Cikipédia 12/2 - A Piramis együttes története 1. (1975)

2021.08.15

Magyarországon ugyan már voltak Ki Mit Tud?-ok, Táncdalfesztiválok, mégis szürkének hatott minden. Volt Omega, Gemini, Generál, Bergendy, Apostol és a fiataloknak mégis hiányzott valami, ami nyugaton már a '60-es évek elejétől tombolt. Az Illés kipukkant, a nagy Radics Béla nem volt képes hosszútávon életben tartani se a Tűzkerék, se a Taurus zenekarokat. A rockzene szinte csak nevében létezett, ám akkor megjelent a Piramis együttes. A hírekkel ellentétben persze a banda nem egy pillanat alatt futott be, de egy pillanat alatt vált országosan ismertté. Sorozatunk a zenekar elindulásától, "A legenda" megszületésén keresztül az elmúlásig kíséri végig a történetet - korabeli cikkekkel, interjúkkal. (Fiery)

Instrumenális kezdetek

1974-ben Som Lajos, Köves Miklós és Závodi János megalapította a Piramis együttest. Instrumentális zenében gondolkodtak, majd Gallai Péter csatlakozásával - aki énekelt is -, megváltozott a koncepció. Rövid ideig Lévay Tibor volt a másik billentyűs, az ő kiválása után, 1975-ben érkezett Révész Sándor, akivel szinte pillanatok alatt a csúcsra értek. 1974-ből nem találtam írásokat a zenekarral kapcsolatban, ezért a mi utazásunk 1975-ben kezdődik...

A Magyar Ifjúság áprilisi számában megjelenik egy rövid bemutatkozó beszélgetés Som Lajossal: 

"A bevezető szerint a budapesti Piramis tagjai olyan ismert zenészek, hogy legfeljebb a név csenghet szokatlanul. Vezetőjük, Som Lajos, egyike a legjobb magyar basszusgitárosoknak, tekintélye van a szakmában. A dobossal, Köves Miklóssal játszott már együtt, hosszú nyugat-európai turnén. A többiek sem most vettek először kezükbe hangszert. Som a stílust Pop-rock-soul keverékként határozta meg sok-sok billentyűvel.

Az interjúban Som úgy mutatja be a két "új fiút", mint tehetséges fiatalok. Lévai Tibor 19 éves, jugoszláv állampolgár, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába jár. Gallai Péter 21 éves, a dzsessz-tanszakon tanult. A többiek: Köves Miklós dob, Závodi János szólógitár (helyét a Nonstopban Tusai Péter foglalta el.), Som Lajos pedig basszusgitározik.

A beszélgetés további részében megtudjuk, hogy külföldön hallotta az új Spooky Tooth-t, és Cieslaw Niement - innen származott az ötlet.

A zenekar saját számokat játszik, és lassan összeáll a teljes koncertre elegendő program. Ízelítőül néhány címet is elmond: Ne bántsd a madarakat, Elment a kedved, Kerüld el őket. Akad ezek között lassúbb, lírai hangulatú és tempósabb ritmusú is.

Valószínűleg az Omegára hivatkozva Som elmeséli, hogy nem lesz köd, életképek a múlt századból vagy fejezetek az ősi japán birkózás világából. Munkalátványosságot - angol szakkifejezéssel: action-show -t terveznek, a közönség bármily furcsának tűnik, azt fogja látni, hogyan csalják elő a zenét a hangszereikből.

Som beindítja a marketinget, de még korai

Som szerint a szakma nem veszi komolyan a zenekart, ezért minden követ megmozgat, minden ismerőst megkeres. Dalaikkal lapos kavicsként még csak a víz színét súrolják, de az állóvíz már nem marad sokáig nyugodt. Talán éppen ennek a marketing munkának köszönhetően májusban a Piramis együttes felkerül az akkoriban nagyon fontosnak számító Ifjúsági Magazin slágerlistájára, melyben a szakíró még csak ennyit ír: "egy új együttes sikeres bemutatkozásáról tanúskodik a Piramis első rádió felvételének megjelenése, egyelőre ugyan még csak a lista végén."

Egy hónappal később, júniusban az Ifjúsági Magazinban is megjelenik egy rövid interjú Som Lajossal:

"A pop -muzsika kedvelői a közelmúltban új névvel ismerkedhettek. a Piramis együttesével. A név új. a zenészek kipróbált muzsikusok. A Fővárosi Művelődési Házban tartott szakmai bemutatkozás és az Egyetemi Színpad nyilvánossága után egyértelműen elkönyvelhető a kezdeti siker. Főképp zenekari, instrumentális részekben csillantak meg az új együttes erényei, amelyekben a rock - és blues-muzsika színvonalas ötvözetét kívánják nyújtani. Színpadi újításaik is beválni látszanak: Som Lajos két basszusgitárral dolgozik a színpadon (egyiket állványra rögzíti), és Závodi János szólógitár-improvizációi is sikeresek. Muzsikájukat tömörré. "testessé" a szokásosnál több billentyűshangszer egyidejű alkalmazása teszi: Lévay Tibor a Fender-zongorát és a szintetizátort kezeli, amikor Gallai Péter az orgonát és a mellotront. Első sikeres rádiófelvételük, a "slágergyanús" Ne bántsd a madarakat című, már az IM -1istára is felkapaszkodott."

A Ne bántsd a madarakat év végéig fent van a listán, és augusztusban ugyan már a harmadik helyre kerül, de ezen kívül minden hónapban a 7. és a 11. hely környéken kirándul. A szakma tehát támogatja a csapatot, akik még nem tudnak olyat mutatni, amitől remélhetnénk, hogy most aztán beindul a szekér. A Piramis 1975-ben még csak egy zenekar a többi közül.

Folytatjuk... (2021.08.18.)

Írta: Fiery