persze, hogy jólesett az október 9-i koncert egyik rendezőjének a megjegyzése, miszerint "a közönség rátok jött be". - Metronóm-közönségdíjas dalotok, az Égni kell szövegéről is többen vitáztak. - Mielőtt megírtam volna, megismertem egy orosz közmondást - mondja Som Lajos, a dal szövegírója. - Szó szerint fordítva: Lángolnia kell annak, aki gyújtani akar! Addig ízlelgettem, amíg szöveg lett belőle. "Kezdj új utat, új mondatot, és a merészebbek szava lesz a törvény" Ez is az Égni kell egyik sora. Mondhatom: ez a mi zenei önvallomásunk. - Itthon a Piramis azért is fut, mert más."

Megint csak október, de ez már a Magyar Ifjúság. Egy rövid írás, csak azért, hogy ne érezze már annyira jól magát a Piramis, hiszen mégis csak zenészek és nem tanárok. Véleményem szerint az üzenet egyértelmű, ha egy dalszöveget képes vagy megtanulni, az iskolában kötelező verseket miért nem?

"Szerda esti meglepetés: a Piramis együttes koncertje. A rendező nem vágott be "dúsító" illusztrációkat, az operatőrök nem bűvészkedtek, a kamerák az arcokat mutatták. A Zenészekét, de a rajongókét is. Márpedig nincs izgalmasabb látvány a meztelen emberi arcnál. Engem például az zaklatott fel, ahogy egy csoport - két fiú és egy lány - énekelt: jól látszott, hogy a szólóénekessel együtt formázzák a szavakat. Persze az eksztázisban semmi kivetnivalót nem találok. Abban sem, hogy a tizenévesek fújják a slágerszöveget. Mindössze eltűnődöm rajta: vajon ugyanezek a fiatalok milyen átéléssel mondják a költő írta verseket?"

Mint olvashatjuk, 1977 őszére a zenekarnak egyre komolyabb ellenfelei, ellenzői is akadnak. Még mindig nem a konkurens zenésztársakról beszélek, hiszen ekkor ők még a kanyarban sincsenek. Némelyek most ébrednek öntudatra és keresik az irányt hihetetlen magasságok felé és a lehetőséget talán pont a Piramis farvizén. Ebben az időszakban a "morgolódók" még csak az újságírók és néhány jó elvtárs, akinek lehetősége volt hangot adni a véleményének az újság hasábjain. A Magyar Ifjúságban megjelent írás az átlagos, unalmas, mégis csövesként, vademberként gondolkodó tanulatlan paraszt Piramist mutatja be:

"Röviden a történet: vidéki kisváros, október. Piramis koncert. Jegyek elővételben el, mindkét előadáson telt ház. Az elsőn csak az együttes petárdái pukkannak - no, nem a zeneiek - (csak) a pirotechnika. Második előadás. Az indulás megszokott, olyan, mint a Fonográf, a Skorpió, egyszóval a jó együttesek koncertjein. Zajos tetszésnyilvánítás, más semmi. Az együttes látható nemtetszéssel szemléli az átlagos ünneplést. Gondolom, a MÁV-ra is haragszanak, mivel késik az esti pesti személy, így az "aréna" is. A vonat befut. Vele vagy két tucat Piramis-rajongó. A nézőtér megbolydul, a zenekar új erőre kap. "önfeledt" őrjöngés. Az agresszív kisebbségnek tömegre gyakorolt hatása. (A hatásmechanizmus elemzése a lélektan és - sajnos - a történelemtudomány asztala.) Emelkedik a színvonal. A közönség egyre nagyobb hányada a székek tetején (XX. századi kultúrház, bársonyszékek). A hátrább ülők főként azért, mert látni akarnak. A zenekar immár elégedett, elégedettségének hangot is ad, imigyen: Jól van, gyerekek, már azt hittük, ti is olyan halvérűek vagytok, mint az első előadás közönsége". (Az idézet tartalmi, sajnos feljegyezni nem állt módomban.) "Égni kell, égni kell." A nézőtéren gyufák lobbannak; előbb vagy kék tucat, aztán több. A "polgárok", mármint a honpolgárok kezdenek pukkadni. Előbb csak az ügyeletes tűzoltó, mondhatni pusztán kötelességből, később a ház felelős vezetője is. Feltehetően eljövendő öreg napjaira gondolva, melyet szeretne családja körében nyugodtan eltölteni. "Égni kell." A művi eksztázisban valódi tűzveszély. A zenekar újabb nemes gesztusa: a nyugalmat helyreállítandó többszöri kérésnek nem tesz eleget. Az igazgató kénytelen saját hatáskörében. igaz, az együttes mikrofonján keresztül (melyért ezúttal is köszönet) önkéntes tűzoltói tevékenységet folytatni. Labdarúgópályáról ismerős jelenet. Azért a szocialista kultúráért kitüntetés értékesebb! A "polgárok" pedig - egyre többen - csöndben pukkadnak tovább, elmerengve kultúrán, esztétikán, pirotechnikán, elektrotechnikán: s uram bocsá' egyiknek-másiknak (merész képzettársítás) holmi művészet nevű fogalom is eszébe villan. A műsor gazdái, az ORI illetékesei, nem pukkadnak. Kár."

Folytatjuk... (2021.08.28.)

Írta: Fiery