Cikipédia 15/13 - A legfeketébb fehér bárány - Pálmai Zoltán interjú

A hazai rockzenében Pálmai Zoltán a legfeketébb bárány, hiszen mindhárom "Fekete bárány" zenekar oszlopos tagja, dobosa volt. Interjúnkban az ő szemszögéből betekintést kapunk a Nagy Generáció éveibe. Zoli kendőzetlenül "teszi helyére" a P. Mobil kérdést, mesél a Beatrice zenekarról és előveszi a Hobo Blues Band-ben eltöltött éveket. Megtudunk néhány titkot arról a bizonyos Kopaszkutyáról, és számos eddig előttünk rejtett érdekességről. Pálmai Zoltán tanár úrral egészen a mai napig eljutunk, történeteibe "csak" a politika szól bele, szóval nem lesz unalmas. Kezdhetjük? Kellemes olvasást mindenkinek! (Fiery)
Az első rock élmények
Első találkozásom a zenével, úgy tíz éves koromban történt, akkor őrült módon elkezdtem zongorázni. Nagyon sokat próbáltam, nagyon szerettem, de egyszer csak azt vettem észre, ha lehajtom a zongora tetejét, akkor azon nagyon jókat lehet dobolni. Erre mondta a tanárom Éva néni, hogy édes fiam, nem fontos zongoráznod, ha a dob jobban érdekel, akkor inkább csináld azt!
Tizennégy éves lehettem, amikor egy esküvőre voltunk hivatalosak, ahol Kovács Béla (az akkori neves doboktató) is ott volt. Rövid győzködést követően, késsel, villával dobolgatva megmutattam neki, hogy az ő iskolájában van a helyem. Tetszett neki a mutatványom, hát a magánnövendéke lettem.
A Teátrum együttes
Szép lassan elindultak az első zenekarok, mindenféle amatőr, félprofi próbálkozások. Az első komolynak mondható csapatom a Virginia volt. Szigeti Edit, Bódi Magdi, Kovács Lajos, Sipos Józsi felállással és elindultunk a Ki Mit Tud?-on, úgy emlékszem, hogy a vége felé a Generál dobott ki bennünket. Egyre jobban belevetettem magam a dobolásba. Figyeltem, hogyan csinálják a nagyok, és vadul képeztem magam. Még gimis (I. László gimnázium 1973) voltam, amikor egy igazán profi csapatba kerültem, ez volt a Teátrum. Yes, Black Sabbath, Emerson voltak a minta. A zenekar tagjai pedig Szűcs Laca, Torontáli Pisti, Dandó Peti, és Kovács Péter voltak. 18 éves fejjel és energiával, éjjel-nappal gyakoroltunk. Szűcs Laca anyukája a Sörgyárban volt gondnok, szolgálati lakással, ezért fű alatt bejárásunk volt a sörgyár kultúrtermébe. Nagyon komolyan raktuk össze a dalokat, de ez a zene senkinek nem kellett. Egyszer a Magyar rádióban fölvettük Weiner Rókatáncát, amit azóta is keresek nagy erőkkel, bár attól tartok, hogy az volt az első felvétel, amit letöröltek. Biztosan kellett nekik más felvételre a szalag. A Bem rakparton volt klubunk és még ebben az évben, 1973-ban a Tabánban is felléptünk a Syrius előtt. Az érettségim olyan is lett, de nem bántam meg, mert míg pénteken felvettek a konzervatóriumba, rá következő hétfőn jött az érettségi. Gondolhatod, hogy ezek után mennyire erőltettem meg magam.
Tegyük helyére a P. Mobilt
Hihetetlen komoly osztályba, zsenik közé kerültem, mint például Németh Gabi, Herpai, Solti, Huba Árpi, Dés, a Postássy Juli. Annyira vágytuk a tudást, mint a szivacs, mindent szívtunk magunkba, klasszikus zeneelmélet, jazz történet, jazz elmélet, ezalatt persze még javában működött a Teátrum. Ekkor történt az, hogy az egyik koncertünk alatt egyszer csak megjelent az ajtóban Schuster Lóri, Bencsik Samuval. Hallottam már a P. Mobil nevű együttesről, de akkor még nem volt Vikidál. Schuster, Bencsik, Losó, Huszár Györgyi. Losó kiugrott valahova a csapatból. Huszár Györgyi is elment, és ekkor jött Kékesi Janek és összeszedtük Vikidált, aki a Pestvidéki Csatornázási vállalatnál volt karosszérialakatos. A Gemler, vagy Pannonia együttesben énekelt akkor. Éreztük, hogy Gyula tele van őserővel. Így indult a P. Mobil 1974-ben. De ez miért is fontos? Tegyük végre helyére a P. Mobil témát!
Ma 247 zenekar él abból, amit mi akkor '74-ben a Schuster Lóri nagymamájának a sashalmi konyhájában, egy UL Royal sztereo magnóval vettünk fel Tollár Endre segítségével, aki egy alapra multiplayback segítségével vette fel az éneksávot. No, de mit vett fel? A Menj tovább-ot, a Kétforintos dalt, a Gályát, azokat a nótákat, amiktől még most is megy a Mobil, és megél az a 247 másik zenekar. Ezért fogadok minden bandát fenntartással, amelyik P. Mobil számokat játszik. Mit jelent ez? Találkozott legalább három nagyon tehetséges ember, egy Bencsik, egy Vikidál, és egy Schuster. Lóri nem zenész, mégis borzasztó jó érzéke van ahhoz, hogy meg tudja állapítani, hogy egy dal jó, vagy nem jó. A P. Mobil elkezdett úgy dolgozni, hogy a világon semmiféle támogatást nem kaptunk. Beszálltuk a Barkasba, elindultunk valamerre, és évente játszottunk négyszáz koncertet. Olyan ismeretségre tettünk ezzel szert, hogy a helyeink be voltak betonozva. Minden pénteken Miskolci Szabadtéri Színpad, minden szerdán Budai Ifi Park, minden vasárnap Csepeli ifi Park, minden csütörtökön Lőrinci Ifi Park, minden vasárnap Kaposvár, és ez hat éven keresztül így ment.
Én a P. Mobil mellett Gonda János zenekarában, egy jazz bandában is játszottam, összegumiztam a hajam, és Küllő Miklós pantomim társulatát kísértük (Szarvassá változott fiú, Elcserélt fejek). Délelőtt konziba jártam, délután P. Mobil. Nagy barátságok szövődtek Németh Gabival, Herpai Sanyival, örültünk egymás sikerének. Szépen működött ez a P. Mobil, de jött '78 és bevonultam katonának novemberben. Ez volt életem első nagy törése. Két hónappal később, amikor leszereltem kezemben a személyigazolvánnyal rohantam a Metro klubba, de már a kapu előtt éreztem, hogy nagy a baj, ugyanis hallottam, hogy játszunk, de azt láttam, hogy nem én dobolok, hanem Mareczky Pisti. Nagyon rosszul esett.
Az Illés zenekarban
Úgy éreztem, hogy sokévi munkám volt ebben a bandában és fájt, hogy számomra itt a vége. Nem tudtam mihez kezdjek, ekkor érkezett Jenei Szilveszter és elvitt az akkori Illés zenekarba, mindez 1979 elején történt. Összebarátkoztam Lajossal is, Szilveszterrel is, csináltunk egy csomó lemezt, ami rám is fért, mert addig mobilosként minden siker ellenére egyáltalán nem jutottam el a stúdióig. Kis rutinra szert tettem, ami nagyon gyorsan kamatozott, mert 1980-ban kaptam egy telefonhívást Póka Egontól, hogy van-e kedvem az ujjá alakuló Hobo Blues Band-ben játszani.
A Hobo Blues Band szárnyalása
Itt indult a HBB, Szénich, Kőrös, Bill, Hobó, Póka és Én. Megint felépítettünk valamit, amit elismerhetsz, vagy nem, megkerülni nem tudod. Az első négy lemez valami csoda volt, ahogy szólt. Amilyen friss volt Bill hangja és azok az irodalmi értékű szövegek. Nem mint például a Piramis, akik mindig egyes szám második személyben felszólítottak valamire, hogy égj és javulj meg, meg kívánj igazi ünnepet! Nem kívánok!
Itt találkoztunk először egy nagyon érdekes dologgal, mégpedig azzal, hogy állandóan le voltunk tartóztatva. Valamiért az útlevelemet sem kaptam meg éveken keresztül, ezért azt hittem, hogy engem megfigyelnek. A rendszerváltást követően fogtam magam és bementem a Levéltárba, de ott azt dobta ki a gép, hogy sosem voltam megfigyelve, másfél év után kaptam három sort, hogy nincs találat. Állítólag nyugodtan mehettem volna külföldre, pedig nem mehettem. Nem tudtunk kimenni Jugoszláviába sem, mert sem Hobó, sem én nem kaptunk útlevelet. Bár Hobó édesapja valóban nagy embernek számított, Hobó nem kért soha segítséget tőle, persze nem is kapott. Erre nagyon jó példa, amikor egyszer a Hungexpón játszottunk volna, de akkor is vittek bennünket a rendőrök, miközben a papa végig nézte az ablakból, hiszen ő volt ott a főnök. Letartóztattak minket Pécsett és egyszer itt Pesten is a Teve utcánál, ahol most a Rendőrpalota van. Éppen játszottunk, mikor átjött szemből egy pártfunkcionárius, hogy pártértekezlet van a József Attila színházban és felszólított, hogy fejezzük be ezt a törvényellenes megmozdulást. Hobo mondta, hogy nem fejezzük be, mert itt most egy koncert zajlik. Pillanatok alatt a rendőr őrsön találtuk magunkat.
Fekete Bárányok
1981 és jött a Fekete Bárány Fesztivál. Képzeld el, hogy én már nem vagyok a Mobilban, viszont már a HBB-ben vagyok és nekem ez akkor elégtétel volt, mert a Hobó Blues Band zárta a napot. Mintha felfelé "zuhantam" volna, de közben már nem is haragudtam Lóriékra. Érdekes, hogy a Bencsikkel később még játszottam együtt, ennek ellenére sosem beszéltük meg, hogy miért kerültem ki a Mobilból. Schuster mesélte később, hogy a zenekar szavazással döntött, hogy Mareczky doboljon és ne én. Ezek után nekem elégtétel volt, hogy Hobóval zártunk.
A Kopaszkutya
Akkoriban annyit játszottunk amennyit csak akartunk, hihetetlen sikeres volt a banda. Nagyszerű zenészekkel voltam körülvéve, beültünk februárban két Zsiguliba, meg kettő Barkaszba és kiszálltunk októberben, amikor visszajöttünk Pestre. '81-ben készült velünk a Kopaszkutya film, aminek imádtuk minden percét. A film eredetileg úgy kellett volna, hogy létrejöjjön, hogy csinálunk egy ötletbörzét a saját történeteinkből. Itt éleződött már Hobo és Lóri között az ellentét. Én sosem láttam a forgatókönyvet, csak csináltunk mindig valamit. A történet alapján ugye van egy zenekar, akik mindig zenélnek és ezzel a társasággal mindig történik valami. Ennyi az egész. Amikor elkészült a Kopaszkutya című film, Hobo szinte azonnal el is határolta magát tőle, pedig a Hobo Blues band-et nem Viszockij hozta fel a csúcsokig, hanem ez a film. Pár évvel később aztán megváltozott a véleménye és újra elővette az anyagot és azóta még jó párszor.
Allen Ginsberg, Peter Orlovsky kíséretében - a Pen klub meghívására - a forgatás idejére megérkezett Budapestre. Sosem felejtem el, amikor játszottunk a fehérvári úti körteremben (FMH), és az ajtón besétált Ginsberg, majd beszállt a Leples bitangba, ugyanis előtte valamikor Hobo egyik barátja szólt, hogy itt van az író Magyarországon, és le kellene hívni egy bulinkra. Hobo megkérdezte tőle, hogy van-e kedve egyet énekelni, ő meg azt felelte "Why not?" Egész jó barátság alakult ki közöttünk, nagyon megszerette a zenekart és jött velünk a turnéra (egy hónapig volt itt). A forgatás után elmentünk a tabáni Kakas étterembe vacsorázni. Képzeld el, hogy bent ült a teljes Hobo Blues Band meg Ginsberg, kint az ajtó előtt meg a Pen klub, a rádió meg a tévé Stúdió '81 szerkesztősége és ő csak velünk foglalkozott és a töpörtyűvel, meg a libacombbal. Csodálatos időszak volt. Persze semmi nem marad örökké, ahogy múlt az idő, beindultak a torzsalkodások. Szcénich elment, Kőrös elment, jött Tátrai, visszajött Döme Dezső és ebben a pillanatban Pókával megalakult egy Radics Béla emlékzenekar. Nekem is mennem kellett. Ott álltam, hogy most akkor mi lesz!
Pandora' Box - Omen évek
Hobó Blues Band után csak álltam, hogy akkor most mi lesz, amikor felhívott Bencsik, hogy csináljunk egy konkurens P. Mobilt. Azt mondta, hogy van egy zenekara, a P. Box Vikidállal, Cserháti Pityivel, jövök én és elhívjuk még Kékesi Janekot, akit végül nem lehetett elcsábítani a világért sem. Akkor érkezett Zsöci, de ez így már nem volt igazi ellen Mobil, viszont megcsináltuk a Pandora's Box Omen lemezét, Hobó szöveggel. Nagyon szuper volt, de lassan ez a dolog is elkezdett büdösödni. Cukrász vagyok és tudom, hogy idővel még a legjobb torta is megrohad. Megint ellentétek, viták, ki mennyit keres, de ha ez nem lett volna elég, ránk köszönt István a király. Ennek hatására elkezdtek feloszlani, szétmenni a zenekarok. Először a HBB, mivel Bill úgy gondolta, hogy ugrik egy nagyot, miért énekeljen százért, amikor négyszázért is nyomhatja. Vikidál is megőrült, ő színész akart lenni mindenáron. Itt volt az Omen lemez, lelépett Vikidál, Cserháti Pityi leköltözött Debrecenbe, és elvette a debreceni virágkirály lányát. Kapott apósától egy P. Box nevezetű pizzériát, megkapták a McDonald's-ot, és egy nyugat európai színvonalú stúdiót csinált. A mi P. Box-unk már nem működött, erre ő csinált egyet Debrecenben. Pedig akkor még mi is P. Box voltunk, Zsöci, Bencsik, meg én. Újra ott volt előttünk a nagy kérdés, hogy mihez kezdjünk? Jött Basary, és jött Bill, így lett aztán Bill és a Box Company, de ez sem jött be!
Bencsiknek lassan elege lett az egészből és kiment Svédországba, de onnan visszaküldték Ausztriába egy lágerbe, ahol várhatták a kanadai regisztrációt, ami ugye hosszú évek. Addig pedig el kellett mennie dolgozni. Joisban egy kis faluban hideg vízzel borosüvegeket mosogatott, mi meg itthon nyomtuk két ember előtt, borzasztó időszak volt. Bencsik Samu meghalt, miközben Pityi a teljes zenei örökségét, ismeretségi körét levitte Debrecenbe, mi meg magunkra maradtunk a Zsöcivel ketten.
A Beatrice egy jó dili
Ugye már a kilencvenes éveket írtuk, amikor Zsöci felhívott, hogy megyünk a Beatricébe. Na, gondoltam, bejött a harmadik "fekete bárány" csapat is. '89 volt. Lugosi, Feró, Zsöci meg én, így voltunk négyen. Én nagyon szerettem az ős Beatricét is Miklóskával és Donászyval, mert olyan jókat gondoltak a zenéről, és annyira eltértek a megszokottaktól. Először megcsináltuk a Gyerekkorom legszebb dalait, utána jött még két- három lemez és megszületett az Utálom a XX. századot. Akkor nagyon ment, csurig volt a Sportcsarnok, nagyon jó pénzekhez juthattunk, futott a szekér, mert emellett még ment a cukrászda, és a Rock színházban is doboltam közben (13 évig). De nyomtam a Závodi Janó és barátai nevezetű csapatban is. (Zsoldos Tomi, Majsai, Sárvári Vili, meg én). Rendesen leterhelt, de nagyon szép időszak volt.
A cukrászmester
Apámnak volt egy cukrászdája és elküldött Vácra tanulni a mesterséget. Letettem a szakmunkásvizsgát tisztességgel és visszajártam kisegíteni. Ez már a Beatrice időszakban történt. Eltelt öt év, nagyon beteg lett és azt javasolta, hogy mester vizsgázzak le és vegyem át az ipart. Odamentem tanultam négy-öt órát naponta, de az a legrosszabb, amikor apád a főnök. Úgy jártam a tanműhelyében, mint egy rang rejtett királyfi. Nem bírtam sokáig, végül apám egyik barátjánál tanultam ki a mesterséget, és cukrászmester lettem.
A politika már nem fér bele
Feró mondta, hogy ez nem a legjobb, hanem a legnépszerűbb Beatrice, és teljesen igaza volt. Azért szűnt meg ez az egész, mert amikor én a csapatba kerültem, akkor nagyon ment a Feró Fidesz őrülete, aztán Tölgyesi, MDF korszak, majd meglépte a Miép-et. Volt egy "híres - hírhedt" Laktanya turné, ami azt jelentette, hogy laktanyákban lép fel a zenekar katonák előtt. Én ezt már nem vállaltam el, mert gimnazista gyerekeim voltak, jön egy "liberálisabb" magyar tanár, és a gyerekeimen torolja meg az én dolgaimat. Erre Feró azt mondta, hogy akkor nem kell itt dobolni, Lugosi megkérdezte, hogy akkor gitározni sem kell? Így kerültünk ki a csapatból. De nem volt gond, egy perc múlva ott volt Vedres, meg Németh Gabi.
A Beatricét mindig jutalomjátéknak fogtam föl, nagyon szerettem benne lenni, lehetett dilizni, és voltak komolyabb nóták is. Ráadásul ekkor volt divat a Toy Dolls, és ezt Feró nagyon erőltette, ez a világ pedig már nem az enyém volt. Ennek hatására csinálta meg Feró a Vidám Magyarokat. Na, ezt már mégse!
Jimmyvel az élet
Találkoztam Jankai Bélával és belevetettem magam a stúdiózásba. Egyszer éppen nagyon dolgoztunk valamin, amikor jelentkezett Zámbó Jimmy, hogy van egy lemezanyaga, vegyük már fel neki. Felvettük erre azt mondja, játsszátok már el velem a BS-ben! Elmentünk, játszottunk. Akkor kitalálta, hogy legyünk Jimmy Band. Ellátott bennünket munkával bőségesen. Jimmyt követték a többiek is ebből a műfajból, hirtelen újra rengeteg stúdiómunkánk és fellépésünk lett. Tudom, hogy egy teljesen más világ, de ettől függetlenül ez is egy nagyon szép időszak volt. Akkor ijedtünk meg kicsit, amikor meghalt Jimmy, mert a teljes produkció rá épült.
Újabb nagy dobások
Végül megráztuk magunkat és a stúdió ment tovább, közben megcsináltuk a Boxer nevű zenekart. Vikidál, Varga Miki, Jankai, Szűcs, Zsöci. Tömegek jártak, bár nem volt olyan sok buli. Közben kitaláltuk, hogy legyen Prognózis jubileumi buli, aztán jött ez, jött az, újra sok munkánk lett. Most éppen van a B-52, amit nagyon szeretek, a Bulldózer, 100 Folk Celsius, Üzletembers, Majsai formáció, van egy blues trióm, és ott van még a Zenehadtest.
Pálmai és Pálmai dobiskola
Közben elindult itt Zuglóban a Pálmai és Pálmai Dobakadémia. Pálmai Gábor a társam, aki egyébként a Tamtam dobcentrum tulajdonosa. Ő is gyakorló dobos, együtt találtuk ki ezt az iskolát, ami már hatodik éve működik. Berdisz Tamás, Pusztai Csaba, Veszeli Jancsi, és én vagyunk négyen a tanárok. Mindent elkövetünk, hogy jöjjenek a nebulók, de hát Zugló jelenleg igencsak fél térden van. Nagyon kevés pénz van az emberek zsebében, hát nem erre költenek. A tervem pedig már meg van! Csinálnék egy zenészcentrumot. A sok játékautomatás gyerek inkább muzsikáljon, szórakoztasson, mint elszórakozza a pénzét. Most egy kísérleti zeneoktató dobiskolát és laboratóriumot tartunk fenn. Itt a legkisebb tanuló hároméves, de van egy csomó hatvan év pluszos is, akik szintén imádnak ide járni.
Az élet nem áll meg
Jelenleg sok szabadidőm miatt rengeteg zenekarral dolgozom. A fő alapzenekarom azért egyértelműen a B52 valamint az Üzletembers, de tagja vagyok a Jerue Rock Bandnek, és néha a 100 Folk Celsiusban is kisegítek. A Zenehadtest már sajnos nem létezik, és ez nagyon érzékenyen érintett bennünket. Játszottam a 100 tagú cigányzenekar zenészeivel is, cigányzenét és operettet, nagyon élveztem.
A Jankai
Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg zenész volt nagy hatással a pályámra. Ilyen például Póka Egon, vagy Zsoldos Tamás, akiktől nagyon sokat tanultam, de Bencsik Sándor, Kékesi Janek, és Jankai Béla is ide tartozik. Bélával összekerültünk húszon valahány éve és nagyon sok zenét csináltunk különféle stílusokban, nagyon szeretek vele dolgozni. Játszottam vele a Prognózisban, Zámbó Jimmy Band, Boxer, Buldózer, kísértük a Homonyik Sanyit és most a B52-ben toljuk együtt. Iszonyatosan sok lemezt készítettünk. Így menetelünk már több mint két évtizede.
B52 támadás!
Mindig meg kell nézni a honi piacon, hogyan működnek jelenleg a zenekarok. Amikor összeakad öt tehetséges muzsikus - ami még persze nem garancia a sikerre -, tudniuk kell, hogy sok munkát szükségeltetik pluszban még a produkcióba bele pakolni, hogy egy olyan új hang legyen az eredmény, amit nem hallottunk még soha a rádióban. Érdekes összerakni Szűcs Janó gitárjátékát Kálmán Gyuri hangjával és Béla zenei világával. Nagyon kellemes ez a variáció és biztatónak tűnik az az út, amin fél éve elindultunk. Úgy érzem, hogy nagyon jó dolgok fognak kisülni belőle. Teljesen feldobódott a zenekar ettől a munkától, mert keményen hiszünk benne. Olyan lemezt készítünk, amire azt mondják majd az emberek, hogy ez egy tipikus B52-es rockzene!
Készül az új anyag, pár dalt már játszunk is a koncertjeinken, a többiből még csak kis fecnik vannak, képlékeny, állandóan változik, szóval alakul. Úgy szeretnénk megcsinálni a produkciót, hogy mire kiadjuk, az tényleg kiváló legyen! Persze egy anyag mindig félúton van, soha nincs kész. Mindannyian túl vagyunk több száz lemezen, ezért tudjuk, hogy amire a master elkészül, még százszor eszünkbe jut, hogy miket kéne javítani.
Komoly tervekkel a jövő felé
A koncerten megpróbáltunk olyan nótákat összeválogatni, ami valamelyik zenészhez köthető. Azért játszunk Prognózist, mert az Bélához, a Dinamit Gyurihoz is köthető meg Bélához is. Azért játszunk P. Boxot vagy P. Mobilt, mert az hozzám köthető, játszhatnánk Hobót vagy Beatricét is, mert az is hozzám köthető, de azok nem annyira illenek a koncepcióba.
Két választása van egy zenekarnak, vagy a közönség mögött kullog, és egy bizonyos divatot szolgál vagy az utat mutatva a közönség előtt megy. Ez meg veszélyes, mert esetleg nem lesz, aki kövessen. Nagyon sok zenész volt Magyarországon, akik kiszolgáltak egy divatot, és teszik most is, vannak néhányan olyanok is, akik meg azt játszanak, amit éreznek, és ez vagy tetszik, vagy nem tetszik. De ehhez kell a sok éves tapasztalat! Azt gondoljuk, hogy a B52 tele van tapasztalt zenésszel. Vén fejjel most megint ötletbörzét tartunk, ez az öt zenész becsukja a szemét és összetolunk minden olyat, amitől az egész csodálatosan szólal majd meg.
Azt se felejtsük el, hogy ez a csapat öt barátból áll, ez pedig egy bizonyos fokú biztonságot ad. Egy zenekarnál általában úgy működik a társkeresés, mint egy átlagos munkahelyen, ha például keresnek egy dobost, akkor nem feltétlen jó barátra van szükségük, az majd alakul valahogy a későbbiekben. A P. Mobil zenekarban nagyon jó barátom volt a Bencsik Samu és remekül éreztem magam. Senki nem szeret olyan helyen dolgozni, ahol nem szeretik. Jól kell, hogy érezzük magunkat, de a legfontosabb, hogy Bélával 25 éve barátok vagyunk, olyan nagy baj nem lehet már.
A fenti beszélgetés éppen 10 évvel ezelőtt zajlott le a Pálmai dobsuli folyosóján. Sok minden történt azóta, de a mai napig fontos ezeket az értékes gondolatokat újra és újra előkeresni, vissza olvasni. Pálmai Zoli életútja különleges és ezért szerencsés embernek mondhatja magát, mert ezer zenész közül, ha egynek összejön egy ilyen pályafutás, ami neki sikerült.
Az interjú megjelenésének egy másik nyomós oka is van. A cikket a médiában rengeteg helyen leközölték - ami azt jelenti, hogy kiemelten érdekes a téma, jó az interjúalany -, de sajnos nagyon kevés kivétellel a forrást senki nem írta ki. Az igazán fájó az volt, amikor Zolival történt csevegésünket néhány "szerencselovag" saját írásként osztotta meg. És ez így nagyon nem jó. Ezúttal újra teljes valójában olvasható - a hangfelvétel az archívumban - és élvezhető minden egyes mondata, szóval van mit tanulni belőle. Békés karácsonyt mindenkinek...
Készítette: Fiery