Cikipédia 12/3 - A Piramis együttes története 2. (1976/1)

2021.08.18

1976-ra összeálltak a csillagok, a Piramis egycsapásra az ország egyik legnépszerűbb zenekara lett. A sikerhez kellett némi reklámkampány támogatás, de akkoriban még szükség volt tehetségre is, hiszen mind kiváló zenészek és szükség volt az "újdonság" erejére is.  El kellett engedni az eredeti tervek szerinti instrumentális muzsikát. (A Fénylő piramisok árnyákában című dal ebből a korszakból maradt meg) A két, fiataloknak szóló politikai országos újság (Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin) mellett a Hajdó-Bihari Napló is sokat tett a banda érdekében. A történet érdekessége, hogy egy interjú szerint 1976-ban néhány koncert erejéig Gallai Péter helyett az ex Aligátoros, Palánkai Ferenc kezelte a billentyűs hangszereket, ő számított a Piramis együttes tagjának. (Fiery)

Apróhírdetések, programajánlatok...

- Beat Zenekarok Bemutató Fóruma a Fővárosi Művelődési Házban (XI., Fehérvári út 47.) április 9-én, este 6 órakor a Piramis együttes egyórás hangversenye. Belépődíja: 10 forint, (Esti Hírlap 1975. április)

- Egyetemi Színpad: V: A Tolcs- vay-Trió hangv. (7) - H: Az élő­szó varázsa (7) - K: Emberek, félistenek, istenek (8) - P: A Sebő- együttes hangv. (8) - Szó: Az Ex Ver és a Piramis együttes hangv. (7) - Jövő V: A Bakfart Consort műsora (Magyar Nemzet, koncertajánló 1975. április)

- A Várklub évadzáró össze­jövetele. Fellép az Echó és a Piramis-együttes. (A Jövő Mérnöke, programajánló 1975 május)

- Lévay nem kedveli a di­vatos könnyűzenei áramla­tokat. A dzsesszben új stí­lust igyekszik kialakítani. Legújabb törekvéseihez az impulzust Tibor öccse adta meg, akinek Budapesten Piramis elnevezésű együttese már avantgarde könnyűzenét játszik. (Magyar Szó 1975 július. Lévay Szilveszter jazz zenekarával kapcsolatos cikk)

- 24-én szerdán a zárórendezvényre kerül sor a Csapó­kertben. Ott a Vitalis együttes lép fel 18-24 óráig. Közben 20 órától napjaink egyik legjobb hardrock zenekara, a Piramis együttes ad kétórás koncertet. (Hajdú-Bihari Napló 1975 szeptember programajánló)

Robbantás és berobbanás

1976-ban a Piramis Révésszel kiegészülve egyre komolyabb sikereket ér el. Ehhez persze előzményként szükség volt egy jó erős marketingre, és Som nagyszerűen irányította a dolgokat. A magyar közönség, bár a slágerlistát nézegetve találkozhatott a zenekar nevével, mégsem vette komolyan egész addig, amíg meg nem jelent a TV-Híradóban egy rövid riport a lengyelországi turnéról, ahol az akkori világsztár Mud együttessel közösen lépett fel Lengyelországban. A Piramis koncertjén ezrek csápoltak. Akkoriban a televízió olyan hatalmas erő birtokosa volt, hogy másnaptól a banda az ország egyik legnépszerűbb zenekara lett. Már nem kellett fellépési lehetőségekért kuncsorogni a vidéki és külvárosi művelődésiházaknál, azok egymással versenyezve jelentkeztek maguktól. Volt, hogy egy nap két- három koncertet is be kellett vállalni, mert a naptár betelt...

A lengyel turnéról három cikket is megmutatunk, tulajdonképpen ennek a résznek központi témája. Elsőként a Magyar Ifjúság 1976 januári számában megjelent cikk:

"Kétszáz kilométeres autóstop után 5 fokos hidegből zuhantunk be a wroclawi "Hala Ludowa" forró atmoszférájába, ahol hatezer ember kórusa és tizenkétezer láb ütemes dobogása vibráló feszültséget adott a Mud-Piramis koncert előtt ennek a régen várt estének, a még Hitler parancsára épített hatalmas kupolacsarnokban, amely a történelem és az emberek akaratából az ifjúság és a zene templomává változott, falán hatalmas lengyel címerrel. Nyolc nagy sikerű koncert után érkezett Wroclawba a Mud nevű angol slágergroup és a magyar rockzenét képviselő Piramis. A két együttes tagjai kitűnően megértették egymást az egyhetes turné alatt. A Piramis az angolok háromszor akkora teljesítményűszerelésén játszott. Viszonzásképpen a magyarok angol kollégáikat "támogatták" a technikai munkában. Fél órával a kezdés előtt: füttykoncert, lábdobogás és hangorkán ... csukott szemű reflektorok, durmoló erősítők ... csend - majd valami robban, hasít, szétráz (tömör, vad hangorkán) néhány másodperc, már látom én (bár kissé homályosan): gitárok, orgona, dob, s a magyar fül számára ismerős szavak "Nálam megbuktál". Tarka fényözön, s hatezer lengyel szempár siklik Som Lajosra, amikor ujjaival "V" jelet formálva a lengyel címer felé fordul; tisztelettel adózva a lengyel történelemnek, a közönség pedig megérezve a szándékot, egetverő hangorkánnal kergette bele a vad tempójú rockba a Piramis-fiúkat.

Som hajlékony, Raffaello stílusú figurája teljesen Összefonódott a gitárral és követte a ritmust, majd ellenpontozva keményen mozgott, hajlongott a dobos előtt, talpával szinte nem is érintve a padlót, kis áttetsző indián ingében időnként el-el táncolt a dob mellől, ahonnan Köves kérlelhetetlen szigorú tempói sodorták előre a bandát, ebbe a vad és szomorú zenébe. A közönség még ki sem tapsolhatta magát, amikor Závodi előugrott szólógitárjával, és belekezdett egy rock and rollba. A második unisono után a hangfalak mögül berontott Révész Sándor az ex-Generál énekes, hogy furcsa érces hangjával gyorsítsa a zenét. Néhány szám után mi ketten magyarok örömmel nyugtázhattuk, hogy a slágerzenére betódult lengyel ifjúságnak tetszik a mi fiatal, kemény zenét játszó együttesünk. Az csak nekünk tűnhetett fel, hogy ehhez a kitűnő, sok fantáziát magában rejtő zenéhez még nem sikerült az együttesnek ugyanilyen értékű szövegeket találni. Amikor Závodi megbőgette a szólógitárt, a fényszórók őt vették célba és a sistergő elektronikus zene kellően ösztönözve Köves lábgépétől, néhány ismétléssel felvázolta előttünk a kissé bizarr című Fénylő piramisok árnyékában témáját. Most aztán előkerült a villanygitárok teljes fegyvertára hátborzongató hangokkal apró dallambontásokig, kétgitáros szintetizátoros unisconokig, Som briliáns duplagitáros basszus szólójáig, amit torzító és hápogó segítségével általunk teljesen ismeretlen hangzásokkal színesített. A közönség elismerő tapsa és az újrázást követelő kórus ellenére Révész és Gallai belekezdtek a következő dalba. Lágyan szárnyaló hangjuk megnyugtatta a közönséget. Szállj fel magasra, hódítsd meg a kék eget - énekelték Gallai Péter versét. Tiszta, nyugodt énekük a vad ritmusoktól felhevült közönséget egy más hangulatba transzponálta át, melybe lassan beleolvadt a kényszerű búcsú íze is. 12 ezer tenyér csattogására emlékezve nyugodtan leírhatjuk a rockzene (nekünk ez külön öröm), a magyar rockzene tovább hódít."

Még ugyanebben a hónapban az Ifjúsági Magazin is legendává kerekíti a lengyel turnét:

"A hazai zenészvilágban, még a múlt évvégén, meglepetésként hatott egy "átigazolási" hír; a Generál szólóénekese Révész Sándor a Piramis együtteshez csatlakozott. A slágeres hangzás után keményebb rock világ. A beilleszkedés mégis, úgy látszik, jól sikerült, s ezt nem is idehaza bizonyította az együttes, hanem egy lengyelországi turnén, ahol együtt léptek fel az angol slágerlista egyik állandó "jelenlevőjével" a Mud együttessel. Az első turnén 10 előadás alatt vagy 70 ezer nézőjük volt, s hogy ez a fogadtatás nem csak a Mud-nak szólt, azt bizonyította egy azonnali visszahívás, amelynek azóta Piramis már eleget is tett. Sőt. azóta újabb meghívást is kaptak: a Mud együttes amelyik a hallatlanul magas menedzser-százalék miatt önállósította magát, lemezeinek terjesztését is maga vállalja a közös munka alapján meghívta angliai szereplésre a Piramist. Addig remélhetően hazai első kislemezük is napvilágot lát, egyik oldalán tavalyi slágerükkel a Ne bántsd a madarakat cíművel, a másikon a turné legjobban fogadott dalával Závodi-Som szerzeményével: a Becsülettel."

Márciusban nem csak, hogy felkerült a Becsület című dal az Ifjúsági Magazin slágerlistájára, de egyből a 7. helyen landolt. A szakma mindent elkövetett, hogy a Piramist a magasba emelje, nem volt nehéz dolga:

"Piramisék új száma - vagy legalábbis a hallgató, tv-néző számára új, hiszen koncerteken, egy idős a már listát megjárt Ne bántsd a madarakat című kompozíciójukkal -, a Becsület arra példa, hogy hogyan hordozhat egy dal érdekes, értelmes mondanivalót, hogyan lehet ugyanakkor fülbemászóan "slágeres", és mindezek ellenére igazán vérbő, modern rockmuzsika. Könnyen meglehet, hogy ez a hetedik helyre való berobbanás nem is fog megállni? Es ne feledkezzünk meg a szólóénekes Révész Sándor erényeiről sem!"

A debreceni Hajdú-Bihari Napló sem maradhatott ki a reklámkampányból, az alábbi interjú 1976 márciusában jelent meg. A cikk érdekessége, hogy Gallai helyett Palánkai Ferenc játszott billentyűs hangszereken, aki előtte a Radics Béla vezette Aligátor együttesben játszott, ugyanis Gallai három hónapra bevonult katonának. A cikk előtt még hozzátenném, hogy a Napló volt a zenekar egyik legfőbb "szakmai" támogatója, ugyanis szinte minden számában megemlítette, vagy megszólította a zenekart, de jöjjön az interjú:

"A gyakorta változó beatmezőnyben 1975 derekán különös módon tűnt fel egy egzotikus hangzású név: a Piramis. Lengyelországból érkeztek az első hírek az új magyar együttesről; ott vettek gyors egymásutánban három koncert körúton részt, kétszer önállóan, egyszer pedig az angol Mud együttessel. Február végén, március elején aztán megyénkbe is eljutottak: Debrecenben és Berettyóújfaluban adtak egy-egy hangversenyt. Sikerük Debrecenben mindent felülmúló volt: több mint ezer ember szorongott a Járműjavító művelődési házában, hogy személyesen is meghallgassák a Piramist. Az együttes fordított utat járt be; a külföldi sikerek nyitották meg előttük a hazai kapukat. - Hogyan történt ez? - kérdeztük a zenekar vezetőjét. Som Lajost. - Nem a mi hibánk, hogy külföldön ismertek meg bennünket először - válaszolta. - A magyar közönségnek szerettünk volna előbb bemutatkozni, de nem állt módunkban; nem voltak meg a kapcsolataink. így jött a lengyel meghívás, ami olyan eredményesnek bizonyult, hogy még kétszer kellett megismételni. Nagy városokban, tízezer személyes sportcsarnokokban játszottunk; a közönség mindenütt tetszéssel fogadta műsorunkat. - Milyen zenei törekvéseket vall magáénak az együttes? - Természetesen igyekszünk saját zenei világot ki alakítani. Igényesebb, progresszívebb rockzenét játszunk, de nem egyoldalúan: a keményebb, feszesebb ritmusú számaink lírai hangvételű dalokkal váltakoznak. - Kik alkotják jelenleg az együttest? - Závodi János gitáron játszik, Köves Miklós dobol, Palánkai Ferenc az orgonát, zongorát, szintetizátort kezeli. Révész Sándor énekel, jómagam basszusgitározom. - A Piramissal kapcsolatos másik nagy szenzáció Révész Sándor "átigazolása" volt, a Generálból. - A mi elképzeléseink jobban megfelelnek Sanyinak. Nagyszerűen egymásra találtunk. Kitűnő énekhangja mel­lett ő tölti be a show-man szerepét is. A színpadi mozgás, a látvány ma már elengedhetetlen fetétele a hangversenyeknek. - Mióta hazatért a zenekar Lengyelországból, több koncertet is adott. A tévé-, rádió- és lemezfelvételekkel mi a helyzet? - Az egyik lengyelországi koncertünkön készített felvételt december elején mutatta be a televízió. A műsort valószínűleg hamarosan megismétlik. Szerepeltünk az Egymillió fontos hangjegy műsorában is, legközelebb áprilisban leszünk láthatók ebben a programban. Eddig egy rádiófelvételünk volt, most újabb kettő készül. A Szállj fel magasra és A Becsület című számaink kislemezen is megjelennek majd, előreláthatólag májusban. - S a további program? - Még márciusban újabb húsznapos turnéra megyünk Lengyelországba. Május közepén a lengyel S.B.B. együttessel közös magyarországi koncertkörútra indulunk, amelynek során Debrecenben is fellépünk. A tervek szerint, a Mud együttes meghívására, júniusban Angliába utazunk, ahol több koncertet adunk, s valószínűleg lemezfelvételt is készítenek velünk. A látogatást június végén viszonozza a Mud együttes: közös hangversenyt tervezünk Budapesten, a Kisstadionban."

1976-ban a zenekar fellépéseire már nehéz volt bejutni, felrobbant az ország, mindenki Piramis lázban égett, de Som tudta, hogy lehet ezt még fokozni...

Folytatjuk... (2021.08.20.)

Írta: Fiery