CIKIPÉDIA 3/37 - Vállaljuk fel önmagunkat

Nemrég barátaimmal beszélgettem néhány kellemesen habzó, hűvös nedű fölött (akkor még jó idő volt). A téma természetesen a magyar rockzene volt. Miért szégyellik az országos kereskedelmi rádiók? Miért állt be ebbe a sorba az állami Petőfi? Miért nem népszerűsítik saját hazánk kultúráját? Aztán bevillant, hogy bármerre járunk Európában, és a rádiót "véletlenül" bekapcsolva felejtjük, bármerre visz utunk, mindig a helyi jellegzetességek szólnak hozzánk. A Szlovákok Szlovák előadókkal támadnak. Az Osztrákok még a kakukkot is bevetik, hogy szokja a fülünk. A Németeknél szinte nincs is más muzsika, mint germán. De, ha lemegyünk Olaszországba, ott is a Tarján zene szól elsősorban. Beszélhetünk a Spanyol, a Francia, a Román, vagy akár a Bulgár médiáról is. A lényeg, hogy mindenhol az "otthon illata" árad. De ez még nem elég, büszkék is rá! Ezzel szemben a magát magyarnak valló média leginkább az idétlen külföldit, vagy azt a néhány "sajtmagyart" tolja az arcunkba. Joggal tehetjük fel a kérdést; mi a pöcs folyik Magyarországon?

A Csehországban, vagy a Szlovákiában CD-t ne nagyon használjon az ember fia, mert vagy a lejátszó, vagy a CD (MP3) megy tönkre a rázós utakon. Ilyenkor illik utazni az ottani hullámokon. Nem azt mondom, hogy jó, azt sem, hogy Speibl és Hurvinek, vagy Tau bácsi nyelve nagy hatással lenne rám. Egyszerűen csak a sajátok szeretete, a "hazai íz" tisztelete árad az éterből. Persze, hogy itt is vannak gagyesz popzenék, meg igénytelen amerikai nyálak, de meg se közelítik a "helyieket" mennyiségben. Még a trombitás, harmonikás bazsevát is többször adják, mint a legújabb tuc-tuc szarokat. A hetvenes évek magas színvonalú szlovák jazz-rock zenekarai épp úgy jelen vannak a mindennapi műsorban, mint a progresszív rock bandák. A Fermáta, Collegium Musicum és a Modrý Efekt. De hallani az Elán, Gladiátor, Horkýže Slíže, Iné Kafe, No name, Peha,Team, Vidiek nevű együtteseket is. És ez a Cseheknél sincs máshogy. Nemrég hallottam egy régi Olympic szerzeményt a Cseh adón. Őket még a Budai Ifiparkból ismerem, talán a Karthago előtt nyomták. Petre Yanda, Marathon, Katapult, egytől - egyig, stílustól függetlenül pörög a nemzeti adókon. Joggal merülhet fel a kérdés, akkor mi a pöcs folyik Magyarországon?

Szentgotthárdnál már a magyart is elnyomják a Burgenlandi adók. Az Osztrák könnyűzene nekünk a vérprofi Falco-t, meg a (számomra amatőr szintet nyújtó) Opus együttest jelenti. Azért, ha erről vitatkoznánk a sógorékkal, bizony hamar alul maradnánk, hiszen ők egyből mondják a maiakat is. A Bulbul zenekar éppen a nyáron lépett fel nálunk az A/38-as hajón nagy sikerrel. A metalcore zenekar a The Sorrow sem marad ki a "hegyi levegő" ország muzsikájából. Szóval, még át sem értünk a határon, már kapjuk is a dózist a labancoktól. Nem tehetnek róla, büszkék a zenekaraikra, zenészeikre, hagyományaikra, és egyéniségeikre.

Csak egy jellegzetes példa Szlovéniából. Az egyik legnépszerűbb együttes déli szomszédunknál a Laibach zenekar, akiktől még a Ramstein sem szégyell lopni. (A Laibach már a megjelenést tekintve és zeneileg is (főleg a Jesus Christ Superstars album) nagy hatással volt a német Rammstein zenekarra. Érdekesség, hogy a Rammstein által használt kereszt is a Laibachtól származik, ami eredetileg egy szlovén nemzeti szimbólum. Egy interjú során megkérdezték a zenekart, hogy nem zavarja őket, hogy a Rammstein "ellopta" az imázsukat, zenéjüket: "Egyáltalán nem, örülünk, hogy zenénknek inspiráló hatása van... a Laibach Rammstein felnőtteknek, a Rammstein Laibach gyerekeknek." (Wikipédia). A Szlovén csapat elsősorban a médiának köszönheti ismertségét, pedig még csak nem is a szokásos "tingli - tangli hú de nyár van" rock, amiket előszeretettel kapunk a pofánkba itthon. Joggal merülhet fel a kérdés, mi a pöcs folyik Magyarországon?

A nyolcvanas években, amikor nagy divatja volt a punknak, volt egy szerb banda, a Pekinska Patka. (magyar dobossal). Számunkra inkább vicces a név, mint kemény. Pedig stílusában nagyon ott van a banda. A siker ugyan nem tartott sokáig, de az azért odabasz, hogy a 78-tól 81 elejéig létező zenekar (öt lemezt adott ki "Hajrá Erdős Péter, hajrá Boross Lajos"!) ihlette annak idején a magyar CPG-t is. Ráadásul ki hinné, de a közmédiába is befogadták őket. A fiuk kissé már kocka formában, de újra összeálltak 2008-ban. Maradjunk azonban napjaink muzsikájánál. Én már nem emelnék ki több előadót, elég lemenni Tompáig, már a recsegő Kossuthon kívül csak Szerb és Horvát zene szól. Joggal merülhet fel a kérdés, mi a pöcs folyik Magyarországon?

Azt már megszoktam, hogy ha itthon kokárdát visel valaki, az már magyarkodik. Az is lerágott csont, hogy mindegyik nemzeti rockot játszó zenekar fasiszta. Már a szemem sem rebben, ha egyre több angolul éneklő magyar (egyébként tehetséges) zenekar lép fel saját hazájában. De hogy mindez mögé beáll az a néhány (mert azért igazán nem sok van) országos rádió a maga csapnivalóan rossz zenei kínálatával, az már egy hangyányit eltorzítja az agyamat. Miért nem lehetünk büszkék arra, amik vagyunk? Miért nem mutathatjuk meg a világnak, amit tudunk? Értem én, hogy minden üzletpolitika, mert ha jön a német, az Osztrák, a Francia, Spanyol, esetleg a Svájci, "gyűjtőnevén" a Román vagy Török vendégmunkás, akkor azt az adót hallgatja, amelyiken a számára is ismert dalok forognak. Értem én, hogy a mai világban nehéz állást találni, és a rádiók szerkesztői, főszerkesztői féltik állásukat. (Mint a fociban. Beállunk 11 emberrel védekezni, abból nagy baj nem lehet). De mi értelme van?

Érdekes, hogy a világ mennyire másként gondolkodik rólunk, mint mi saját magunkról. Németország és Oroszország (de még Thaiföld is!) tárt karokkal, hatalmas érdeklődéssel várja az Omegát. DÉL AMERIKÁBAN a Solarisnak kultusza van. A CD-jük előbb jelent meg a fekete piacon, mint a hivatalos a boltokban. Kalapács Józsi Németországban egy metálfesztivál (Keep it true) díszvendége volt. Arch Enemy basszusgitárosa is az ő, vagyis a Pokolgép zenéjén cseperedett fel. Bornaiék Baba Yagájának egyik lemeze nem hivatalos adatok szerint az Orosz maffia terjesztésével több, mint kétmillió példányban fogyott el! Miért nem hiszünk a magyar rockzenészekben? Miért akarja a média és jó néhány politikus elhitetni velünk, hogy kis ország vagyunk, ennek tükrében semmit sem érünk? Emlékezzünk a Karthágó óriási nyugat európai sikerére a Requiemmel.

Itt az idő felnőni és végre szembefordulni mindazokkal, akiknek valamiért fontos, hogy kicsik és ismeretlenek maradjunk a világ szemében. Itt az idő, hogy mi is büszkék legyünk a P. Mobilra, a Piramisra, az Omegára, a Prognózisra, de még a Solarisra is. A fiatalok ne a néger rapet vagy a Fin metált tartsák a legnagyobbnak, hanem a magyar zenét. Én hiszem, hogy a mi dalaink, muzsikusaink semmivel nem rosszabbak a külföldieknél, minden csak tálalás kérdése.

Írta: Fiery