Bálint Csaba: Zsöci (Könyvkritika)
Márciusban megjelent Zselencz László "Zsöci" életrajzi könyve, tele érdekes, fordulatokban gazdag kalandokkal és ritkaságszámba menő fényképarzenállal. Zsöci sosem volt egy szószátyár ember, ezért is hatnak különlegesnek a történetei, melyeken keresztül nem csak őt ismerhetjük meg, hanem a Magyar Rockzene időszaki változásait is. A vidámabb gondolatok ellenére ez egy komoly tartalommal bíró olvasmányos beszélgetés. Bálint Csaba rátapintott a lényegre!
Zsöci álmodik egy világot nekünk, dicséri a jókat, miközben negatív hőseit úgy ismerteti meg velünk, hogy nem bántja őket. Amennyiben valaki mégis úgy érezné, hogy a keselyű felette kering, az kizárólag a véletlen, vagy a félreértés műve. A könyv aprólékos és tartalmas, mindez Zsöci lényéből árad. Van szókincse, hiszen az Edda rajongók a válaszlevelekben az ő fogalmazását olvashatták. Ő az, aki nem beszél és sosem kiabál az egek felé feleslegesen, ő "csak" ott van, ahol pontosan lennie kell. Zsöci maga a néma völgy. A fémszívű fiú élményeit átélve nem csak jól érezzük magunkat, hanem tanulunk is. És ez a legfontosabb! Két borító közé csomagolja a hazai rockzene történelemkönyvét és úgy nyújtja át az olvasónak, a jövő muzsikusainak, hogy ők is megismerjék azokat az egyszerre gyönyörű és nehéz éveket, évtizedeket.
A könyv címét először rövidnek találtam, de elolvasása után rá kellett jönnöm, hogy ez így jó, ahogy van! Aki nem tudná, hogy ki ő, az nézzen utána! Úgy gondolom, hogy a fiatal zenészek már nem merítenek a múltból sem ízlést, sem tudást, sem tapasztalatot és ez baj. Ezért nincsenek ma évtizedekig érvényes dalok, alaposan kidolgozott slágerek, színvonalas zenék. De az utókorral más bajok is vannak a toronyban, rajonganak valakiért, de fárasztó nekik visszatekinteni annak életművére. Ők csak a holnapnak, az előttük álló ismeretlennek élnek. Tudok olyan ifjú Edda rajongókról, akik nem is hallottak a "Bakancsos" zenekarról, mégis "meghalnának" a bandáért. Nekik is, hozzájuk is szól ez a könyv. Hé, srácok! Olvassatok! Tanuljatok! Ismerjétek meg Zsöcin keresztül a rockzene valóságát! Csak az lehet sikeres a jövőben, aki megtapasztalta a múltat.
Azért is örülök nagyon ennek a könyvnek, mert személy szerint én, mindig úgy voltam vele, hogy Zsöci sokkal többet érdemel, legalább egy ilyen jól sikerült könyvet! Ez az övé, és senki másé! Ő mindig csapatban gondolkodott, de most elérkezett az idő, hogy ezt az utat - Csaba segítségével, de - egyedül járta végig. Így kell ezt csinálni!
Az eredetileg szólógitárosból zseniális basszusgitárossá avanzsált muzsikus az Edda Művek a Pandora's Box, a Beatrice, a Boxer, majd a Dinamit legendás alakja, aki a saját szemén keresztül mutatja be számunkra a legfontosabbat a hazai rock titokzatos világát. Zsöci született mesélő, nála minden sarkon történik valami. Nem bírtam letenni a könyvet, mert mindig jött egy érdekes momentum, amire kíváncsi voltam. Remek ötlet volt felkérni az előszóra Pataky Attilát, aki gyökeresen más stílusával mutatja be főszereplőnket. Az ajánlás olvasása közben ott állunk a színpad előtt és mintha csak konferálna, dől belőle a szó, dől belőle a dicséret és bizony ezt már jóval korábban is meg lehetett volna tenni.
Kritikaként annyit mondhatnék, hogy a kötet szubjektív, de ennek most pont ilyennek kell lennie! Ráadásul ez nem csak egy könyv, ez Zsöci életének és általa a magyar rockzene története.
A könyv normál áron kapható március 12-től a Rockdiszkontban, a Rockmúzeumban, vagy Bálint Csabánál is megrendelhető személyesen: rockmuzeum@gmail.com
Aki érintett a témában, szereti Zsöcit, az általa képviselt zenekarokat, vagy úgy általában a Magyar Rockzenét, annak kötelező megvenni! Sőt, tovább megyek! Vennie kell több példányt és ajándékba osztogatni is. A könyvnek 2022-ben is a polcon és a kezünkben van a helye...
Írta: Máthé József "Fiery"