A Rákóczi tértől a kenguruk földjéig - Bella Sándor (Sansz) interjú

Bella Sándor, közismertebb nevén Sansz, a Tejbezri - majd annak átnevezése után - Human Telex együttes frontembere volt. Az új hullám korszakában sikeres bandának számítottak. Többször léptek fel a Budai Ifjúsági Parkban, valamint később a Petőfi Csarnok nagyszínpadán. Sansz talán sikerei csúcsán lelépett Ausztráliába, ahol az ex P. Mobilos dobossal, Mareczky Totóval játszott egy zenekarban. Néha azért haza jön - mint most is -, így volt lehetőségünk elbeszélgetni a régi szép időkkel kapcsolatban...

Kezdjük azzal, hogy mikor és hol születtél?

Sansz: 1962-ben születtem itt Budapesten. Szüleim elváltak, apám újra nősült. Munkáscsaládból származom, apám fodrász volt. Nem azt mondom, hogy szegények voltunk, inkább csak átlagosak. A VIII. kerületben nőttem fel a Rákóczi téren, ez gondolom, még ma is mond valamit. Ott éltem 15 éves koromig, ott rúgtuk a labdát a fiúkkal, néztük a kurvákat, hogyan járkálnak kuncsaftokat keresve. Volt belőlük bőven. Akkoriban ez egy elég kemény roma környék volt és nekem nagyon sok cigány barátom volt. Ennek más jellegű előnyei is voltak, hiszen mindig megvédtek, amikor valakinek valami problémája volt velem. Aztán végre kaptunk Újpalotán lakást. Itt jártam középiskolába, a szakmám szerint intarziakészítő vagyok.

Mennyiben befolyásolta az életedet a zene?

A zene nekem mindig is hozzá tartozott az életemhez. Szinte éjjel-nappal csak zenét hallgattam, és óvodáskoromtól már énekeltem. Első osztályos koromban apám beíratott a Rádió és Televízió Gyermek Kórusába. Felvettek és két évig jártam oda. Egyszer megvertem az egyik tanár gyerekét válaszul kirúgtak. Apámék egyáltalán nem örültek, mert állítólag jó hangom volt, vihettem volna valamire a gyerekkórussal, akik beutazták a világot és sikeresek voltak.

Az alapokat azért megtanultad?

Sansz: Ezt túlzás lenne állítani, de lett némi fogalmam a zenéről. Elkezdtem magánúton kórusokban énekelni.

Otthon közben milyen hatás volt, milyen zenéket hallgattál, szüleid milyen zenét hallgattak?

Sansz: Az apám imádta a jazz zenét, otthon mindig az szólt. Nagyon szerette a szaxofont hallgatni. Millió lemeze volt. Egy időben ő is megpróbált klarinétozni, de szegénykémnek annyira nem volt érzéke hozzá, hogy lebeszéltem róla. Mondtam neki, hogy fater, ne kínozd a családodat légy szíves.

Nálam a Deep Purple volt az első, ami megütött, de szerettem a Pink Floydot, Emersont. Közben persze egy csomó magyar is volt, hiszen én hatalmas Piramis rajongó voltam és az LGT is közel állt a szívemhez. Minden nap suli után felraktam a Piramis lemezt és igyekeztem utánozni a Révész hangját, ő volt a példaképem. Magas hangom volt, elég jól feküdt nekem ez a stílus. Szerintem a szomszédok már agyvérzést kaptak tőlem.

Nyilván megfordultál a Piramis koncerteken is

Sansz: Rengeteg Piramis koncerten voltam, de jártam P. Mobilra, és LGT-re is. Aztán amikor berobbant az új hullám, a KFT lett a nagy kedvenc. Imádtam, nagyon igényes zenének tartottam.

Akkor kezdtél ismerkedni az új hullámmal?

Sansz: Igen. Világéletemben énekes akartam lenni. Az volt a vágyam, hogy egy zenekarban valamit elérjek, legyek valaki. Volt és van a mai napig is egy nagyon kedves barátom, Kovács Balázs, aki nagyon sok zenészt ismert, sokat segített, összehozott egy csomó emberrel. Egyik nap lejött a munkahelyemre - akkor éppen alkalmazott grafikusként dolgoztam, mert otthagytam az intarziakészítést, nem érdekelt -, és szólt, hogy lenne egy zenekar, és új hullámos zenét játszanak. Kérdeztem az mégis mi? Azt felelte, hogy ez valami új dolog, és énekest keresnek. Ha jól emlékszem talán Kőbányán volt a próbahely, egy lepusztult raktárt képzelj el. Egyik este lementünk. Bemutatott a zenekar tagjainak. Akkor ez volt még a felállás; a Vizenyő basszusgitározott, Körte dobolt, Losónak volt egy monofónikus Moogja, és Guba Csaba volt a szólógitáros. Megmutatták egyik számukat, nekem annyira furcsa volt, hogy olyan zenét még addig nem hallottam. Ez teljesen más volt, mint a rockzene, nagyon nyers, kicsit punkos zene volt. Érdekesnek találtam, meg hatalmas fazonok voltak, A Körte azzal a punkos Vince Clarke-os hajjal. Kazettán kaptam egy dalt, amit még az előző énekes énekelt fel. Annyira nyers volt, hogy nem is nevezhetem demónak. Meg kellett tanulnom a számot. Egy hét múlva lementem a próbára, mert megtanultam a dalt, és elénekeltem. Sosem felejtem el, kértek öt percet, és kimennek tanácskozni. Egyedül maradtam és izgultam, hogy most akkor mi lesz. Kis idő múlva visszajöttek és mondták, hogy el van döntve, én leszek az énekes. Három hét múlva koncertezünk és van hat dal, amit meg kell addig tanulnom és valahol vidéken fogunk játszani.

És elérkezett az első fellépésed ideje

Sansz: Életemben nem álltam még színpadon, persze, hogy izgultam. Megérkeztünk a faluba, egy nagyon pici ócska színpad volt, álltak a nézőtéren vagy hárman, de nem is ez érdekelt engem. Élő buli, színpadon játszunk, mikrofonba éneklek, ez csodálatos érzés volt nekem akkor. Elfelejtettem a szöveget, úgy ahogy volt mindjárt az első dalnál, de én egy ügyes gyerek voltam, feltaláltam magam és elkezdtem kamuzni úgy, mint manapság a rapperek. Épp ami jött azt énekeltem a dallammal. Vizenyő képét sose felejtem el.

Megúsztad?

Sansz: Egyébként szegény nagyon sokat ivott, iszonyú részeg volt akkor is, ennek ellenére annyira pontos volt, hogy ő adta az alapokat. Lement a buli, gondoltam, hogy ennyi volt, a fiúk biztosan kirúgnak. De nem így történt, maradtam a zenekarban. Itt-ott adtunk koncertet. Eleinte előzenekarként játszottunk, például sokszor léptünk fel a Beatrice, vagy a Rolls előtt. Később a Rolls állandó előzenekara lettünk.

Ki intézte ezeket a bulikat?

Sansz: Mindent a Körte intézett. Körte volt a zenekarvezető, ő volt a főnök.Na persze meg ma is ő. Imádom!

Voltak kapcsolatai?

Sansz: Igen, rengeteget járkált. Volt egy régi Skodája, azzal rohangált mindenhova. Intézte a cuccot, amit mindig kölcsön kellett kérni, vagy aki előtt játszottunk, azokét használtuk. '82-ben volt egy tehetségkutató, azt mondta a Körte, hogy induljunk el azon.

Új hullámos tehetségkutató?

Sansz: Indult például a Solaris, a Satöbbi is, meg csomó kezdő zenekar, akik velünk kezdtek. Ez a Balatonon történt, ahova két napra lementünk. A szállásunkat fizették, ráadásul a legjobb zenekaroknak járó fődíj; egy dal megjelenik a Start 1,2,3 Új hullám albumon. Nagyon sok banda volt, be voltunk osztva időre ki, mikor. Sorra kerültünk, jött a zsűrizés, vártunk a sorunkra, és bekerültünk!

Melyik dallal indultatok?

Sansz: Azt hiszem a Csak című dallal jutottunk be, aminek a szövegét én írtam. Általában én voltam a szövegíró, és Hontvári Laci. Megnyertük a pályázatot, hatalmas dolog volt mindegyikünknek. Be is mentünk az LGM Stúdióba, ott vettük fel a számot, Hajas Gyuri volt a hangmérnök. Éjjel-nappal dolgoztunk a lemezen, ott aludtam a hangszigetelt teremben.

Ezután több lett a koncert?

Sansz: Rengeteg helyen sikerült fellépnünk, Hajógyári szigeten, Csepeli Munkásotthon, többnyire ez mind fesztivál volt, de volt, hogy a Feróék előtt nyomtunk. Ez mindig félelmetes élmény volt. Utáltam, mert akkor punkok jártak Beatrice koncertre. Teljesen más volt a közönségük, vadabb, durvább srácok. Minden koncerten pogó volt, pogó után verekedés. Mindig le kellett surranni a színpadról, mert mi nem akartunk verekedni.

Hogy fogadott titeket a Beatrice közönsége? Azzal nem volt gond?

Sansz: Amúgy nem volt probléma. Egy- két dalunkat talán még szerették is, például a Szeressük egymást gyerekek. Amikor ez a dal megszólalt, akkor még aki kint volt, az is bejött és nekiálltak pogózni. Abban az időben olyan szövegek voltak, ami nem igazán volt megengedett. Biztos lett volna problémánk, hogy ha ebbe belemélyednek ott fent.

Milyen fogadtatása volt az önálló koncerteknek?

Sansz: Eleinte nagyon kevesen voltak, de idővel egyre többen és többen lettek a koncerteken. Volt egy klubunk az E-Klubban, minden hónapban egyszer ott játszottunk. Ezt is mind a Körte szervezte.

Mondhatjuk akkor, hogy befutottatok.

Sansz: Igen. Később a Budai Ifiparkban is játszottunk a Bikinivel, talán az volt a legnagyobb koncert, amire visszaemlékszem. Körülbelül 5000 ember gyűlt össze, és utána még balhé is volt.

Ez volt a csúcs?

Sansz: Volt azért egy ennél is nagyobb élményünk, amikor Hontvári Laci a barátjával Siklós Andrással írtak egy könyvet, az volt a címe, hogy Lexikon az új hullámról. Ebbe minden külföldi és hazai zenekart összegyűjtöttek és leírták, hogy körülbelül milyen zenét játszanak, és a tagokat. A Siklós Andris elintézte nekünk, hogy kimenjünk Jugoszláviába, egy kétnapos alternatív fesztiválra, aminek a gáláján mi voltunk a fő zenekar, és mint egyetlen külföldi meghívott vendég. Szabadkán zajlott a fesztivál, az egész országból gyűltek oda különböző új alternatív zenekarok, mind jugoszláv meg ottani magyar bandák. Nagyon jók voltak, éjjel nappal szólt a zene, több színpadon is. Amikor megérkeztünk mindjárt rádióinterjú a hotelben és kaptunk magunk mellé egy kísérőt is. Kaptunk egy lányt, akinek az volt a dolga, hogy mindenhova kísérgessen, ahova menni akarunk. Királyok voltunk, ilyet még addig távolról sem tapasztaltam. A gálán közel 20.000 ember volt. Sose felejtem el, Losó annyira be volt tojva, amikor meglátta, hogy mekkora tömeg gyűlt össze, úgy kellett kilökni a színpadra. A koncertet a TV is adta egyenes adásban, amit sajnos mi sohase láthattunk és a rádió is felvette. A roadok odajöttek hozzánk, bedugták a gitárba a jacket, a tévések kérdezték milyen szögből vegyenek, én meg csak álltam és néztem. Emlékszem, soha annyi pénzt nem kaptunk még. Egyetlen probléma volt, hogy nem forintot kaptunk, hanem dinárt. Majdnem sírtam, hogy nem akarok visszamenni.

Koncertekkel, ismertséggel jöttek a csajok is?

Sansz: Nem panaszkodhattunk a lányok terén, főleg Losó meg én. Abban az időben ennyi elég volt a sikerhez, ha az ember csúnya volt, akkor is szerették a lányok. Aztán bevonultam katonának, le kellett húznom 18 hónapot és ez idő alatt a zenekar működött, de átalakult szintipop felé.

Hol voltál katona?

Sansz: Sárbogárdon voltam, de előtte Veszprémben három hónapig alapkiképzésen. Egyébként a seregben is alapítottam egy zenekart, mert ott is voltak zenészek. Összebarátkoztam egy dobossal meg egy gitárossal, akivel a mai napig nagyon jó barátok vagyunk, tartjuk a kapcsolatot így Ausztráliából is.

Gondolom feldolgozásokat játszottatok

Sansz: Persze.

Visszamentél a rock irányába?

Sansz: Igen.

Volt Piramis, P. Mobil meg a többiek?

Sansz: Igen. Volt még Bacsó Józsi, aki ott volt velünk, nagyon jó kis zongorista volt, a Sohóban játszott, és ott is nyertünk egy fesztivál díjat.

Ezzel a zenekarral volt terved?

Sansz: Nem, semmi tervem nem volt. Csak, hogy ne unatkozzunk. Kihúztuk magunkat minden munka alól, mert mi zenéltünk ott mindenkinek ünnepségeken, mégsem a konyhán kellett krumplit pucolni. Visszamentem a Tejbezribe, akkor váltottunk az elektronikus szintipopra, ami azért nem igazán volt popzene. Akkor ismertük meg Kiss Palit, és úgy gondoltuk, hogy csináljunk valami érdekeset, amit nem csinál senki Magyarországon. Két szinti, két szólógitár és a dobgép, de a basszus is szintiről megy. Nem sok zenekar volt, aki próbálkozott ilyesmivel.

1984?

Sansz: Mi a Rolls Frakció állandó előzenekara voltunk ez volt a mérvadó, hogy mi bejutottunk ide. A Rolls nagy bandának számított, nagyon jó zenekar volt. A Trunkos Andrissal a Körte nagyon jóban volt. András volt a zenekar keresztapja.

Mit jelent a Tejbezrí név?

Sansz: Trunkos úgy gondolta, hogy ez egy jó kis punkos név. Semmit nem jelent, ugyanúgy, mint ahogy millió más zenekarnév sem jelent semmit. Én utáltam ezt a nevet mindig. Soha nem mondtam ezt senkinek, de mindig szégyelltem.

Pedig olyan új hullámos név volt.

Sansz: Állítólag.

Piramis, P. Mobil, Dinamit után egy Tejbezrí, az már vicces, ez így van. De akkor volt a Spenót, Trabant...

Sansz: Igen, Balaton, Torma... Mégis akkor voltam a legboldogabb, amikor átneveztem a zenekart.

'85-86 körül?

Sansz: '86 eleje lehetett. A szinkronirodával volt szerződésünk, ahol Hajnal Gabi szervezett nekünk sok bulit, vele jóban voltunk nagyon, nagy koncertekre is beszervezett minket. A belvárosban volt egy kis irodájuk, ők mondták, hogy át kéne keresztelni a zenekart, hogy eladhatóbb legyen. Mivel szintizenét nyomtunk akkor, gondoltam ahhoz kellene valami megfelelő név. Rengeteget gondolkoztam, hogy mi legyen. Leírtam millió nevet és mindig vittem le a fiúknak, hogy mit gondolnak róla. Ment ez egy ideig, amikor végre kitaláltam a Humán Telex nevet. Ez már mindenkinek tetszett. Mivel én dekorációs voltam, grafikával foglalkoztam, én terveztem a szórólapokat, a grafikai anyagokat, minden ilyesmit én csináltam. Losó fotózott, mert ő meg profi fotósnak tanult.

A Humán Telex zenekarban a Körte már nem volt benne?

Sansz: Úgy van. Akkor Losonczi Pál, Kiss Pál, Molnár Laci, Hontvári Laci és én voltunk a felállás. Akkor sokat léptünk fel a PeCsában, E-Klub, KEK. Komoly bulik voltak.

Az új stílust simán elfogadta a közönség?

Sansz: Futott a szekér, bár akkor az Első emelet ment, ők voltak a top, meg hát a KFT. Persze közel sem voltunk olyan nagyok, mint a Bikini, de volt közönségünk.

Megjelentetek TV-ben, rádióban?

Sansz: Rádióban játszották sokat, amikor megjelent a lemez, szinte minden nap.

Tejbezrí kislemez, mint Humán Telex?

Sansz: Nem csináltunk soha nagylemezt, de talán azért, mert közben leléptem külföldre.

Meddig tartott ez az időszak?

Sansz: 1-2 év talán.

A zenéből meg tudtál élni vagy dolgoztál mellette?

Sansz: Mindannyian dolgoztunk, ebből a zenéből nem lehetett megélni annak idején sem.

Pont akkor kezdtél el zenélni, amikor már nem lehetett megélni a zenéből.

Sansz: Zenéből mindig nehéz volt megélni, nekem ez hobbi volt.

Hogy jött az ötlet, hogy pattanni akarsz az országból?

Sansz: A húgom kint élt Ausztráliában már jó néhány éve. A nevelőanyám lelépett a húgommal Németországba, de az apámnak nem szólt. Mindenkinek azt mondták, hogy kimennek turistaként, de soha többet nem jöttek vissza. Három hónap után kapott apám egy levelet és meg aztán egy idegösszeomlást. Itt maradtunk egyedül az újpalotai lakásban. Aztán elmúlt vagy tíz év, egyszer csak a húgom hívott telefonon. Ausztráliában élt már és készült jönni látogatóba Magyarországra. Megérkezett, itt volt egy hónapig - akkor még a Humán Telex zenekar létezett, egy koncertre is eljött - egyszer aztán megkérdezte tőlem, hogy miért nem megyünk ki Ausztráliába, családegyesítés címén, sokkal jobban élhetnénk. A feleségem tanárnő volt, én dekoratőrként dolgoztam nagyon rossz fizetésért. Sokat rágódtam nem akartam elmenni, mert ott volt a zenekar, nekem az volt a fontos. Imádtam zenélni. A húgom erre azt mondta, hogy ott is lehet zenélni. Egy hónap alatt addig agitált, hogy megbeszélgettem a feleségemmel, apámmal itt laktunk egy szobában, anyagilag ez siralmas volt, fusi munkákat kellett vállalnom.

Sansz: A húgom visszament, sokat hívott még, sokat egyeztettünk, mert nem lehetett csak úgy elmenni az országból. Én nyugaton sosem voltam addig. Azt a megoldást találtuk ki, hogy Görögországba kimegyünk, mint turista és ott maradunk feketén, amíg el nem intézik a családegyesítést. Ami a hátizsákba befért, azt vittük magunkkal, pénzünk nem volt, főleg inkább fotókat raktunk bele, és az összes Tejbezrí kislemezt, mindent, amit tudtam. Megérkeztünk Görögországba, bementünk a Vöröskereszthez, és mondtuk, hogy nem akarunk visszamenni Magyarországra, anyám meg a húgom Ausztráliában él és családegyesítést szeretnénk. Bementünk a nagykövetségre is, elmondtuk a helyzetet, mondták oké, anyámék közben intézték a papírokat. Amíg ez intéződött, addig valamit Görögországban kellett csinálni, mert hát az utcán nem alhatsz. Nagyon durva kilenc hónapon mentünk keresztül. Én egy hűtőházban dolgoztam, lengyel body buildingesekkel pakoltam a sajtokat, szalámikat, napi tíz órában. A feleségem meg bébiszitterként dolgozott egy családnál, ahol a férfi görög volt, a felesége meg amerikai. Angolul tudott velük kicsit kommunikálni. Nagyon durva körülmények között laktunk, béreltünk egy pincehelyiséget, ahova egy matrac volt ledobva, amit az utcáról szedtünk össze, volt egy fürdőszoba bent, egy pici konyha. Nagyon furcsa embereket ismertem meg.

Mielőtt kimentetek Ausztráliába, a zenekarnak bejelentetted, hogy elmész?

Sansz: Egyetlen egy ember tudta a zenekarból, hogy lelépek, Hontvári Laci. Nem akartam a zenekart nehéz helyzetbe hozni. Ő rögtön megértette és azt mondta valószínűleg a legjobb dolog, amit csinálunk. Nehéz volt lelkileg, nem fair dolog, de az én életem fontosabb. Végre kijutottunk Ausztráliába, és anyáméknál laktunk. Volt egy pici háza, a húgommal lakott, ott laktunk nála két hónapig. Anyám nagyon sokat ivott. Elköltöztünk onnan, kaptunk munkát, nagyon nehéz volt nyelv nélkül. Az első három év, amíg el nem kezdtünk úgy ténylegesen beszélni az nagyon durva volt. Aztán az ember tanul, meg azon dolgozik, hogy jobb legyen az élete, végre találtam dekoratőrös munkát, de addig minden szar melót el kellett vállalni. Kerítést is festettem, feleségem konyhán dolgozott egy magyar étteremben, mint felszolgáló, tele simlis magyarral, akik kihasználnak. Talpra álltunk, tanultuk a nyelvet, most már jó munkánk van. A zenét nem tudom abbahagyni. Amikor eljutottunk oda anyagilag, hogy megengedhettem magamnak, akkor megvettem az első szintit, mindig szintetizátoron akartam játszani, attól függetlenül, hogy énekes voltam. A Losótól is állandóan kölcsönkértem hétvégékre. Megvettem az első szintit, a másodikat, a harmadikat és elkezdtem otthon a szobában magamnak írogatni a zenét, meg kedvtelésből játszani.

Megismertem zenészeket, van egy nagyon jó basszusgitáros barátom, ő, punk zenekarban játszott annak idején. Vele kezdtem el zenélni, aztán jött még egy srác, aki gitározott, Papp Feri, ő is kint él Ausztráliában, és ő is zenész volt itthon egy kisebb zenekarban. Született egy ötletem, hogy a Magyar Házban kellene fellépnünk. Itt két színpad van, egy kisebb és egy nagyobb, van saját templomuk, bárjuk, konyhájuk, de kik járnak oda? Az '56-os magyarok, akik bokát vernek, csattogtatnak, letisztelegnek egymásnak és mindjárt vitézzé avatják az unokájukat. Borzalmas. A fiatalok oda nem járnak. Megismerkedtem a Magyar Ház igazgatójának a fiával. Kérdeztem tőle, hogy mit szólna ha összedobnék egy bandát és csinálnánk egy koncertet.

Örült az ötletnek. Közben teljesen véletlenül megismerkedtem Mareczky "Totó" Pistával. Ferike, a gitárosunk szólt, hogy ismeri Totót. Mondom, ne basszál, a koncertjeire jártam, csápoltam P. Mobilon. Mit csinál az itt? - Kenyeret szállít, de ha gondolom, megadja a telefonszámát, beszéljek vele. Én addig személyesen nem ismertem Pistát, azért felhívtam egyik este. Tipikus Mareczky stílusban vette fel a telefont; "tássék". Bemutatkoztam neki, kérdeztem, tudnánk-e találkozni és játékokat cserélni, akkor volt az a számítógépes játék, amit ő is szeretett játszani meg én is. Először még nem is volt szó zenéről. Persze, kenyeret szállít, reggel 5-kor ott van nálam. Elkezdtem magyarázkodni, hogy most született a gyerek, alszik a család. Nem adta alább, mondja, hogy jön reggel 5-kor és hoz friss zsemlét is, meg kenyeret. Úgy is volt, reggel 5-kor a barom becsönget, bejön, bemutatkozik, majd azzal a lendülettel odarohan a kiságyhoz, és elkezd üvölteni két veknivel a hóna alatt - jaj de szép ez a gyárek -, hát így ismerkedtem meg vele.

Hamar összehaverkodtunk, és kérdeztem, hogy lenne-e kedve egy közös zenekarhoz. Olyan dalokat játszunk, amit ott mindenki ismer, Bikini, LGT, P. Mobil, Skorpió, Korál, Omega, R-Go, Első Emelet. Ebből azért lehet egy repertoárt csinálni.

Mi volt a zenekar neve?

Sansz: A zenekar már nincs, de sok videó van fent a youtube-on. Akadémia a zenekar neve. Vagy tíz dal van fent. Csináltunk három kibaszott nagy koncertet a Magyar Házban. Bejött 300-400 leginkább fiatal, ott ez nagy dolognak számít. Amikor a Magyar Ház vezetősége pénzt szimatolt, vérszemet kaptak. Először bérelni kellett a termet, zsebünkből fizettük. Lejártunk egy évig rendesen próbaterembe minden hétvégén, azt is zsebből fizettük, profi stúdióban próbáltunk, profi világítás is volt, profi keverő. A technikus egyébként egy ausztrál csávó volt, jeleztem neki, hogy nem fogja érteni, miről énekelünk, nem ismeri a dalokat, de biztos kurva jó füle van, megoldja. Amikor felállították a cuccot, soundcheck volt, látom a csávó lázba jött, annyira profi volt a zenekar, megcsinálta a koncertet, és nagyon tetszett neki.

Ekkor már billentyűztél is?

Sansz: Nem vagyok billentyűs, azt csináltam.

Beprogramoztad?

Sansz: Igen, feljátszottam 16 sávra, kazettáról fülre leszedtem az összes akkordot, mindent, majd meghangszereltem az egészet. Nagyon jól szólt, majdnem úgy, mint a lemezen. Csak annyit csináltam, hogy a kisebb dallamokat följátszottam, amik könnyűek voltak. A többi playbackről ment. Ekkora hangzást nem is tudtál volna előállítani, egy keyboardon. Nagyon jól szólt, megcsináltuk háromszor. Utána a Magyar Ház akarta szervezni és a bevétel az övéké, de hallani sem akartam róla.

Kaptatok valamit legalább?

Sansz: Nem, az első bulikat úgy csináltam, hogy kifizettük a bérleti díjat, de a bevétel a miénk volt. Mi sem számítottunk ekkora tömegre. Csináltunk büfét, kiváltottam az italengedélyt arra az éjszakára, és árultunk alkoholt is. Annyi lóvét csináltunk, hogy fejenként kifizettem kb 300 dollárt (145.000 forint) a fiúknak fejenként, el voltunk ájulva.

Ezért akarta a Magyar Ház szervezni tovább

Sansz: Persze, és mondtam szó sem lehet róla, annyira nem bízhatok bennünk, ingyen odaadhatták volna a nagytermet. Kint volt egy református pap a Magyar Templomban, ő keresztelte a lányomat, összebarátkoztunk és megkért idő közben, hogy énekeljek a templomban. Igazán nem az én stílusom, de miért ne. Annyira rendes volt, ünnepélyeken játszottunk, mondtam, ahhoz, hogy én a zenekart idehozzam, kellene egy keverő, amire mindent rácsatlakoztatok, de nekem nincs. Körülbelül ezer dollár egy ilyen. Azt mondja, semmi gond, vegyem meg és az enyém. Utána egy ünnepélyre megcsináltuk az egész Honfoglalást Mareczkyvel.

Akkor megszűnt a Magyar Ház buli?

Sansz: Megszűnt, így van. A zenekar szétszéledt, barátok maradtunk, tartjuk tovább a kapcsolatot. A Pistával is már régen beszéltem, de ő még eljár ilyen Magyar Házas bulikra. Itt ott eldobolgat zenekarokban. Amikor megvettük a házat, minden hangszeremet el kellett adni, mert kellett a pénz, tíz évig legalább nem volt hangszerem, egy idő után megelégeltem és elkezdtem megint vásárolgatni. Most van egy otthoni kis stúdióm, szép felszereléssel. Magamnak zenélgetek és írogatok. De én ezt nem teszem fel sehova, mert tudod milyenek az emberek, belehallgat és három másodperc után már meg is volt.

Milyen zenéket hallgatsz mostanában?

Sansz: Mindenevő vagyok a mai napig. Főleg elektronikus zenéket, de nem rock.

A rock az most szünetel?

Sansz: Azt is hallgatom, de főleg új zenekarokat.

Ausztrál bandákat?

Sansz: Nem csak.

Magyart?

Sansz: Magyarokat nem. A mostani magyar zenekarokat nem ismerem. Belehallgattam néhányba, de siralmas. Most volt kint nálunk a Kozmix, arra már el se mentem. Két magyar előadóesten voltam jelen, az egyik egy Demjén koncert volt, amin a Rózsi hullarészeg volt, és playbackről ment minden. Ráadásul elfelejtette a szöveget és csak röhögött a színpadon, szégyen és gyalázat volt. 20 dollárt kértek el a koncertért. A másik koncert ugyanez volt. A Pataki Attila kijött egyedül, full playback. Véreim! - Így indított, és a sok tufa magyar ott őrjöngött, hogy milyen jó, mi meg Mareczkyvel ott álltunk hátul, egymásra néztünk és azt mondtuk, bazdmeg, ez azért kegyetlen. A buli végén odamentem az Attilához, bemutatkoztam, hogy ki vagyok, hogy zenéltünk előttük Miskolcon, erre gizdán azt feleli, valami suli bulin? Ott is hagytam.

Vannak még zenei tervek?

Sansz: Komoly zenei terveim nincsenek, annak idején voltak - nem magyar vonalon -, dolgoztam együtt egy sráccal, aki szintizett és csináltam egy egész albumra való anyagot. Akkor techno vonalon utaztam, csináltam. Elvagyok otthon, munka után hazamegyek, beülök a stúdiómba, legalább a feleségem örül, mert nem megyek sehova. Egy kertes házban lakom, a belvárostól húsz percre. Hétvégente elmegyünk vagy kirándulni, vagy vásárolni, ebédelni.

Elterjedt az a pletyka, hogy csináltok egy utolsó Tejbezrí bulit te, hogy állsz a kérdéshez?

Sansz: Nehéz kérdés, mert ugye ez nem úgy megy, hogy dobjunk össze valamit két perc alatt. Kellenek próbák, összeröffenések. Én nem itt lakom a szomszédban, nekem anyagilag idejönni nem olcsó mulatság, plusz a munkából kiesés, de ha meg tudom oldani, akkor rajtam nem múlik.

Ha jövőre jössz, akkor összerántjátok, hiszen most már az internet segítségével próbálni lehet..

Sansz: Persze, a dalokat nem felejtettem még el. Nem énekeltem már vagy tíz éve és ez azért kiesés. Énekelgetek én otthon magamnak meg a feleségemnek, haveroknak, de úgy, hogy színpadon, úgy már nagyon régen.

Készítette: Fiery