Cikipédia 12/25 - A Piramis együttes története 23. (1982/2)

2021.10.17

1982 második felétől a hírek sajnos már nem a zenéről szólnak. A Piramis jelenség, a régi szép idők mind egyre távolabb, de még a hosszú, kényelmetlen csend is, mert a neheze, az "utolsó tánc" még csak most jön. Főleg az utolsó három évben sokat tettek az újságírók a zenekar megbuktatása érdekében, de a legnagyobb hibát Som Lajos követte el. Pedig a nyár még szépen indult, külföldi túra, Révész Sanyi interjú, a pécsi dupla gázsi visszafizetése, aztán érkezett a fekete december...

Elérkezettnek látta az időt Révész Sándor, aki hosszú idő után megszólalt, de válaszaiban a Piramissal kapcsolatban szűken, visszafogottan nyilatkozott, igazi feleletet a távozásra nem kaptunk, de talán jobb is így. A "valahonnan" előkerült Magyar Ifjúság adta hírül a beszélgetést:

"- Mikor volt az utolsó fellépésed?

- 1981 júniusában, egy NDK-beli kisvárosban, a nevét már el is felejtettem. Ott, a szokásos bemutatkozás közben jelentettem be a színpadon angolul, hogy ennek a zenekarnak, ebben a formában ez az utolsó koncertje. Meglepetés volt az együttes tagjainak is, ők szintén akkor értesültek a dologról. Mikor lejöttünk a színpadról, megerősítettem, hogy komolyan gondolom. Másnap felültünk a repülőre, elég fagyos volt a hangulat. Azóta nem is találkoztam velük.

A Piramisból kilépett Révész Sándor (Kölyök) nem nevet a hatásosan megrendezett, angolos távozás történetének fölelevenítésekor. Csak némi gúny látszik a tekintetében, némi elégtétel, hogy a híresztelések ellenére nem ül börtönben, hogy hajdani szerzőtársai hivatalos beadványa ellenére is megkapta, ami az utolsó lemezért járt neki, hogy a hangjának kutya baja, hogy közel egyévi hallgatás után nála a szó. - Néhányan azt mondták, elhagyod a süllyedő hajót...

- Nem éreztem különösebben süllyedő hajónak a zenekart, csupán a saját terveimnek kívántam vitorlát bontani végre. Lehet. hogy merész volt az elhatározás, de bízom magamban. S amit csinálni akarok, ahhoz teljes szabadságra van szükségem.

- Sokan nem értették, mit akar még a Kölyök. Hiszen azt csináltatok a közönséggel, amit akartatok; legalább annyiszor szerepeltetek a rádióban és a tévében, ahányszor a falakra karcolták a nevedet; sorra jelentek meg a lemezeitek. Úgy mondják, miattad még külföldi érdeklődést is kiváltott a zenekar. Távozásod időpontja is szokatlan volt, új lemezeteket már be sem tudtátok mutatni. Nem gondolod, hogy túl sok a miért?

- Híve vagyok annak, hogy belevágjak a dolgok közepébe. Életemben két ilyen változás volt; az előző a Generál elhagyása négy és fél év után. Lehet, hogy ez egyfajta periodicitás az életemben - így mozognak az energiáim.

- Azt mondtad annak idején, hogy visszavonulsz a popzenétől. Hogy képzelted akkor a további jövődet?

- Én ezt soha nem nyilatkoztam. Engem is meglepett, mikor visszahallottam, hogy ilyesmiket állítottak a nevemben.

- Hogy látod, immár lehiggadva, indulatoktól mentes légkörben a hajdani Piramist?

- Szép öt év volt.

- Mivel teltek a napjaid? Azt mondták, tanyára költöztél, ahonnan azután különféle botrányokról érkeztek hírek.

- Rendkívül nagy hatással volt rám, amikor egyik angliai utazásomon felkerestem Robert Plantet a Led Zeppelin énekesét. Közeledve blakeshall-i otthonához, egyre közelebb kerültem a természethez, s megdöbbentett, hogy ez a minden csillogást megélt sztár ott érzi magát otthon, ahol legfeljebb tehénbőgést lehet hallani. Vettem én is egy házat egy kis faluban, s odaköltöztem a feleségemmel. önmagunkkal foglalkoztunk, igyekeztem minél többet olvasni, belefogtunk egy könyv fordításába. Szó sincs tehát arról, hogy szektát alapítottunk volna."

A Piramis zenekar csendes hétköznapjait továbbra is már csak az Esti Hírlap követi és adja hírül, de megsúgom előre, ez az utolsó "baráti" írás. A csapat igyekszik külföldre helyezni a hangsúlyt, ami érthető, hiszen, ha ott rájuk harapnak, akkor talán itthon is másképp ítélik meg az új stílust.

"A PIRAMIS együttes ma Finnországba utazik, ahol részt vesz a Seinäjoki fesztiválon több jeles együttes és közreműködő, többi között Frank Zappa társaságában. A fesztivál alkalmából egyetemi klubokban is játszanak majd."

Bár nagyon sok cikket olvashattunk a történtekről, a lényeget és a megadott válaszokat a Népszava munkatársa mégsem értette meg. júliusban megjelent cikk címében kijelentette, hogy a Piramis, az Új Skorpió és mások visszafizették a jogtalanul felvett pénzt, a téma mégis inkább a balhét eleveníti fel:

"Jótékonyság dupla gázsiért címmel lapunk május 9-i számában interjút közöltünk dr. Szabó Józseffel, a Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnökével. Arról a rockkoncertről kérdeztük, amelyet Pécsett 1981. február 1-én rendeztek meg, s úgy hirdették, hogy bevételét a mozgássérültek segítésére fordítják. A koncert egyébként igen jól sikerült, csupán egyetlen szépséghibája volt: a résztvevő zenekarok a hivatalosan megállapított fellépti díjnak majdnem a duplájáért vállalták csak a szereplést. Ez a magatartás azért is feltűnő volt, mert a jótékonysági műsorok esetében éppen a tiszteletdíjról szoktak lemondani a fellépők. Az interjú megjelenése után olvasóinktól számtalan levél és telefon érkezett, s valamennyien felháborodásukat fejezték ki. Az írásunkra akkor Báli György, az Országos Rendező Iroda igazgatója is válaszolt. Ám nem arról számolt be, hogy a jogtalanul felvett pénz visszafizetésére felszólították az együtteseket, hanem a helyreigazítást, vagyis a "téves" vélemény visszavonását kérte! Ez a levél azt a látszatot keltette, mintha helyesnek és jogosnak tartaná, hogy a Pécsett fellépett együttesek önmaguk részére "jótékonykodtak" Az ORI igazgatója vitatta az általunk közölt interjúnak azt a megállapítását, miszerint a zenekarok a műsor megkezdése előtt. a megállapított fellépti díjnál lényegesen magasabb összeget követeltek maguknak. Báli György levele szerint e mondatban a "műsor megkezdése előtt" kifejezés nem felel meg a valóságnak, mert a pécsi Puskin Művelődési Ház már 1980. december 16-án megállapodott a Piramis, a Skorpió és a Pandora's Box együttesekkel. A Karthago együttes pedig 1981. január 23-án kötött szerződést. Csakhogy más is történt. 

A Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke levelének erre vonatkozó válasza: "A pécsi Piramis Klub 1980 decemberében határozta el, hogy a rokkantak éve alkalmából 1981. február 1-én könnyűzenei hangversenyt rendez. A zenekarok és az ezzel kapcsolatos reklám szervezését Som Lajos, a Piramis együttes vezetője vállalta. Ezek után a program megjelent az Ifjúsági Magazinban, a Magyar Ifjúságban, a Pesti Műsorban és a rádió is többször tájékoztatott a jótékonysági koncertről. De országszerte plakátokat is kiragasztottak. Mindezek után Som Lajos, a Piramis együttes vezetője közölte, hogy külföldi fellépés miatt a beharangozott két együttes nem vehet részt a koncerten, de helyettük a Karthago, a P' Box és az Új Skorpió részt vesz a műsorban, de csak 180 százalékos fellépti díjért, s ezek után a Piramis is csak felemelt összegért vállalja a szereplést. A művelődési ház vezetői kész helyzet elé kerültek, s nem tehettek mást, mint hogy vállalják a megszabott feltételeket." A népi ellenőrzés levele így folytatódik: "Az is tény, hogy a koncert során többször is arról tájékoztatták a közönséget, hogy a teljes bevételt a Baranya megyei Mozgássérültek Egyesületének javára fizetik be. Ezek után érthetetlen, hogy az Országos Rendező Iroda miért nem a helyzetükkel visszaélő együtteseket marasztalta el, s miért éppen az ő felelősségüket igyekszik csökkenteni a kényszerhelyzetbe hozott rendezőkkel szemben? Dr. Szabó József, a megyei NEB elnöke nemrég arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyet feltáró újságcikknek s a nyilvánosság erejének hatására az együttesek visszafizették a jogtalanul felvett pénzt."

És akkor jöjjön az utolsó szög! Hirtelen újra a Piramis körül forgott a világ, de ehhez semmi köze a zenéhez. 1982 december 28-án a legnagyobb országos napilapok egyszerre szórták szét a hírt, miszerint Som Lajos a rendőrfőkapitányságon ül vizsgálati fogságban. A Magyar Nemzet nem aprózza el, akkoriban még nem voltak különösebb személyiségi jogok, az összes "bűntársnak" olvasható volt a neve, mivel ma már túl vagyunk az elévülésen is, ezért mi nem írjuk ki a teljes nevet. A történet mindenesetre hatalmas csapás a hazai rockzene óriásának. A Piramis sorsa megpecsételődött. 

"Ezúttal a népszerű Piramis beategyüttes nem a pódiumon, hanem a fekete krónikában szerepel. S. Lajos, a zenekar vezetője a Budapesti Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztályán előzetes letartóztatásban várja ügyének befejezését, csak úgy, mint néhány társa. Köztük N. Lajos, a zenekar technikusa és N. Árpád, a zenekar szállítója. Rajtuk kívül még több gyanúsítottja is van a bűncselekménynek, így K. Miklós dobos, G. János, Sz. László és H. Ödön, az Utasellátó felszolgálói, valamint M. János szabadfoglalkozású. Hogyan sodródtak S. és társai a vám- és devizaüzérkedési bűnügybe? A vizsgálat során megállapították; a nyár végén felmerült előttük annak a lehetősége, hogy külföldről aranyékszereket hozzanak be az országba, amelyeket azután majd továbbadhatnak az Óra- Ékszerkereskedelmi Vállalatnak, persze drágábban, mint amennyiért vették, és így jelentős nyereségre tegyenek szert. K., a zenekar dobosa vitte fel G.-t S. lakására, s ide jött fel N. Árpád is, miután elhatározták a teendőket, Nagy vállalkozott arra, hogy a becsempészett ékszereket értékesíti. Ezek után a végrehajtásra került a sor. N. Árpád a társaktól összeszedte a legkülönbözőbb. birtokukban levő, de be nem jelentett valutákat. Ezt egy külföldi kivitte az NSZK-ba, és összesen 1020 gramm 18 karátos aranyékszert vásárolt. Az ékszereket Münchenben átadta Nógrádinak, az pedig idehaza N. Árpádra bízta, hogy az értékesítse. Ezzel egyidejűleg G. János utasítására H. Ödön és Sz. László is elhatározták, hogy Bécsben aranyat vásárolnak. H.-nak és Sz.-nak egy R. nevű bécsi kereskedő 160 ezer forintért - amit kicsempésztek - 425 gramm 14 karátos aranyékszert adott el. Az ékszereket a vonatban elrejtve csempészték be az országba. Ezt az aranymennyiséget G. szintén N. Árpádnak adta oda, hogy a piacra dobja N. szeptember 21-én a két társától kapott aranyékszereket egyben el is adta az. Óra Ékszerkereskedelmi Vállalatnak, több mint egymillió forintért. Ily módon a két társaság tagjai csaknem félmillió forintos illegális haszonhoz jutottak volna, ha a rendőrség a nagy értékű ékszereladásról nem szerez tudomást. Ezek után a N. Árpádnál levő több mint egymillió forintot lefoglalták, és a vizsgálat folyamán sorra állították elő a rendőrségre a bűncselekményekkel gyanúsítottakat. A bűnügyben még tart a nyomozás."

Érdekességként megemlíteném, hogy bár 1982-t írunk, még mindig van, aki beatzenekarnak nevezi a Piramist. Az is igaz, hogy a mai napig sokan a könnyűzenét a beat-tel azonosítják, ezért a jelző még mostanában is előkerül az idősebb újságírók írásaiból, de folytassuk:

Népszabadság 

"Üzérkedés, valamint a vám- és devizaszabályok megsértésének alapos gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya. A befejezéséhez közeledő rendőrségi vizsgálat során megállapították, hogy az ügy szereplői S. Lajos lakásán kezdték megtervezni "aranyakcióikat". Elhatározták, hogy a jogellenesen birtokukban levő - illetve a hasonló módon beszerzésre kerülő - nyugati devizáért külföldről arany ékszereket vásárolnak. Az ötletet szeptemberben tett követte. Egyebek között NSZK-márka, svájci frank, amerikai és kanadai dollár, svéd korona és osztrák schilling került a közös kasszába. Illegális bankjuk tőkéje így mintegy ötszázezer forintra rúgott. Ezt egy külföldi állampolgár segédletével juttat ták át a határon. A Münchenben vásárolt arany ékszereket N. Lajos csempészte az országba, s adta át N.-nak, hogy értékesítse. Ugyancsak N. Árpádnál volt a tranzitállomása egy másik aranyszállítmánynak. A bűnügyben szereplő utasellátós pincérek közreműködésével, tiltott módon, 160 ezer forintot vittek ki Bécsbe. Az osztrák fővárosban arany ékszerekbe fektették a kicsempészett forintot. A nagyrészt nyakékekből álló szállítmányt aztán a vonaton elrejtve hozták el Budapestig. A müncheni és bécsi árut szeptember 21-én N. a Fővárosi Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat egyik üzletében értékesítette. Az ékszerüzletben kapott több mint egymillió forinton azonban már nem osztozhatott a társaság. A rendőrség közbelépett. A megindult vizsgálat során feltárt bizonyítékok alapján vették őrizetbe többek között a Piramis együttes vezetőjét is. S. Lajos, N. Árpád és N. Lajos most előzetes letartóztatásban várja a nyomozás befejezését, a büntetőeljárás folytatását."

Népszava 

"Az állampolgári fegyelem talpköve a törvénytisztelet, s ebben bizony nem jeleskedett a közismert Piramis együttes vezetője, a 35 éves S. Lajos és csapata; K. Miklós dobos, és az úgynevezett szabad foglalkozású N. Árpád, N. Lajos, M. János, valamint G. János, H. Ödön és Sz. László, az Utasellátó Vállalat dolgozói, akik a MÁV nemzetközi járatain teljesítettek szolgálatot. S., K. és G. augusztus táján eladott az Óra- Ékszerkereskedelmi Vállalat egyik üzletében néhány aranyékszert, amelyekért mintegy 27 ezer forintot kaptak. A társaság feje, S. Lajos, aki mint rendszeres utazó, jól ismeri a külföldi ékszerárakat, könnyedén kiszámíthatta, hogy ha a megfelelő országokból csempésznek be aranyat, és azt az állami boltban eladják, grammonként legalább 200-300 forintot kereshetnek az "üzleten". Miután ebben a bűnügyben minden út a "piramis" csúcsára, S.-hoz vezetett, a zenekarvezető szeptember elején elhatározta, hogy a magánvállalkozások mintájára, de természetesen törvényellenesen részvénytársaságot alapít. így született meg - nevezzük így - a "Piramis Arany Rt". S. Lajos ötlete alapján mindenki beszállhatott az üzletbe, aki hajlandó volt konvertibilis valutával gyarapítani a közös tőkét. S. természetesen élen járt a valutaalap megteremtésében, ugyanis a svéd koronától kezdve az osztrák Schillingen át az USA-dollárig a legkülönbözőbb külföldi pénzekből jelentős összeget tett az asztalra. A tagok toborzása elsősorban N. Árpádra és N. Lajosra hárult. A társaság rövid idő alatt 500 ezer forint értékű valutával rendelkezett. Ezt illegálisan juttatták külföldre, ahol több mint 1 kilónyi, 18 karátos aranyékszert vásároltak, amit becsempésztek az országba. A "Piramis Arany Rt" melléküzemágaként működő G., Sz. és H. trió szeptember 14-én az egyik nemzetközi expressz büfékocsijában elrejtve az országból 160 ezer forintot, amiért Bécsben egy kereskedőtől 425 gramm, 14 karátos aranyékszert, elsősorban láncokat vásároltak, s azokat büféárunak álcázva hozták az országba. Időközben S. Lajos az együttesével külföldi turnéra indult, de mielőtt elutazott, megbízta N. Árpádot, hogy az összevásárolt aranyat értékesítse. A főnök parancsára N. szeptember 21-én az ékszereket több mint 1 millió forintért el is adta az Óra-Ékszerkereskedelmi Vállalat egyik üzletében. Bár S.-ék minden bizonnyal arra számítottak, hogy sikerült végrehajtaniuk a "tökéletes bűntényt", a várt busás haszon mégiscsak elmaradt. Az ékszerekért kapott millió és a társaság hamarosan a megérdemelt helyére került. A Budapesti Renrdőrfőkapitányság vizsgálati osztálya az ügyben a nyomozást még folytatja, de a biztonság kedvéért a három főkolompos: S. Lajos, N. Árpád és N. Lajos előzetes letartóztatásban védekezik."

És hogy ne teljen el az év utolsó napja rúgás nélkül, a Vas Népe szerzője gondolta, hogy ha már szilveszter, nevessünk egy nagyot a "becsület lovagjain". Inkább sírni kellett volna...

"Már hallottunk róla, újabban hivatalosan is megerősítették, hogy Som Lajost, a Piramis együttes vezetőjét és két társát letartóztatták. Még nyomoz a rendőrség néhány társuk és mások, köztük utasellátók ellen. Pestiektől hallottam, jólértesült körökből - akik valóban jól értesültek - hogy letartóztatásukat, illetve az ellenük folytatott és folytatódó vizsgálatot azért rendelte el az illetékes rendőrkapitányság, mert szolmizáltak. Tessék nekem elhinni, kedves zeneművelők, zenetudók és zenehallók, hogy így van. Ezt én kottával tudom bizonyítani. Egyebek között azt is, hogy szolmizációjuk, szolfézsük nagyon dallamos a mi fülünknek. A dallam szólója és a mély szólam, coshtinato, főleg a dobolás is teljesen beleillik a magyaros pentaton hangsorba, annak ellenére, hogy Somék mostanában különösképpen a kemény rockot kedvelték, művelték. Tessék csak gyorsan szolmizálva leénekelni a mellékelt hangsorokat! Az aláírt szöveg ugyanaz. "Do-lá-re, lá-dóóó". (Nem forintért, aranyért.) "Szo-lá-mi". Ez utóbbi persze nem jön számításba, csekélység. A vezető szólam a lényeg. Meg a dob! A kisebb szólamra a nyomozó rendőr és a vádemelésre készülő ügyész állítólag csak annyit mond: Basszuskulcs!"

Még mindig senki ne gondolja, hogy ezzel vége a vesszőfutásnak. A sajtósok "végre" újra írhattak a Piramis együttesről - már megint jelenséget okoztak -, a rosszindulat, az egymással való rivalizálás és a konkurens zenekarvezető elvárásának  való megfelelés felülírta az etikettet. Az oroszlán ketrecbe került, a "bátrabbak" elővették és vitézül csattogtatni kezdték az ostort, a vad fogait már úgyis kihúzták, harapni nem fog...

Noha komolyabban csak Som Lajos volt az érintett, mégis az egész zenekart feszítették meg, amiből utólag Sanyika sem maradhatott ki, de erről legközelebb.  

Folytatjuk... (2021.10.20)

Írta: Fiery