A Nagy Generáció - Tolcsvay László interjú 1. rész

Tolcsvay László, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar zenész, énekes, zeneszerző, előadóművész rengeteg sláger és musical szerzője ebben az évben 75 éves. A jubileumhoz hozzá tartozik az is, hogy 5 éves kora óta zenél. Az eseményt méltóan illik megünnepelni és ez így is fog történni március 27-én, az Erkel Színházban - még van pár jegy, de érdemes sietni. Az elkövetkezendő hat részben egy kötetlen beszélgetés keretében összefoglaljuk a művész pályafutásának kiemelkedő állomásait és olyan történeteit, melyeket a nagy közönség előtt eddig homály fedett, pedig felettébb érdekesek. Kellemes olvasást mindenkinek (Fiery)

Tolcsvay László becsületes, szerény ember, kerek őszinte mondatokkal és a hazai könnyűzenét meghatározó fontos történetekkel. Új élményekkel leszünk gazdagabbak, amikor kinyitjuk a magyar könnyűzene történelemkönyvében Tolcsvay László fejezetét.  Induljon a történet...

Más a föld, más az ég, más a nap, és más a rét. Ez egy más világ, ez nem olyan, amit szeretnék. Más a lány, más a csók, másra vár, itt élni nem tudok. Ez egy más világ, ez nem olyan, amit szeretnék. Lehet, hogy ez nekik jó, de nekem ez nem való…

Hogyan indult a zenei pályafutásod?

Zenekarban 1962-től, 12 éves korom óta játszom. Az első – még amatőr - együttesünk neve Strangers volt. Mi alapítottuk a bátyámmal és az ő egyik osztálytársával, aki nagyon tehetséges gitáros volt. Akkoriban még mi is olyan kötelező anyagokat játszottuk, mint például a Shadows. Én voltam a trió zongoristája, miközben nem volt hangszerem. Ezt a hiányosságot úgy oldottuk meg, hogy ahol volt pianínó, ott zongoráztam, ahol nem volt pianínó, ott nem zongoráztam. Aztán később már lett egy Melodikám – ami egy szabad nyelvsípokkal rendelkező aerofon hangszer, hasonlít a tangóharmonikához és a szájharmonikához – és azon zenéltem, miközben énekeltünk is, mert már akkor is vonzott bennünket a sokszólamú ének. Ez a zenekar azonban rövid életű volt, hiszen nem voltak hangszereink, meg közben iskolába jártunk.

Jött a gimnázium és ez mindent megváltoztatott…

A Toldy gimnáziumba jártam és az egész iskola tudta rólunk, hogy zenélünk, ezért nem lepődtem meg, amikor az egyik szünetben odalépett hozzám egy srác, hogy a bátyámmal délután menjünk le a Wanderers zenekar próbájára. A banda egy tánciskolában működő zenekar volt. Nagy örömmel mentünk le és egyből bevettek minket a csapatba. Csütörtökön össztáncra zenéltünk, szombaton vagy vasárnap pedig a Horizont tánciskolában volt klubunk, ami a nagykörúton a hazásságkötőteremmel volt szemben a második emeleten. A hely igazi klasszikus tánciskolának számított, ahol egy harmonikás meg egy dobos játszották a keringőket - meg a többi kötelezőt -, mi pedig az ügyeletes slágereket játszottuk. Hatkor - vagy talán hétkor - elkezdődött a műsor, este tízkor pedig lekapcsolták a villanyt, hogy mindenki menjen haza. Gondolom azért cselekedtek így, hogy a fiatalok az utolsó járatokkal rendben haza tudjanak menni. Ebben a zenekarban két évig játszottunk. Fejlődésünk szempontjából hihetetlen jó volt, mert egész héten gyakorolhattunk azért, hogy a következő hétvégén már új számokat - Beatles, Rolling Stones, vagy The Kinks - tudjunk játszani.

Hogyan lehetett akkor ezekre a külföldi beat-slágerekre rátalálni?

Az igazi első nagy löketet a Radio Luxembourg adta. A történet ehhez a házhoz tartozik, ahol most vagyunk. A bombák ütötte falak miatt 1962-ben kezdték el renoválni az épületet. Mivel akkor ebben a lakásban még egy hatalmas bombatölcsér volt, én egy átellenes udvari egyszobás lakásban születtem és cseperedtem.  Romos volt a ház két sarka, de középen lehetett közlekedni. A felújítás előtt anyukám kikönyörögte, hogy itt maradhassunk. Azt mondta, hogy ide járnak a gyerekek iskolába ne kelljen elköltöznünk. Akkor az volt a szokás, hogy akinek renoválták a lakását, azt beköltöztették a Kilián laktanyába, az Üllői út és a körút sarkán lévő robusztus épületbe. Abban létesítettek szükséglakásokat. Szóval anyukánk elérte, hogy maradhattunk, de egy udvari lakásban, ami a Magdolna torony felé nézett. Apámnak volt egy régi rádiója, amivel a Szabad Európát - mint kötelezőt - hallgattuk, de az nem fogta a Luxembourg adót, mert az a középhullámon volt, de ha fogta is az élvezhetetlenül zavaró volt. Viszont, miután leköltöztünk és tekergettük a rádiót, egyszer csak puff valaki megszólalt: "Itt a Radio Luxembourg". Érted? Hát azt hittem megőrülök a gyönyörűségtől. Az első két nóta, amit effektív hallottam, az a Telstar című dal volt a The Tornados együttestől és a Love Me Do a Beatlestől. Ezek a dalok később meghatározták az életemet. Tehát jövök nekik egy sörrel.

Ez volt a rádió arany kora. Hogyan jutottatok lemezekhez?

Ehhez a házhoz kötődik az a történet is. A szomszéd fiú papája '56-ban disszidált és kintről elküldte Elvisz - Golden Records című lemezét. Árpi – így hívták a srácot – jó hangosan hallgatta, hogy mi is halljuk kint az udvaron. Üvöltött a Jailhouse Rock meg a Love Me Tender. Azóta én is megvettem az eredeti albumot, de még nem tettem föl a lemezjátszóra, nehogy véletlenül megkarcoljam. Később aztán nekünk is lett lemezjátszónk. Béla ügyességének köszönhetően számtalan ismerős küldözgetett lemezeket külföldről, de ez sem volt olyan egyszerű. A bátyám a gimnáziumban angolul tanult, és kapott egy nemzetközi levelező listát és ő akivel csak lehetett, felvette a kapcsolatot és hamarosan hihetetlen mennyiségű levelező barátja lett. Nem tudom hogyan, de Amerikából, Angliából és Franciaországból érkezett Béluskának levél. És akkor Béla - a szó szoros értelmében – elkezdett lemezeket kunyerálni és küldték is sorra, de ezek a srácok idővel eltűntek, végül egyetlen külföldi barátja maradt, egy svájci fiú, aki nagyon sokáig minden új lemezt elküldött. Ezek a zenék nagyon megfogtak és már természetes volt, zenész leszek. Jó, az is voltam, hiszen 5 éves koromtól kezdve tanultam zongorázni. A zene természetes velejárója volt a létnek. A Wanderers zenekarban '66-'67-ben alábbhagyott a lelkesedés és a testvéremmel elkezdtünk önmagukban gondolkodni…

Hogyan jött az akusztikus hangszerek ötlete?

Kifejezetten a bátyám ötlete volt. Tulajdonképpen nem volt pénzünk és nem volt se hangszerünk se erősítőnk. Semmink nem volt. Volt itthon egy zongora és a mamám vett Bélusnak egy orosz gitárt. Rettenetes gitár, akusztikus gitár, de gitár volt és akkor azon gondolkodtunk, hogy játsszunk akusztikus hangszereken. Balázs Gáborral egy gimnáziumba jártam  és ő lett a bőgős, persze akkor még neki sem volt hangszere. Végül apám háború előtti és háború utáni zenekarának a bőgősétől vettünk egyet. Itt próbáltunk a lakásban, meg a Kiss János altábornagy utcában, ahol Gábor lakott. Reggel elmentünk az iskolába a kötelezőt letudni, fél kettőkor vége volt a tanításnak, fél háromkor már biztos, hogy valamelyik lakásban gyakoroltunk. A próbákon fantasztikus örömtől átitatott zenélés folyt és elkezdtünk önálló számokat írni. Voltak elképzeléseink, hogy milyen zenét játsszunk - a hatvanas évek vége felé vagyunk -, nagyon szerettük Bob Dylant és Donovant, az ő zenéjük igazi városi népzene (protest songs) volt...

Miért pont ez a műfaj?

A mi generációnk folyamatosan tiltakozott a háború ellen itthon is és Amerikában is. Nem akartak a gyerekek Vietnamba menni, értelmetlenül háborúzni, mert az a "játék" valóban életre-halálra ment. Nem úgy, mint a Hair-ben "Jajj, de aranyos, ahogy az asztal közepén táncol". Persze itthon mi sem akartunk katonák lenni. Bob Dylan dalai meg ezekről a problémákról szóltak. Szóval nekünk is volt egy komoly képünk a városi népzenéről és ezt éreztük magunkénak. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy én a Beatlest is városi népzenének tartom, annak ellenére, hogy az ő esetükben ismerjük az alkotókat. Mi nem határoztuk el, hogy márpedig mi olyan zenekart fogunk csinálni, amilyen még nincs, írtuk a dalokat és egyszer csak ott találtuk magunkat, hogy csináltunk egy olyan zenekart, amilyen még nincs. Ez ösztönös volt, őszinte és világos. Így indult a Tolcsvay Trió.

Akkoriban dúlt még a harc a beat és a táncdal között?

Ma már megbocsátó vagyok, de akkor effektív volt a mi zenénknek is egy ilyen funkciója, hogy a kedves "táncdalosdi" helyett komoly dolgokról énekeljünk. Felnőtt emberként ma már jobban megértem a sláger szerzőket.

Te is rengeteg slágerzenét írtál…

Én nem tudok slágert írni, azok a dalok azok lettek, miközben a sláger szerzők valóban képesek slágereket írni, mint például Fényes Szabolcs és ma már az ő munkájukat nagyra becsülöm. Aki a zenével foglalkozik az rossz ember nem lehet, úgyhogy, néhány arcátlan dolgot leszámítva ártatlannak tartom a zenét.

A '60-as évek közepéig épp a tánczene miatt nem is szerették, ha valaki magyarul énekelt. Mindenki félt előadni – az Illés is -, nehogy megverjék érte őket...

Nagyon fontos volt ez a lázadás a régi ellen, de aztán mégis csak mindenki belevágott és magyarul kezdett el énekelni, hiszen ezen a nyelven beszélünk és ezen a nyelven próbáltunk meg valami fontosat alkotni. Amikor elkezdtük, általában én írtam a zenét, Béla a szöveget, persze volt, amikor ez megfordult, de nem sokszor. Ezek a virágének, - vagy népdalszerű szövegek és dallamok automatikusan formálódtak. Mi nem határoztuk el, hogy magyar népdalszerű zenét fogunk írni, automatikusan lett ilyen. Ez jött ki belőlünk, ez volt számunkra a természetes.

Hogyan kerültetek a Ki Mit Tud?-ra?

Kodály módszeren nőttünk fel - ami szerintem zseniális módszer - mind a hárman különböző évfolyamokban, de egy zeneiskolába jártunk. A zenetanárunk is Kodály Zoltán növendék volt, de a papám is komoly inspiráció volt számunkra, aki szintén énektanár volt. A zeneiskolában kaptam Bach, Bartók, Mozart vagy Schubert kottát, miközben itthon volt egy-két Gerswhin kotta is, rögtön átjött a másik fajta zene is. Amikor valamelyikünk elkezdett otthon gitározni a másikunk azonnal beszállt, a Tolcsvay Trió organikusan fejlődött. Rengeteget gyakoroltunk, játszottunk, amikor egyszer csak a gimnáziumi igazgatónk benevezett bennünket a Ki Mit Tud?-ra. Eszünkbe sem jutott, hogy induljunk egy ilyen versenyen. Elképzelni sem tudtuk, hogy hamarosan elődöntőben fogunk játszani a MOM-ban és bejutunk a döntőbe és megnyerjük A Ki Mit Tud?-ot...

Folytatjuk (2025.03.10. hétfő)

Készítette: Fiery