Akadtak megalkuvók, akik úgy dolgoztak, hogy beférjenek az ideológiába, de ez ma sincs másképp - Jancsó Nyika interjú 2. rész

Jancsó Miklós "Nyika" útja egészen fiatal kora óta a zene és a film között mozog folyamatosan és megtalálta a tökéletes egyensúlyt. A zenében a beatzenétől a Kopaszkutyán keresztül a komolyzenéig, a filmben a Megáll az időtől a Napló sorozaton át A temetetlen halottig mindig a legjobbat nyújtotta. De ahhoz, hogy mindezekre a sikerekre most vele emlékezünk vissza, olyan iskolai felkészítés is kellett, ami nem volt leányálom, mint azt sokan ma gondolják. Kellemes olvasást mindenkinek! (Fiery)

A zenélés mellékág, a filmezés a főszerep. Milyen volt az operatőr iskola, mit tartasz a legfontosabbnak az ott tanultak közül?

Visszatekintve a főiskolának nagy jelentősége volt. Már a felvételi nagyon szigorú volt, rengetegen jelentkeztek, de nagyon kevés pályázót vettek fel. Sajnos sok tehetséges fiatal nem került be. Az évfolyamomban - rendező-operatőr vegyes osztály - én voltam a legfiatalabb. Huszan voltunk, de a csoport jelentős része rendezőnek készült. Mi hatan akartunk a kamera mögött dolgozni, vagyis ennyiünket vettek fel. Az úgynevezett "magyar iskola" egy fajta rávezetés volt az életre, mert mindent nagyon komolyan kellett venni, erre akkor jöttem rá, amikor később, kikerültem Angliába. Az ottani főiskolán teljesen szabadjára voltunk engedve, egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy egy adott drámai feladatot, egy írást hogyan ültessük át jól filmre. Egyszerűen nem magyarázták el, hogy milyen szempontok alapján dolgozzunk. Itthon viszont a rendezőcentrikusság számított a legfontosabbnak, kevésbé volt fontos az operatőri önérzet. Ez sajnos ma már nincs így, mert ma az operatőrök többsége úgy gondolja, hogy a forgatáson ők tudják a tutit, pedig ez akkor se és ma sincs így.

Hogy érezted, abban az időben mekkora volt a politikai nyomás?

Nem volt politikai nyomás senkin, ez hülyeség. Azt természetesen nem lehetett elmondani, hogy az oroszok menjenek a picsába, meg le a kommunizmussal, de nem is nagyon jutott eszébe senkinek ilyesmi, de ez minden szakmában így volt. Mostanában divat ezt az időszakot számon kérni. Hidd el nekem, ezek az emberek semmit sem tudnak a múltról. Persze egy csomó marha pártfunkcionárus, vagy erősen politikai beállítottságú ember mozgott a mi szakmánkban – még a főiskolán is -, de ezeket röhögve ki lehetett kerülni. Persze, ennek ellenére akkor is akadtak jócskán megalkuvók, akik úgy dolgoztak, hogy beférjenek az ideológiába, de ez ma sincs másképp. Tehát ebből a szempontból a dolgok nem változtak.

A technika legalább más volt…

A főiskolán csak filmre forgathattunk. Csak filmre! Harmincötösre mentek az operatőri gyakorlatok, ami azt jelentette, hogy stúdióban világítottál - ami nagy dolognak számított -, 30 vagy maximum 60 métert kaptál, ami kétpercnyi időnek felel meg. Nem létezett még videó, vagy éppen akkoriban indult itthon. A legelső videók úgy néztek ki, mint egy BASF magnószalag. Na ez fejlődött folyamatosan 25-30 éven keresztül. Az elmúlt 60 évben mindenféle technikára forgattam, ipari filmektől kezdve a reklámokig. Tudom, hogy a videó, mint megengedő műfaj mit tett a filmgyártáshoz, vagy mit vett el belőle. Ha filmszalagra forgattál, azt tudni kellett kihasználni. A gépeket mozgatni sem volt egyszerű, hiszen ezekben még nehéz alkatrészek voltak.

A tanárok mennyire voltak szigorúak?

Bejött Fábry, Illés, vagy Makk, és mondták, hogy uraim ez szar, ez hülyeség úgy ahogy van, ezt nem így kell csinálni. De, amit mondtak nem csak a felvétel módjára vonatkozott, hanem a témaválasztástól kezdve mindenre. Ez egy halálosan alapos dolog volt. A tanáraim közül, aki klasszikus filmesnek számított, az Fábry Zoltán volt, és persze Makk Károly is, de ő már lazábban kezelte a dolgokat. Fábry nem volt szigorú, viszont alapos ember volt. Illés György pedig, aki az operatőr tanszak vezetője és tanárunk volt, az osztályfőnök, egy nagyon kellemes, oldott pasas volt, akivel könnyű volt összebarátkozni, de ő is - ha valaki okoskodott, hogy ez így jó, ahogy van - odament, megfordította a lámpát és azt mondta, hogy ezt nézze meg, mert ettől lesz az jó.

Hogyan kerültél a londoni főiskolára?

Egy skót sráccal összehaverkodtam, aki ösztöndíjjal egy évig Magyarországon tanult. Aztán visszament a National Film School-ba, ahová egy idő után engem is meghívtak. Nem volt egyszerű, mindenféle engedélyekért kellett folyamodnom, ösztöndíjtanács meg a többi. Közben Skóciában készítettük a srác filmjeit, majd London, onnan haza, aztán megint vissza. Így ment ez egy darabig.

Miben volt más a brit oktatás?

Ott az operatőr magára volt hagyva. Ha azt mondtad, hogy akarsz erről az öngyújtóról csinálni egy filmet, akkor csinálj az öngyújtóról filmet. Tehát olyan, hogy neked egy rendezővel együtt kell készítened egy filmet, annak az amatőrizmusát, hülyeségeit kell megértened és segítened, kint nem létezett. Sokkal szabadabb volt az iskolai oktatás, mint itt. Ezzel szemben itthon az első két év halálosan komoly volt, irodalomtörténet, művészettörténet, nagyon alapos zenetörténet (Petrovics Emil). Az általános műveltségi tárgyakat rohadtul tudnunk kellett. Olyan könyveket kellett kívülről fújnunk, amiket a gimnáziumban ki se nyitottunk, ellinkeltük. Szőlősi Andrásnénak hívták a Művészettörténet tanárnőnket, aki Szőlősi András modern zeneszerzőnek volt a felesége. A hölgy olasz reneszánsz központú ember volt. Mindent tudott, nála igazán nem lehetett félrebeszélni. Beültünk a másfél órás órára és egyfolytában jegyzeteltünk. Nem létezett még az internet, a könyvtár volt a legnagyobb segítség. Emlékszem, amikor elment valaki Olaszországba nyaralni, annak szóltak, hogy készítsen fotókat a múzeumokban a festményekről, képekről. Képzeld el, megadták, hogy mire van szükségük a tanításhoz. Szóval akkor így működött a rendszer.

Folytatjuk... (2024.07.22. hétfő)

Készítette: Fiery