Cikipédia 12/1 - Egy álmos vasárnap a Tabánban
Nagyon furcsán indult ez a vasárnap a Tabánban. Valahogy minden olyan más volt, pedig csak egy év maradt ki a nyomorult pandémia miatt. Mondjuk, végre közelebbről is megtekinthettem egy "valódi méhlegelőt", ahol ugyan se méhek, se virágok nem voltak, viszont gusztustalanná és igénytelenné tette a Tabánt. Amikor délután kettő körül megérkeztünk "csodaországba", bizarr kerítések összefogásaként egy gigantikus ketrec fogadott. Eszembe is jutott egy ide illő ROLLS Frakció nóta szövegtöredéke, amit meg is osztok az olvasóval, talán emlékszik még valaki: "Szabad vagyok, mondta a majom a rácsnak. Én nem - mondta a rács, engem majmok köré zártak"... Mindenhol biztonságiak, meg rendőrök. A szervezők jobban fel voltak készülve a közönség fogadására, mint a - jó indulattal - fesztiválnak nevezett esemény reklámozására. Azt hittem, hogy nem veszi kedvemet a kölcsönkapott metál kerítéserdő, de tévedtem. A rácsok mellett lehangoló volt az is, hogy alig kóvájogtak érdeklődők a környéken. (Fiery)
Azt persze tudni kell, hogy az ideiglenes állatkert azért volt felállítva, mert a színpad közelébe kizárólag oltásigazolvánnyal lehetett eljutni. Nekem személy szerint pedig a legjobban az fájt, hogy tudtam, a lényeg ma nem lesz jelen. Török Ádám, aki számomra egymaga jelenti a Tabánt, sajnos egészségi állapota miatt nem léphetett fel. Abban azért bíztam, hogy legalább a műsorvezető gondolni fog rá és legalább egyetlen dalt lead a nagyérdeműnek, hogy 2021 se múljon el úgy, hogy ne visszhangozzon egy MINI dal itt a hegyoldalban.
Három óra körül végre elkezdtek érkezni innen-onnan az emberek, de még mindig csak annyian, ahányan simán beférnének egy kisebb klubba. Még jó, hogy a rengeteg beengedő embertől nagyobbnak látszott a "tömeg". Az első koncertek viszonylag gyorsan és csendben lezajlottak és még mindig szinte üresen tátongott a hegyoldal. Egyetlen pozitívum a koradélutánban az volt, hogy az egyébként hatalmas showman, de végtelenül hamis Abaházy zenekarában helyett kapott a nagyszerű dobos tehetség, Juhász "Kicsi" Atilla is, aki egyébként a Santa Muerte nevü zenekar frontembere.
Elérkeztünk a negyed hathoz, amikor az első komolyabbnak ítélt zenekar fellépése következett. A már csak nevében Dinamit együttes, valahogy otthon, vagy a próbateremben hagyta a koncerthangulatát és bár az énekesnek, Scholtz Attilának elég karakteres hangja van és néha meglepően szépen lavírozott ég és föld között, sajnos túl sok és túl jó elődei voltak. Vikidál Gyula, Kálmán Gyuri, vagy Rudán Joe acélos, rekedtes hangja hiányzott ehhez a zenéhez, de nagyon. A zenészek nem vitték túlzásba a közönséggel való kommunikációt sem, pedig azon keveseknek, akik úgy döntöttek, hogy oltási kártyájukat magukkal viszik és ha törik, ha szakad, akkor is jól fogják magukat érezni, megérdemeltek volna egy kis törődést. A zenekar ledarálta a számokat, aztán szaladtak tovább. Őszintén sajnálom, hogy így történt, mert a bandában olyan hihetetlen legendák szerepelnek, mint Németh Gábor, a csodadobos, Zselencz "Zsöci" László, aki egyébkent ezen a délutánon a csapat legjobbja volt, vagy éppen Szűcs Antal Gábor "Totya" gitárspecialista... Azért ebben a produkcióban több volt.
A szünetekben persze volt némi hangulatkezelés, lélekápolás, de valahogy semmi sikerrel nem kecsegtetett. Török bácsi és a Mini továbbra sem került szóba. Mivel azért néha járkáltam és beszélgettem, még az is lehetséges, hogy esett szó Ádámékról, csak én nem hallottam. Ha így volt, akkor elnézést kérek, de nem hiszem, mert többen is jelezték, hogy valamiért ez a fontos részlet kimaradt. Sebaj, LGT meg Omega, meg Queen azért volt.
Nagy Feró hozta a tőle megszokott tabáni programot és ezen a napon ha már eljött és látott, akkor győzött is. Én mondom - aki leragadt a '79-es Beatrice időszaknál és nem képes elfogadni a későbbi "remekműveket" (kivéve a fekete pöttyös album) -, hogy vasárnap ők voltak toronymagasan a legjobbak. Bárki bármit is mond, a '70-es évek végén Feró volt az egyetlen, aki valóban beleokádott a hatalom arcába! Na, az volt a 8 óra munka! Aztán, partvonalra állították és még saját zenésztársai a "nagy ellenálló rockerek" is ellene fordultak, amikor a Zenész Szakszervezet nevében elhatárolódtak tőle és még a nagy "Sziget Fesztiválra" sem kapott meghívót. Ez az időszak volt az a bizonyos 8 óra pihenés, majd jött a szórakozás és ez a gagyi a mai napig tart. Minden úgy alakult, ahogy azt Juhász Előd (Zenebutik) zenetörténész is megjósolta: a végén a legkeményebb lázadók is beállnak a sorba... Feró beállt és jött a siker, a népszerűség, a pénz, a korcsolyázás, a kamu zsűrizés, az ezüst cipellők... Ezt pedig nem róhatjuk fel neki, hisz mindenkinek élnie kell és ha lehet, miért ne jobban, mint addig? Feró hozta a kötelezőt és minden arcra mosolyt csalt. Mindenki vele együtt énekelte a régi és "új" slágereket, bizony, még a kétakkordosokat is. És itt megint meg kell dícsérni Ferót, mert a tingli-tanglikat a fúvós szekcióval alaposan felturbózta, így már a fanyalgóknak - mint például én - is élvezhetőbbé tette a koncertet.
A vártnál kicsit hosszabb és továbbra is Mini nélküli szünetet követően megérkezett Pataky Attis és az Edda. Hááát... Néha playback, néha félplayback, és a cucc sem működött igazán, mert nem mindig kapcsolt be, vagy ki a gép időben, ezért a frontember néha iszonyatosan hamis volt, néha pedig kifejezetten "lemezhangon" énekelt. Olyan is volt, amikor éneklés közben leengedte a mikrofont, miközben a hangfalból még mindig őt hallottuk. (Aztán lehet, hogy csak az UFO-k segítettek neki). A vokál legalább tendenciózus volt, éppúgy, mint a szintetizátor, mert ami előre be van programozva, abban hiba nem lehet. Ezen az estén ebben a bandában mindenki kritikán alul énekelt, ezért nem is emelnék ki senkit. Nincs miért. A legjobban az ős EDDA dalok fájtak, mert az tény, hogy Slamo hangja nagyon hiányzott, de nélküle viszont, mintha egy rossz tribute zenekart hallottam volna. Komolyan mondom, néha szívesebben hallgattam a körülöttem álló borittas hangú rajongókat, ők sem tévesztettek hangot kevesebbszer, de legalább ők szívből énekeltek. A jövő reménysége, a kis Pataky pedig... Egy EDDA nem engedheti meg magának ezt a luxust, mint ahogy azt sem, hogy menet közben elfelejtessék velünk, hogy mi tulajdonképpen rock koncerten vagyunk. Megalázó volt minden egyes átvezető szöveg a dalok között. Ahelyett, hogy Attila felpaprikázta volna a hallgatóság hangulatát, végig úgy viselkedett, mintha gyászmisét olvasna fel. Néhányan szabályosan belealudtak az értekezésbe, vagy a DVD promóba. Mi a tököm volt ez???
De beszéljünk a jó dolgokról is, mert az is volt azért bőven! Nagyon örülök annak, hogy a Tabán még mindig a hagyományról szól és nincsenek X Faktorosok, meg egyéb kötelező celebek. Tudom, miről beszélek, mert akik rendszeresen járnak, azok találkozhattak már itt ilyesfajta eltévelyedésekkel. Nosztalgia fogott el az időjárás miatt is, mert olyan volt, mint ahogyan azt az évtizedek alatt megszokhattuk; esett is, meg nem is. A Tabánnak továbbra is rettenetes nagy előnye, hogy nem legeltetnek lankáin kecskéket (bár most kifejezetten jól jönne, amikor ebben az allergiával terhelt időszakban hagyják elvadulni a növényzetet) és az idén még egyetlen multi hotel sem csippentett le újabb darabot belőle. A szervezők tekintettel voltak az öregedő közönségre is, ugyanis a megszokotthoz képest sikerült a hangot elég szolíd szinten tartani, mintha akusztikus buli lett volna.
Azért, aki ellátogatott vasárnap a Tabánba, az még így sem járt rosszul, mert megkapta azokat az ikonikus nótákat, amiket várt, mégha nem is úgy, ahogy megérdemelte volna. Úgy látszik a COVID az idén is legyőzte a Tabánt, mert a fellépő zenekarok nagyon a tudásuk alatt teljesítettek. A közönség egyébként nagyon jól viselte a kirekesztettséget és, ha nem is voltak nagyon sokan a kintrekedők sem, becsülettel végig mulatták az estét. Talán majd augusztusban erősebb lesz a hangulat izmosabb lesz a rock & roll és Török bácsi is meggyógyul hogy nyomhassa a Gőzhajót, a Feketegépet, a Keresztes lovagot, vagy a Visszatérés a városba (vagy Vissza a városba, ki hogy szereti) című őseposzt. Addig is bizakodjunk, hogy a következő tabáni eseményen végre nem csak öltözékünkben leszünk majd rockerek, hanem a szívünkben is...
Írta: Fiery