Cikipédia 12/15- A Piramis együttes története 13. (1979/4)
A világ megváltozott - persze csak Magyarországon -, de vajon mitől és miért pont ekkor? Médiamunkások, szociológusok, pszichológusok, tanárok, rendvédelmisek, politikusok százai igyekeztek megfejteni a kérdést. A gimnazisták miért zenészek képeivel dekorálják folyosójukat? Miért Piramis dalt énekelnek őrsi indulóként az általános iskolások? Miért rockénekes nevét tűzik lobogóra a választási küzdelemben egy alkalmi párt nevében a gimnáziumban és miért kapálnak gyorsabban a lányok Révész Sándor, mint Kun Béla nevében?
Vitakörök, kultúrprogramok, különböző fórumok tárgyalták a kérdéseket és bár mindenre (is) megtalálták a választ, semmi nem változott. A gyerekek ugyan tisztelték a "nagy" elődök "nagy" cselekedeteit, mert beléjük nevelték, de az ő életük sokkal inkább a jelenről szólt, mintsem a múltról. Így utólag vizsgálódva, és elgondolkodva a Piramis "hisztéria" körülményein, azt láthatjuk, hogy akkor legalább foglalkoztak a fiatalokkal, hiszen az ország egyik fele Piramis lázban égett, a másik fele pedig aggódott miattuk...
Éppen három nappal ezelőtt írtam, hogy nem megyek bele a "Kell-e nekünk Piramis brigád" kérdéskörbe, erre most mégis máshogy teszek. Azért döntöttem így, mert az alábbi írások nagyon fontos üzeneteket hordoznak. A legérdekesebbeket (szubjektív) gyűjtöttem össze:
"Az iskolában választást csináltunk
az igazgató engedélyével, hogy vajon melyik együttes a legnépszerűbb
iskolánkban és annak az együttesnek egy 10X8 méteres plakátot készíthetünk az
iskola központi folyosóján. A választást Ti nyertétek meg. Gondolom 362 Piramis
rajongónak szívesen adtok ilyen ajándékot."
"Örömömben írok, azért éppen
Nektek, mert ezt az örömöt Ti szereztétek. Nyáron építőtáborban voltam, s ott
Révész Sándor brigád voltunk. Azért nem Piramis, mert azt már lefoglalta egy
másik brigád. Volt Som Lajos brigád is. Meg kell vallanom Nektek, hogy nem
vallottunk szégyent. Nevetek megállta a helyét a versenyben. Úgyhogy gratulálok
Nektek, mert a lányok közül elsők lettünk. Köszi szépen Révész Sanyi!"
"Engem személy szerint sértett, amit az újságban írtak Rólatok. KISZ-titkár vagyok és ezt a témát egy gyűlésen megbeszéltük. Alapszervezetünk elég nagy és a 170 főből 165 állt ki a Piramis mellett."
"Hallom, sok vita folyik az együttes betiltásáért, habár ez nem fog sikerülni, mivel mi (csövesek) akkor sztrájkolunk. Olvastam, hogy az egyik olvasó (természetesen felnőtt) véleménye szerint a Piramis-jelenségtől meg kell szabadulni. Ez engem nagyon felháborított és meg fogjuk védeni a mi világunkat, amit Ti nyújtotok nekünk, a beavatkozóktól."
"Voltam Csillebércen a Pajtás-napon. Az egészben Ti voltatok a legjobbak. A csuklómba beleírtam pengével, hogy Piramis. Irtó jól néz ki. Nekem első a Piramis és utána minden egyéb, őrsvezető vagyok. 14-en vagyunk egy őrsben. 3 lány és 11 fiú. Mindannyiunk kedvencei vagytok. Örsi indulónk a Mi világunkért című dalotok. Nagyon büszkék vagyunk rá. Minden őrsvezető panaszkodik nekem, hogy az őrse nem akarja énekelni az őrsi indulójukat. Megnyugtatlak Benneteket, nálunk pont fordítva van. Nem egyszer, hanem 3-szor, 4-szer is elénekeljük egy foglalkozáson. Nem is tudom, mi lenne, ha Ti nem lennétek."
"Kedves Lajos! Nem tudom, hogy tudnék Veled beszélni. Az orosházi Táncsicsban egy nap diákigazgató van. Ilyenkor pártok vezetői között dől el az igazgatóság sorsa. Szeretnénk Som pártot indítani jövőre és ehhez kérnénk erkölcsi támogatást. Továbbra is él közösségünk, a Som Lajos brigád."
A gyerekek nem hagyták magukat, védték a "frontot", pedig senki sem bántotta őket. A szakemberek csak megakarták érteni, hogy mi történik, mi ez a hihetetlen rajongás és ha már őrület van, az miért nem Ságvári Endrének, vagy Petőfi Sándornak szól. De tovább mentek és azt is vizsgálni kezdték, hogy miért nem az ő általuk kitalált sztárokért lelkesedik az ifjúság? Miért nem az iránymutatás szerint viselkednek? Miért éppen Som Lajos, vagy Révész Sándor, amikor itt van nekünk Presser Gábor, aki minden tekintetben megfelel az elvárásoknak?
A fenőttek vizsgálódtak és aggódtak, ami azt jelenti, hogy foglalkoztak - ha nem is megfelelően - a fiatalok gondjaival és érzelemvilágával és ahogy múlt az idő, egyre több zenekar kapott lehetőséget, hogy ők is a "falra kerüljenek".
A rendszerváltás óta ugyanez az érzékenység már nem tapasztalható, a politikusok, a szakemberek, de még a szülők is magasról leszarják a fiatalokat. Ma már a "haladás nevében" hagyják a gyerekeket, hogy azt tegyenek, amit akarnak, hogy segítség nélkül, maguktól találják meg a labirintus kijáratát. Nem foglalkozik senki a gondjaikkal, legfeljebb a jól fizetett pszichológusok, de ők is csak azokkal, akiktől a pénz jön. - Próbálja megszokni, ötvenezer -
Régen legalább volt egy fajta iránymutatás és ha nem is értettünk egyet, meg volt alapozva az utunk és figyeltek, vigyáztak ránk. Lehetett kitérni egy kicsit jobbra, vagy egy kicsit balra, de a cél mindenkinek ugyanaz volt. Ma nincs cél és a gyerek - mivel hatalmas felelősség - csak nyűg. És ezt ők érzik, értik és sokkal elveszettebbek, mint mi voltunk lázadásunk csúcspontján.
A beatkorszak lázadója
"A fiataloknak
nincs hol szórakozniuk, sportolniuk, klubok inkább formálisan léteznek, kevés
olyan esemény van, ami felkeltené az érdeklődésüket. Egy bizonyos, a popzene az a
nyirokcsomó a társadalom testében, amely időnkénti megduzzadásával jelzi, hogy
a testben rendellenességek mutatkoznak. Napjainkban ez a jelzés (Piramis jelenség) minden eddiginél komolyabb, mert a fiatalok egy
részének - még ha kisebbségről van is szó - életében, értékrendjében első
helyre került olyasmi, ami csupán pótcselekvés."
Nyílt levél a csövesekhez
"Társaságban néha eljátszunk a gondolattal: mi lenne, ha 50 év múlva egy ifjúságszociológiához, vagy fotóalbumhoz anyagot gyűjtenének az 1945 után felnőtt nemzedékről? Vajon rólunk, a mai tizenévesekről, problémáinkról, életünkről, vágyainkról milyen jellemző dokumentumok, híradások, képanyag maradna az utókorra? Félek, hogy meglehetősen jellegtelen. Az utóbbi két-három évben ugyanis véleményem szerint érdemben csak a rock-, a csöves- és a digó jelenségeket tárgyalta a közvélemény, a korosztály és a tömegkommunikáció. Ezek körül sisteregnek az indulatok, borzolódnak fel újra és újra a kedélyek, mert ahogy a vitaindító is jelezte, a popzene az a nyirokcsomó a társadalom testében, amely időnkénti megduzzadásával bizonyos rendellenességeket jelez. A popzene azonban csak egy nyirokcsomó a sok közül, s a többi hiába duzzad, hiába jelez, alig fordítunk rá figyelmet. Vajon miért? Ami most történik a hazai popéletben, illetve a fiatalok életében - nem új jelenség. Emlékeztet a híradásokból ismert 10 évvel ezelőtti dolgokra. "Párt", szekta akkor ugyan nem alakult, mert a fiatalok még nem ismerték annyira a demokratikus játékszabályokat - pl. az ifjúsági parlamenteket - és a sajtó sem tudósított a szaporodó szektákról. Nekik elég volt, ha extázisukkal, hosszú hajukkal, viselkedésükkel botránkoztatják meg a felnőtteket. Azóta nálunk is haladt a világ, a farmer, a hosszú haj ma már nem téma, az iskolában sem szólnak meg senkit, ha hirdeti Piramis-rajongását. A mai fiataloknak tehát meg kellett találni azokat az új kifejezési formákat, amelyekkel a világ tudomására hozhatják, hogy "ők mások", mást akarnak, mint az elődeik. Milyen lehetőségek kínálkoztak? Nosza, alakítsunk Piramis-brigádot, őrsöt, mert ilyen még nem volt. Hordjuk a biztosítótűt, a bőrgatyát, hátha erre felkapják a fejüket a tanárok, a felnőttek. Politizáljunk a magunk módján. Szentségtelenítsük meg a szentnek tudott, vagy hirdetett dolgokat. Az ötletek beváltak, de a fiatalok azzal, hogy úgy vélik, nem marad más, csak a koncert, a zene, ahol önállóan, saját ízlésük, elképzelésük szerint dönthetnek, viselkedhetnek, egyúttal kizárták magukat a tényleges politizálás vagy a társadalmi cselekvés lehetőségéből is. Ugyanis a popzene semmit nem old meg, pótcselekvés. Ezt tudjuk a 10 év előtti példákból is. Azzal, hogy a felszíni jegyek, a külsőségek megváltoztak, a lényeg változatlan maradt."
Marx csőgatyában
"A megoldás mindenképp a demokratizmus sokkal nagyobbra növelése. Ha mindenki érti, tudja, mit miért csinál munkahelyén, otthon, a társadalomban, ha érzi, hogy szavának súlya van, már a közöset is inkább magáénak érzi, már nem idegenedik el annyira a közösségtől. Persze, ez hosszú, keserves folyamat lesz. Azt hiszem, érthető, mi köze mindennek a punkhoz. Társadalmi jelenség, ők, a következő nemzedék hamis tudata. Most azt látják, hogy szüleik pénzhajtók, fölötteseik kétszínűek, ezért elidegnednek még az ezek által kínált igazi eszméktől is. Néhány év múlva azonban levetik a trapéznadrágot, kiakasztják fülükből a biztosítótűt, s elfoglalják helyüket a társadalmi munkamegosztásban: pénzt hajtanak, kétszínűsködnek, félgőzzel végzett munkáért tartják hatalmasra nőtt tenyerüket, olyan polgárok lesznek, mint a többi."
A nemzedéknek nincs kultúrája
"A téma, a csöves mozgalom vagy találó elnevezéssel Piramis jelenség, valóban az érdeklődés középpontjába került az utóbbi hónapokban. Sokan elintézik az egészet azzal, hogy divat. nyugat majmolás, felkapott kifejezéssel hozzánk is ,,begyűrűzik" a kemény rock, a punk és a hozzá tartozó viselkedésforma. Van ebben igazság is, de csak annyiban, hogy szinte minden divatos nyugati áramlat, stílus jelentkezik itthon is. A teljes igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy semmi nem tudna meggyökeresedni, tartóssá válni, vagy éppen mozgalommá növekedni, ha nem lennének meg a feltételei. A kérdés tehát az: mik azok a feltételek, melyek ifjúságunk ilyen irányú fejlődését lehetővé tették? Az utóbbi években bekövetkezett változások kihatottak és kihatnak az élet minden területére, hatnak közérzetünkre, s miért pont a fiatalságra ne hatnának, amely koránál fogva rendkívül probléma érzékeny. Gondolok itt a válások és öngyilkosságok világviszonylatban is igen magas számára, a család válságára, az alkoholfogyasztás szinte társadalmi méreteire, a munkamorál ismert színvonalára, az egyre jobban elharapódzó korrupcióra és protekcionizmusra, oktatási rendszerünk hiányosságaira, a szavak és tettek közötti diszharmóniára és lehetne sorolni a jól ismert problémákat, jelenségeket. Napjainkban nincsenek hősök, a fiatalok nem találnak példaképet sem szűkebb, sem pedig tágabb környezetükben, s azok a hősök, akiket intézményesített formában kapnak számukra teljesen elvont személyiségek. Mi következik a fentiekből? Ha jön valaki, aki hozzájuk szól, aki kimondja azt, amit éreznek és gondolnak, aki válaszol kérdéseikre, vagy megfogalmazza kérdéseiket, akkor azt elfogadják. S ha annak a valakinek még harcolni is kell bizonyos erőkkel, intézményekkel azért, hogy ezeket a gondolatokat és érzéseket kimondhassa és úgy mondhassa ki, ahogyan akarja, akkor abból a valakiből nagyon könnyen bálványt, hőst csinálnak. Elfogadják filozófusoknak és saját kultúrájuknak tekintik mindazt, a m it teremt, sőt, őt magát is saját magukénak tekintik. Révész Sanyi azt énekli: Te is úgy élsz, ahogy én, te is azt álmodod, amit én" vagy ,,Ne hidd. hogy én más ember vagyok", s hogy ezt ők - a fiatalok -. komolyan is veszik. azt bizonyítja az a közvetlenség, ahogy írnak a zenekar tagjainak, vagy ahogy éppen utcán oda mennek hozzájuk. Mindez nem is lenne baj, ha része lenne valaminek ez a rajongás. Ha nem válna egyeduralkodóvá és abszolúttá, a fiatalok jelentős részének egyetlen szellemi táplálékává. Jók a Piramis-dalok, legnagyobb erényük az őszinteség és a közvetlen hang, de magukban nem válhatnak kultúrává. És Sanyi sem hős, csupán egy kielégítetlen nemzedék álmodta belé mindazt, amit nem kapott meg, s emelte a hősök sorába."
Folytatjuk... (2021.09.21.)
Írta: Fiery