Cikipédia 14/9 A Budai Ifjúsági Park majdnem teljes története - Bevezető

A következő nagyon hosszú sorozatunkban száz évet járunk be, amelyből nem csak a magyar fiatalok leghíresebb szórakozóhelyét ismerjük meg, hanem az idők, a kultúrák, a divat és a generációk változását is. A Budai Ifjúsági Park (születési neve: Várkert Bazár) több mint egy évszázadon keresztül állt Budapest szolgálatában. Előre nem akarok sokat elárulni, de a történet kellően változatos lesz. Akkor mostantól meséljen a történelem. Kellemes olvasást mindenkinek… (Fiery)

Mielőtt apró részletességgel beúszunk a könnyűzenei évek történelmi falai közé, a helyszín történetének alapkövét letéve a bevezetőben egy évszázadot átfogó ismertetővel – úgynevezett -, száraz tényekkel és néhány érdekesség belengetésével kezdem…

A Várkert Bazár - később Budai Ifjúsági Park - a budai várkert helyén épült, ezért is a neve. A XIX. század közepén a budai Duna-partnak a Lánchíd és a mai Erzsébet híd közti szakasza elmaradottsága miatt nem illett egy korszerű, állandóan fejlődő világváros képébe. Itt sorakoztak egymás mellett a kiszakadni képtelen elszegényedett halászok lepusztult otthonai, amelyek általában alacsony, omladozó öreg szinte lakhatatlan viskók voltak. Sok hosszú évbe telt, mire 1870-ben megszületett a nagy terv a nyomornegyed eltüntetésére. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa nem sokkal megalakulása után vette kézbe azon kezdeményezést, mely szerint a rakpartok kiépítésével párhuzamosan ennek a területnek a rendezését is végre kell hajtatni.

1870-1885

1873-ra a bodegákat felvásárolták, majd az összeset lebontották. Jöhetett a terv megvalósítása, ami abból állt, hogy a ledózerolt épületek helyére árkádos bazárt építenek, ennek megtervezésére Ybl Miklóst, az akkor már jóhírű építészt kérték fel. Ybl neki látott a munkának és tervezett 43 egyforma árkádot, de a 300 méter hosszú sor kifejezetten unalmasnak bizonyult, hát persze, hogy nem illett a haladó kor szelleméhez.

Ybl Miklós nem adta fel, sőt annyira komolyan vette a felkérést, hogy újabb tervet készített, amit többször módosított mire végül egy neoreneszánsz stílusú épületcsoportot létesített. amely a szemet megnyugtató módon kapcsolta össze a várkertet a rakpart utcájával. Középre egy hatalmas rácsos kapu került, mögé emeletes gloriett (kilátó házacska), amely földszintjével a kert falára támaszkodott, emeletének dór oszlopai pedig a szabadba nyíltak. A gloriett aljáról jobbról-balról szerpentinút vezetett a felső teraszra. Az út kanyarulatánál mindkét oldalon egy-egy háromnyílású pavilon emelkedett. Az épületegyüttes északi és déli részét azonos stílusú lakóházak zárták el. Köztük és a gloriett között húzódott az eredeti tervhez képest lényegesen megrövidült árkádsor, mindkét oldalon tíz-tíz boltívvel, főpárkányuk fölött kőballusztráddal, bábos korláttal. A díszítés mindenben harmonizál az építészeti elemekkel. A loggiákat lezáró csarnokok boltozatán először alkalmazták hazánkban a kerámiát építőanyagként. A fülkeboltozatok falait mitológiai alakokat ábrázoló freskók és festmények díszítették. A gloriett oszlopain a négy évszakot jelképező szobrai álltak, a bejáratot oroszlánszobrok őrizték.

Yblnek az építkezéssel kapcsolatban gondoskodnia kellett a királyi palota és a kert vízzel való ellátásáról, ezért ide egy szivattyútelepet tervezett s ezt egy loggiás teraszú, sgraffitó (díszítő eljárás, melyben egymásra felvitt különböző színű festékek vagy vakolatok felső rétegét precízen visszakaparják, kikarcolják, ami által előtűnik a mélyebben fekvő réteg színe) díszes különálló kioszkban helyezte el. Ennek falát nyers tégla borította, kiemelkedő részeit kőből faragták ki. A gépházat az emeletes rész foglalta magába, a közel 10 kilométer hosszú csőhálózaton naponta 12 000 hektoliter vizet nyomtak fel a Várhegyre.

A földszintes szárnyon egy kávéház kapott helyet, ami a későbbiekben a budaiak kedvelt kiránduló és randevú-helye lett. 1905-ben, mikor elkészült az egész várnegyedet ellátó vízvezeték, a gépeket leszerelték, és az egész épületet ez a kávéház kapta meg. Az építkezés 1875-től 1882-ig tartott.

1885-ben a Vasárnapi Újság egyik cikkírója így panaszkodott: "E pompás lépcsőház csarnokában, mióta a kőművesek elvégezték a munkát, a festők a díszítést, talán senki sem látott élőlényt, a lépcsőzeteket nem koptatják soha. A főbejárat két felén levő oroszlánok békén pihenhetnek, a kapu föl nem nyílik."

1896-1945

1896-ban a kioszk előtt állították fel az időközben elhunyt tervező, Ybl Miklós bronzszobrát. Az árkádokat nyitottnak építették és árusítani akartak bennük. Azonban elég hamar ráébredtek arra, hogy Budának ezen a részén inkább csak teherforgalom zajlik, gyalogosok nemigen járnak erre, márpedig vásárló nélkül nem lehet üzleti negyedet teremteni. Több próbálkozás után beüvegezték az árkádokat és szobrászműtermeknek adták ki, noha erre a célra a rossz világítás miatt nem a legalkalmasabbak. Az átadás után rengeteg nagy nevű művész dolgozott.

Érdekes, hogy az I. világháború időszakáról szinte semennyi információ nem derül ki az akkori újságokból, ezért úgy tekintjük, hogy a főváros ezen részét nem érte komolyabb pusztulás.

A Várkertet lezáró szép épületsor többi részére pontosan háromnegyed évig még csak fel sem merült a hasznosítás gondolata. A középen levő feljárót, amelyet a kapuval együtt azért építettek, hogy a király ezen át hagyhassa el a palotát, ha hajózni kíván, csak egyszer vették igénybe, 1943 októberében, amikor Horthy Miklós erre ment le a Dunához, hogy megszemlélje Adolf Hitler ajándékát, a Hungária jachtot.

A várkertbazár 1945-ben "felszabadulásunk közben" néhány brit bombázó "megnyugtatóan" több kárt okozott Budapestnek, mint a rajta átvonuló többszázezres orosz néphadsereg. Sajnos a bazár a várnegyeddel együtt rendkívül súlyosan megrongálódott, az összes szobra elpusztult, összedőlt.

Az épületsort az ötvenes évek végén restaurálták, a szobrokat pedig újból kifaragták. A parkos részt hozzácsatolták a mindenki által szabadon látogatható várkerthez, az épületcsoport jobboldali fele pedig 1961. augusztus 20-tól az ifjúságnak tavasztól őszig egyik leglátogatottabb szórakozóhelye lett. Érdekes, hogy valamiért a későbbiekben a kerekebb évfordulókat 1960-hoz kötötték. A megoldást még nem találtam meg, de ki tudja, lesz időnk megfejteni ezt a kérdést is…

1961-1963

Szóval 1961. augusztus 20-tól megváltozott számunkra a világ, ami ezen a gyönyörű területen más művészeti ágnak, a tánczenének kezdett hódolni. A park zártkörű látványossággá minősül, szigorú illemkódex kíséretében. A befogadóképesség ekkor még ezer-ezerötszáz fő, de a vezetőség szigorúan meghatározza azt is, hogy teljes biztonsággal legfeljebb egyszerre ötszáz pár táncolhat minden csütörtökön, szombaton és vasárnap, amikor a színpadon a zenét a Nebuló zenekar szolgáltatja. Belépő; kötelező megjelenés rövid haj, fehér ing, nyakkendő.

A BIP – ekkor még inkább Ybl Parknak nevezték - a nyári hónapokra a fiatalok körében hatalmas sikert aratott, ezért egy évvel később az elvtársi vezetés megálmodta a téli ötszáz személyt befogadó ifjúsági szórakozóhelyet a Bajcsy-Zsilinszky úton. Azt gondolták, hogy ez lesz a Budai Ifjúsági Művelődési Park téli váltó helye. Nem jött össze…

Érdemes arról is beszélni – noha rettenetesen figyeltek a belépőkre -, rendőr nem sűrűn tette be a lábát csak akkor, ha valóban nagy baj történt volna. A KISZ önkéntes ifjúgárdistái óvták a rendet, később már kifejezetten önvédelmi sportokban jártas fiatalok kerülhettek a gárdába.

1963-ra a tánczenénél is érdekesebb muzsika jelent meg, az ifjúsági öntevékeny tánczenekarok előadásában, ugyanis eleinte így nevezték az első beatzenekarokat, akik idővel egyre több időt, egyre nagyobb helyet követeltek maguknak az egyre több érdeklődőt befogadó intézménybe.

A jól szituált budapesti fiatalok a nyár estéket a parkban töltötték, így lent a bazárban működő étterem, csárda és kávézó külföldiek számára is mutatványos helyszínné vált, a szórakozás a végén egy nagy bulival végződött az ifiparkban.

1967-1969

És ha már külföldiekről beszélünk. Még egy rendkívüli nyitvatartási napot is beiktattak a szervezők 1967. május 24-re, hiszen aznap egy híres angol beategyüttes, a THE NASHVILLE TEENS adott koncertet. Tulajdonképpen ekkoriban vált a nyugat kapujává Magyarország. Itthon mindenki rajongott az elérhetetlen nyugati muzsikáért, miközben keleti szomszédainknak mi lettünk az etalon. És ez a helyzet a rendszerváltásig nem is változott.

1968-ban megtörtént az első komolyabb bűncselekmény az ifiparkban, amiről szinte az összes akkori sajtó beszámolt. Egy osztrák állampolgár úgy gondolta, hogy a "szegény, szerencsétlen" Magyarországon, mint gazdag rokon majd a maga módján olcsón kiszórakozza magát. Mulatóról mulatóra járt, mindenhol ivott egy jót, míg végül eljutott a Parkba. Emberünk úgy érezte, hogy bármit megtehet, és ezt végül fegyverrel is nyomatékosította. Rácseszett. De volt nekünk egy legendűsan kemény parkigazgatónk is, a Rajnák, aki keményebb volt a Tarzan sarkánál is és ezekben a húzósabb késő-kommunista, vagy korai-szocialista időkben nem csak a fehér ing-nyakkendő kombót tette kötelezővé, de a hosszú hajúak, farmeresek a kapu közelébe sem mehettek és ha valakinek ez nem tetszett, azt néhány atyai pofonnal küldte haza. Csak megjegyezném, a fiatalok egy maflás után nem rohangáltak a helyi jogvédő irodába, megtanulták azt, ha vendégségbe mennek, ott a házigazda törvénye van érvényben.

1969-ben különös szomszédság alakult ki a Park környékén, megszületett a hírhedt Nagyfa-Galeri, az első hajléktalanok, akik munkakerülő, agresszív és lejmoló életmódjukkal zavarták a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat. Ők a szocializmus eszméinek nem feleltek meg, elrettentő példaként a sajtó és a televízió rengeteget foglalkozott velük. Egymás között csak KMK Műveknek (közveszélyes munkakerülők) hívták magukat. Később új szállás lehetőséget kaptak a Nagy Ignác utcában.

Ahogy telt az idő, változtak a szokások, egyre többen fértek be a Parkba, egyre nagyobb koncerteket tartottak. Közben a Park vezetője két társával akkorát bukott, mint Rottenbiller "apróbb pénzügyi játék" rosszul sikerült kivitelezése ügyében. Tulajdonképpen nem nagy összegről van szó, csak családiházat, nyaralót és új autókat vásároltak maguknak a magánpénztárukba befolyt összegekből. A vezetőség-váltás a lazuló ideológiák mentén hatalmas változást hozott, ugyanis hosszú hajú farmeresek lepték el Ybl Park oldalát, de a rock-őrületre még egy rövid ideig várni kellett.

1974-1979

1974-ben egyre erősödött az az elvtársi gondolat, hogy a fiataloknak el kell költözniük a város leggyönyörűbb részéről. A közelben lakók folyamatosan tették meg feljelentéseiket, hol a túlzott hangerőt sérelmezték, hol a magukról megfeledkezett fiatalokra panaszkodtak. A Párt és a KISZ vezetősége egyetértett a Vámosi Jánoson-Záray Mártán nevelkedett nyugdíjas lakókkal. A kérdés megszületett: - igen ám, de hova? Szerencsére ekkor még nem akadt megfelelő válasz, úgyhogy a kérdést elnapolták.

1976-ban teljesen megváltozott a kép. A legendás falakon belül megdörrent a Piramis együttes és zenéjével az ország teljes fiatal generációját hozta lázba. Az unalmas átmenetnek - a beattől a rockig -  egy csapásra véget vetett a magyar Led Zeppelin, a Piramis. A zenekar értelmet adott a rockzene és az ifjúság lázadásának, hatására a pénzt megszimatoló konkurens zenészek gyors rock felé történő irányváltással szintén becélozták a közönséget. A P. Mobil lett a magyar Deep Purple, a Beatrice pedig talán leginkább a Ramones jegyeit húzta magára. Megtelt élettel az ifipark. 1978-ra az élharcba bekapcsolódott a Korál és a Hobo Blues Band is, de sikert még csak a média munkások lelkes támogatása adta. A Piramis még ugyanebben az évben csinált egy meghökkentően nagysikerű téli-szabadtéri koncertet, A Nagy Buli címmel, amivel újfent megmutathatták, hogy ők a hazai rockzene megközelíthetetlen csúcsa. Schuster Lórinak ugyan egyszer megadatott az esély, hogy bizonyítson, de kudarc lett a vége. A kudarc nem is ide illő szó, hiszen ezen a napon voltak a legtöbben a Budai Ifjúsági Parkban, elvileg bent tízezer, kint szintén tízezer ember. Hol van már ez a mennyiség az első számokhoz, az 500 táncospárhoz? Van, amikor nem kell vetélkedni, hiszen Soltész Rezső sem próbálta leénekelni Michael Jacksont. Bár a főnöknek komoly elégtétel lehet, hogy most, 2023-ban végre az Arénában tarthatja a P. Mobil 50-dik születésnapját egy Piramis nevű előzenekarral (amiben azért ott van Závody Janó, meg Köves Pinyó), de ettől még nem változik semmi. Mindentől függetlenül a szép hosszú pályafutáshoz szívből gratulálok és a jó Isten éltesse a csapatot!

1979 volt talán a magyar rockzene csúcs időszaka, amikor megjelent a Karthago, az Új Skorpió, a V'Moto Rock és a Dinamit és ekkor indul be a Korál, a Hobó és az Edda sikere, de ebben az évben és itt mutatkozott be a nagy közönség előtt Tunyogi Péter a P. Mobil új frontembere is. A Som csapat "nyugodtan" mehetett volna nyugdíjba. 1979 rock időszaka azonban csak 1982-ig tartott, ha nagyon jóindulatúak vagyunk '83-ig, hogy aztán az új hullámmal és a park felének lezárásával vissza süppedjen a hajdani jóval unalmasabb szintre.

1980-1984

1980 a próbálkozások éve volt. A Budai Ifjúsági Park adott otthont a "Nem adom fel" elnevezésű tehetségkutató versenynek, amin feltűnt a HIT, a Rockwell, a Rocktáv, a Stressz és a Hangár zenekar. Nos, a HIT-en kívül mindegyik hamar ködbe veszett. Ekkorra már a Piramis közönsége a '79-esek között találta meg új kedvencét, így a HIT-nek – csak úgy, mint az újpesti Kuglinak csak kerületi siker jutott. 1980-ban történt itt a legnagyobb tragédia, amikor egy Edda koncert közben leszakadt a kerítés. Sokan megsérültek. A rendőrség és a főváros potentátjai igyekeztek a balesetet a rajongókra fogni, de a szakemberek egy emberként bizonyították, hogy ez nem a fiatalok sara. Közép Európa legszebb és legértékesebb szórakozóhelyét, a Parkot, ha csak átmenetileg is, de be kellett zárni.

1980 még egy nagy eseménytől volt visszhangos: Az Óbudai Hajógyári Szigeten megrendezésre került a Fekete Bárányok Fesztivál. A történet érdekessége, hogy azért rendezték meg a szigeten, mert a Budai Ifjúsági Park a leomlás miatt éppen zárva volt.

1984-ben már javában készült a Városligetben az új szórakoztató centrum, a Petőfi Csarnok téli-nyári koncerthelyszín, amit az eredeti tervek szerint már decemberben át akartak adni. Év közben egyre kevesebben látogatták a parkot, és bár a rockzenét az akkori szakírók halottnak nyilvánították, a legtöbb érdeklődőt még mindig a Nagy Feró vezette Bikini, Hobó és a P. Mobil vonzotta. Nem is csoda, hogy a park kétnapos záró buliján a Bikini és a P. Mobil búcsúzott a százéves intézménytől…

Következzenek a részletes történetek…

Folytatjuk… (2023.04.12.)

Készítette: Fiery

Foto: Urbán tamás (Fortepan)