40 év története gálába csomagolva

40 év nagy idő, tudnék róla mesélni, de ez a cikk e nélkül is kimerítő és hosszú lesz. Maradjunk a száraz tényeknél és bevezető helyett vágjunk bele a történetbe azonnal. 1980-ban történt, hogy Zeffer András és Sárvári Vilmos az akkori egyik legnépszerűbb rockzenekarhoz, a P. Mobilhoz igazodtak. Itt találkoztak Schuster Lóránttal és Kékesi Bajnok Lászlóval. Született számos sikeres szerzemény, közös élmények, eredmények, majd a szomorú szétválás. Az újrakezdés éveiben Lóránt Vilivel folytatta, Zefi pedig Bajnokkal.

2020-ban az eltelt 40 év alatt a P. Mobilban, a TRB-ben és a Mobilmániában készült dalaikat Zefi és Bajnok egy olyan dupla albummal ünnepelte, amelyen az ország legkiválóbb énekesei, zenészei szerepeltek. Sajnos a világjárvány miatt a nagyközönség előtti élő bemutató akkor elmaradt. 2021 december 23-án azonban már az ördög sem akadályozhatta meg, hogy Zeffer András és Kékesi Bajnok László végre együtt nosztalgiázzon barátaival, zenésztársaival és természetesen az oltási bizonyítvánnyal rendelkező, mintegy ötezer főnyi közönséggel.

Ezen a napon igazán csípős hideg köszöntött ránk, de egy rocker bírja a fagyot. Ezt bebizonyíthattuk akkor is amikor kiderült, hogy biztonsági okokból csak a metró felől közelíthető meg a bejárat. Bizonyíthattuk a hosszan kacskaringó tömegben is, amíg vártunk a beengedésre. Az a hír járja, hogy a technikával gondok adódtak, ezért a beállások és a beengedés is megcsúszott. A látogatók megértették a nehézséget, hiszen hihetetlen mennyiségű cucc kellett a közel ötven fellépőnek és ennek a megoldása még a XXI. században sem olyan egyszerű.

Bent már barátságos meleg fogadott bennünket. A nézők DJ Dominique érkezéséig nem unatkoztak, türelmesen várták a kezdő sípszót. Sajnos a bevezető nem érte el a célját, inkább egy kissé lehúzta a hangulatot, hiába hozta magával a szokásos Queent, The Doors-ot, vagy a Pink Floyd-ot, nem illett az alkalomhoz. A hangulatfelelősnek illett volna a harsányabbnak lennie és talán jobban fokozta volna a hangulatot, ha a közös 40 év hazai kincseibőll szemezget. 

A színpadon megjelent a Mobilmánia zenekar és adott egy csokor rock/metál ízelítőt. Látványban és hangban nem volt hiány. Az emelvény profin volt kialakítva, mindenki tudhadta, hogy itt ezen az estén nagy show-műsor lesz. Kicsit árnyékolta a hangulatot, hogy a rajongók ültek, de ez már csak így van, ha egy világjárvány fenyeget bennünket. 

Mivel nem vittem magammal papírt, írószereket ezért nem készítettem sorrendet, de sebaj, legalább csak a lényegről fogok beszélni, az sem lesz kevés. Az eredeti tervem az volt, hogy beszámolok a 40 év Bajnok & Zefi lemezről, de most, hogy a javát élőben is hallhattam, átfogóbban tudok írni róla.

Az első vendég azonnal egy nagyágyú volt Kalapács Józsi személyében, aki stílusához illő dallal, a Mobilizmo-val csapta ránk az ajtót. Kalapács egyébként volt már vendég a Mánia kezdeti időszakában. A dalok számos esetben hihetetlenül testhezállónak bizonyultak, mintha azokat a szerzők tűpontosan a vendégművészekre készítették volna. De erről később! Szóval Bivi alaposan behangolta, feltüzelte a közönséget majd elköszönt, de tudtuk, hogy a fináléra még visszatér. Kálmán Gyuri hangja mint mindig, ezúttal is ércesen csengett, bár kifelé a technika ördöge nem adta meg a lehetőséget, hogy megfelelően élvezhessük. A néhány hónapja komoly szemműtéten átesett frontember ettől függetlenül az Aréna hallgatósága előtt is bebizonyította, hogy helye van a legjobbak között. Gyuri egyébként régi barátságot ápol Zefivel, hiszen egyszer, régen - mint az közismert (Safranek) - majdnem ő lett a zenekar énekese.

Kiss Zoli hihetetlen hangtechnikával rendelkező énekes, már a Korál Foreverben is megfogott a hangja, de számos zenekarában is sorra bizonyít. Zoli Az óra körbejár és a Kiveszőben vagyok számokban remekelt és mindkét esetben egy nagyszerű előadással egybekötött tökéletesen tiszta énekhang köszönt vissza. 

Keresztes Ildikó fellépését a szokottnál is jobban vártam. Őszintén szólva nem tartozik a kedvenceim közé, de a hangja az mindentől függetlenül nagyon ott van. A Valakire gondoltam egy kellemesen letisztult szerzemény, a lemezen egy apró elhibázott szócsere kivételével tökéletesen megfogta a történetet. A dal a koncert egyik különlegességének számíthatott volna, de legőszintébb sajnálatomra ez volt az egyetlen, amikor egy szót sem lehetett hallani az előadóból. Hogy ki miatt, az már nem számít. A lényeg, hogy a Bárcsak tudnánk vigyázni rád már Zefivel közösen gond nélkül lement. A lemezre felkerült a Tegnap itt hagyott című szerzemény is, akkor még Balázs Fecó tolmácsolásában. A koncerten az égből üzent nekünk Fecó Tunyogi Péter társaságában. Szomorú, hogy már nincsenek közöttünk.

Egy csodálatos duett az albumon a Ha szeretnél ma még - Szirota Jennifer Zeffer Andrással énekelt. Sosem voltam oda a tévében született sztárokért, de el kell ismernem, hogy vannak köztük valóban tehetségek, ilyen Jennifer is. Szépen, kiegyensúlyozottan, hangsúlyosan, felnőttesen - egyszóval profin - énekelt élőben is.

Az este egyik legkellemesebb meglepetése számomra Takáts Tamás volt. Tomit már 1979-ben elkönyvelték Révész utódjának és senkinek sem jutott eszébe, hogy képes lenne Vikidál és Tunyogi után elénekelni például az Asszonyt akarok, vagy az Oh, yeah című számokat. Jelentem, nem csak képes volt ellátni a szokatlan feladatot, de jól is csinálta. Tele élvezettel,  energiával énekelt, még a közönség is meglepően hangos tapsviharban tört ki a nóták végén. Azt bizony megérzi az ezerfejű cézár, ha valaki szívből énekel hozzá az emelvényről. Tomi annyira otthonosan viselkedett, mintha ő volna az egyik házigazda és ez csak tovább dobott a hangulaton.

Azt is évtizedek óta tudjuk, hogy a "Mirigyes" Sipos tesók sem matek órán tanultak meg énekelni, mert Sipos Peti például bármit is képes elénekelni ráadásul kristálytisztán, így A lélegzet vigyen című szerzeményt is bámulatos könnyedséggel adta elő. Testvérének Tamásnak kényelmesebb feladata volt a Boszorkányrepülés című Rock Band slágerrel, de természetesen ő is remekül vette az akadályt.

Már írtam, hogy a dalok mennyire testre szabva kerültek a vendégekhez. Az egyik legjobb példa erre a Bárhová magaddal viszel című dal Pataky Attilával simán ráférne bármelyik EDDA lemezre. Vérbeli pörgős rockmuzsika. Attila egyébként nagyon frissen nyomja és szépen, jó hangsúllyal énekel, nem is értem, hogy miért nem vállalja egyedül az Edda bulikat. Le a kalappal előtte.

Sok meglepetés ért a lemez hallgatásakor, de a legnagyobb számomra Szandi volt. Az Utak filmje félelmetesen jól sikerült az ő előadásában. Lehet, hogy az én hibám, de én eddig csak azt a pöttyösruhás Fenyő Mikis rock & roll-t éneklő kislányt láttam benne, erre megérkezik a mikrofon elé és félgőzzel leordítja a hajamat.  Olyan hangja van, ami a tengeren túl garancia lenne egy stadionos koncertturnéra. Nem értem, miért nem énekel több keményebb rockot, vagy legalább egy kis bluest a jódlizás helyett. Hihetetlen energia lakozik benne és iszonyatosan illik ehhez a keményebb műfajhoz a hangja. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ma Magyarországon ő lehetne az egyik leghitelesebb Tina Turner, vagy Aretha Franklin. Zseniális a csaj!

És ha már a testreszabott szerepekről van szó, Roy is simán beleillik a képbe. Mintha neki írták volna a Nagyvad egyedül jár című dalt. Volt idő, amikor valóban a csapból is ő szólt, de azok az idők elmúltak. Új zene, új közönség és a média is elfelejtette, pedig Roy ma is ugyanolyan jó, mint sztársága idején. Ő még egy nótával visszatért a végére Szandival, de erről később.

A legkomolyabb fellépő, az egyik - ha nem A - legszebb dallal, a Messziről jövünk-kel Varga Miki borzolta fel a közönség hátán a szőrszálakat. Miki a tőle megszokott nyugalmat árasztó hangon, nagyon szépen és ízesen énekelt. Ez egy igazán neki való gyönyörű dal. Nagy Feró is testreszabott szerzeményt kapott, ennek ellenére meglehetősen frissen énekelte el az Öregesen, ahogy jól esik című örökzöldet. Ő az az ember, aki még 100 éves korában is végig pörgi a színpadot, mint ahogy ezen az estén is tette. Hej, ha ezt Erdős Péter, vagy Bors Jenő elvtárs megélte volna...

Nyerges Attila, az Ismerős Arcok frontembere viszont kemény feladatot kapott. Az Embered voltam még elment, tisztán énekelte, komolyabb nehézségek nélkül, de a Mobilmánia slágere, az Egy sosem hallott dalban már nehéz diónak bizonyult. Gamsz Árpi hangterjedelmének köszönhetően a lemezre felvett és koncerten előadott verzió számomra ezúttal csalódást okozott. De mindenkinek megvannak a maga korlátai és respekt Attilának, hogy ennek ellenére elvállalta. A közönség pedig hálás volt neki az előadásért.

Az este fénypontja az "öreg profi", Charlie volt. Élmény volt hallgatni minden egyes hangot és ha véletlenül tévesztett volna, vagy a dalok közben Generált énekelt volna, az sem lett volna baj, mert ő Charlie! És ez maradjon is így még nagyon sokáig. Károly bácsi egyetlen percig sem izgult, ő ennél sokkal több. Nyilván tisztában volt azzal, hogy ha valami véletlen folytán nem jut eszébe a szöveg, a súgógép segítségére lehet, de természetesen erre semmi szükség nem volt. (Ide képzeljünk el egy kacsintós-mosoly jelet) A lemezen A hétköznapok legyenek jók és a Se kártyák, se csillagok című dalokat adta elő. Jó volt hallgatni minden egyes sorát. Mondhatnám, hogy végre keményebb rockot énekelt, de ezek a dalok is Horváth Attila szerzemények, így természetesen ezek is tökéletesen passzoltak Charlie stílusához, talán a későbbiekben akár saját nótaként is előadhatja.

A rengeteg "ajándéknak" számító fellépő mellett volt egy kis meglepetés is. Takáts Tomi mégis Piramisozhatott egy kicsit, ugyanis karácsonyra való tekintettel a jelenlévők nagy örömére elénekelte a Kívánj igazi ünnepet. Felemelő élmény volt. A finálé - ahogy a lemezen is - Az út legyen veled-del végződött, amit Szandi és Roy vezetett be, majd szép lassan az összes fellépő visszatért a színpadra. A rajongók elégedettek lehettek a közel négyórás műsorral, mert az lejött, hogy igen komoly és kemény munka van mögötte. Sajnálom, hogy a meghirdetett vendégek közül néhányan mégsem tudtak megjelenni. Hiányzott Szolnoki Peti, Frenreisz Károly, Fischer Laci, Vikidál Gyula és hiányzott Rudán Joe is. Persze még jó páran ott lehettek volna, de akkor talán még ma is megy a koncert és ezt azért nem várhatjuk el a zenészektől. 

Mint az olvasható volt, rengeteg vendég lépett fel ezen az estén és elnézést kérek attól, aki esetleg kimaradt, de nem csak frontemberek mutathatták be tudásukat, hanem hangszer-kezelők is és ők legalább annyira nagyszerűen helyt álltak, mint énektudással rendelkező kollégáik. Jankai Béla Zefit helyettesítette, amikor arra volt szükség, de virtuózitását bizonyította Alapi István, Závodi János, Bogdán Csaba, Lukács Peta, Szíjártó Zsolt és Csillag Endre is.

Beszéljünk egy kicsit a zenekarról is, akik a délutáni beállást is beleértve az egész estét végig tolták a színpadon! A doboknál Donászy Tibor hozta a tőle megszokott megbízható ütemet, végig püfölte a bőröket négy órán keresztül - persze volt közben tíz perc szünet -, de ezért főhajtás jár. Saját vélemény, de amióta Nusser Ernő a zenekar elsőszámú gitárosa, azóta végre van ereje, ritmusa, arca és hangulata a gitármuzsikának. Ernő nagyszerű zenész és ezt ezen az estén is megmutatta. Attól tartottam, hogy a rengeteg vendégművész mellett nyúlfarknyi szerephez jut a zenekar frontembere Gamsz Árpi, de tévedtem. Zefi őt sem hagyta pihenni. Szerencsére sok dalt énekelt és ha nem jutott mikrofonhoz, akkor gitározott, ráadásul remekül, minden alázattal. Volt munkája bőven.

Akkor most néhány szót az ünnepeltekről: Megvallom őszintén, naivan azt gondoltam, hogy ezen az estén közelebb lesz egymáshoz a két főhős, Zefi és Bajnok, azt hittem, hogy sokat fognak könnyes szemmel ölelkezni, nosztalgiázni, de szerencsére nem így történt. Ez egy ugyanolyan Mobilmánia/TRB koncert volt, mint a többi. Nem volt felesleges duma, nem volt előre kitalált mézes-mázas szöveg, csak szigorúan zene. 40 évre már nem lehet csak úgy rájátszani és ha ez kifejezetten kettejük ünnepe volt, mindenkinek jutott belőle. Az egész csapat profi szinten és teljes mértékben kiszolgálta a közönséget, akik néha nem tudták eldönteni, hogy felállhatnak-e ugrálni egy kicsit, vagy maradni kell a nyolcas székben. 

Zefi ezt az akadályt is vette az Arénában és ez már nem a véletlen, meg a szerencse műve. Minden bizonnyal sokan voltak kíváncsiak a nagynevű vendégekre, akik valóban sokat tettek a sikerhez, de az érdem mindenképpen az ünnepelteké, így természetesen a teljes zenekaré is.

Összességében az első szakaszban történt hangproblémák kivételével mind a szervezés, mind az előadás - karácsonyi rock gála - tökéletesnek volt mondható, így ez az ünnep belevésődik az Aréna legjobb koncertjeinek nagykönyvébe és Zefit ismerve, ez még csak a kezdet...

Írta: Fiery