A munka maga is gyönyörűség, ha szívesen végezzük - Gáspár Sándor interjú

Gáspár Sándor az egyik főszereplője egy, a reményeink szerint tavasszal bemutatásra kerülő tévéfilmnek. A történet az 1848-49-es magyar szabadságharc leverésének utolsó időszakából elevenít fel egy megtörtént, de kevesek által ismert epizódot, amikor a Fejér megyei Csákberény két papját egy éjszaka letartóztatják és elhurcolják. Ártatlan ügyükben rövid idő leforgása alatt három tárgyalást is lefolytat a császári katonai bíróság, miközben védekezésre nincs lehetőség. A meghurcoltatástól nem törnek meg, mert az utolsó pillanatig élteti őket a remény, ami egy puskalövéssel válik semmivé. A történet bizonyság arra, hogy már ebben a korszakban is léteztek koncepciós perek, mint ahogy megtudjuk azt is, hogy már volt akkor is olyan ember, aki hatalmánál fogva élt a fekete humor adta lehetőséggel. Az alábbi részben folytatjuk Gáspár Sándorral beszélgetésünket a történetről, a filmről és a film körüli eseményekről. Kellemes olvasást mindenkinek! (Fiery)

"Labor est etiam ipsa voluptas"

Ősszel jött az első lehetőség egy film keretében...

A COVID alatt egyetlen filmet forgattunk, azt is novemberben, ennek pedig egy megtörtént esemény alapján készült kisregény szolgáltatja az alapját. A Sobor Antal által írt könyv címe "Perelj, Uram!", a film címe pedig "Ítélet és kegyelem" lett. Nagyon komoly munka volt és nagy örömömre szolgált szerepelni, hiszen egy színész szívesen játszik kosztümös filmben, főleg, ha főszerepet játszhat, ráadásul mártírrá válhat. A dolog persze összetettebb ennél, hiszen amikor a regényből készült színdarabot bemutattuk itt, Székesfehérvárott, nagyon örült a város, mert egy lokális történettel leptük meg a nézőinket, de most még nagyobb a boldogság, hiszen ebből a darabból egy filmes forgatókönyvet írtak, és az országos terjesztésű film elkészült.

A COVID-ra visszatérve, minden egyes forgatás előtti hajnali teszteléssel, minden egyes maszkos próbával, és mindennel együtt, ami a pandémia jelenlétét erőteljesen igazolta, a forgatás alatt nagyon jól éreztük magunkat, mert egy nagyszerű stábbal dolgozhattam. Rendkívül kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a végeredmény.

Mikor hallottál először a történetről?

Néhány évvel ezelőtt sétáltam az utcán és szóba elegyedtem egy emberrel, aki irodalommal foglalkozott, ő elmesélte nekem, hogy létezik egy csákberényi történet, melyet Sobor Antal regénybe foglalt, a mű színpadi adaptációját pedig egy Román Károly nevezetű tanár írta meg. Elkezdett mesélni erről a két fehérvári férfiről, akik a város ikonjainak számítanak, és ezzel kinyitott számomra egy új ablakot a világra, hiszen ennek a két polihisztornak a munkássága sokak pályáját határozta meg, mint például Kubik Annáét is, akivel később találkoztam, és aki rajongva beszélt a két íróról, hiszen őt még tanították is. Tehát az én figyelmemet először az alkotók ragadták meg.

Szikora János rendezőnk és színházigazgatónk a színpadi változatot kézbe vette Perczel Enikővel közösen és kicsit átgyúrták. A darab hatalmas siker lett. Ehhez képest a filmes változat egyértelműen visszatért a kisregényhez, már nem kellett színpadban gondolkodnia Jánosnak, hiszen az egy óriási szabadság, amikor a kamera a teremből kimehet, és nem kell folyton beszélni, hiszen a képek, akárcsak egy tájkép, rengeteget elmondanak.

Külön öröm volt, hogy a legkisebb szerepben is a társulat tagjai játszottak, és a színház műszaki csapata is részt vett a forgatáson. Több ismerősöm is volt a filmes csapatban, például Jancsó Nyika, akivel többször is dolgozhattam már együtt, vagy éppen Szabó Gyöngyi, az első asszisztens. Nagyon tetszett, hogy nem volt feszültség a forgatás alatt, pedig nehéz helyzetbe kerültünk mindjárt az elején, hiszen János COVID- tesztje pozitív lett, így otthonról kellett rendeznie.

Milyen volt az online rendezés?

Először nagyon furcsa volt minden, aztán rájöttem, hogy János otthon ül, és mindegy, hogy 50, vagy 300 kilométerre egy képernyőt lát, egy vegytiszta tartalmat kap, és a forgatásnak az egyéb dolgait nem érzékelheti. Csak, amit lát, ahhoz kell hozzászólnia. Nyilván kellett ehhez a képessége is, talán ettől működött a dolog, és nagyon jól tudott a színészeknek is instrukciót adni. Nem kellett a körülményekkel megküzdenie, ő esszenciálisan kapott valamit. Biztosan az is segítette, hogy több filmet leforgatott pályafutása során.

Nem volt kérdés, hogy te leszel Szikszay? (az egyik főszerep - a szerk.)

Szerződtetett színész vagyok, és az én kötelezettségem az, hogy a rám bízott szerepeket eljátsszam, és ha az igazgató vagy a rendező azt mondja, hogy én leszek Szikszay, akkor én nem kezdek el ez ellen se pro, se kontra érvelni, hanem elfogadom a rám bízott feladatot és azon vagyok, hogy azt a lehető legjobban eljátsszam.

A filmen más dimenziók is kinyílhattak, sokkal intimebb, mint a színház, hiszen a kamera többször is belemászott az arcomba, én voltam a kép a képben. Nem kellett technikai kötelezettségekkel megküzdeni, hogy a legintimebb gondolatainkat hallja a tőlünk legmesszebb sorban ülő néző is, így Krisztiánnal (Imre Krisztián, a másik főszereplő) kifejezetten személyesek lehettünk, mint például a börtönjelenetben, amikor a szerepünk szerint egymásnak estünk.

Miért lesz érdemes megnézni a filmet?

Nem akarok olyan hibába beleesni, hogy okoskodjak arról, hogy mi az üzenete. Miért ajánlom? Mert ez egy érdekes történet, és valójában ez az érdekes történet az, ami behúzza a nézőket korosztálytól függetlenül. Mostanában nem nagyon készült a korszakról film. Gondolhatja a néző, hogy megnézi, mert 70 percet kibír, de ne ezért nézze meg! Ez történelmünk eddig elő nem került része. Én azt gondolom, hogy ez egy valóságos történet, ami tanulságos, a megvalósítása pedig méltó lesz hozzá. Szerintem ezzel a filmmel sokszor találkozunk még a TV csatornákon, vagy akár az interneten is.

Készítette: Máthé József "Fiery" - Korrektor: Szabó Dóra

Gáspár Sándor díjai:

Jászai Mari-díj (1986) 

Érdemes művész (1999)

Szentes Városért Érdemérem (2004)

Kossuth-díj (2009)

Budapestért díj (2011)

Páger Antal-színészdíj (2014)

Szentes díszpolgára (2015)