Cikipédia 12/36 - A Beatrice együttes története 5. (1979/2)

1979-re a Beatrice "rossz" híre egészen Kaliforniáig jutott. A Californiai Magyarság című újságban részletesen foglalkoztak a magyar "punkzene" magányos képviselőjével, kiemelve a szocialista rendszer hibáit. Azt azért tudni kell, hogy drog és alkohol függőség, a koncerteken való fetrengés, őrjöngés és csápolás nyugaton jobban terjedt, mint a pestis. A rendőrök itthon nem voltak semmivel sem brutálisabbak, mint olasz, spanyol, vagy nyugatnémet kollégáik, inkább következetesebbek, csak Magyarországon erről nem számolt be a sajtó. Hol volt még akkor a liberalizmus...

Egy pesti lapban olvassuk a következő, kivonatosan idézett cikket, mely egy budapesti, a MOM Művelődési Házban rendezett rock-koncert riportja: "PUNK" (olvasd pank) a pocsék-szemét értelmű amerikai szleng megjelölést most a beatzene rajongói használják egymás között, mint ismertetőt. Ez a "szemét társaság" 16-17 éves fiatalokból tevődik össze, s bár hajuk nem hosszú, mint annakidején, de éppen olyan őrültek. Egyik fülükbe biztosítótűt lógasztanak, vagy éppenséggel zsilettpengét, öltözetük rongyok, bőrruha darabok, azok is elhasznált, mocskos állapotban, ideológiájuk pedig a céltalan erőszak szolgálatában áll. A szerintük már túl szelíd diszkó zene-bona helyett kemény rockmuzsika az ideáljuk. Most egy Beatrice elnevezésű együttes adott koncerteket. Publikumuk tizenévesek. Közben a rendőrség is aggodalommal (és a szokásos erőszakossággal) figyeli őket, mert isznak, kábítószereket használnak és mindenképpen beszámíthatatlanul viselkednek. A koncertjük nagyban emlékeztet a Beatles őrjöngésre, talán még eltúlozva is, a földön való fetrengéstől a maszkjaik alól ki- és felszakadó hörgésig. Beszakítják a nagydobot, a műsor majdnem megszakad, de aztán ütik-verik különböző elektromos hangszereiket, a szemfájdító fények gyors ütemben változnak, mindig hangosabb állati üvöltéseiket obszcén mozdulatok kísérik. Hát ide jutott az ésszerű ideológiákon nevelt ifjúság? Mi lesz ezekből, az ital, a drog polipkarjaiban. A tiszta, szép magyar ifjakból, akik felnőve eszményképei voltak az európai úri embernek? Az újságcikk kétségbeesésszerű akkorddal zárja szomorú beszámolóját. Hogy van az: "az átkos nyugata korlátokat már egyáltalán nem ismerő lumpen­proletár képében és hangján elért Budapestig és százezreket ront meg? Mintha már a Biblia is jövendölte volna, hogy a Sátán egy időre átveszi az uralmat?

Július 13-án az Esti hírlap hivatalosan is bejelentette a Karthago bemutatkozó koncertjét, ami azt jelentette, hogy Gidó ekkor már nem tartozott a Ricséhez. Ez persze a tavaszi KÖZGÁZ buli óta ismeretes volt, Ferónak fájt is, mondta is a magáét fellépésein, de igazán bosszulni csak Karthago bulin tudott. Elérkezett a pillanat. Míg Schuster Dinamit bulira küldte a sameszait, hogy Vikidált árulózzák hangosan, Feró ugyanezt tette Gidó fellépésein, ezzel rengeteg fájdalmat okozva volt zenésztársuknak. Nagy Feró becsületére legyen mondva később bocsánatot kért.

A Budai Ifjúsági Parkban vasárnap új rockegyüttes mutatkozik be: a Karthágó. Szigeti Ferenc zenekarvezető korábban nagy sikereket ért el a Corvinánál, Gidófalvy Attila ezt megelőzőn a Beatrice billentyűse volt. A basszusgitáros-énekes Loso László a P. Mobil, majd a Korál tagja volt, Fehér Lajos, a dobos a Syrius együttesben zenélt. "Erős rockzenét játszunk, sok improvizációval, izgalmas dallamvezetéssel. Példaképünk a Styx és Cream. Hónapok óta készülünk, mindennapos próbákkal dolgoztuk ki produkciónkat, úgy terveztük: nem kísérletezgetünk, kész programmal akarunk a fiatalok elé állni. Kezdődik koncertturnénk, a következő nagy állomás július 28-án Agárd lesz. Szeptemberben jelenik meg első kislemezünk és most készültek el az Egymillió fontos hangjegy felvételei, ezt augusztus végén sugározza a televízió" - mondta el Szigeti Ferenc, a Karthágó vezetője.

A rövid írásból is érdemes csemegézni, ugyanis bevillant az előző részből egy mondat: "a tegnap, meg tegnapelőtt még slágerzenét bazseváló, de ma rockot játszó zenész, fölöttébb gyanús". Érdekes, hogy ezt a mondatot csak Nagy Feróra húzták rá.

De mi történt a Karthago koncerten?A balhéról a Szabad Föld is beszámolt: - Vasárnap a Budai Ifjúsági Parkban megtartotta bemutatkozó előadását a hajdani Corvina vezető, Szigethy Ferenc által szervezett új rock csoport, a Karthágó együttes. A Corvinánál keményebb és színvonalasabb zenét játszó négytagú társulat debütálását csupán egyetlen momentum zavarta meg: a Beatricéből átigazolt orgonistát, Gidófalvy Attilát a Beatrice rajongók "árulónak" bélyegezték meg, ami miatt a billentyűs játékos kis híján lerohant a színpadról, hogy a sértésért elégtételt vegyen. De aztán meggondolta magát, s a koncert békés körülmények között ért véget.

A Népművelés újságban is téma lett a Beatrice és a fiatalok nevelési módszereinek tisztázása. Ötlete mindenkinek van, de a megvalósítást Feróra bíznák. Az írásból úgy tűnik, bármi lesz is, neki kell elvinnie a balhét.

A Hitler, az jól kitalálta, akármit is mondanak róla. A fiataloknak életcélt adott. Megélhetés, az itt is van, de amúgy dögunalom, még a halál is jobb ennél az életnél, ahol mindig csak mi kapjuk a pofonokat. Ez az ideológiának, elvnek vagy akármennyire is kiforrott gondolatsornak sem nevezhető handabandázás a Kristályéjszaka hőseinek szájába illő - valóban félelmetes. Legyintéssel elintézni, hogy ti. nyugati divathóbort, megy majd ahogy jött - felelőtlenség. Jó szándékú naivság széthullott családjuk sosem volt erejére, törődésére apellálni, vagy a bálványozott Beatrice együttestől számonkérni - ahogyan az Élet és Irodalom egyik olvasója javasolta -, hogy miért nem inti jóra őket ilyenformán: "Gyerekek, kezdjünk el valami komolyabb dolgot! Én ugyan tudom, ki dolgozik, és ki nem, ki jár iskolába, illetve az iskola mellé, de próbáljunk úgy élni, ahogy elvárják tőlünk! Próbáljuk meg, hátha jobb lesz úgy, ha nem igazoltat mindennap a rendőr, ha nem kell éjszakákat a zárkapriccsén töltenünk, megpróbálunk a társadalomnak hasznos tagjává válni. Megvásárolni a szószólójukul szegődött együttest - céltalan cinizmus, ráadásul a "homokba dugom a fejemet" tipikus esete, hiszen a bálvány cserélhető. Ütni őket. - ami sokak számára a legkézenfekvőbb - többet árt, mint használ. Mindezek helyett komolyan, nem a szentenciák szintjén szembe kell nézni a hogyan lehetséges kérdésével. Haynal Kornél János "Válság, nosztalgia, útkeresés", illetve "Kard és boszorkányság" című írásaiban a nyugati fiatalok életérzését, annak társadalmi, politikai gyökereit vázolja. Azt a helyzetet, amelynek talaján a cukormázas nosztalgia, a mágikus irracionalizmus és a primitív fasisztoid punkmozgalom egyaránt megterem.

A Figyelő az Élet és Irodalomban megjelent cikket kiemelve még tovább bolygatja a szálakat. Nem telt el pár hónap a Piramis jelenség alapos kitárgyalása óta, ahol a megtébolyodott fiatal tömegekről készültek kórkép-jelentések, már itt is van a Beatrice problémakör. A Feróék koncertjeiről előkerült megint csak fiatalokból álló - bár sokkal szűkebb réteg - "legalja" csövesekről lehetett újabb disszertációkat írni. A hatalom megijedt, hiszen ez a leginkább külvárosi munkásréteg, ha tömegben elég nagyra duzzad, még "ellenforradalmat" is csinálhat. Ferónak már nem volt visszaút, hiszen, egy jó útra térés után könnyen végezhette volna úgy, mint John Lennon...

Punk: ez az angol szó eredetileg vacakot, pocsékot, szemetet, szajhát jelentett. Az angol - amerikai szlengnek e sokértelmű, rosszalló kifejezése a 70-es évek közepétől azonban mást takar: a beat utáni könnyűzenei áramlatok egyikét jelölik vele. A beathez hasonlóan a punk sem csak zenei fogalom: követői külsőségekben és világnézetükben egyaránt megkülönböztetik magukat az előttük járó nemzedékektől. Hajuk többnyire rövid, jelképük a biztosítótű, a borotvapenge, öltözködésüket általában rongyok, szakadt ruhadarabok és bőrruhák jellemzik, ideológiájukat pedig a - legtöbbször abszurd és céltalan - erőszak kultusza, az agresszivitás és nemritkán az újfasizmus határozza meg.

Valamennyien munkásszármazásúak, s földrajzilag is a munkáskerületekből - Kőbányáról, Erzsébetről, Újpalotáról, Újpestről, Angyalföldről - valók. Olyan családokból származnak, ahol társadalmunk központi problémái - a lakáskérdés, alkoholizmus, válás - vagy egyéni tragédiák hatására szétroppant a hagyományos család. Egyedülálló anyák vagy nagynénik, állami intézetek nevelik őket, idősebbjeik - a laza kohéziójú csoportok hangadói - megjárták a fiatalkorúak börtönét vagy az ország számos javítóintézetét. Viselkedésük, sajátos értékrendszerük a korántsem képletes gyermekkori pofonokra "válaszoló" rossz, értelmetlen, mert problémáikat csak elmélyítő lázadás. Már dél körül gyülekeznek a "Blahán", az Astoria aluljáróban, s onnan együtt indulnak a koncertekre, akár vidékre is. Akcióik is sokszor hangversenyekhez kapcsolódnak: kezdéskor, távozáskor pökhendi vagy erőszakos viselkedés, a zene alatt feltűnő ugrálás, a színpadot lerohanó indiántánc vagy épp nemi aktust eljátszó fetrengés, rázkódás s közben utálkozó fintorok.

Mindez a sorsukat meghatározó létkörülmények bírálatát és a vad mámor perceiben érzett szabadság illúzióját adja nekik. De a traumáktól, a jogos elégedetlenségből és a kisiklott életvitelből összeálló gondolkodásuk még a maga naivitásában is ijesztőbb, mint a rendezett világra nem nyelvet nyújtó, de azt lehányó gesztusaik: Mi a punk? Államellenes szervezet. Jó, akkor mozgalom. Az a lényeges, hogy államellenes. Ami a rendőrök ellen van. Gyűlölöm őket: elégszer megvertek. Miért csináljuk? Mert ellenzékiek vagyunk, nem tetszik nekünk, ami itt van. Mi? Például a rendőrök. Olyan világot szeretnénk, ahol nincsenek zsaruk. Csak a nagy frankóság, mindenki azt csinálja, amit akar. Azon belül, persze, hogy van egy központi akarat, ami vigyáz arra, hogy ne legyenek szegények és gazdagok. Gyűlölöm a nagyképűsködőket, akik sokra vannak azzal, amit nem maguk szereztek, akinek több jutott, és nem osztják meg senkivel. Ezeket nem sajnálom, ütöm, vágom, ha tehetem.

A 70-es évek második felében - írja Haynal - a társadalmi ellentétek további növekedésére, az energiaválságra, az inflációra, a munkanélküliség fokozódására kevésnek bizonyul a nosztalgia nyújtotta "válasz" és "vigasz". Néhány országban a kommunista pártok kormányzásközeibe kerültek, az ellentétes erők polarizálódtak, szélsőjobb- és -baloldali radikalizmus, terrorizmus - a "vörös brigádok" és társaik - a pillanatnyi helyzetkép főbb vonásai. Válsághelyzetben az emberek az őket sújtó problémák elől menekülést látnak az irracionalitásban, mert örömmel veszik. ha a felelősséget átruházhatják valamiféle "felsőbb hatalomra" - ez az oka a "Kard és boszorkányság" könyvek népszerűségének. Az irányzat nem új. Ilyen jellegű történetek a 30-as években jelentek meg először a sci-fi-hívők körében, de ezekben a regényekben a tudomány helyébe okkultizmus, boszorkányság, varázslat, mágia és természetfölötti lények lépnek. De míg a sci-fi mindig a távoli jövőben játszódik, ezek a történetek valami homályos, történelem előtti időszakban, s így a kor meghatározatlan. De ennél is lényegesebb, hogy a jó sci-fi-ben, legyen bármilyen fantasztikus is, mindig van racionalitás, a "Kard és boszorkányság-féle történetek viszont teljesen irracionálisak. Arra épülnek, hogy az ember nem más, mint felsőbb hatalmak játékfigurája, szófogadó báb a rend és a káosz között folyó örök harcban.

Nem más ez, mint vigaszirodalom. Gyógyír frusztrációs sebekre, a beletörődés sugallata. Nem véletlen, hogy divatba jöttükkel egy időben lettek népszerűek a vallási szekták, hiszen céljuk hasonló: kihasználják a fiatalok lelkiállapotát olyan módszereket és technikákat alkalmazva, hogy akarat- és döntési szabadságukat korlátozzák vagy teljesen kikapcsolják. Naivság lenne azt képzelni, hogy a mi társadalmi rendünk automatikusan és hermetikusan kizárja ezeket a jelenségeket. Életünk nem szigetelhető el légmentesen a kapitalista országokétól, ma már valóban nincsenek - és nemcsak földrajzi értelemben nincsenek - távolságok. De nem mindegy, hogy egy válságban levő társadalmi rendszer életérzése hogyan, milyen szinten hat ránk, és mennyire épül be gondolkodásunkba. Van-e például talaja a misztikának, számíthatnak-e az emberek belső bizonytalanságára a szerencse- és boldogságláncokat útra bocsátó titokzatos névtelenek? (Bertha Bulcsú, Élet és Irodalom, 1979/5. 19.).

És nagyon nem mindegy, milyenek nálunk az emberi közösségek, mi bennük az összetartó erő, milyen központi értékeket, életet irányító célokat tudnak magukénak az emberek; mint ahogy az sem mindegy, hányán menekülnek sivár, céltalan és jövőtlen életükből a biztosítótű és bőrnadrág filozófiájához, ami egyébként csak a rendfenntartás szintjén rendőri ügy.

Az életérzés, miszerint a rendőr nem ember, csak a hatalom kegyetlen eszköze anarchiához vezet, és mint látjuk a mai nap ez az anarchia nyugaton már megvalósulni látszik. Látjuk, hogy mi történik Amerikában, látjuk, hova vezet a fejetlenség és az engedékenység. Ha jobban belegondolunk Nagy Feró ma éppen hajdani önmaga ellen harcol, de ismerjük és tudjuk, hogy ezúttal is jól fog kijönni...

Folytatjuk... (2021.11.23)

Írta: Fiery