A kutya és az angyal
Totó egy apró termetű fekete spániel volt. Négy éves lehetett, amikor a szomszéd nénihez került. A fia hozta le vidékre az édesanyjának, hogy ne legyen egyedül. Totó nevével ellentétben nem volt a szerencse fia. Addigi élete sajnos nagyon sanyarú volt. Gazdája verte, rugdosta, és sokszor enni sem adott neki, de ha mégis, hát abban sem volt köszönet. Mindenféle moslékot, száraz kenyeret etetett vele, hogy éhen ne dögöljön az a "nyavalyás". A szőre nagy foltokban hullott, és a bordáit ránézéssel is meglehetett számolni. Születésétől négy kerek esztendőn keresztül állta szerencsétlen eb a kínzást és éheztetést, mire elérte a felnőtt kutya magasságát annyira feleslegessé vált, hogy a gazda besétált vele egy állatmenhelyre és vastagon fizetett, hogy altassák el "ezt a rühös dögöt".
De Totó jó kutya volt, és megérdemelt még egy esélyt. Ekkor érkezett a szomszéd néni fia, aki megmentette a haláltól a gyámoltalan jószágot. Gizi néni nagyon örült az új társnak, bár az ismert előzmények miatt nehezen csiszolódtak össze. A kutyus mindenre és mindenkire morgott, és ha valaki közeledett felé, fülét-farkát behúzva menekült amerre csak látott.
Kellett legalább három hónap, mire legalább a nénit elfogadta. Az elfogadásból lassan bizalom, barátság lett, majd őszinte ragaszkodás, végül már egymás mellett feküdtek szüntelenül a néni kanapéján. A rég elhullott szőre is újra sűrűsödni kezdett és megint eredeti fényében pompázott. Ettől függetlenül másokat - főleg idegeneket - nem fogadott el, és tisztes távolból továbbra is minden arra járót megugatott. Ha vendég érkezett a házhoz, inkább elbújt valahova.
Egy évig tartott ez a mély barátság, amikor a néni rosszul lett, kórházba került, majd ott meghalt. Totó magára maradt és senkinek nem kellett. A néni fia hiába igyekezett bárkire rábízni őt, faluhelyen nem úgy működnek a dolgok. Ő sajnos nem vihette haza, mert az amúgy is kicsi lakásban nem csak gyerekhad élt, de még egy kutya is és ezt a csapatot is nehéz volt eltartani. Ekkor az egyik utcaszomszéd felajánlotta a segítségét, hogy átviszi a közeli másik faluba, ahol van egy jó komája és majd az vigyáz rá.
A jó ember másnap reggel el is indult vele. Totó bekerült egy nagyobb kartondobozba, de érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Mocorgott és nedves orrával a szomszéd kezét finoman bökdösve igyekezett némi szeretetet, ragaszkodást színlelni. Beértek egy faluba, majd egy másikba, egészen egy kisebb város széléig hajtottak. Egy elhagyatott utcában megállt az autó, kiszálltak. Totó örült, hogy kiszabadulhatott a dobozból, szaladgált, és minden bokornál elvégezte a dolgát, de akkor hirtelen póráz került a nyakára, ami már annyira nem volt jó érzés és hiába akart kibújni belőle, nem sikerült. Azért a kutya mégis reménykedett valamiben, hiszen hűen követte újdonsült gazdáját egészen egy hatalmas zöld kapuig.
Az ember becsöngetett, várni kellett elég sokáig, addig Totó a virágokat szagolgatta, és füvet rágcsált. Végre nagy nyikorgással megnyílt a kapu és egy szimpatikus ember állt meg velük szemben. A szomszéd pedig belekezdett a mondandójába, miszerint most találta ezt a kutyát, és szerinte kóbor. Az ismeretlen végig nézett Totón és azt felelte, hogy csak így nem lehet egy kutyát leadni. A szomszéd erre morgott valami olyat, hogy ő el is engedheti, de hát ha beteg és megharap egy gyereket akkor ne ő legyen a hibás. Az ismeretlen szánalommal tekintett az ebre és az emberre, majd a bajusza alatt ennyit mondott: "várunk két napot, hogy jelentkezik-e érte valaki, ha nem, akkor elaltatjuk. Az ilyen öreg kutyák már senkinek sem kellenek". Toto öt éves volt.
Totó - bár nem tudta mi történik - hűségesen követte legújabb gazdáját. Bekerült egy kis kutricába, ahol kapott friss vizet, meg némi finomságot. Ahogy körülnézett, látta, hogy van még rajta kívül pár sorstárs. Miután evett-ivott, csendesen meghúzódott a sarokban és aludni próbált. Hosszú volt a nap, elfáradt. Álmában a néni ölében gubbasztott és olyan jól érezte magát, mint amikor még valóban így történt. A következő nap is pihenéssel telt el, egyszer még egy kicsit sétálhatott is, de semmi olyan nem történt, amitől félnie kelljen. Aztán elérkezett a harmadnap reggel, amikor bevitték őt egy furcsa szagú szobába. Itt aztán minden keveredett, sok-sok idegen kutya szaga, fertőtlenítők, gyógyszerek, és még valami. Bár Totó nem ismerte a fogalmat, de tudta, hogy ami legerősebben körüljárja a szobát, az nem más, mint a halál szaga. Ekkor már nem volt nyugodt, kapálózni kezdett, szeretett volna visszaszaladni a nénihez, vagy legalább az ő kis zugába, ahol még vidáman álmodozhatott, de két erős kéz tartotta.
Nem tartott sokáig. Egy szúrás, majd rátört valami nagyon furcsa, addig sohasem érzett fáradtság. Kezdtek összekavarodni kicsiny fejében a gondolatok, majd elsötétült körülötte minden és azokat a különös rossz szagokat sem érezte már. Csak a megnyugtató csend ölelte át. Egyszer csak szinte a semmiből megjelent előtte a néni mosolyogva, gyengéden hívogatni kezdte őt. Totót nagyon boldog érzés kerítette hatalmába, nem is szaladt, inkább repült egyenesen a néni ölébe. Ott végre újra nyugodtnak, igazán boldognak érezte magát. A néni olyan volt, mint egy angyal, amilyennek azt a kutyák elképzelik, és Totó úgy érezte, hogy örökké ebben az ölben akar maradni, mert ez az ő helye itt ebben a világban...
Írta: Fiery
A tartalom vizuális felosztásához használj képszakaszokat
A címsorokon kívül a képszakaszok segítenek a tartalom helyes felosztásában. A bejegyzésed képek segítségével oszthatod fel szakaszokra, amelyek megfelelően kiegészíti a szöveged.
You can also use blockquote formatting to quote some wise words.
Ea commodi consequatur quis autem vel eum iure reprehenderit qui in ea voluptate velit esse quam nihil molestiae consequatur vel illum qui dolorem eum fugiat quo voluptas nulla pariatur at vero eos et accusamus et iusto odio dignissimos.