A beszéd a lélek kultúrája - Szikora János interjú

Szikora János volt a rendezője a reményeink szerint tavasszal bemutatásra kerülő történelmi témájú tévéfilmnek, melynek címe "Ítélet és kegyelem". A történet az 1848-49-es magyar szabadságharc leverésének utolsó időszakából elevenít fel egy megtörtént, de kevesek által ismert epizódot, amikor a Fejér megyei Csákberény két papját egy éjszaka letartóztatják és elhurcolják. Ártatlan ügyükben rövid idő leforgása alatt három tárgyalást is lefolytat a császári katonai bíróság, miközben védekezésre nincs lehetőség. A meghurcoltatástól nem törnek meg, mert az utolsó pillanatig élteti őket a remény, ami egy puskalövéssel válik semmivé. A történet bizonyság arra, hogy már ebben a korszakban is léteztek koncepciós perek, mint ahogy megtudjuk azt is, hogy már volt akkor is olyan ember, aki hatalmánál fogva élt a fekete humor adta lehetőséggel. Az alábbi interjúban Szikora Jánossal a székesfehérvári Vörösmarty Színházban beszélgetünk a történetről, a színdarabról, a filmről és a film körüli eseményekről. Kellemes olvasást mindenkinek! (Máthé József "Fiery")

"Oratio cultus animi est"

Tavasszal, a COVID-járvány első inváziója kezdetén merült fel a Nemzeti Filmintézetben Káel Csaba kormánybiztos javaslatára, hogy a színházak és a filmes szakma próbáljanak meg egymáson segíteni. Erre született meg az a pályázat, amelyre több színház is jelentkezett, és amelynek egyik nyertese lett a Vörösmarty Színház is a "Perelj, Uram!" című színdarab alapján készült forgatókönyvvel. A film azért különösen fontos, mert kevés olyan kortárs darab van, ami ennyire kötődik a környezetéhez. Ez egy valós történet, csákberényi emberek története, akik immár százhetven éve nem feledik azt...

Hogyan kezdődött számodra a két pap története?

A történet itt kezdődött, ebben az igazgatói irodában, pontosabban az íróasztal mögött. Naponta kapok kisebb- nagyobb küldeményeket, amelyekkel megtalálnak írók, drámaírók, akik ajánlják a műveiket. Egy ilyen mű feküdt előttem, amit nem az író (Román Károly) ajánlott, hanem az özvegye. A férje hagyatékának rendezgetése közben bukkant egy írógéppel írott anyagra, ami nem volt más, mint Sobor Antal regényének színpadi változata. Sobor Antal egy legendás székesfehérvári tanár, az ő kollegája volt Román Károly irodalmár, aki a helyi amatőr színházi mozgalomban is aktív szerepet vállalt. Abban a reményben, hogy egyszer bemutatják, ebből a regényből készített egy színpadra írott változatot. Az özvegy leírása szerint az volt az ő nagy álma, hogy a történet egyszer majd eljut a Vörösmarty Színház színpadára is. Egy ilyen ajánlólevél kíséretében kaptam ezt a kopott dossziét, benne pedig ezt az írógéppel írott példányt. Belelapozgattam, és egyre jobban magába húzott a történet. Minden telefont kikapcsoltam, meghagytam, hogy senki ne zavarjon, és végigolvastam a darabot. Amikor befejeztem az olvasást, már tudtam, hogy én ezt színpadra viszem. Éreztem, hogy igazi kincsre bukkantam. Elkezdtem utánajárni a történetnek.

Mi alapján indult a keresés?

Megszereztem a regényt, és kitárult előttem a történelem számomra eddig ismeretlen kapuja. A könyv levéltári dokumentumokkal kezdődik, osztrák tisztek levelezésével és feljelentő levelekkel indult ez a történet 1849-ben, Székesfehérvártól 30 kilométerre, Csákberényben. Megnéztem a térképen, hogy merre találom a falut és láttam, hogy alig 20 percre van a Vörösmarty Színháztól. Beültem a kocsiba a kisfiammal és odagurultunk. Forró júliusi nap volt, teremtett lelket sem találtunk a falu utcájában. Ekkor egy asszony karikázott felém a kerékpárján, megállítottam és megkérdeztem, hogy merre találom a református templomot. Azt felelte, hogy kövessem, mert ő a református lelkész felesége, és ekkor belecsöppentem egy olyan miliőbe, ami sokkal mélyebben őrzi a történet emlékét, mint azt én gondoltam. A két papot 1849-ben kivégezték, mert kihirdették a Függetlenségi Nyilatkozatot a szószékről. Ezért persze nem szokták az embereket agyonlőni, de ez egy ilyen világ volt, példát kellett statuálni.

Nagyon megragadott, hogy koncepciós perek már a XIX. század közepén is folytak. Az egész meghurcoltatás egy mondvacsinált ügy miatt történt. Másfél nap alatt lezavarták a bírósági tárgyalásokat: a császáriak már az első pillanattól kezdve tudták, hogy mi lesz az ítélet, csak az a két szerencsétlen ember reménykedett az igazságos döntésben, akik a történet ártatlan elszenvedői voltak. A falu lakossága előtt végrehajtott kivégzés, majd az az eljárás, hogy órákig kint hagyták a holttesteket a tűző nyári napon, mind a megfélemlítést szolgálta, hiszen, ha a papokat is meg lehet ölni, akkor a kisemberekkel bármit megtehetnek. Sajnos pontosan fogalmazott Haynau, amikor azt mondta, hogy "évszázadokra elveszi a magyarok kedvét a rebelliótól", és ehhez tökéletesen működő eszközt választott. Úgy éreztem, hogy ez nem csak a korszak egy drámai emléke, hanem a jövőbe is mutató politikai gazemberség látlelete.

Milyen volt a fogadtatás?

Mivel a színdarab nagyon jó nyelvezettel íródott, jók voltak a párbeszédek, nagyon jók a jelenetek, így nagyon lelkes próbafolyamat zajlott. A kirobbanó közönségsiker azonban azzal is szembesített minket, hogy ez a történet még ma is eleven a környéken élők emlékezetében. Mi csak leporoltunk, közkinccsé tettünk. A premier másnap délelőttjén érdekes dolog történt. Sétáltam a főutcán és megállított egy ember, aki azt mondta, hogy látta az előadást, gratulált, majd feltett egy különös kérdést; Tudom-e, hogy hol van Nagyveleg? Mielőtt válaszoltam volna, belekezdett egy történetbe; Nagyveleg egy nagyon pici falucska a Bakony mélyén, közel Csákberényhez. Érdekessége a történetünk szempontjából, hogy az ottani papot is kiszemelte Haynau. Csakhogy Nagyveleg messzebb van, mint Csákberény, és amikor elterjedt a két pap letartóztatásának híre, ez az ember bevette magát az erdőbe. Mire egy nap késéssel megérkeztek a császári katonák, már csak a hűlt helyét találták. Hosszú szakállt növesztett, elvetődött valahogy Tolna megyéig, ahol álnéven házitanítója lett egy gazdag földbírtokosnak, majd a kiegyezés után Sopronba került, és megírta a Kiegyezés történetét. Én csak ámultam.

Hogy lett a színdarabból filmötlet?

Nem gondoltam, hogy ebből valaha film lehet, bár amikor visszanyúltam az eredeti regényhez, olyan érzésem volt, mintha egy irodalmi forgatókönyvet olvasnék. Sobor Antal filmszerű, szikáran megfogalmazott képek, jelenetek sorozatában gondolkodó filmes vágástechnikával dolgozó író volt ezért. amikor először olvastam, már akkor bevillant: milyen jó filmet lehetne ebből csinálni! Jancsó Nyikával beszélgettünk a forgatókönyvről és javasoltam neki, hogy olvassa el a regényt. Másnap azzal keresett, hogy le sem bírta tenni, mert neki is megmozgatta a fantáziáját. Ebben a regényben már a születése pillanatában benne volt a film lehetősége.

Már a helyszín is izgalmas: ez a falu az osztrák Lambert család birtoka, ahol állandó összetűzés van a falu elöljárói és a parasztok között. De van egy másik érdekes szála is a dolognak, miszerint 1849-ben az osztrák hadsereg jelentős része, kiemelten a tisztikar magyar volt. Először Olaszországban verték le a forradalmat, aztán pedig ide vezényelték őket. Amibe nem szoktunk belegondolni, hogy milyen érzés lehet magyarként Magyarországra vezényelve magyarok ellen harcolni.

Hogyan született meg a film?

Azt gondoltam, hogy szülessen egy tisztességes forgatókönyv, ezért megkerestem Pataki Évát, akit már régóta ismertem. A forgatókönyv el is készült, a terv egy komoly egész estés játékfilm volt. Mielőtt azonban bármi történt volna, közbejött a Nemzeti Filmintézet színháztámogatási pályázata. Ugye ezzel nem árulok el titkot, százmillió forint körüli összegek kerültek szétosztásra, ami egy tévéfilm szűk költségvetése, de semmiképp nem egy játékfilmé. Az első pillanatban világos volt számomra, hogy nem kompatibilis egymással az irodalmi forgatókönyv és a költségvetés. Tehát villámgyorsan írni kellett egy másikat. Így aztán a forgatókönyvet részben praktikus, részben művészi szempontok alapján átdolgoztam, ezért jegyezzük ketten. Gyakorlatilag a nagy játékfilm forgatókönyvnek ez a szűkített változata. De ugye aki filmkészítés közelébe jut, az mégiscsak filmet akar csinálni, Nyikával a forgatás alatt sokszor összemosolyogtunk, hogy tulajdonképpen mi játékfilmet forgatunk, még ha tévéfilmnek is hívjuk. Ebből volt sokszor feszültség, mert az emberben ilyenkor minőségi ambíciók dolgoznak világításban, színészvezetésben, egy jelenet felrakásában, az operatőri munka igényességében, ez volt egy felől, másfelől pedig nyomott minket a 15 napos határidő.

A COVID, mint egy lidércnyomás, lebegett a fejünk fölött, hogy ki kapja el, ki nem. És persze kinek lett pozitív a tesztje?? Pont nekem, egy héttel a forgatás kezdete előtt. Gondoltam, egy hét alatt összeszedem magam és egy-két napos késlekedéssel majd beszállok, de aztán amikor 10 nap elteltével megint pozitív tesztet produkáltam, azt hittem, harakirit követek el. Emiatt döntöttük el, hogy online fogok rendezni.

Milyen tapasztalatot szereztél az online rendezés által?

Egyfelől fantasztikus élmény volt, hogy ülök egy szobában és 150 kilométeres távolságból irányítom az egész stábot, színészeket, másfelől, ülök a szobámban és reggel 6-tól üvöltök, mint a fába szorult féreg, mert hol a térerő megy el, hol nem értik, amit mondok, hol én nem értem, hogy ők mit csinálnak. A technikának voltak akadályai. Meg lehet csinálni, de jó szívvel senkinek nem ajánlom, hogy online filmet rendezzen. Őrület volt.

A történet nyár derekán játszódik, a felvétel november végén készült.

Jócskán benne jártunk a novemberben, de a sors ajándéka, hogy a két legfontosabb külső forgatási napon ragyogóan tűzött a nap. Néztem a muster (minta) anyagokat, és egy-kettőt kivéve nem tűnik fel, hogy nem nyáron forgattunk. Hogy mennyire volt hideg, azt csak a színészek tudják, akik ott szenvedtek, de a képekről szerencsére ez nem derül ki.

Milyen volt két stábbal (színházi/filmes) dolgozni?

A stábbal nagyszerű élmény volt a közös munka. Olyan profikkal dolgozhattam, akik nélkül nem sikerült volna ennyi idő alatt és ilyen színvonalon megcsinálni a filmet. Nagyon örültem Nyikának, mert kiváló operatőr és nagyon jó légkört teremtett maga körül a technikai stábbal és a színeszekkel. Rá teljes biztonsággal támaszkodhattam, amíg nem voltam fizikai szinten jelen. Romwalter Richynek azért örültem igazán, mert az első komoly televíziós munkámban, a "Kaméliás hölgyben", amit Eszenyi Enikővel a címszerepben forgattam, ha nem ő a fővilágosító, akkor az a film nem lett volna olyan gyönyörű. Jó volt vele újra találkozni. Tulajdonképpen mindenkivel jó volt együtt dolgozni.

Nem nagyon volt még a hazai filmgyártás történetében olyan, hogy színházi stábot vegyítettek filmes stábbal. Ez két teljesen külön szakma. Kérdéses volt, hogy hogyan fognak együtt dolgozni. Nekem az esett a legjobban, amikor Richy valamikor a vége felé a vállamra tette a kezét és mondta, hogy büszke lehetek az embereimre, mert 'nagyon frankón' dolgoznak. Az első pár nap után már tényleg senki nem mondta meg, hogy ki filmes, ki színházas. Mindenki egy ügyért dolgozott, és ennek egy jó forgatás alatt így is kell lennie.

Készítette: Máthé József "Fiery" - Korrektor: Szabó Dóra

Szikora János: Általános iskolai tanulmányait a budapesti Marczibányi téri iskolában végezte el, érettségijét a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tette le. 1970-1975 között az ELTE JTK tanulója volt, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán tanult Békés András osztályában. Joghallgatóként avantgárd színházi alkotócsoportot szervezett (BROBO). 1979-1980 között a Pécsi Nemzeti Színház rendezője. 1980-1986 között a Győri Nemzeti Színház (1980-1982), majd a Miskolci Nemzeti Színház rendezője (1983-1984), az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója (1985-1986). 1986-1993 között a Vígszínház rendezője, valamint a szolnoki Szigligeti Színház vendégrendezője. 1993-1994 között a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházának művészeti vezetője. 1995-től a Magyar Színházrendezői Testület elnöke. 1995-1996 között szabadúszó. 1996-1999 között a Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetője. 2002. március 15-én az általa rendezett "Az ember tragédiája"-val nyitotta meg kapuit az új Nemzeti Színház. 2003-2007 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. 2009-2012 között az Új Színház művészeti vezetője. 2012-ben Székesfehérvár megyei jogú város közgyűlése a Vörösmarty Színház igazgatójává választotta 5 évre.

Az operatőr ifjabb Jancsó Miklós, azaz Jancsó Nyika, a fővilágosító Romwalter Béla "Richy". A filmben a főszereplő Gáspár Sándor és Imre Krisztián mellett a Vörösmarty Színház társulatának több színésze is szerepel, a Szabad Színház társulatának tagjai, valamint a Csákberény és környékéről érkezett statiszták mellett.