A harmadik határ - Szabó Miklós interjú

2019.03.02

Az Örökség együttes egy idő óta nem hallatott magáról. A rajongók tudják, hogy fél év alatt két frontember is lehagyta a csapatot, mindketten más elképzeléssel indulnak tovább, azóta mintha az együttes megszűnt volna létezni. Arra voltam kíváncsi, hogy hogyan folytatja a zenekar a nyolc éve megkezdett útját. Kérdéseimre az Örökség vezetője és gitárosa Szabó Miklós adja meg a válaszokat.

Hosszú ideje nem hallottunk az Örökség zenekarról

Jelen időszakban nagyon komoly átalakuláson mentünk, megyünk keresztül, és majd meglátja mindenki, hogy egy igazi metamorfózis lesz a végeredmény. A zenei változást körülbelül 2 éve tervezzük - még Erika és Mr. Basary "idejében" -, de távozásukkal rákényszerültünk, de már nem csak a zenei, hanem egy teljes változásra, újjászületésre.

Akik követnek bennünket és érdeklődnek irántunk, azok tudják, hogy nem csak Géczi Erika hagyott el minket 2017. karácsonyakor, hanem 2018. augusztus óta Mr. Basary is külön utakon folytatja a pályafutását. Ezután teljesen más dimenziókban kell gondolkodnunk. Itt már a "lenni vagy nem lenni" volt a tét. Szerencsére a zenekar megmaradt tagsága nagy hittel, ambícióval, kitartással, nagy "élni akarással" rendelkezik, így nem volt kérdés az újjászületés!

Mi lett az alapkoncepció?

Zsu mellé új fiúénekest kellett keresnünk. A zenekar ma már egy fiatalabb korosztályt képvisel, hiszen az átlagéletkor - mondhatom magamat is beleértve - drasztikusan lecsökkent. Mára a zenekar tagjainak átlagéletkora harminc körül tendál. Nyilvánvaló, hogy ez hatással lesz a mostantól születendő zenénkre, habitusunkra.

Maradtak még eredeti tagok?

Attól függ, hogy honnantól számítjuk az "eredetiséget"? Az Örökséget 2011-ben alapítottuk a Kormorán zenekarból eltávolított zenészek és Gulyás Feri, valamint kiegészülve Zsoldos Tomival és Gáspár Álmossal - akik egyébként maradtak a Kormoránban is -, így az akkor megszületett zenekar már abban a pillanatban nem volt igaz. Először Álmos, majd Tomi korán távoztak a csapatból, ugyanis a két együttes fellépése összeegyezhetetlen volt, így már az első pillanattól kezdve folyamatosan helyettesekkel játszottunk. Amennyiben az a kérdés, hogy a 2011-es csapatból mennyien maradtunk, akkor a válaszom az, hogy ketten Nagy Lacival. Dóri, mint helyettes szinte az első évtől játszik velünk, a többiek pedig már négy éve a csapat tagjai, ami azt jelenti, hogy a létezésünk óta eltelt nyolc év felét már velünk töltötték.

Marad a három frontember felállás, vagy itt is változás lesz?

Két énekesben gondolkodunk. Már akkor két énekessel szerettük volna folytatni, mikor Reni elhagyta a zenekart, de éreztük hogy nem működik a dolog, valahogy nem volt elég, ezért fél év után hívtuk Zsu-t hogy "visszaállítsuk a helyzetet". De most tudjuk, halljuk, kitűnően működik a két énekesünk együtt a dalokban és majd a színpadon is. Ketten képesek lesznek képviselni, amit a zenekarral szeretnénk megvalósítani.

Krisztiánban egy rendkívül tehetséges, kiváló hangú fiatal srácot, találtunk tele motivációval, erővel, úgyhogy azt gondolom, hogy nem lesz gond a régi dalainkat hitelesen képviselni majd és nem érződik semmiféle hiány. Az új dalok esetében meg rájuk épül minden.

Nagy feladat előtt állnak...

A két énekes mutatja majd az új zenekar arcát és az új szerzemények már hozzájuk fognak kötődni. Meg kell említenem, hogy annak idején Zsu sem a Reni helyett érkezett, mint ahogy Krisz' sem Basaryt pótolja. Nem azért van velünk, hogy úgy énekeljen, úgy viselkedjen, mint az elődje. Szerintem nagyon fog mindenkinek tetszeni, mert egy rendkívül jó hangú, tehetséges énekes. Amennyiben valaki Basary - egyébként kiváló hangját - szeretné hallani, azt a fellépéseinken már nem fogja megtalálni, mert más tölti be az ő pozícióját. Pusztán azért akartam ezt külön kiemelten megemlíteni, mert az emberek mindig hasonlítanak valamit valamihez. (például az almát a körtéhez)

Tulajdonképpen kényszerhelyzetbe kerültetek

Igen, mert nem arról van szó, hogy mi elküldtük Basaryt, mert találtunk egy jobb énekest, hanem arról, hogy ő elment és kellett egy új énekes. Nagyon sok kiváló énekes került "képbe", ettől függetlenül nagyon nehezen találtunk meg a nagy "Ő"-t.

Mik a közeljövő teendői?

Istennek hála, nagyon sok dolgunk van, hiszen csak decemberben találtunk Krisztiánra, de közben jöttek az ünnepek így csak januárban kezdtünk el teljes erőbedobással dolgozni. Nagyon jól haladunk. Demó szinten már több mint egy lemeznyi dalunk vár a végső kidolgozásra.

Mi történt a Kormorán örökségével?

Megvan, illetve az örökség, a hagyaték folyamatosan bővül, mindig teszünk hozzá, gyűjtünk hozzá, tehát az örökség gazdagodik. Nem beszélhetünk már (csak) a Kormorán örökségéről, hiszen a világ változik. Nem ragadhatunk le mi sem egy ponton. Tovább kell lépni, alkalmazkodni a világ újabb időszakaihoz, megtalálni az új helyzetekben is azt, ahogy értékrendünket, kultúránkat hogyan miképp őrizhetjük tovább.

Akkor most még nehezebb dolgotok van, mint amikor ott hagytátok a Kormoránt

A harmadik korszakba léptünk, a közönség kegyeiért harmadszor is meg kell dolgoznunk, de az új határ már a csillagos ég. Tesszük a dolgunkat tovább, hiszünk abban, amit csinálunk, újra van motivációnk. Bízunk benne, hogy újra megtalál minket a közönség, mi pedig megtaláljuk azokat, akik ránk kíváncsiak. Nem szeretnénk rábeszélni az új zenénk szeretetére a régi barátainkat, ha nekik tetszik, azért mi nagyon hálásak leszünk, és mindenkit nagyon szívesen látunk a koncerten. Természetesen a régi dalokat és játszani fogjuk.

Miben lesz más a szövegvilág?

A zenekarnak volt egy Kormorán múltja, amit szépen átívelve vittünk tovább az Örökségben, ahol a nemzeti megmaradásunkról, a nemzeti érzelmeinkről, a kultúránkról eléggé hangsúlyosan énekeltünk. Ez változni fog, mert úgy éreztük, hogy ennél ma már több kell. Mert ha csak mindig azzal foglalkozunk, hogy az aktuális politikai helyzetben éppen milyen a magyarság viszonya, akkor súlyos hibát követtünk el, ugyanis egyéb más fontos dologról nem veszünk tudomást. Természetesen az életről, a hétköznapi életünkről beszélek. Észre kell vennünk, hogy amúgy is nagyon súlyos problémák vannak a világban és sokkal több más minden miatt is kell aggódnunk. Amennyiben kellő magasságból tudjuk szemlélni ezeket, akkor észrevesszük, hogy a világban történő változások hatnak közvetlenül a mi kis nemzetünkre is. Az új dalok szövegei felhívják a figyelmet a környezetvédelemre, a Föld pusztulására, a fogyasztói társadalom embert felfaló hatására, gyermekeink virtuális valóságba zuhanására, és a napi szinten látható, vagy kevésbé észrevehető problémákra, de mindig központi helyen marad Isten és a szeretet. Természetesen nem hagyjuk a kultúránkat, nem hagyjuk a magyarságunkat, mert ezek fontos problémák, de nem kizárólag erre összpontosítunk.

Ki sem látszotok a feladatokból

Vannak terveink, januárban belevágtunk a nagy munkába, a lemezanyagot, hangszereljük és feljátsszuk. Mivel új utakon járunk, nagy odafigyelést igényel, hogy tényleg azt csináljuk, amit szeretnénk, és ne tévedjünk el a zene nagy útvesztőjében. Jön a tavasz, jön a nyár, jön a fesztivál időszak és jönnek egyre nagyobb számban a felkérések, úgyhogy bízom benne hogy ebben az évben is legalább annyi - hanem több - koncertünk lesz, mint tavaly volt. Valamikor ősztől szeretnénk több klub koncerteket is adni. Eddig szándékosan háttérbe szorítottuk a klubozást, most úgy érezzük, hogy ez irányban is nyitnunk kell. Tervezünk média megjelenéseket, szeretnénk több dalhoz klipet csinálni, hiszen látjuk, hogy a mai érdeklődők első sorban a közösségi oldalakról táplálkoznak. A koncertjeinket is szeretnénk minél látványosabbá tenni, ennek érdekében több lesz a technika a színpadon. Bízunk benne, hogy meglesznek az anyagi feltételek ahhoz, hogy koncertjeink látványban színvonalasabbak legyenek.

Kik alkotják az új zenekart?

Nagy László - dob, Szilva János - basszusgitár, Nagy Dóri - hegedű, Jelinek Zsu - ének, Vállai Krisztián az új frontember, valamint én, Szabó Miklós - gitár. Kosz Szilveszter - billentyűs egyéb irányú elfoglaltságai miatt, valószínűleg csak session zenészként folytatja velünk a munkát.

Készítette: Fiery