Cikipédia 12/41 - A Beatrice együttes története 10. (1980/3)

A Beatrice - LGT - Omega turnénak természetesen hatalmas visszhangja volt. A sajtó munkatársai sem értették, hogy mi történt valójában, ezért mindenki kötelességének érezte, hogy személyesen tekinthesse meg ezt az abszurd hármast. Miután megnézték a koncertet - és kiderült, hogy a Beatrice nem okozott botrányt, de nem is vonzott félelmetes tömegeket, az LGT végre talált magának közönséget és az Omega megint "ügyesen" navigálta át magát a következő divatirányzat felé -, akkor sorra jelentették meg írásaikat a budapesti, és vidéki állomásokról, ahogyan ők élték meg...

Ezen a nyáron történt még egy nagy, a későbbi történéseket is meghatározó esemény. Három zenekar részvételével megszületett az első Sziget Fesztivál. Az érdekesség és a közös az volt a három csapatban, hogy egyhangúlag kikiáltották magukat fekete báránynak és kitaszítottságuk örömére gazdag politikai és anyagi háttérrel létrehoztak egy óriási koncertet. A Magyar Ifjúság Fekete bárányok vagy birkák(?) címmel készített interjút Schuster Lórival:

Nemrégiben került az üzletekbe a P. Mobil együttes új kislemeze, két nótát hallhatunk rajta, a Miskolc címűt még a múlt év őszén a Budai Ifjúsági Parkban élő koncerten rögzítették, a Csizma az asztalon ez év áprilisában stúdióban készült. - Örülök a kislemez sikerének - mondja Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője - ugyanakkor szomorkodom is, hiszen közel egy év termése ez a kislemez. Nagylemezre eddig még nem kaptunk lehetőséget. Hát ezért érzem úgy, hogy mi fekete bárányok, sőt egész pontosan fekete birkák vagyunk.

- Úgy hírlik, hogy most két másik fekete báránnyal (birkával?) nagyszabású eseményre készülődtök.

- Valóban, a Hobo Blues Band, a Beatrice és a P. Mobil közös koncertet ad augusztus 23-án az Óbudai Hajógyári Szigeten. A zenei esemény szervezője és támogatója az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, a házigazda a III. kerületi KISZ-bizottság; az Express utaztatja a fiatalokat. Az ország minden részéből hívjuk, várjuk az érdeklődőket, mintegy harmincezer résztvevőre számítunk. Kora délutántól különféle színes, látványos programok szórakoztatják a szigetre érkező fiatalokat, majd este nyolc óra körül egymás után színpadra lép a három együttes. A műsorvezető Arató András és Riskó Géza lesz. A tervek szerint a koncertek után mindhárman elhelyezkedünk a színpadon, és egymás után is játszunk, ez lesz az a fajta nemes versengés, amely reméljük, kiváltja a fiatalok elismerését. Jam-sassionnal végződik úgy este 11 óra körül a program, s természetesen bemutatjuk a kifejezetten erre az alkalomra komponált új nótánkat is - amely a három együttes közös szerzeménye. A címe: Birka blues.

Lóri arról bölcsen hallgatott - vagy elmondta, de érthető okokból nem került be az interjúba -, hogy egyre több megyéből, városból, vagy faluból tiltották ki mindhárom gárdát és ettől már alkalmassá vált a fekete bárány jelzőre. 

Manapság az ember úgy képzel el egy - az átkos korszakban - koncertezésről letiltott zenekarok koncertjét, hogy a szigorú szocialista rendszer mindent elkövet a "nép ellenségeivel" szemben. A zenészek valahol titokban összejönnek és addig játszanak és hirdetik az igét, amíg ki nem száll a rendőrség és össze nem pakolják őket egy rabszállítóba. A sitten agyba-főbe verik a rendbontókat, majd legalább tíz év börtönre ítélik. Nem így történt. A Beatrice részt vehetett a "Tessék választani" című fesztiválon, az Omegával és az LGT-vel turnézhatott. A Mobil kiadhatott egy kislemezt és készülőben volt már az új nagylemeze, a HBB-nek megjelent a lemeze és a Kopaszkutya film nagyrészét is leforgatták. Na de akkor mitől ez a "kívülállás"?

Először is 1980-ban nem egyetlen érdekcsoport élvezte a hatalmat. A szórakoztató iparban külön szervezetként buzgólkodott az ORI, külön a Hanglemezgyár, és teljesen külön a filmgyártás. Ha mindezek összefogtak volna - ahogy nem tették -, még mindig ott volt a KISZ. Egy út minimum szabad maradt.

A három zenekar pedig arra hivatkozott, hogy őket komplett megyékből tiltják ki, vagy hiába a világ legjobb muzsikusai, nem áll velük szóba a Hanglemezgyár. Az igazi ok inkább az volt - utólag könnyű okosnak lenni -, hogy ők hárman szólították meg egyedül a legalsóbb rétegeket és ezzel a felsőbb osztályt sértették meg. Egyedül a kitiltás állta meg a helyét, de akkor miért nem hívták meg az állítólagosan "agyon támogatott" Dinamitot? Őket sem engedték be jó pár helyre. Az üzlet, az üzlet, a Dinamit nem illett a képbe.

De térjünk vissza a Fekete bárányokra, ízlelgessük a szavakat, aztán olvassuk el újra, amit Lóri mondott: "A zenei esemény szervezője és támogatója az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, a házigazda a III. kerületi KISZ-bizottság; az Express utaztatja a fiatalokat. Az ország minden részéből hívjuk, várjuk az érdeklődőket, mintegy harmincezer résztvevőre számítunk. Kora délutántól különféle színes, látványos programok szórakoztatják a szigetre érkező fiatalokat."

Szóval a hatóságok engedélyével és teljes támogatásával egy országosan szervezett "betiltott buli az elnyomott zenészekkel". Izgalmas esemény, de ennek jelentősége egy évvel később lesz egy hasonló "szuperfesztivál" jóval több zenekarral. 1981-re bizonyos érdekeknek engedve ezek a "harcostársak" magára hagyják és kiközösítik a Beatricét, de addig még történik pár "apró" dolog.

Ifjúsági Magazin sem maradhatott ki az általuk támogatott fesztivál reklámozásából. Első dolguk volt, hogy tisztára mossák a Beatricét. Bár úgy látom, hogy Nagy Ferón kívül a többi zenésztárs nevét nem tudja a cikk írója, aki azért, hogy hű maradjon eddigi munkásságához, odaszúr azzal, hogy a zenekar a divatirányzatoknak megfelelően elég sűrűn hajolgatott ide-oda...

A műsorban fellépő három zenekar jelenség a magyar rockéletben. Közös vonásuk: még egyiknek sincs nagylemeze, a rádióban, televízióban is ritkán szerepelnek. Ugyanakkor - vagy éppen ezért? - koncertjeiken tömegek rohamozzák meg a pénztárakat. Pedig ők sem tesznek mást, csak játszanak: rock and rollt, bluest, rhythm and bluest. Zajosan, agresszíven, tiszta szívvel, ahogy azt a rock nagykönyvében megírták. Most augusztus 23-án délután szabadtéri fesztivál keretében, az óbudai hajógyári szigeten egyszerre lép színpadra a három banda. Az esemény joggal pályázhat az év koncertje címre.

Kacskaringós pályát futott be megalakulása óta ez az együttes. A lánytagsággal is rendelkező családi vállalkozás mindig igyekezett az idők szavára hallgatni. A disco hajnalán diszkózenét játszottak, majd punkot, rockot, új hullámot, miközben többször cserélődött a legénység. A jelenlegi négyesfogatból az Apó becenévre hallgató basszer Radics keze alatt már a legendás Sakk-Mattban tépte a húrokat; a szólógitáros olyan bravúrosan játszik időnként, hogy akármelyik blueszenekar örömmel befogadná, Feró, a főnök-énekes nagy mókamester, s adja a banda fazonját is; csupán a keményen ütő dobos rendelkezik kevesebb tapasztalattal. Bár a babos kendő lovagjainak kiáltották ki őket híveik, nem sok köszönet volt a kitüntető címben, hiszen sokan éppen a slepp, a törzsközönségük miatt haragudtak rájuk, s tiltották ki őket több helyről is. Mára megszelídültek a haragvók körülöttük. A nyarat az Omega és LGT elő- zenekaraként játszották végig, s a hanglemezgyár is tárgyal velük.

A Vas Népe már 1980-ban megnyomta a vészcsengőt, miszerint a rockzene csillaga hullópályán van és ettől a naptól kezdve az egész "szakma" épül a felvetésre egészen addig, amíg a fiatalok el nem hiszik és abba hagyják a koncertrejárást és lemezvásárlást. Az igaz, hogy a Piramis eltűnésével már nem tízezrek járnak koncertekre, de hat-nyolcezer még ott van a nagyobb bulikon. Csak 1980-ban teltház a Kisstadionban Piramison, az Omega - Beatricén és a Fekete bárányok fesztivált is vagy harmincezer ember támogatja meg jelenlétével. És minden évben a nagyobb rockrendezvényeken ott van a tömeg, legyen az Stadionkert, vagy Pusztavacs.

Hűvös, langyos szelek fújdogálnak idén a szabadtéri rockpódiumok környékén, s ebben nemcsak a mostoha időjárás a ludas. Idén nyáron nincsenek fontos koncertek, zenei szempontból kevés volt az említésre méltó esemény, elmaradtak az ígéretes indulások, nagy kiugrások is. Egy szó, mint száz, az előző évek dinamizmusa után szinte pang a rockélet. Igaz, ebben közrejátszik az is, hogy Budapesten egy időre be kellett zárni a Budai Ifjúsági Parkot, technikai okokból nem nyithatott ki az Agárdi Rockcentrum és a Balaton környékén ismét csak a szokásos esztrád-műsorok, illetve a gépzene szórakoztatja a fiatalokat.

A változásban szerepet játszó igazi okok azonban mégsem elsősorban a kedvezőtlenül alakuló körülményekben keresendők. 1980 nyarára maga a rockzene, illetve közönsége változott meg - úgy tűnik - immár végérvényesen. Egy korszak lezárulóban van. Az első jelek már a nyár elején észlelhetők voltak. Az első számú közönség kedvenc, a Piramis meglehetősen hosszú kihagyás után országos koncertturnén vett részt, de nagy meglepetésre korántsem arattak olyan sikereket, mint azt várni lehetett volna. Mi tagadás, a legendás együttes nimbusza megkopott, a Piramis szó 1980-ban már nem olyan varázsos, mozgósító erejű, mint az elmúlt években volt. A rockzenekarok többségének hírnevét is jócskán megtépázta az idő, sőt az utóbbi hónapokban már a Beatrice körüli viták is lecsendesedtek. A rock napjainkra megszelídült, jórészt intézményessé vált, divat lett. A jelentkező új zenekarok egy része is még a régi sémákat gyilkolja. Habár a rock helyébe, amely az elmúlt években a diszkóval viaskodva, uralta a könnyűzenei életet, lassan új zenei jelenségek is léptek. S nemcsak a zene, hanem a közönsége is a változás jeleit mutatja. Egy korosztály, a rock zászlaja alá csapatosan tódulók, lassan "kiöregszenek" a tizenéves korból, nagyon sokan közülük éppen ezekben a hónapokban munkába állnak, egyetemre, főiskolákra kerülnek, esetleg családot alapítanak, férjhez mennek. Számukra a felelőtlen üvöltözés korszaka véget ért. S ennek így kellett történnie. Nem csak az idő, az ifjúkor elmúlása hozza ezt magával, hanem a divat természetrajza is. Ami 4-5 éve még polgárpukkasztó, feltűnő, botrányos, kitagadott, elátkozottvolt, napjainkra megszokottá, legalábbis megtűrtté vált, s mivel a csövesség sokak szemében mindig is csak divatot, külsőségeket jelentett, 1980-ra az 1975-76-ban született "módi" elavult lett. S már jön is helyébe az új fazon.

Mióta a tömegkultúra létezik, a divatjelenségek bizonyos időközönként törvényszerűen követik egymást. A következő korosztály is valószínűleg saját maga teremti majd meg - kénytelen lesz! - szórakozási formáit, keres indulatainak, energiáinak levezető csatornákat, szabadidő eltöltési lehetőségeket s egyéb ideálok híján talán megint a rockzenészek közül választ prófétákat. A demográfiai előrejelzések szerint a '80-as évek első felében - elsősorban a nagyvárosokban, illetve a lakótelepeken - egy létszámban a mostani "csöves" korosztálynál jóval népesebb ifjúsági réteg éri el a tinédzserkort. S mivel a társadalmi-kulturális életben a számukra kínálkozó feltételekés lehetőségek a jelenlegihez képest lényegesen nem változnak, valószínűleg a zene sem változik, lényegesen. Az idei nyár még csak jelezte, hogy változások várhatók. Nem árt odafigyelnünk; új fiatalok állnak a kapuk előtt.

Az Esti Hírlap beharangozója minden feszültségtől mentes. Mintha csak a karácsonyi közös Fonográf - LGT koncertet reklámozná. Pedig egyáltalán nem a rendszer főtámogatottjai lépnek fel, hanem a "számkivetettek". Az írás azonban - még ha láthatatlanul is, de - különbséget tesz. Főleg a cikk végén érezhető, hogy a Fekete bárányok közül sem a HBB, sem a Beatrice nem annyira fekete, bezzeg a P. Mobil. E-mögött húzódhatnak szubjektív okok, vagy csak, a "barátok" inkább vetélytársak legyenek...

Miközben veszítenivalója és harca a rendszerrel még mindig leginkább Feróéknak van, a többiek lassan célba érnek. Persze, ha a P. Mobil is azonnal megkapja a lehetőséget, mint a többi '79-es, mint a V' Moto Rock, a Korál, a Karthago, a Dinamit, az Új Skorpió, az EDDA, akkor lázadniuk sem kellett volna. Persze, aki Lórit ismeri, az tudja, hogy számára lételem a harc...

Beatrice, HBB, P. Mobil- először egy műsorban volt a nagyszabású rockkoncert. A törzshelynek számító Budai Ifjúsági Park kényszerszünete miatt (hetek óta bezárt) valójában nincs megfelelő helyszín, ahol több ezres nézősereg előtt koncertezhetnek a rockcsapatok. Hónapokkal ezelőtt, amikor az Ifjúsági Magazin úgy döntött, hogy élőben bemutatkozik olvasóinak, még ők sem sejtették, hogy augusztus 23-án az év talán legnagyobb szabású koncertjének lesznek a házigazdái. Az óbudai Hajógyáriszigetre (Május 9-e park, megközelíthető HEV-vel a Batthyánytérről és a 134-es autóbusszal az óbudai Főtérről) több tízezer fiatalt várnak. A honi rockéletben először egyazon műsorban lép színpadra a Beatrice, a Hobo Blues Band és a P. Mobil. A Beatrice országos turné után alaposan begyakorolt műsorral lép közönség elé. Az egyéni arculatú HBB az elmúlt napokban stúdióban dolgozott, elkészítette első nagylemezének teljes anyagát. Schuster Lóránt csapata, a P. Mobil évek óta ádáz csatával vívta ki életben maradását. A közönség kitartott mellette, s noha nincs nagylemezük, mégis jelentős sikereketértek el. Most azután lesz minden a "Rockszigeten". Filmfelvétel és hangrögzítés, szakmai bemutatók, szó esik majd a külföldi és a hazai újhullámról, képet kapunk e zene helyzetéről Magyarországon. (A program délután négykor indul.)

A színpadon jelenleg a műszaki személyzet dolgozik. Schuster Lóránt egy percre sem mozdul el, a helyszínen irányítja a munkálatokat, fantasztikus teljesítményű berendezések szükségeltetnek a "magyar Woodstock-on" a jó minőségű erősítéshez. Az utolsó számot (háromnegyed tíz körül) rock-session variációban játsszák. Az igen találó címet viselő Fekete Bárány Blues (Földes László szövege) először hangzik majd el. A hírek szerint belépőjegyek ezrei keltek el (végre viszonylag olcsón, mindössze 30 forintért), s a hajógyári rockest rendkívüli eseménynek ígérkezik.

Az eseményről természetesen az Esti Hírlap újra hírt adott. Furcsa, hogy még csak véletlenül sem írta le legalább egyszer, hogy Fekete bárány, de ennek magyarázata benne van a cikkben. Az újságíró nemes egyszerűséggel "magazinfesztiválnak" minősíti a bulit és ennek megfelelően formázza mondatait is.

Az Ifjúsági Magazin, az Express Utazási Iroda Budapesti Igazgatósága, a KISZ Budapesti Bizottsága rendezésében szombaton az Élő magazinfesztiválon fellépett a Beatrice, a Hobo Blues Band és a P. Mobil. Már előző nap éjjel a főváros pontjain feltűntek a hátizsákos, "egyenszerelésű" fiatalok. A koncert napján egész nap tódult a tömeg a Hajógyári-szigetre. Óvatos becslések szerint is 30-40 ezren látogattak ki a helyszínre, ahol gyönyörűen megépített színpad és kitűnő program várt mindenkit. Óramű pontossággal ment minden, nem volt csúszás, nem volt rendbontás.

A Beatrice nyitotta meg a sort, szokásos fésületlen, dinamikus zenéjével. A Hobo Blues Band következett. Nagyon várták már az estét, valóban mindent megtettek a sikerért. Vendégként fellépett velük az ezúttal szájharmonikán játszó Presser Gábor. A P. Mobil programját jól ismerjük, a szokásosat nyújtotta. A hatalmas tömeg órákon át végig énekelte a számokat. Annak ellenére, hogy ezeknek az együtteseknek nincsenek nagvlemezei, az elmúlt években a közönség megismerte, megszerette őket. Voltak gondok is, ezeket a jövőben meg kell oldani. Bizonyára folytatni akarják a koncerteket ezen a helyszínen, nem ártana hát büféket felállítani. Az erősítés sem volt tökéletes, mindezek azonban nem változtatnak azon, hogy felejthetetlen este volt.

Ne feledjük el, hogy 1980-at írunk, amikor az Esti Hírlap az egyetlen sajtótermék, amelyik még mindig nagy lelkesedéssel foglalkozik a Piramissal. Ennek megfelelően áll ehhez a koncerthez is, írását színes maszlagok mögé bújtatva. De nézzük, hogy hol sántít a dicséret! Először is egy szót sem ejt arról, hogy ez a kitaszítottak koncertje, inkább úgy fogalmaz, hogy ez egy általános matiné előadás komoly háttérrel rendelkező támogatókkal. A Beatrice zenéje fésületlen, a HBB mindent elkövetett a sikerért és a P. Mobil hozta a szokásosat. Ilyet csak egy olyan ember írhat, akit ez a hármas abszolút nem hoz lázba.

És bizony ismét feltűnt Presser Gábor neve. Az Omega - LGT - Beatrice kapcsán beszéltem arról, hogy az a turné úgy kellett a Loksinak, mint egy falat kenyér, ezért Pici és emberei minden követ megmozdítottak és bejött. Presser ekkoriban még számos HBB koncerten részt vett vendégként és szinte mindenhol vastag füttykoncertet kapott. Sokszor Földesnek kellett lecsillapítania a népet, hogy ne gyűlöljék már annyira, főleg, hogy Pici nagyban segítette Hobó pályafutását. Az Ifjúsági Magazin igyekszik helyre tenni a fiatalok gondolkodásmódját, bár szerintem a következő eszmefuttatás nem tőlük származik, hanem pont azoktól, akik nem járnak koncertekre. Az írást érdemes végig olvasni, majd utána elemzünk egy jót!

Igaz-e, hogy a Hobo vért iszik, hogy a Nagy Feró minden Beatrice koncerten ledarál egy élő csirkét? A hozzánk érkező levelekben, a koncertek előtt élőszóban a büfében, öltözőben, a fentiekhez hasonló kérdéseket is feltesznek nekünk. A nyilvánvaló kacsák és rémhírek - mint az előbbiek is - mellett azért jó néhány a valósághoz közelebb álló tévhit is él a közönségben, amiket szeretnénk eloszlatni. Például: a zenekarok annyit kérnek egy koncertért, amennyit akarnak és ők állapítják meg a belépődíjak nagyságát is. Igaz ez? Egyáltalán nem. Fellépésenként - a terem befogadóképességétől függetlenül - az Országos Rendező Iroda által megállapított hivatalos gázsit kapják. A belépődíjak megállapításához semmi közük. Igaz, hogy tavaly óta a koncertjegyek ára körülbelül a duplájára emelkedett, ez részben a megnövekedett szállítási költségek számlájára írható, de főként az az oka, hogy ilyen koncertnek nyereségesnek kell lennie, mert az itteni bevételekből finanszíroznak más, kevésbé látogatott műsorokat - a különböző szakköröket, irodalmi műsorokat és a népművelés kategóriájába tartozó programokat.

Sokan feltételezik, hogy a zenekarok beleszólhatnak a rendező szervek által kialakított rendtartásba. Ez sem így van. Tizenöt évvel ezelőtt a Budai Ifjúsági Parkba senkit nem engedtek be farmerban és hosszú hajjal. De a csúcs az volt, hogy a lányokat se engedték be nadrágkosztümben. Az idő oldotta meg végül is a kérdést. Amikor már többen hallgatták kívül a műsort, mint bent, akkor döbbentek rá az illetékesek, hogy hosszú hajjal és farmerban is be kell engedni őket. Ehhez hasonlók ma is előfordulnak, példa erre a lőrinci ifjúsági park, ahová pöttyös kendőben és zokni nélkül senki sem léphetett be tavaly nyáron. Egyesek azt kifogásolják, hogy zártkörű egyetemi klubokban, ahová tagsági igazolvánnyal lehet belépni, ezért nem is engedik be a zenekarok "törzsgárdistáit", a legtöbb rockzenekar nem szeret játszani. Amióta megszüntették a szeszes italok árusítását az ifjúsági szórakozóhelyeken a hivatalos szervek és a szülők boldogan engedik csemetéiket a koncertekre, azóta paradox módon sokkal több a részeg fiatal. Most még az is feltankol otthon vagy kint, aki egyébként beérné egy-két korsó sörrel. A szeszmentesség "kényszere'' szülte a nagyhatású csöves-koktél receptjét is. Sőt az egyik ifjúsági park környékén főállású üresüveg-szedegető dolgozik.

Minden zenész gazdag, pedig legfeljebb csak egy órát brahizik a színpadon - állítják azok, akik nem ismerik belülről az együttesek helyzetét. Sajnos, ez sem igaz. A szakma élvonalában létezik jó néhány zeneszerző, szövegíró és zenész, aki "magyar mércével" mérve is gazdagnak számít, de a zenészek többsége csak annyit keres, mint bármelyik jobb szakmunkás. Vegyünk egy példát: P. Mobil Kaposváron koncertezik este 8 órai kezdéssel. Otthonról délután l-kor már el kell indulnunk, 2-kor találkozás, körülbelül négy óra utazás, napidíj nincs, hangpróba másfél óra koncert, kiegészítve a roadok gázsiját 100 150 forinttal, hazaérkezés éjjel kettő-fél három felé taxival. Ezért kapunk fejenként tisztán 575 forintot. Ennivalóra, taxira stb. elmegy 100-150 forint. De emellett mekkora a rezsi: saját felszereléssel, saját színpadi ruhában, saját világítással, a szólógitárosnak hetente kell még húrokat is vennie á: 100-120 forint, basszusgitárosnak félévenként 1600-1800 forint egy húrkészlet, dobbőrök 400-tól 2000 forintig, világításban az izzók 220 forinttól 1000 fo­rintig, 20 üzemóránként ezek cseréje, karbantartás, egy levélre válasz kettő forint húsz fillér, ebből évente érkezik 3-5 ezer darab. Fiatalok! Jelentkezzetek beatzenésznek! Majd meglátjátok!

A vért ivós sztorit Vikidálról hallottam, de spongya rá, valószínűleg ő sem tett volna ilyet, de tudjuk, hogy az olvasottság érdekében érdemes volt már akkor is bedobni pár izgalmasnak tűnő kitalációt. Persze, így legalább a feldobott téma élét vette Feró csirkedarálásának. A közönséget soha nem érdekelte, hogy kedvenceik milyen munkából mennyi pénzt keresnek. Őket az hozta lázba, ha ott ugrálhattak a színpad előtt és kiordibálhatták magukból a felgyülemlett negatív élményeket. A pénzről eszembe jut a Piramis későbbi balhéja, ahol egy jótékonysági rendezvény után a Karthagoval, meg a Skorpióval dupla gázsit vettek fel. Pedig abban a történetben - és nyilván ebben is - benne van a hatalom hallgatólagos beleegyezése, mert belépőjegyekből valóban csak töredéket kapott vissza a banda és ezért is kellett emelni az utazási költségeket, valamint a nem létező taxiszámlákat. De, hogy egy zenekarnak mennyit kell költenie ahhoz, hogy rendesen megszólaljon, már Som Lajos pár hónappal korábban levezette.

Akkor még második vonal is ügyesen eltartotta magát és elég volt rendszeresen fellépni hétvégenként, hogy annyit keressenek, mint a gyári munkások és ne kelljen civilként dolgozniuk. Ha belegondolok, hogy akár a HIT, vagy a Kugli is képes volt ekkor már többszáz rajongónak zenélni pénteken is, szombaton is vasárnap is, sőt akár hétfőn is, akkor a "nagyoknak" már tényleg nem volt félnivalójuk, hogy lapátolniuk kell. 

Esetünkben érdemes megvizsgálni a Fekete bárányok koncert számadatait, ahol volt 30.000 ember és egy jegy 30 forintba került. Ez testvérek között is 900.000 forint tiszta bevételt jelentett. Mivel a támogatók adtak mindent, amire szükség volt, az sem került pénzbe. De ez a lóvé persze nem a három zenekar zsebében landolt, ők csak a szokásos "okoskodással" az éppen jnekik járó pénzüket kaphatták meg, mintha a Kisstadionban léptek volna fel. Nem többet, Ez információk szerint kb fél százaléka volt a teljes bevételnek.

Érdekes módon a nagyobb pártlapok sorra jelentették meg írásaikat a fesztiválról és ha végig olvassuk az összeset, néhány apróbb fricska mellett igen gazdagon dicsérik azért az eseményt. Ebből a sorból természetesen a Magyar Hírlap sem maradhatott ki és ez a cikk sem maradt rosszmájú megjegyzés nélkül.

Mi tagadás, a Beatrice együttes sokakban - elsősorban különösen azokban, akik a zenéjüket nem is ismerik - a rendbontás, a botrány szimbólumaként él, elítélendő szélsőségnek, vadhajtásnak tűnik. Ha nem is ilyen mértékben "rosszhírű", a Hobo Blues Band és a P. Mobil sem tartozik a tömegkommunikációs eszközök és a lemezgyár kedvencei, a diszkózene és a "szalonbeat" fényes segédlettel futtatott csillagai közé. Merész vállalkozásnak, már-már kihívásnak tűnt hát, hogy a három zenekar - a nyár, az iskolai szünidő vége felé - közös koncertre hívta össze a rockzene közönségét az Óbudai (Hajógyári) sziget több tízezer személyes szabadtéri anfiteátrumába.

Fekete bárány - ezt az ötletes címet kapta a hangverseny, s noha első jelentésében ez Hobóék egyik dalának címe, aligha kétséges, hogy valamiképp a magyar popzene "fekete bárányai" álltak együtt a közönség, a nyilvánosság elé. Először a "botrányhősöknek" kikiáltott Beatrice-ék léptek színpadra: s hamarosan bebizonyították a hitetlenkedőknek, hogy elsősorban is kiváló zenészek, hangszereik nagyszerű ismerői, és színpadi jelenlétük is professzionizmust, hozzáértést mutat. Bizonyosan akadnak, akiket sért egy-egy dalszövegük: de míg a bugyutaság generálszósza jellemzi a magyar táncdal-szövegek túlnyomó többségét, elfogultság lenne éppen ezeken a kissé nyers, de frissebbnek ható szövegeken felháborodni. A Beatrice ezúttal nemcsak baboskendős törzsközönségét, sleppjét, hanem a másik két zenekar kedvéért kijövőket és az érdeklődőket is megnyerte zenéjének, és szuggesztív előadásmódjának. Másodikként a zenei képességeit tekintve kissé talán szerényebb, de hittel és magával ragadóan játszó Hobo Blues Band következett, ötletes műsorukban jól megfért a groteszk és a költészet, a kemény zene és a "kötetlenebbre" vett színpadi jelenlét. Utolsóként a P. Mobil lépett színpadra. Játékukkal ismét bebizonyították, hogy a Beatricevel együtt a magyar rockzene élvonalába tartoznak. (Mint hírlik, szeptembertől személyi változások miatt új néven lépnek majd á közönség elé.)

A sikeres koncertért nemcsak a résztvevő együtteseket, de a szervezőket is dicséret illeti. Mertek bízni a "fekete bárányokban" és közönségükben, s ez a bizalom meg is hozta eredményét. Az Óbudai sziget amfiteátrumába mindenki bejutott, aki kíváncsi volt a három együttes zenéjére: így a rendet se bontotta meg a közönség. A sziget hatalmas zöldterülete, szabadtéri színpada kiválóan alkalmas nagy tömegeket vonzó koncertek, események rendezésére: érdemes lenne gyakrabban is kihasználni a hely nagyszerű adottságait.

Na jó, tényleg csak egy apró fricska volt, ráadásul éppen az egyetlen lemezzel és - egy évvel később megjelent - filmmel rendelkező zenekar kapott egy tockost, hiszen szakmailag a másik kettő alá minősítették. De erre mondjuk, hogy ízlések és pofonok nagyon különbözőek tudnak lenni. Ugye olvastuk, ahol a P. Mobilt emelték ki, vagy a Ricsét...

Az Ifjúsági Magazinban megjelent egy rajongói írás számos dal-idézettel. Érdemes elolvasni, mert arról szól, hogy az átlagemberek miért építenek maguk és a rock rajongótinik közé falat, miközben ugyanazt akarják. Persze a mondandóban benne marad a rajongás és már az LGT-t és Bartókot is elfogadja - azért megnézném, meddig bírna ülve nézni bármelyiket is -, miközben a Dinamitot elutasítja. Jó, a Dinamit dalszövegei valóban a beletörődésről szól és arról, hogy be kell állni a sorba és ezt egy éppen lázadó fiatalság nem mindig veszi jó néven.

Beatrice-jelkép. Nagyrészt azok hordják, akik szeretik a Ricsét, s úgy érzik, dalaik nekik is szólnak. (A Nők Lapjában vagy más újságokban megjelent cikkek szerint, naplopók, munkakerülők, csavargók, rendszerellenesek. Pedig nagy részük egyszerűen csak zenerajongó.)

"Hidd el, engem a legjobb szándék vezet. De az értetlenség fala körbevesz. (Beatrice: Üvöltés.) Az értetlenség fala itt, a gimnáziumban is körbevesz bennünket. Mondták már nekünk: "Ha olyan okosak vagytok, hogy felkötitek ezt a kendőt, akkor egyáltalán minek jártok iskolába?" Naponta sok igazságtalanságot, hibát látunk magunk körül. Azt szeretnénk, ha ezek nagy része megszűnne, s majd, ha mi, 15-20 év múlva odáig eljutunk, hogy társadalmunkat még szebbé, s még jobbá tehetjük, meg is tegyük. "Az íróasztalt elérte, büszkeségét megértem, de elfelejti, honnan indult el, Elkezdett egy új világot, de elfelejti, honnan indult el (Beatrice) Bennünk még megvan a fiatalok lendülete, a világmegváltó hangulat. Nem rólunk szól a Dinamit dal: "A világot megváltoztatni nem tudom, s nem is akarom". Békét és szeretetet szeretnénk. Egy jó koncert is a szeretet extázisig fokozódó örömünnepe. A koncerten nem munkások, gimnazisták, szakközepesek, hosszú hajúak, rövid hajúak, ricse-kendősök és orvosok fiai vannak, hanem EMBEREK. A háborút gyűlöljük. "Mindennap, minden napnak hajnalán Eltűnik a fantom, s azt hiszed, már nem él, de ha eljön az éj, és zúgni kezd a szél Akkor tudod meg, hogy a keselyű még él! - Azt szeretnénk, ha 1980-ban eltűnnének fejünk fölül a keselyűk!" (Edda: Keselyű) A kispolgári életformát és gondolkodásmódot elvetjük. Nem akarunk olyanok lenni, mint sokunk szülei, akiknek "Életünk csak rohanás, Hajsza a pénz után!" (Beatrice: Motorizált nemzedék) A kendő a nyakunkban csak azt jelenti, hogy szeretjük a Ricsét. S ugyanúgy szeretjük a P. Mobilt, az LGT-t, a Hobo Blues Band-et, a Minit és szeretjük Bartókot, Carl Orfíot, Gerschwint, Bachot, Muszorgszkijt, Baudeladre-t, Brechtet, Adyt, József Attilát, Picassót, Van Gogh-ot, Dalit, Csontváryt. Ezek a nagy részben rosszindulatú cikkek, talán a Beatrice fellépései és néhány kirívó eset alapján általánosítottak. Ez baj, mert a Nők Lapját, a Népújságot jóval többen olvassák, mint pl. a Mozgó Világot, a Valóságot. Mindenesetre az LGT-vel és az Omegával közös turné, most sokat tett a Ricse rehabilitációjáért.

A virág a szeretet jelképe. Mi szeretjük a virágokat. Nem erőszakot & "kemény kezet" akarunk, hanem szeretetet. Olvassátok el a Kis herceget, megértitek, miért kérem ezt. Hallgassátok és halljátok meg a dalt; "Az egek felé kiáltottam. Rosszat soha nem akartam!"

Az Ifjúsági Magazin még novemberben beviszi a jobbhorgot. A szokásos sémával élve símogat, miközben felhívja a figyelmet. De mire is?

Nagy Feró: Teljesen belegabalyodtam a sikerbe! Az idei esztendő nekik a legendafoszlatást jelentette. Mitől is sikerült megfoszlaniuk? 1. Nem punkok. 2. Nem botrányhősök többé. 3. Nem rossz zenészek. 4. Nem szalonképtelenek. 5. Nem az ORI gyűlöli őket. 6. Nem omlottak le Jerikó falai, őszülő magyar félpunkok állítólag leányáldásért ostromolják a II. számú Nőgyógyászati Klinikát, hogy Beatricére keresztelhessék az utódot!

Mihez kezd ezek után a Ricse? Ha nem lesz kit osztani, ha nincs miért azt hirdetni, hogy kívülállók, ha megkapták az elismerést, hogy jó zenészek? Feró még nem lélegezhet fel, hiszen nem véletlen, hogy a látszólagos sikerek ellenére Lugó is elhagyja a zenekart. Egy rövid csúcs után szembe kell nézni az élet újabb nehézségeivel. És akkor a Szabad Föld feltette a kérdést: Mi lesz a Beatricével?

Amikor a legtöbb kétkedéssel fogadott együttest, a Beatricét elhagyta az orgonista, akkor még nem volt baj. (A Karthágóban játszik, s a baboskendősök mindmáig árulónak bélyegzik meg.) Az új hír: távozni készül a szólógitáros is, Lacika, a balkezes, azaz Lugossy László. Hogy Lugossynak ki lesz az utódja, s egyáltalán mi lesz a Beatricével, azt ma még nem tudni.

A Beatrice történetéhez azt kell tudnunk, hogy 1978-tól 1980-ig létezett abban a formában, amitől a zenekar legendássá vált. Nem adatott több idő, de ez a szűkre szabott élet is bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a mai napig ott lebegjen előttünk a magyar rocktörténelem panoptikumának egyik falán. Nagy Feró és zenekara túl van a legszebb éven és még nem tudja, de nagyon erős lejtmenet következik. Mihez kezd ezek után?

Folytatjuk... (2021.12.08)

Írta: Fiery