Cikipédia 12/38 - A Beatrice együttes története 7. (1979/4)

1979 őszénél járunk és az Esti Hírlap közöl egy hosszú cikket a Beatrice rajongókról, a csövesekről. Ez pedig már előrelépés a rengeteg "punkozás" után, de a következő cikkben utoljára még egy kis "punkozás" belefér. Gondolom, a sajtó munkatársai azt hitték, hogy ez nem csak egy ocsmány szó, de fájdalmat is okozhatnak vele Nagy Ferónak, aki eleinte tiltakozott is a szóhasználat ellen, de aztán beletörődött. "Ha azt mondod, hogy punk vagyok, akkor biztosan az vagyok". Itthon országos megjelenésű újságok foglalkoznak a punk megmagyarázásával, de rajtuk kívül senki sem érti ennek jelentését. A köznyelv nem is használja a szót. Azt is csak a rendszerváltás után jó pár évvel tudjuk meg, hogy a punkok szélsőbaloldaliak, a skinheadek szélsőjobbosok. De kit érdekelt ez még '79-ben? Az viszont szinte biztos, hogy ha valaki akkor kakastaréjt vágatott volna, beszínezi a haját kékre, az azon nyomban az őrsön találta volna magát egy-két hatalmasnak minősíthető atyai pofon és teljes hajlevágás után. Magyarországon az "elvetemültek", a csövesek főleg a Blahán, az Astórián, vagy az Ifiparkban gyűlnek össze. A csöves szó jelentése ekkor még teljesen más, mint napjainkban, ekkoriban még a fiataloknak "dicsőség" ezt a jelzőt viselni. 

Feró nem volt punk, nem is érdekelte a jelenség, de ha ettől többen mentek el a koncertjeire, akkor legyen. Ez érthető is, mert 10 éven keresztül kísérletezett, de semmi nem jött össze. 1977-ben már ott állt a siker kapujában csillogó flitterekkel a mellén és jófiúként diszkózott, de akkor sem engedték a "nagyok közé" játszani. Lemezt és kiváltságokat ígértek neki, de nem kapta meg a kellő figyelmet, félre állították. Feró pedig büntetett, ha nem lehet fehér, majd lesz fekete. Ez a lépés ugyan - immáron a rock hullámain - váratlanul bejött, de csak a közönségnél.

Tulajdonképpen nem tartott még egy éve a Feró általi "punk-csöves-világ", de ő már követelte a jussát, a nagylemezt, az elismerést és a még több koncertet. Tudta, hogy a siker sem tart örökké. A hatalom pedig azt hírdette, hogy a zenekar nem tud zenélni, a viselkedésük nem jó példa a magyar ifjúság számára. Ahol lehet, a fellépést is megtiltják. Tulajdonképpen az "illetékes elvtársaknak" köszönhető, hogy megszületett az első Fekete bárány, vagy, ahogy a bárány önmagát becézte: a Nemzet csótánya...

Forrong az aluljáró. Valami történt, izgatottak a csövesek. Van, aki csak úgy hallotta a hírt, s akadtak olyanok is, akik elzarándokoltak az Ipari Szerelvény- és Gépgyár kultúrházába; látták a feketére nyomtatott, sokszorosított cédulát a bezárt kapun: A Beatrice koncert elmarad. Azt mondták, nem kívánatos a koncert. Dagad, terebélyesedik a Beatrice-ügy. A cikkek, riportok után sem világosodik a kép: kicsodák is ők valójában? Az aluljárók lakói, a csövesek, a hazai punkok kitartóan és hűségesen követik az együttest mindenüvé, büszkén viselik közös - s valljuk be: gyerekes - jelképüket, a babos kendőt.

BEATRICE KONCERTEN: Vegyes érzések kísérnek a Ganz kultúrházig, ahol a lemondott budakeszi koncert után két nappal föllép a Beatrice. Hat óra. A bejárat előtt tolongó tömegen csak közelharc árán lehet átvergődni. Az ajtó zárva. - Nincs jegy. Elfogyott. Nincs jegy, de van hely. Félig sem telt a terem; miért nem jöhetnek hát be a kint rekedtek? Izzadt arcú, ijedt rendezők: - Nem számítottunk ekkora érdeklődésre. Nyolcszáz vagy ezer fiatalra gondoltunk - ennyi volt a jegy, ami elfogyott. Ezrek jöttek el, s ingyen, ugyebár, mégsem lehet. Odabent: egyelőre nyugalom. A hosszú folyosón ülnek-állnak a tizenévesek. Valószínűtlenül szűkített szárú nadrágban támasztják a falat, baboskendő szinte mindenkin, itt-ott nadrágszárba tűzött biztosítótű. A sarokban földön fetrengő, félmeztelen fiú. A nagy teremben a sok- csatornás keverőpult vezérelte hangoszlopokból mennydörgésszerűén szól a rock. A falon diaképek, a leghíresebb sztárok arcmásai. Hét óra. Mámoros a hangulat. Valahonnan bőrdzsekis fiatalember támolyog elő, szeme üveges, lehuppan a székre. Mereven néz. Vékony dongájú, alacsony srác rángat egy másikat, s kiabál: Gyere ki, gyere ki, ha mersz! Gyere ki'. Pedig rosszul járna, mert a másik nála jóval magasabb. Meg józanabb is. Többen próbálják lebeszélni, csitítani: "Nem kell a balhé!" Fél 9-kor kigyúlnak a színpad elé függesztett égők. Gúnyból, hagyományból? Először a Schneider Fáni dallama csendül föl. A tömeg masszaként hullámzik a színpad előtt. A zenét állandó szöveg kíséri. A sok száz watt nemcsak a fülekben lüktet, hanem a fejekben, az izmokban, a kezekben, a lábakban is. Egyetlen szó - ezer akarat. Veszélyes lehet ez a játék. A zenészek mesterien játszanak. A gyerek-lelkek húrjain is. Az első mondat a házigazdáknak szól: - Köszönjük, hogy beengedtek ide minket, köszönjük, hogy megint együtt lehetünk. A mikrofonnál Nagy Feró, a bálvány, az együttes vezetője, énekese. Végignéz övéin: "Látom, sokan eljöttetek", majd egy oldalpillantás az "idegenekre": és sokakat vonzott idea kíváncsiság". Azután mond egy szót, s a tömeg őrjöngve üvölti vele: "Támadás!" A magasban ezernyi ököl, lobog a sok pettyes kendő, mint az eszelősök, úgy száguldozik föl-alá zenész és közönség, elsodró lendülettel ordít a rock. Sorban a kedvenc dalok, az Őszinte szó, a Kifakult sztárok, a Térden állva. Ezt valóban térden állva énekli, hallgatja a terem. Közjáték: a zenészek körbe adják, s sorban megcsókolják babos kendőjüket. Két szám között pedig elnémíthatatlanul zúg a kórus: "Ricse, ricse, Beatrice". Egyetlen lendülettel játsszák végig a másfél órát, rajongóik sem lankadnak. Van, aki nagy területet táncol be ugrálva, van, aki egyhelyben topog, egyes párok szüntelenül ölelkeznek, s vannak párok, akik nem beszélnek egyetlen szót sem. S koncert után - irány az aluljáró!

ZENE ÉS RAJONGÓI: A punk szó jelentése - az Országh-féle szótár szerint -: tapló, vacak, pocsék, sőt szajha is. Az amerikai szleng emelte ki, s tette naggyá e szavacskát: egyfajta állapot, mélypont, ahonnan lefelé nem vezet út, aminél csak jobb lehet már. A punkőrület végig söpört előbb a nyugati féltekén, majd hozzánk is beköszöntött. A zene volt-e előbb, s csak azután a magatartás­ideológia, a punk? Vagy fordítva? S idehaza? Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? -, a zene vagy a rajongói? Tulajdonképpen mindegy. Most már vannak mindketten. Fékevesztett, vad rock, ami elsősorban abban különbözik a "hagyományostól", hogy keményebb, érdesebb a szöveg, s van közönsége is, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mit tudunk róluk? Keveset - és eleget. Keveset, hogy pontosan megítéljük őket, ahhoz azonban mégis eleget, hogy elítéljük a csöveseket, mert viszolygunk tőlük. Amit tudunk, jószerivel külsőség. Aluljárókban élnek, csöves nadrágot hordanak; babos kendő, biztosítótű, csizma, kéregetés. S vajon mennyien lehetnek? S egyáltalán: igazi punkok-e a pesti punkok? A Batthyány téren egy csoport. Isznak. Ki pohárból, ki üvegből. Az utolsó csepp után rezzenéstelen arccal ejtik maguk elé a palackot. Csattanás, s körös-körül mindenütt éles cserepek.

KIEGYENLÍTETLEN SZÁMLÁK: Beszélgetés a villamoson: két farmeros lány, s egy csomagot cipelő fiú. Tétován indul a szó. A fiú eleinte zavarban van, de aztán belemelegednek. Amikor a fiú leszáll, az egyik lány utána szól: - Az Astoriába gyere, ott megtalálsz! Csövesek. Jelent a szó egyszerűen csak szűk nadrágot, s az argó szerint pincében, padlásokon, barátoknál, barátnőknél, s ha jobb nincs, a szabad ég alatt éjszakázókat is, és legújabban - kényszer nélkül vállalt kitaszítottságot. - Naponta-kétnaponta járok le, legtöbbször a Moszkva térre - magyarázza egy szűk bőrnadrágos fiú, bakancsban, bokáig érő bőrkabátban, az egyik fülében karika, nyakán körültekerve függönyméretű sál. - Ismernek. Sajnos, közénk keveredett néhány lejmoló, garázda bunkó. A közvélemény általuk ítél meg bennünket is. Hogy mi a punk? Hogy miért ez az egész? Mert egyikünk sem akar az elgépiesedett világban élni. Keresünk valamit. Jobbat, rosszabbat, mint ami megadatott nekünk - mindenesetre: valami mást. Igazoltatás. A járőr tempósan lapoz az igazolványokban; már akinek van, már aki ad az ilyen "külsőségekig". A következő találkozó után könnyen az őrszobán végződhet az ügy. - Van egy-két nehéz fiú, egy-két ismert név, ez a kör a hangadó. Velük érdemes, sőt, ajánlatos jóban lenni. Számlájukon sok a kiegyenlítetlen tartozás.

Aki követte a Piramis együttesről készült sorozatot, annak biztosan feltűnt, hogy az Esti Hírlap feltűnően sokat foglalkozik a csövesekkel és a rockzenével. Ez persze nem véletlen, hiszen a kettő valahol összeforr. A következő írásban a szerző tovább taglalja a csöves-létformát és így utólag igazat kell adnom neki, mert minden szava igaz, még a jövőkép is. De ezügyben nem is volt nehéz dolga, mert az összes háború után született fiatal lázadt a maga módján és ahogy a rendszer gyengült, úgy lett a lázadás jelensége is egyre másabb. Az Illésék idejében, aki tornacipőben, vagy nem megfelelő öltönyben ment a koncertre, azt nemes egyszerűséggel nem engedték be. Akinek - pár évvel később - hosszú volt a haja, azt megtépték, néha az utcán vágta le a rendőr. 1979-re már megszokott volt az átlag emberi szemnek az aluljárók csöves-világa és ha nem csinált a fiatal túl nagy bajt és bizonyítani tudta, hogy van munkahelye, akkor békén hagyták.

Biztosítótűvel összefogott baboskendő nyakban vagy csuklón, az összetartozás jelképeként. A csövesek egy csoportjának, a Beatrice együttes aluljárós táborának külső ismertetőjele. Ez a fajta rockzene és aluljáró; a kapcsolat szoros. Mégsem köthető egyik aluljáró tábora sem egy-egy konkrét együtteshez. Mert ugyanazok a gyerekek látogatják a P. Mobil, a Hobo Blues Band, a Piramis, a Korál, a Beatrice vagy a feltörekvő s gyorsan népszerűsödő Edda koncertjeit.

ÁLOMVILÁG DIÁKOKNAK: A reflektorok fényére, a gitárok hangjára mozdul az aluljáró társadalma.

"Ez a zene érted szól." "Valamit nyújt neked." "Kihez szól a rock?" "Kivagy te?" Hazai szociológusok még nem vették górcső alá az aluljárók népét, így hát inkább sejthetjük, mint tudjuk: az igazi keménymagot a rendezetlen családban élő gyerekek alkotják. - Fél óra múlva itt vagyok - szól a többiekhez a nyurga, jól öltözött gimnazista, s valóban visszatér a jelzett időben. Szűknadrágosan, farmerosan, kopottan. Mert azért érthetőbb a kép, ha tudjuk: a csövesek jó része divatot, divatos irányzatot követő középiskolás, tanuló. A többi viszont érzi, hogy részeg apás, züllött-anyás, szétszórt családos, sok testvéres léte körül határolt. Nincs kitörés! Hacsak... Hacsak... Lefelé... Ha a "fönti kapuk" bezárulnak, majd kinyílnak a "lentiek", ahol meleg van, ahol szól a rock, ahol te is olyan vagy, mint én... Álomvilág! - A szerencse forgandó - mondja az egyik élvonalbeli együttes vezetője. - Könnyű kikerülni a csövesek "kegyeiből". Elég egyetlen rádiófelvétel, egyetlen nagylemez, s megszületik az ítélet: az együttes elkispolgáriasodott, meggazdagodott. A szakmai siker "odalenn" egyfajta erkölcsi visszacsúszás. S a kétfajta érdeket - az üzletit és az erkölcsit - nem könnyű összehozni. - Több százszor léptünk föl az utóbbi három-négyévben. Az első ötven koncerten még lelkesített a féktelen rajongás. Később már aggódva figyeltük: mikor repül a színpadra egy-egy sörösüveg, vagy nem tipornak-e el valakit a nézőtéren. Haverok hozzák a haverokat. Ismeretséget kötni az aluljáróban - nem nehéz. Az itteniek szóba elegyednek az arra járókkal, magányos srácokkal, lányokkal, többedmagukkal sétáló fiatalokkal, azok meg velük. Pénzt kérnek; filléreket, vagy egyszerűen csak beszélgetnek. Bár a szó nem is oly fontos, anélkül is kiderül, ki a közéjük való.

NAPPAL MOZI, ESTE KONCERT: Majd minden aluljáróban ott vannak. A legkomfortosabbak a "blahások". Itt mosakodhatnak, ihatnak a szökőkútnál, a padokon alhatnak. A többiek - a "batthyánysok", a "Moszkvatériek", az "astoriások" - szerint a "blahások" a legkeményebbek, legerőszakosabbak, legfélelmetesebbek. Soknak van valamilyen alibi munkahelye. Csak éppen, hogy el ne vigye a rendőr. Akad köztük takarító, plakátragasztó, sok az alkalmi munkás. A "Déliben" megszűnőben a társaság, valamilyen ok miatt átszokott a csapat a közeli Alkotás utcai terembe. - Dumálgatunk erről-arról, főleg zenéről, rockról. Az automatákkal órákig lehet játszani. Szeretjük a félhomályt, a füstöt. Húsz-harmincnál soha sincsenek többen egyszerre. Legtöbbjük fiatal -, ez a "mozgalom" az általánosiskolásoké is -a legidősebbek is alig ütik meg a tizennyolcat. De van egy­két szakadt csöves, aki még húszévesen is lejár.

Aszód, nevelőotthon. Egy a lehetséges végállomások közül. Nem minden csöves kerül azonban ide, s nem mindenki csöves, aki itt van. A katonásan rövidre nyírt hajú, pulóveres fiú - akit nevelő kísér a "beszélőre" - csöves volt, pontosabban csöves is volt. Tizenöt éves, ebből tizenkét éve állami gondozott. Esemény az életükben, ha szöknek, s a szököttek útja általában Pestre vezet... A fiú intézeti társaival járta az aluljárókat, három éven át volt a "blahások" törzstagja, mígnem ide került. - Szerettem a "Blahát". Ott találkoztunk, lődörögtünk, onnan jártunk szórakozni a koncertekre, megmáshová. - Csak kocsma és koncert? - Néha mozi, meg külföldi lapok. - Miért lett éppen azaluljáró a törzshelyed? - Mert minden időben megfelelő. Véd az esőtől, a hidegtől, a széltől. Gondtalanabb az élet, telik az idő, ha egy kis pénz akad. Ha egy kis pénz akad. Állnak a srácok. Egyikük lassan elindul, kezét nyújtja a kiválasztott járókelő elé. Sokan adnak, de némelyek nem. Egy-két forintokból összegyűlik naponta két-háromszáz is. A tanítási idő "almás", minden csöves tudja, hogy legadakozóbbak az iskolások. A táskával, szatyorral érkező kamaszok szemében kis félelem, meg - irigykedés és csodálat. Lassan telik a kassza. A "csúcs" után indulnak a csövesek vásárolni. Italt, cigarettát- ennivalót ritkábban. - Délelőtt moziba jártunk, s mire véget ért azelőadás, az iskolások is hozzánk csapódtak. Délután újra az aluljárók, este pedig a koncert. S utána ki haza, ki a haverokhoz; ki pedig a pályaudvarokon, épülő házakban vagy a szabadban, hálózsákban éjszakázik. Az aszódi fiúk fogadkoznak. "Elég volt" - mondják, ha kikerülnek, megállnak, a lábukon, lesz jó szakmájuk, pénzük, egyenesbe jött életük. Hogy igaz-e, az idő eldönti. Amikor azonban elindulok, egyikük rám néz, s azt mondja: - Visszamegyek. Úgyis visszamegyek...

ELSÖPRI AZ IDŐ: Rossz kör, rossz körforgás, hibás logika ez. Aluljáró - koncert, aluljáró -, rendőrség, aluljáró - aluljáró - Aszód, esetleg aluljáró - börtön. Ha valaki eltűnik az aluljáróból, jön az utánpótlás. Előbb-utóbb mindenki eltűnik. Mint ahogyan a valaha volt ácsorgó fiatalok is - emlékezünk rájuk mindannyian: középen választott hajú, színes zoknis, hanyag belvárosiak, s a velük harcban álló, kopottabb peremkerületiek -, ugye, hol vannak már? Indulataikat, világmegváltó szólamaikat elsöpörte az idő. íróasztalok mellett ülnek, talán autón járnak, gyerekeket nevelnek. Kézen fogta őket a mindennapok valósága.

1979 végére az újságírók teljesen megfeledkeztek a punk jelzőről és minden kétséget kizáróan csövesekké "emelték" a rockereket, ami azért is volt inkább helyénvaló, mert abban az időben minden magára valamit is adó rocker kegyetlenül szűkre varrott csöves nadrágban járt. A menők - álcsövesek - az Ecseri piacon vették a drága Lee, vagy Levi Straussokat, míg a szegényebbje az olcsó és kifejezetten szar minőségű kínai farmerekben járt. A nagy átlag azonban Trappert hordott. Novemberben, a Zalai Hírlap-ban jelent meg egy érdekes írás az akkori csöves - digó ellentétről.

És valóban. Számos alkalommal feszült egymásnak a két fél. Volt, hogy a mozgó villamosról kellett leugrania a fiatalnak, ha a "testesebb, idősebb" ellenfél észrevette, mert bizony, ha elkapta, kegyetlenül elkalapálta a "mássága" miatt. A diszkó volt a digók, a gazdag, vagy gazdagságra vágyók világa, csillogások, fények, bombanők, míg a proletár réteg, a külvárosiak inkább koncerteken múlatták az időt. A diszkó is és a koncerthelyszín is álomvilágot nyújtott. A zene hatása alatt a kiöltözött, parfűmtől bűzlő, jól fésült fiatalok dzsigolónak érezhették magukat és elég volt a csajozás rejtelmein rágódniuk, míg a koncerten, a dalszövegeken keresztül el lehetett gondolkodni a világról, az ember helyzetéről és a jövőképről. Míg a diszkó üres frázisokkal - vagy azokkal sem - töltötte meg az üres fejeket, addig a rockzenészek közül nagyon sokan megismertették rajongóikat Villon, József Attila, vagy éppen Petőfi költészetével is.

A hatalomnak mégis a jól fésült, kiüresedett tekintetű diszkó volt a komoly üzlet, hiszen "ezeknek" bármit el lehetett adni, csak minél fényesebben csillogjon, ragyogjon! És a bevételek ezáltal csak nőttek, mert a szarra addig sosem látott igény keletkezett...

A JELES POP-HÍRESSÉG nyilatkozatot adott egy irodalmi lapnak. A nyilatkozat stílusa üdén csacska, mondanivalója már-már ostoba volt, a rossznyelvek szerint nem is a sztár írta. A szavak lényege szerint a dalnoknő egyáltalán nem akar (hatni közönségére, sőt, ő magára se hatnak azok a dalok, amelyeket elénekel, szép is lenne, ha azok hatására formálódna személyisége! Meg úgy egyáltalán: minek az ilyesmiben tartalmat, mondanivalót keresni, mikor a lényeg a szépség, a fiatalság, a ruganyos lábak, a diszkó sejtelmes fényei és a többi. Már most, ha így vesszük, milyen egyszerű lenne, ha az énekes kiállna zsabós selyem­bársony ruhájában, és a zene ritmusára elénekelné a dallamot ilyenformán: du-du-du-duuu! Lévén, hogy a szövegnek úgy sincs értelme, hatása, mondanivalója. Persze az igazat megvallva, nagyon veszélyes okoskodás ez: mindenfajta felelősséget, gondot elhárít, hisz aki csak énekel, az csak énekel. Értelemszerűen ő is tudja, hogy közhelyek halmaza az, amit dalszöveg ürügyén előad. MAGYARÁN: a diszkóstílus napsugaras boldogsága, hollywoodias jellegű flitteres mű csillogása, jóllakott dagadt macskára emlékeztető gondtalansága épp oly veszélyes, mint a mű és igazi csövesek magányosságát, kitaszítottságát, kilátástalanságát hirdető - náluk gyakran húsz évvel idősebb, más stílusokból kikopott. kiöregedett, az ő "ügyüket" jobb híján fölvállaló - popzenészek, énekesek világa. Az egyik stílus azt hazudja. hogy elég, ha brokátszín selyemblúzba bújsz, szandált, boka fixes fehér zoknit viselsz, fölveszed a digócsizmát. a fenékben trapéz nadrágot, és lemész a diszkóklubba. Máris boldog lehetsz, táncolj, ölelj.

A másik stílus pedig azt próbálja elhitetni, hogy ha összetört családból származol, ha mióta az eszedet tudod, vernek, s rugdal az élet, nem érdekel a karrier, akkor ott az aluljáró, te "magányos farkas", közösséget, barátokat csak ott találsz. Egyedül ott. Márpedig mindegy, melyik irányban gyalogolunk ki a társadalomból, a diszkóklubba-e, avagy az aluljáróba. Legfeljebb az előbbi többe kerül, tehát csak bizonyos jövedelem felettiek engedhetik meg maguknak. A Hanglemezgyártó Vállalat illetékesét hallgattam a minap a rádióban. A "csövesekről" beszélt. Először is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán léteznek-e olyan nagy számban. Hát léteznek. Majd elmondta, hogy a "csöves zenekarok" közül a Piramissal dolgoznak, a P. Mobillal "tárgyalnak", a Beatricével nem hajlandók érintkezni. Végül is így egyszerűbb. Márpedig, ha valaki, akkor épp a cég foglalkozhatna a Beatricéhez hasonló "csöves zenekarokkal". Most mindegy, hogy elkötelezett vagy zsebbéli érdekek miatt állnak ezek a bandák ott, ahol a lényeg, hogy értelmes, emberi beszéddel biztosan szót lehet érteni velük, mint ahogy ők is megtalálják a közös hangot a hallgatóságukkal.

RÁADÁSUL az említett Illetékes elvi, politikai, sőt mi több: szocialista művészetpolitikai elvekből utasította el ezeket a zenekarokat, ugyanakkor a cégnek a képviselője, amelyik elvi, politikai, művészetpolitikai gátlások nélkül ontja a slágergyárosok gyomorfordító diszkónótáit, amelyek épp úgy az exodust, a társadalomból kivonulást hirdetik, mint a Beatrice dalai. Csak kissé konszolidáltan, diszkréten, jólnevelten, pénzes fiatalok számára. Nagyon egyszerű, de túlságosan látszatérvelés ehhez képest, hogy a dalénekesnő egyáltalán nem akar közönségére hatni és reméli: nem is veszik komolyan. Bizony, hogy komolyan veszik. Nézzen egyszer körül abban a diszkóklubban!

1979 a Beatrice sikeréve... lehetne, de a rajongókon kívül senki nem hajlandó a brigáddal szóba állni. A nagy áttörés a következő évben történik, amikor "menő" zenészek és zenével foglalkozó "nagyágyúk" állnak ki Feróék mellett. A karrier - ha lassan is, de - elindul felfelé. 1980-ra hirtelen mindenki befogadó és kedves lesz, a Beatrice együtt turnézik majd a hatalom kedvenceivel, az Omegával és az LGT-vel, majd jön a - talán picit hamisan csengő - Fekete bárányok koncert. Fellépés a Tessék választani! Fesztiválon... Úgy tűnik, hogy a Beatrice fel ér a csúcsra... úgy tűnik...

Folytatjuk... (2021.11.29)

Írta: Fiery