Cikipédia 12/19 - A Piramis együttes története 17. (1980/3)

1980-ra látszólag konszolidálódott a helyzet. A rockzene országosan elfogadottá vált, így a hatalom kihúzta az "rock-forradalom" méregfogát. Közben a rajongók kinőtték az iskolát, munkába álltak, családot alapítottak, vagy új kedvencet találtak. Az éppen lázadókorba lépett ifjúság ereje megosztott a csúcson lévő zenekarok között. Hivatalosan is megszűnt az "egyet akarunk, egyet szeretünk, egyet követünk" jelszó, helyette jött a "mindenki lázadjon a maga módján".

A Piramist egy rövid ideig kiemelten kezelte a média, mert, ha már nem is számított lázadónak (angolnyelvű album, majd az Erotika is ezt bizonyítja), még mindig az ő táboruk volt a legnagyobb, pedig rockzenészek harcban álltak egymással, vagyis inkább Som Lajos és az újak a P. Mobillal és a Beatricével kiegészülve. A felek hihetetlen fegyverarzenálokat vonultattak fel a kémkedéstől, a kábel elvágásokon, a "baráti újságírók" kritikátlan kritikáin át a rossz hír terjesztéséig. A háborúba ugyanúgy beszállt Schuster és Feró mellett Hobó is, így nem véletlen, hogy az irányukban elfogult médiamunkások a Piramis rossz hírét kezdték el terjeszteni. A dologhoz még hozzá tesz egy lapáttal a három "Fekete bárány" zenekar Hajógyári Szigeten tartott egy közös koncertet. A Piramis magára maradt, nem véletlenül "menekült" előre külföldre és az sem véletlen, hogy Sanyika fontolgatni kezdte kilépését...

Doktor úr, magának sose fáj?

Az amatőr feltörekvést az üzleti profizmus váltotta fel, ahol már egyáltalán nem volt helye a kispályásoknak. És hogy ki számított a kispályások közé? Bárki, akit a nagyhatalmú Dr Erdős Péter popcézár annak titulált. Som utolsó mentsvárként új pártfogóra lelt - kétes barátság -, ami egy rövid időszakra jó befektetésnek tűnt, de más problémák is voltak...

A Piramis közönségének mennyiségével bizonyított, akkor lett Magyarországon sztárbanda, amikor a "fejlett nyugaton" az újhullám, meg a punkzene tombolt, sőt, már a kapuban állt az alternatívzene is. Mellette - nem kell megmagyarázni - a Neoton számított a legsikeresebbnek és valóban rengeteg külföldi díjjal és eladott hanglemezzel tértek haza, és itthon is óriási érdeklődés mutatkozott rájuk. Az egyik érdekesség inkább a Fonográf volt, akik zeneileg nagyon profik voltak, és ők képviselték a valamikori beatnemzedéket is. Ha akkor nem is nagyon volt közönségük, azért ők ott maradtak az elitben. A másik nem meglepetés viszont az LGT volt, akik mind nagyszerű muzsikusok lévén hihetetlen jó zenei anyagokat írtak, de rájuk sosem volt igazán kíváncsi a közönség. Egyetlen helyszín, ahol a fellépésükre valóban megtelt a placc, az a Tabán volt, meg nyaranta a balatoni szórakoztató parkok, de a rockzenében megszokottá vált fizetős bulik csekély eredményt hoztak.

Az eddig tiltott menedzseri feladatkör példává nőtte ki magát és megpróbálták nyugaton eladni a hazai előadóinkat, zenekarainkat. Utólag már tudjuk, hogy ez zsákutca volt. Addig is egy augusztusi írás az Ifjúsági Magazinból. Téma a MIDEM:

" A Fonográfnak nagylemeze jelent meg Hollandiában. Ezenkívül ezen a nyáron a spanyol, japán és dél-amerikai piac után szeretnénk betörni az NSZK pop- piacára is. Az ottani szakemberek végig hallgatva a kínálatunkat "Az LGT zenéje lenyűgöző!" szívesen kötöttek velünk szerződéseket. így a nyár folyamán 5 nagylemez (LGT, Piramis, Neoton, Fonográf és Benkó), valamint 2 kislemez (Szűcs Judit) jelenik meg, de már érdeklődés mutatkozik az Edda és Kovács Kati iránt is. Ha Szűcs Judit lemezei sikeresek lesznek, az Electrola cég az ő nagylemezét is megjelenteti. A Piramisnak aláírt szerződése van Spanyolországban és tárgyalások folynak japán és francia lehetőségekről is. Az LGT nagylemezét ugyancsak Spanyolországban várják, ahol ősszel három magyar együttes (LGT, Neoton, Piramis) közös koncertturnén is részt vesz.

Ha azt nézem, hogy mit ért el a Boney M, azt kell mondanom, hogy még nincs világsztárunk. De ha azt, hogy honnan indultunk, és még az év elején is hol tartottunk, akkor komoly sikereket könyvelhetünk el. A lehetőségeink adottak, csak éppen ezek a sikerek mutatták, hogy milyen nem várt nehézségekkel kell újra megküzdenünk. Ha Japánban például "megbolondulnának" az emberek és a Neoton sztárzenekar lenne, akkor nekünk valahonnan, valahogyan egy Neoton-ipart (ahogyan van Boney M és Abba-ipar) kellene teremtenünk, ami azt jelentené, hogy olyan ipari, kereskedelmi és reklámgépezetet kellene mozgásba hozni, ami pillanatnyilag a vállalat vezetői előtt is meg­oldhatatlannak tűnik, hiszen Magyarországon nincs sztárkultusz, ennek megfelelően önálló popipar sem létezik. Ezért most is olyan szerződéseket igyekeztünk kötni, amelyben a partnerek átvállalják - természetesen részesedés fejében - ezeket a feladatokat. Az eddigi eredményeket látva azt hiszem, bizakodóan nézhetünk a második félév elé és a kritizálók szemébe.

Partnerünk, a legnagyobb spanyol hanglemezcég, komoly promóciókat is vállalt a szerződésben, köztük öt koncertet Madridban a külföldi partner költségén. Az NSZK piacon csigalépésekkel haladunk előre, de azért haladunk. Itt az LGT, Szűcs Judit, a Fonográf, Koncz Zsuzsa és a Neoton Família iránt mutatkozik komoly érdeklődés. A Fonográf angliai befuttatásával némileg elakadtunk, de eredménynek tekintem, hogy az ügyet gondjaiba vette egy jó nevű angol szakember. összefoglalva, több is, kevesebb is az eredmény, mint reméltük. A tőkés partnerek érdeklődése és tárgyalási készsége a vártnál nagyobb. Ma már azt is tudjuk, hogy eszközeink viszont szűkösebbek. Nem tudtuk előre végig gondolni, hogy menynyi stúdió kapacitás, mennyi fordító és angol fonetikus kell ahhoz, hogy lépést tartsunk az érdeklődéssel. Nem tudtuk azt sem, hogy a magyar popzenei közélet hangulata, munkamorálja, szokásai melyek alkalmasak a belföldi gépezet működtetéséhez -, nem felelnek meg a külföld követelményeinek.

Egy-egy popzenészt - ezt nem rosszallóan mondom, objektív okai vannak -, akkor sem lehet rávenni, hogy ne a saját üzlettársa, vagy családtagja szerzeményeit játssza, ha tudnánk jobb, exportképesebb számokat is ajánlani neki. A mi popvilágunk azzal a tudattal él, hogy jobb ma a biztos kis pénz, mint holnap a bizonytalan nagy. Furcsa módon, ezek a farmeres, kócos, látszólag rendkívül nonkomformista zenészek - szinte csak az Omega kivételével -, kisstílűbb üzletemberek, mint amennyit ez a rázós szakma igényel. Ha például egy együttes angolnyelvű felvételt készít, vagy egyáltalán bevonul a stúdióba, de történetesen a dobos a gyengébb, aligha lehet rábeszélni őket, hogy a legjobb magyar dobos játsszon a felvételen, pedig ez a nyugati hanglemezgyártásban mindennapos. A presztízs, a másnapi honorárium elfedi a kilátást. Egyébként már itt elakadnék, hogy valakinek azt mondjam, nem te vagy a legjobb dobos. Nálunk ugyanis a nyíltbeszéd sértésszámba megy. Hangsúlyozom: a magyar piac alakította ki ezeket a vonásokat és mi nagyon várjuk az új, nyitásra alkalmas emberi tulajdonságok kialakulását.

Ha megkérdezném a magyar újságírókat az előadók értéksorrendjéről akkor Szűcs Judit, a Neoton Família vagy Hacky Tamás neve a lista alján szerepelne. A nyugati menedzsereket mégis ezek a nevek érdeklik, kiegészítve az LGT-vel és Koncz Zsuzsával. A határon túl átalakulnak a nálunk vallott és megszokott értékrendek. A diszkózene ma Európában akkora hordó, amibe beleférne - ha lenne - több magyar diszkóegyüttes is.

A rockzenét sokkal nehezebb eladni a nyugati cégeknek, mint a diszkózenét. Én azonban még felvetni sem merném a Piramisnak vagy az LGT-nek, hogy kemény, amerikai diszkót játsszon, mert rendkívül érzékenyek. Valami igazuk bizonyára lenne, bár én azt hiszem, hogy minden címke alatt lehet jót csinálni. Európarangú sztárunk már van - ráadásul az Omega a vállalattól függetlenül érte el ezt a sikert - másrészt az európai rangú sztár és a világsztár fogalma között is különbséget érzek. - Az Omega európai sikere vitathatatlan. Most hallottam azt a hírt, hogy a török slágerlistán ötödik helyen vannak. Ez a siker különleges szituációból fakadt, de jól igazolja, hogy öt tehetséges fiatalember célratörő és fegyelmezett, gyakran a nélkülözést vállaló erőfeszítése mire képes. Ezt a helyzetet az hozta létre, hogy kivált az Omegából Presser, Laux, Adamis Anna és a bizonyítási vágy csodát művelt. Mi nem ezt az utat akarjuk végig járatni művészeinkkel. Ez népgazdasági szempontból is rossz modell, ugyanis itthon érdemes felvételt csinálni, mert akkor stúdiókapacitást, szellemi tőkét is eladunk."

Ha már a lemezeladásokról van szó, az Ifjúsági Magazinban megjelent egy olvasói levél, melyben szeretnék felhívni a menedzser figyelmét a Beatrice üzleti lehetőségeire. Az írás érdekessége, hogy itt a Piramis neve a Dinamit mellett szerepel, enyhén érzékeltetve az állami támogatást:

"Tisztelt Erdős Péter!

Mivel nem tudjuk, hogy lemezügyben melyik fórumhoz címezzük levelünket, ezért fordulunk kérésünkkel önhöz. Mi, akik ezt a levelet aláírtuk, nagyon szeretnénk, ha már végre kiadnák a Beatrice- nagylemezt. Nagyon sokan, akik ezt a levelet nem is látták, szintén türelmetlenül várják. Mi nem akarunk beleszólni a gazdasági ügyekbe, mert jól tudjuk. hogy egy lemez kiadása nem olcsó mulatság, és nem megy máról holnapra. Nem áll szándékunkban megsérteni senkit, de sok olyan lemezt adtak már ki, amelyek a lemezboltok polcain porosodnak. A Piramisnak és a Dinamitnak van nagylemeze. Nem mintha támadnánk, sőt örülünk, hogy kijöttek ezek a lemezek, és kezd megjelenni a rock a piacon. Szép, szép a siker, amelyet egyes énekeseink és együtteseink külföldön elértek, s ezért oda gyártunk lemezeket. Tudjuk, kell a deviza, de azért a magyar fiatalok igényeit is ki kellene elégíteni. Reméljük, nem lesz levelünk pusztába kiáltó szó, és nem tűnik el valamelyik irodai fiókban."

A Hétfői Hírek augusztusi számában egy érdekes beszélgetés jelent meg Som Lajossal, de már nagyon kellett a helyükre tenni a dolgokat:

- Öt esztendeje lépett színre a Piramis. A zenekar vezetőjeként milyen jövőt jósolt az együttesnek? - Optimista és konok voltam. Tudtam, hogy nem lesz könnyű feljutni a csúcsra, meghódítani a lemezgyárat, a televíziót, a rádiót, a koncertirodát é s nem utolsó sorban a közönséget. - Melyiknél győztek legelőbb? - A közönségnél! A többihez másfél-két év kellett. Első lemezünk 1977-ben jelent meg, és több mint 150 ezer példányban fogyott el. Most már az ötödik nagylemeznél tartunk. Rövidesen megjelenik első angolnyelvű felvételünk. Már készítjük az új, a hatodik nagylemezünket, teljesen új dalokkal. - Foglalkoztatott zenekar a Piramis? - Évente negyven-ötven koncertet tartunk itthon és én ezt igen megfelelő számnak érzem. Az Interkoncert is felfedezte már magának együttesünket és szeptemberben nagy turnéra indulunk. Azokban az országokban lépünk fel, ahol piacra dobják angolnyelvű nagylemezünket. Bécsben kezdünk a Volksstime Fesztiválon, ahol 70- 80 ezer ember gyűlik össze a nagy műsorra. Utána az NDK-ba repülünk; Magdeburgban tévéfilmet készítenek rólunk, majd októberben Jugoszláviában koncertezünk. Ezután az NSZK-ban, Franciaországban és végül Spanyolországban szereplünk az LGT-vel és a Neoton Famíliával közösen. Az év utolsó hónapjában néhány szovjetunió beli fellépés vár ránk. - Hogyan ünneplik ötéves születésnapjukat? - A budapesti Metró Klubban november második felében fotókiállítás nyílik az eddigi pályánkról. - Hány esztendőt jósol még a Piramisnak? - A divathullámok változnak. De fényes bizonyíték, hogy a diszkó nem tudta letörölni a színről a rockot. Folytatjuk, amíg van mondanivalónk és közönségünk."

Ide csak egy érdekességet jegyeznék meg. A klub 500 nézőnél mondott teltházat, a Piramis fotókiállítására 900 rajongó érkezett. Hiába a "mélyrepülést" igazoló írások, hiába a konkurencia harca, a zenekar állta a sarat.

Végül következzen egy teljes mértékben ifjúságpolitikai írás rövid részlete az Ifjúsági Magazin szeptemberi számából. Az összefoglaló hűen ábrázolja, hogy miért is jutott elképzelhetetlen magasságokba a Piramis:

"1969-70 a csúcspont. A bevezetett új gazdasági mechanizmus eredményeként a kibontakozó gazdasági és kulturális fellendülés a fiataloknak is lehetőséget teremtett egy sor új kezdeményezés megvalósítására. E törekvések alapvetően alulról jövő, spontán meghatározottságúak voltak, elsősorban életmód kérdésekre vonatkoztak, így a KISZ nem foglalkozott, s nem is foglalkozhatott részletbe menően a problémakörrel. Mindez mégsem hagyta érintetlenül az ifjúság szervezett mozgalmát: ekkor vetődött fel az ifjúsági parlamentek gondolata, ekkor született az Ifjúsági Törvény. Vagyis megteremtődtek azok a keretek, melyek azóta is lehetőséget kínálnak számos feszültséggóc feloldására.

A hetvenes évek elején felnővő új tizenéves generáció már "csendes nemzedék", ezt a kialakult helyzetet örökölte. Nincsenek hangadó csoportjai, álmos a világmegváltó szándék, a mindent akarás, az alulról jövő lendület. A hatvanas évek jövőre figyelő "legyen, kell" nemzedéke helyébe az "ez van, ezt kell szeretni" nemzedéke lép. A látszólag nyugodt felszín alatt azonban nálunk is lényeges változások történnek. Megkezdődik az "ellenkultúra" teremtette új értékek és normák beépülése a társadalom más rétegeinek életébe is. A beatmozgalom a hatvanas években szinte kizárólag csak fővárosi, legfeljebb nagyvárosi jelenség volt, ahol, ha karakteres politikai jelleget nem is kapott, de elsősorban az egyetemisták, a diákok körében az "életforma forradalom" számtalan jelével találkozhattunk. A hetvenes években ez az életforma változás lassan átterjedt vidékre és más ifjúsági rétegekre is. A társadalom vizébe dobott kő lassan hullámokat vetett és az új kezdeményezések és velük az új értékek egy része fokozatosan beépült a társadalom mindennapi életébe. Csak egy példa: a farmerügy még 1972-ben is parlamenti hozzászólás témája volt. Egy-két évvel később viszont végérvényesen lehiggadtak a kedélyek. Sok, korábban tiltott dolog legalábbis megtűrtté lépett elő. A hosszú hajért már nem rúgtak ki senkit a munkahelyéről, a farmer hétköznapi viselet lett, a rockzene a mindennapi élet háttérzenéjévé vált. A külsőségek elfogadása után az új kulturális értékek áramlása is megkezdődött a városból a falu felé.

Ezek a változások persze korántsem voltak olyan radikálisak, mint az "ellenkultúra" országaiban, hisz például még sok helyütt a lányoknak a házasság előtti nemi életről, a szexualitásról beszélni ma is szentségtörésnek számít, arról nem is beszélve, hogy az új művészet alkotásai sokszor még a fiatalok előtt is kakofonikus ricsajnak, értelmetlen, nevetséges ákombákomnak vagy egyszerűen csak "polgárpukkasztó" feltűnősködésnek számítanak.

A kialakult, konszolidált helyzetben változás csak a hetvenes évek közepén következett be, amikor a felnövő újabb tizenéves generáció önmagát, ideálokat, azonosulási lehetőségeket energiáinak, biológiai aktivitásának levezető csatornákat keresve rátalált a kemény, extatikus rockzenére. 1976-77-ben az egymást követő botrányos koncertek után az ifjúság így került ismét a társadalom érdeklődésének előterébe, ekkor kezdtek ismét "ifjúsági problémáról" - a Piramis-, a Beatrice-jelenségről, a magyar punkokról, az aluljáróklubokról, a csövesekről beszélni. A "Nincs egy hely", a "Semmi sem kell, nem kell" nemzedéke ekkor kezdett hangot adni rossz közérzetének, tudatosítva ezzel az addig mélyben lappangó, átfogóbb társadalmi ellentmondásokat, generációs ellentéteket is.

A mai fiatalok lázadása azonban már lényegesen különbözik a beatnemzedék lázadásától. Egyrészt, mert ez a lázadás a kedvezőtlen gazdasági, kulturális háttér miatt nagyon is korlátok közé szorított, másrészt hiányzik a 60-as években nagyon is jellemző diák-értelmiségi jellege. Így önálló ideológia, határozott elképzelések hiányában csak a rossz közérzet, a tiltakozás, illetve a tagadás megfogalmazásáig jutott, s így alternatív elképzeléseket, új szubkulturális kezdeményezéseket sem szült. Nem éledt újjá a klubmozgalom sem, nem születtek újjá az amatőrmozgalmak, nincsen új hullám a rockzenében, nincsenek körvonalazható, jövőre vonatkozó elképzelések. A fiatalok nem tudják, hogy mit kezdjenek nyugtalanságukkal, vélt igazságaikkal, elégedetlenségükkel, s így maradnak a pótszerek - az alkohol, a szipuzás, a céltalan ácsorgás, a Godot-ra várás -, illetve a csendes közömbösség.

A felszín tehát nálunk - ellentétben a külföldi példákkal - zajos, mert a fiatalok lázadoznak a számukra adott lehetőségek ellen. Valójában azonban ez a generáció a tinédzserkorból kiöregedve, munkába állva, családot alapítva nagyon is békésen, problémamentesen fog beilleszkedni a társadalom gépezetébe, ahol radikális életforma­váltás nélkül járja majd tovább apái útját. Ahogy Bródy János is megfogalmazta: "1978-ban a rock­hullám tetőzése idején itt ülnek a langyos tóban." Nincs ez másként ma, 1980-ban sem."

Az idő mindent megszépít, felnagyít. Lesz még cikk, melyben a "szakértő" nem fogja érteni, hogy a csúcson lévő Omega és Piramis miért happolta el a '70-es évek elején a P. Mobil és az EDDA közönségégét. (Erről majd akkor bővebben) A Beatricét a Piramissal egy szinten emlegetni szintén butaság, mert a Piramis egy ország ma már elképzelhetetlen rajongásának volt a tárgya, míg a Beatrice a Piramis által gerjesztett rockhullám hatására születhetett meg. A Ricse értékéből mit sem von le, hogy ők a szegényebb réteget célozták meg, akiket Somék magukra hagytak - talpig aranyban, lovaglás, lemezek, stb... -, így nem volt már hiteles a "mindenki minket bánt" életérzés...

Folytatjuk... (2021.10.02)

Írta: Fiery