A Nemzeti dal - Tolcsvay László interjú 2. rész

Tolcsvay László születésnapi koncertje március 27-én, az Erkel Színházban lesz látható. Az évfordulónak megfelelően egy visszaemlékezésekben gazdag beszélgetést adunk közre, ahol olyan érdekességek kerülnek napvilágra, melyek sokunk előtt eddig ismeretlenek voltak. Ezek a történetek mélyen beleírták magukat a magyar könnyűzene történelemkönyvébe. Az alábbi – második - részben néhány szót ejtünk a Ki Mit Tud? győzelemről, a KITT EGYLET-ről, valamint arról, hogy hogyan és miért született meg a Nemzeti dal ötlete. Mit mondjak? Érdekes lesz. Kellemes olvasást kívánok (Fiery)

Ha valami nem sikerül, ne keseredj el
Azt hiszed, ha kinevetnek, mindjárt sírnod kell
De jól tudod, a hold után felkel majd a nap
Meglátod, hogy könnyeidnek híre sem marad
Jól van, ne sírj kedvesem
Jól van, itt a két kezem
Látod, nincs baj, semmi sem
Hát kérlek, ne sírj kedvesem 

A Tolcsvay csapat eljutott a Ki Mit Tud?-ra és meg is nyerte azt méghozzá Polbeat kategóriában, ami akkor annyit jelentett, hogy a könnyűzenét politikai célú szöveggel látták el. No de a trió már akkor is kerülte a politikát. Akkor mégis hogyan történhetett ? 

Hogy lett a zenétekből polbeat?

A mi zenénk sosem volt polbeat, de a történet úgy kerek, hogy akkor csak ez a kategória létezett és a mi folkbeat zenénket nem tudták hová sorolni. Egyébként a polbeat egy magyar találmány. Ez volt az a kategória, ahova minket az akusztikus gitárokkal besuvasztottak. Ilyen szempontból még hálás is vagyok, mert a mienk más muzsikálás volt, mint a többieké.

Melyik dallal nyertetek a Ki Mit Tud?-on?

Nem emlékszem pontosan, hogy melyikkel, talán az Oly jó lenne véled című dallal nyertünk, de három dallal indultunk A Ne menj el mellett a Boldogtalan vándor és az Oly jó lenne véled. A bátyám nagyobb történész, ő biztosan emlékszik rá.

Annyi hangszeren zenélsz –zongora, gitár, bendzsó szájharmonika, elektronikus hangszerek -, melyik áll a szívedhez legközelebb?

Alapvetően zongorista vagyok és gitáros. Ez a kettő a legfontosabb az összes többi kiegészítő. Persze, ha bele gondolok, a szájharmonika azért kilóg a sorból, mert én az első pillanattól kezdve érdeklődtem a blues-zene iránt. Itt azt gondolná az ember, hogy ez a zene csak három akkordról szól, pedig nem az akkordok számán van a hangsúly, hanem azt az érzést, kell érteni - anyanyelvi szinten -, hogy tisztában legyél a blues jelentőségével. Az igazi klasszikus blueshoz hozzátartozott a szájharmonika. Olyan, mint a C dur skála a zongorán. Nagyon sok ilyen zenét hallgattam, mint John Mayall, John Lee Hooker és rettenetesen érdekelt, hogy a való életben hogyan szólal meg a blues harmonika. A Wanderersben játszottam és vettem magamnak egy nagy váltós - kromatikus minden hang rajta van, azonban mégsem jött ki belőle az a hang, amit hallottam akár a Rolling Stonesban - harmonikát. Később láttam egy filmet a Rolling Stonesról és hallom, hogy szájharmonikázik Brian Jones, de a kezében nem látom a hangszert. Hogy a jó istenben van ez? Emlékszem, hogy láttam ilyen pici szájharmonikát, a Rákóczi út 60-ban, a hangszerboltban, gondoltam, hogy kipróbálom. Lehet, hogy azért nem látom mert tényleg olyan pici? Bementem az üzletbe és azt mondta az eladó, hogy persze, de rá is van írva, hogy Blues Harp harmonika. 35 forint volt. Kijöttem a boltból, megfújtam, megszívtam és kijött belőle az összes hang, amit egész életemben kerestem. Volt a Rolling Stones-nak egy olyan nótája, hogy 2120 South Michigan Avenue, ami egy komplett szájharmonika szóló volt, na azt hangról hangra megtanultam. Később még a korai Hobo Blues Band-be is engem hívtak szájharmonikázni. A másik fajta szájharmonika hangzást, a Bob Dylan félét is szerettem, ő ugyanezt a hangszert használta csak primérebb módon, kevésbé blues-osan. Úgyhogy a szájharmonikát nagyon szeretem, de ez csak kiegészítő érdekessége az életemnek, alapvetően – ahogy mondtam - én zongorista vagyok.

Egy cikkben megjelent, hogy a Ki Mit Tud?-ra az Illés segítségével kerültetek. Mi ebből az igazság?

Semmi. Effektíve a Toldi Gimnáziumi igazgatója nevezett be. Akkoriban az Illés itt játszott a Várban, a Tolcsvay Trió pedig már kilátszott a földből és Szabolcsék elhívtak minket, hogy játsszunk együtt. Ilyen szempontból ekkor már valóban létezett az Illés zenekar zenészeivel a barátság. 1968-ban megnyertük a Ki Mit Tud?-ot, és '69-ben már együtt turnéztunk Leviékkel. Azóta tart a barátság, hiszen ugyanazokat a zenéket szerettük, ugyanazt gondoltuk az élet fontosabb dolgairól, így született meg később a KITT-Egylet. Én már '69-ben megírtam Zsuzsának a Tilinkó című számot, amit a Tolcsvay Trióval játszott, sőt az első lemezén mi is zenéltünk, csak akkor még nem saját szerzeményt. Azonosan érzékeltük a világot - főleg abban az időben -, de a Ki mit tud?-hoz ennek semmi köze.

Ha már KITT Egylet… Mi volt előbb a KITT Egylet, vagy a Nemzeti dal?

Egymástól független a kettő. A Nemzeti dalnak külön története van. 1971-ben az én generációm igazán próbálta megünnepelni március tizenötödikét. Ekkoriban volt a KISZ által szervezett tavaszi ünnepségsorozat: március 15., március 21., és április 4. A gyűjtőneve Forradalmi ifjúsági napok. Ez csak egy ünnepségsorozat volt, nem hazafias nevelés, de én a Táncsics börtöne mellett sétáltam el mindennap iskolába. Apukám Erdélyben született, anyukám az ország másik sarkában, Fertőszentmiklóson, itt találkoztak a Várban a háború alatt. Tehát, ha úgy tetszik akkor az egész ország két széle bennünk van. Azt mondd meg, a kommunizmusban, vagy bármikor kit szeressek, ha nem a hazámat? Nem volt tanítási szünet, de néhány jó érzésű tanár segítségével megemlékezhettünk a forradalomról.

A spontán ünneplések viszont úgy zajlottak, hogy néhány srác és lány összegyűlt a Petőfi szobornál, majd átsétáltak a Batthyány örökmécseshez, ahonnan Budára mentek, a Táncsics Mihály börtönéhez. Ez volt egyszer, negyven-ötven fiatallal, de ezt a rendszer még nem vette komolyan. Később aztán mégis fontos lett ezt az egyedi megemlékezést megfékezni, mert 1973-ban, itt a Várban a Hunyadi János úton már rohamkocsikkal várták a fiatalokat, amiből nagy verés és letartóztatások lettek. A speciális Csepel rohamautónak nyitott volt az oldala és láncok lógtak rajta - mint egy korabeli hintán -, a platón ültek a zsaruk és amikor jött a parancs, egy pillanat alatt leugrottak a vonulók elé. A letartóztatott srácok már nem jutottak el Táncsics börtönéig. A lényeg az, hogy éppen ebben az évben találta ki a KISZ, hogy legyen Petőfi év. Felkértek fiatal szerzőket, hogy zenésítsenek meg Petőfi verseket és azokból készül majd egy lemez. Ez a felhívás eljutott hozzánk is. Szerintem a hatalom arra gondolt, hogy majd elénekeljük a Megy a juhász a szamáron, vagy az Anyám tyúkja esetleg a Füstbe ment terv című költeményeket, én meg arra gondoltam, hogy mi lenne, ha a Nemzeti dal lenne az én általam megzenésített vers, mert annyira bosszantott, amit láttam. Én magam nem mentem tüntetni, nem koszorúztam meg a Petőfi szobrot, de belül rettenetesen pipa voltam.

Akkor – itt a Várban - az apám zongoráján elkezdtem játszani és emlékszem, hogy azon gondolkoztam, hogy nem szentségtörés-e, hogy én csak két versszakonként fogom a refrént énekelni. A zene törvénye erre inspirált, hogy jó így, úgy éreztem, hogy a két versszak együtt tömörebb. Megírtam a dalt és elmentünk az ORI-ba meghallgatásra. Életem egyik legszebb pillanata volt. Ott ült az összes cenzor. Amikor befejeztük, az egyiknek fehér volt az arca, a másiknak vörös. Mikor végre meg tudtak szólalni, azt mondták, hogy hát azért ezt én elrontottam, mert nem szabad így kiabálni, meg nem így, vagy úgy kellene ezt énekelni... Én meg úgy éreztem, hogy "egész jól sikerült", ezért pár nap múlva a klubban is eljátszottuk. A dal előadása alatt, vagy után senki nem bántott senkit nem törtek, zúztak az emberek, csak lélekben volt megfoghatatlan forradalmi érzés. Végül egymás után ötször kellett eljátszani. Boldog voltam a helyzettől…

Folytatjuk (2025.03.12. szerda)

Készítette: Fiery